Bár valóban a rózsa a legkedveltebb beavatási virág, ne feledkezzünk meg róla, hogy van egy társa, mégpedig a liliom, amely önmagában és társaival együtt is kiegészítője vagy helyettesítője lehet a rózsának.

Így az Énekek Éneke (melynek ezoterikus értelmezéséről G. Bruno is értekezik):
"A menyasszony:
Szép vagy, szerelmem, elbájolóan szép! Nyoszolyánk üdezöld, házunk gerendái cédrusfából vannak, falainkat meg ciprusfa borítja.
Olyan vagyok, mint a szároni nárcisz, én vagyok a völgyek lilioma.

A vőlegény:
Mint a bogáncs között a liliom, olyan a mátkám a lányok között."

A völgyek liliomát (Lily of the Valley - gyöngyvirág) használja némely angol bibliafordítás, az eredeti jelentés bizonytalan, de épp úgy jelenthet rózsát is.

Az indiai kultúrkörben pedig, mint az nagyon jól ismert, a beavatási és mennyei virág szerepét teljes egészében a lótuszvirág, vagyis a vizi liliom (a nimfák virága) játssza. Nem utolsó sorban Egyiptomban is ő a szent virág; és mindkét kultúrában e virágnak kozmológikus és mély metafizikai szimbolizmusa van.

Természetesen a liliom és a rózsa is mély összefüggésben áll a nőiséggel, és e szerepében, mint azt Guenon is megállapítja, a Prakritit is szimbolizálja (amit nyugati terminológiával Materia Prima-nak mondanánk); szintén Guenon felhívja a figyelmet mindezzel kapcsolatban a virág-kehely szimbolikájára, amely mint a 'végtelenül tiszta befogadó' (nirguna mula prakriti) a tiszta és szűzi receptivitás képviselője (ezért őrizhetik a Grált csakis a legeslegszeplőtelenebb szüzek), amely az ellenkező 'nem', avagy princípiumot fogadja magába (Purusa-Prakriti, avagy a 'Lélek' és a Materia Prima), amit vér formájában is szimbolizálnak (és amelyet a rózsa tövise, avagy egy 'lándzsa' ont ki; és a legendák telve vannak a lehulló vér nyomán serkenő rózsákkal; ez a vér persze néha csoda dolgokat nemz, pl. a Pegazust); ez az alkimisták 'mennyei harmata', magva, vagy esője is, amely a mennyből alászállva tér vissza a megtisztított testbe (emlékezzünk, hogy Zeusz arany eső képében nemzi Prométeuszt!), Guenon nem mulasztja felhívni a figyelmet a 'ros' és a 'rosa' összecsengésére.
Mindezt így egyben tökéletesen fejezi ki a legszentebb indiai mantram, az 'Aum Mani Padme Hum', vagyis a 'Drágakő a Lótuszvirágban', amiről ezek után láthatjuk, hogy milyen tökéletesen esik egybe a két komplementer princípium a Grál alakjában (mint kehely és kő).
Itt emlékeztetnék arra, hogy Anfortas is egy nő miatt szenved, Orgeluse miatt esett csorba 'virilitásán' (megbomlott egység a két princípium között).

Azt hiszem, a Rosa Profunda mindörökké ellenáll majd a megfejtési kísérleteknek; lehetetlennek tartom, hogy valaha is feltárjuk e szimbólum totalitását, legalábbis e világon; amit tehetünk, az az örök közelítés. Dante is a mennyei régiók legmagasabbjában pillantja meg az Égi Rózsát, aminek középpontjában maga a Fények Fénye áll.

Szintén mennyei állapotokat tükröz a Filozófusok Rózsakertje, vagyis az alkimisták paradicsoma, ahol, mint mondják 'Szabadon szakíthatnak a vörös s fehér rózsákból'. És itt érkezünk el DeBry csodás szimbólumához, amit Schenouda lentebb hozott: DAT ROSA MEL APIBUS, vagyis 'A rózsa ád mézet a méheknek'. Akik követték fejtegetéseinket Asenath nyomán, annak ez ismerősen csenghet, hiszen:

"...mert enni fognak e lépesmézből, mert e lépesméz az élet szelleme, és az öröm paradicsomának méhei készítették ezt az élet rózsáinak harmatából, amik Isten paradicsomában nőnek a többi virággal együtt, és ebből esznek az angyalok s mind az Isten kiválasztottjai, s mind a fiai a Magasságosnak, és aki csak eszik ebből, sosem hal meg az."

Aztán megint W. B. Yeats-el hozakodom elő, ezzel a költő maszkot öltött mágussal, aki saját rózsája szirmaiban lelt rá az Örvényre.
"Sok évvel ezelőtt láttam, álom s ébrenlét között, egy hihetetlen szépségű nőt, amint nyilat repít az égbe, és attól a pillanattól kezdve, hogy először elkezdtem ennek értelmén tűnődni, sokat gondoltam a Természet tekergő mozgására s az egyenes vonalra ... Gyengeségünk lomha küszködésével keressük a valóságot, miközben lesújt ránk a határtalan s az előre nem látható. Csak ha szentek avagy bölcsek vagyunk, és feladjuk a tapasztalást magát, csak akkor vagyunk képesek, a Keresztény Kabbala képével élve, magunk mögött hagyni a hirtelen villámlást, a kígyó ösvényét, és íjjászokká lenni, akik a Nap közepébe céloznak nyilvesszeikkel."


Azt hiszem, Schenoudának tetszeni fog a következő vers, Jorge Luis Borges-től való, aki maga is a Rózsa, Dante, Homérosz, a Labirintus, az Alkímia, az Egy s Ezer Lélek, s megannyi más hasonszőrű dolog megszállottja volt (s akit magamban csendben a Fedeli D'Amore láthatatlan kollégiumához soroltam).

BLAKE

Hol az a rózsa, amely a kezedben,
anélkül, hogy tudná, csodás ajándék?
Nem a színével, minthogy a virág vak,
sem fogyhatatlan édes illatával,
sem egy szirom súlyával. Mindezek csak
gyönge visszhangok, régen elveszettek.
Az igazi rózsát máshol keressed.
Lehet hogy oszlop, lehet hogy csata,
angyalok ege, vagy egy végtelen,
titkos, nem nélkülözhető világ,
ujjongó isten, akit sose látunk,
vagy egy ezüst bolygó egy másik égen,
vagy egy irtóztató őskép, amelynek
rózsaformája sincs.