Józsikácska3 Creative Commons License 2010.09.20 0 0 148

Gabriele Amorth: Egy exorcista meséli

HOGYAN KÉPESEK ÁRTALMUNKRA LENNI AZ ÖRDÖGÖK?


Válasz:

Az ördögök kísértéssel, támadással, ostromlással és megszállással tudnak ártani nekünk.


Magyarázat:

Hittétel, hogy az ősbűn következtében a Sátánnak és angyalainak van bizonyos hatalma az emberek felett (DS 376, DS 789). A szentatyák ebben látják az eredeti bűn egyik legsúlyosabb következményét.

A Sátán és angyalai számtalan eszközzel képesek ártani az embereknek. Ezeket alapvetően öt csoportba sorolhatjuk: kísértés (tentatio), támadás (infestatio), testi megszállás (circumsessio), ostromlás vagy benyomulás (obsessio) és teljes megszállás (possesio). Ha az egyházi szóhasználat nem mindig következetes, annak az az oka, hogy az öt terület nehezen választható el egymástól, ui. vannak átmenetek és valójában csak az emberi életet befolyásoló erősödés mértéke szerint alkotunk mesterséges határokat, de a valóságban az ördög egyetlen tevékenységéről van szó.

 

• Kísértés (tentatio): Nem minden rendetlen kívánság írható közvetlenül az ördög számlájára. Ezért nem kell ott ördögi kísértésről beszélni, ahol csupán érzéki vágyról, birtoklási ösztönről, gyávaságról vagy rossz társaságról, vagyis önmagunkból és a bűnös világból származó csábító negatív hatásról van szó. Az ördögi eredetű kísértés ui. ezektől mind irányában, mind erejében különbözik. Az ördögi eredetű kísértés mindig súlyos, akkor is, ha eleinte csak jelentéktelennek látszó vétekre ösztönöz. Az ördögi kísértés erőteljes, kitartó és miazmája jobban mételyezi a lelket, mint a merőben természetes eredetű kísértések. A kísértések végső célja (és ez rövid távon megmutatkozik) az Istentől való teljes elfordítás, a pusztítás. Az ördögi kísértést általában nem lehet egzakt módon megkülönböztetni a természetes eredetűtől, de általánosan lehet ismérveket adni: Ha a hit területén jelentkezik egy kétely, az általában nem ördögi eredetű, ha azonban az egész hitletétemény kérdőjeleződik meg egy pillanat alatt, majdnem mindig a Sátán áll a háttérben. A szexuális jellegű kísértés legtöbbször természetes; azonban ha valaki arra érez kísértést, hogy Istent és az Egyházat vádolja, netalán gyalázza, amiért korlátozza ösztöneit, akkor gyakran ördögi eredetű bajról van szó. Az öngyilkossággal és a szándékos gyilkossággal, a természetellenes testi vágyakkal, a megrontással, a mágiával, boszorkánysággal (vudu, mukamba), a sátánizmussal és a spiritizmussal kapcsolatos kísértések mögött szinte mindig ott szokott állni az ördög, nem kizárva a természetes hajlamok és kísértések együttműködő jelenlétét sem. A megfelelő orvosság az azonnali ellenállás, az imádság (kivált a rózsafüzér) és a szentségek (gyónás és a szentáldozás) gyakori vétele; kereszteletlen esetén a keresztség, meg nem bérmált esetén a bérmálkozás.

 

• Támadás (infestatio): Ebben az esetben az ördögi működés kézzelfoghatóbb. Olyan balszerencse-sorozatok, csapások és kísértések érik ennek során az embert, amelyekből világosan lehet érezni, hogy nem merő véletlenségről van szó. Fokozottabb mértékű támadásnál paranormális jelenségek is mutatkozhatnak, és olykor fény- és hanghatások is jelentkeznek. A megtámadottat rémálmok, látomások és depresszió gyötrik, és folytonosan erősödő félelemérzet keríti hatalmába. A szentek életében viszonylag gyakori jelenség. Ui. ez is egy sajátos kísértés, melynek segítségével az ördög – gyakran, de nem mindig – el akar tántorítani valakit egy nemes és komoly természetfölötti értékkel bíró cselekedettől (pl. megtérés). Felismerését nehezíti, hogy az ördögi támadás nagyon hasonlít ideg- és elmebetegségekhez, és felismeréséhez hívő, de nem babonás szakemberre van szükség. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az orvosok (és a papok) többsége nem feltételezi a probléma ördögi hátterét. A megoldás itt is a kísértésnél mondottakkal azonos, de ha lehet, még fokozottabb mértékben. Mindenképpen keresni kell egy mélyen hívő és lehetőleg képzett katolikus papot, aki előtt fel kell tárni minden nehézséget. Emellett orvost is érdemes felkeresni.


• Testi megszállás (circumcessio): A megszállottságnak egy gyengébb változata, amelynél a Sátán csak a testet keríti hatalmába, és oly módon kényszeríti a megszállottat cselekedni, hogy az istenkáromló tevékenységeknek kényszerű eszköze legyen. (Ilyen pl., amikor valaki minden ok nélkül kényszeresen köp, ha templomot, vagy feszületet lát.) A testi megszállás olykor kevésbé egyértelmű, és csupán a betegség makacssága, a megbetegedés körülményei és egyes sajátosságai árulkodnak arról, hogy démoni megkötözöttség húzódik meg a háttérben.

 

• Ostromlás (obsessio): Ez az ördögi tevékenység a támadás egy erősebb, a megszállottság egy gyengébb fajtájának tekinthető. Az ördög látványosan és teljességgel nyíltan lép fel, és az extrém természetfölötti (vagy paranormális) jelenségek, támadások és kísértések özönével árasztja el az ostromlott embert. Ezen a szinten nem ritka az ördög részéről a fizikai bántalmazás sem. Noha ez a jelenség ritkán a szenteknél is előfordul, az ostromlott ember gyakran már maga tehet bajáról. Oka lehet, hogy a Sátánt önmaga közelítette meg mágia, jóslás, babonaság, boszorkányság, sátánizmus, fekete mise vagy az okkult világ irányába mutatott veszélyes kíváncsiság más megnyilvánulási formáival, de nem ritka, hogy más személyek mesterkedése (átok, rontás, fekete mágia) áll a vész hátterében. Ebben az esetben mindenképpen meg kell keresni a helyileg illetékes megyés püspököt vagy egy katolikus pap ördögűzőt (exorcista). Az ördögi terv része a majdnem általános ellenállás olykor még egyházi körökben is, ezért nem szabad megtorpanni.

 

• Megszállás (possesio): Ennek is különböző fokozatai vannak, de általánosságban elmondható, hogy a megszállottság lényege, hogy valakinek a testét és személyiségét egy vagy több démon teljességgel lefoglalja. A szabad akarathoz nem férnek ugyan hozzá, de a megszállottnak és közvetlen környezetének életét a szó legszorosabb értelmében pokollá változtatják. Súlyosabb esetekben a megszállott már semmilyen szabadakarati tevékenységet nem tud külsőleg felmutatni, és személyiségének külső jeleit (hangját, szavait, mozdulatait) teljesen eluralja a megszálló hatalom. Megnyilvánulásaiban nagyon hasonlít a tudathasadás (schizofrenia) vagy a nyavalyatörés (epilepsia) tüneteteihez, és a szakember (exorcista, angelologus vagy demonologus) is csak tüzetesebb vizsgálat után tudja bizonyosan diagnosztizálni az ördögi megszállottságot. A megszállott maga már ritkán tud segítségért fordulni, ezért környezetének kell katolikus(!) püspökhöz fordulni, aki köteles kivizsgálni az ügyet. Itt félre kell tenni minden szerénységet, és akár ráménősségig menő kitartással kell követelni a segítséget, hiszen a megszállottság az embert érhető legnagyobb csapás, s gyötrelmeit tekintve nincs az a testi fájdalom vagy lelki kín, amely összemérhető vele. A megszállottságnak jelei is vannak (melyeket az ördög a rejtőzködés fázisában nem, vagy nem mindig és nem együttesen mutat). A Római Rituálé (Rituale Romanum) leírja a megszállottság jeleit, melyekből többnek együtt kell jelentkezni ahhoz, hogy az ördögűző megkapja az engedélyt a püspöktől az ördögűzés elkezdésére. Ezek a jelek a következők:

 

1. Nem tanult nyelven való beszéd.

2. Távoli vagy rejtett dolgokról való pontos ismeret.

3. Az izmok potenciálját messze meghaladó, vagyis a nemtől vagy életkortól elvárhatónál jóval magasabb fizikai erő.

4. A szent dolgokkal kapcsolatos utálat (bár ezt nem mindig lehet rögtön észrevenni).

5. Emellett számos apróbb jel is megerősítheti vagy felkeltheti a megszállottság gyanúját: infernális gonoszság; gyors fizikai leromlás; megváltozott arcszerkezet és/vagy hang; koraérett vagy hirtelen javult nyelvhasználat és gondolatvilág; paranormális jelenségek: tárgyak távolról mozgatása (telechinezis), gondolatátvitel (telepatia); erős pszichológiai kényszerítő erő és sokszor hirtelen ébredt erőteljes érdeklődés a boszorkányság iránt.

 

Azonban óvatosnak kell lenni: „Konkrét esetek megítélésénél nem szabad szem elől téveszteni, hogy a gonosz angyalok közvetlen jelenléte és tevékenysége rendkívüli; tehát ritka (…). A rendkívülit és ritkát a hittudósok útmutatása szerint általában nem szabad könnyen és mindenütt feltételezni, hanem bizonyítani kell (miracula non sunt multiplicanda – a csodákat ne szaporítsuk). Ezért az ördögi hatásra gyanús esetben is természeti hatóokra kell gondolni, amíg az ellenkezőjére nincsen súlyos ok. A régiek túlzó ördög-szimatolása épp annyira szélsőség, mint sok modernnek ördög-iszonya. A katolikus igazság középen van. A gonosz szellemek beavatkozása lehetséges; meg is történik nem egyszer, – az Üdvözítő tanítása ebben világos és határozott – de mindig megfelelő természeti és természetfölötti megokolással” (Schütz. Dogm. I. 50.§ 4.).