Nemo így felelt a Jn 10:30-at a főpapi imával párhuzamba hozó érvelést:

"No nem kell szektás módon rögtön máshová kapdosni. A Jn 10,30 környékén van elegendő támpont: a hallgatóság azonnal megértette, hogy Jézus nem puszta erkölcsi vagy akarati egységet állított közte és az Atya között, hanem többet: egységet az istenségben. Ezt mondták: "[...] te ember létedre Istenné teszed magadat." És az Úr nem kezdte magyarázgatni, hogy csak céljaik egybehangzásáról beszélt, hanem jellegzetes rabbis válaszában még meg is toldotta egy kihívással: "Nincs-é megírva a ti törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok? Ha azokat isteneknek mondá, akikhez az Isten beszéde lőn (és az írás fel nem bontható), arról mondjátok-é ti, akit az Atya megszentelt és elküldött e világra: Káromlást szólsz; mivelhogy azt mondám: Az Isten Fia vagyok?!" - Vagyis az Írás tekintélyét fordította ellenük, befogta a szájukat, és helybenhagyta istenségének állítását.

A főpapi imában ebből a lényegi egységből néhány vonás átszármazik a keresztények egymással való szeretetkapcsolatára is, de ez nem jelenti azt, hogy az Atya-Fiú viszony minden mozzanata is megjelenik ugyanott. A keresztények egymással való egysége nem foglalhatja magában pl. a természetfölötti élet egymásnak történő átadását, vagy az engesztelőáldozat bemutatását az Atyának. Ehelyett ilyen téren öröklik az Atya és a Fiú egységét: aki a Fiúé, az az Atyáé is (Jn 17,10). Ahogy az Atya szereti a Fiút, úgy szereti a Fiú követőit is (17,23). Ahol a Fiú van, követői is ott lesznek (24)."

Érdekes azt a jézus kijelentést, hogy "Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!" (Mt 5,48) senki es pórbálja úgy magyarázni, hogy a mennyei Atyánk csak annyiban tökéletes, amennyiben mi is azok lehetünk.