Marsall László

Primavera táncol az asztalomon

Jócskán tavaszodván az anyaméhekben is, fejjel lefelé,
mint alvó denevérek mocorognak már a magzatok,
a régiek „ébrényei", de polcolt könyveim mögül
zord úr kiált: „oratio recta"!
A varjak még visszatérnek a parkoló autók alól,
csikk-szemetes hókupacokról elröppennek,
szőrmesapkád fészkén megülnek, hogy reggel
munkába menet varjú-korona lesz az útravaló.
De mondja a magáét a feketerigó, képzeletemben
meghosszabbított kezemen megül a cinke,
ő a merészebb a fás-parkos fórumon,
azaz könyvtáram egyik Ó-könyvében,
ügybuzgó hosszú védőbeszédben,
védi őket Cicero.
Ám hűtőszekrényben a könyvek, mert újra a hó.
És most fölkiált a köntörfalazó latin öreg
- fekete a varjú és fehér a hó -
„tertium non datur - in abstracto..."
Hozzávágok egy cinkét: „csípd le az orrát!"
- s fölrobban a könyvtár, könyv roppan
és megorrolt holló, Holmi Primavera táncol
                                            az asztalomon,
hajamban cinke kuszál, és tépdes a feketerigó.