"A Kígyóistennő Anatháról szintén azt mondták, a Tritónisz–tóból emelkedett ki. Ez volt a "Királynők Háromszoros tava". Ezek a királynők a Hold három fázisát jelképezték: Athéné, Metisz és Medúsza. Medúsza a Hold sötét aspektusát képviselte, mint pusztító."
És Neith a 'tengerbe köpve' hozza létre fia nagy ellenségét, az Apeph kígyót.

"A Kígyóistennő Anatháról szintén azt mondták, a Tritónisz–tóból emelkedett ki. Ez volt a "Királynők Háromszoros tava". Ezek a királynők a Hold három fázisát jelképezték: Athéné, Metisz és Medúsza. Medúsza a Hold sötét aspektusát képviselte, mint pusztító. A líbiai amazonok királynőjükként tisztelték és a birodalma kiterjedt Spanyolországra és Itáliára is."
Ez érdekes, ezek szerint a Medúza ~ Hekaté.
Valami bűzlik Líbiában, ugye Perzeusz is itt hullatja el a medúzafej vérét, amik a homokkal keveredvén mérges kígyókká alakulnak át (amikkel az Argonauták is találkoznak, és egyikük halálát is a marás okozza). Aztán ugyancsak a líbiai sivatagban él a dipsas kígyó(Lukianosz tudósítása), ami marásával olthatatlan szomjat okoz. Ugyanez a kígyó tér vissza megint csak a Hypnerotomachiában, ahol hősünk paradox módon állandóan szomjúsággal küzd, miközben patakokkal meg szökőkutakkal tarkított alombéli vidéken vándorol, egy elfeledett civilizáció romjai között, amik monumentálisabb alkotásokkal büszkélkedhettek, mint az egyiptomiak; a piramisukról, rajta a gorgófővel meg az obeliszkkel már írtam korábban. Ezen az obeliszken (amihez a piramis belsejéből egy csigalépcsőn lehet feljutni) van egy tábla, ami tartalmazza a masszív építmény pontos méreteit, és az építője nevét: 'Lichas, a líbiai építész emelt engem'. Úgy tűnik, az 'építészcéh' nacionáléjába a líbiaiakat is fel kell vennünk...

Erről a kígyóról egyébként lehet mást is lehet tudni:
Dipsas kígyó: a görög 'dípsa', 'szomjuhozás', 'vágyakozás' tőböl. A legenda szerint:
"Azt beszélik, hogy Prométheusz tüzet lopott, és Zeusz dühbe jött a mítosz szerint, és azoknak, akik adatokat szolgáltattak a lopásról, öregséget elhárító szert adományozott. Az illetők át is vették, amint értesülve vagyok, és egy szamár hátára kötötték. A szamár baktatott a teherrel a hátán; nyáridő lévén igen megszomjazott, s egy forráshoz érkezett, ahol inni akart. Mármost a forrást őrző kígyó meg akarta ezt akadályozni, és elűzni őt, a szamár pedig kínjában átadta neki a bujdosó pohár áraként a szert, amit történetesen cipelt. Tehát ajándékot cseréltek: a szamár megkapta italát, a kígyó pedig levedlette az öregségét, a történet szerint ráadásként megkapva hozzá a szamár szomjúságát. (A Szophoklész-töredék szerint azóta vedlenek évente a kígyók, kath'hekaston eniauton.)"
Nicander: De natura animalium 6.51, idézi a Hamlet Malma

Érdekes módon Gilgamestől is egy forrásnál lopja el az élet füvét egy kígyó.

Aztán ott van Hypsipyle, az egyetlen lemnoszi nő, aki nem volt hajlandó mind kiirtani férfi családtagjait, és akit maga Jászon ejtett teherbe az argonauták furcsa látogatásakor. Nő társai végülis elűzik, és Lycurgus némeai királynál köt ki rabszolgaként. Történt egyszer, hogy a király fiára kellett volna vigyáznia, azonban beleütközött a Hetekbe, akik éppen Théba ellen masíroztak, és mit tesz isten, véletlenül nagyon megszomjaztak. Hypsipyle elvezeti őket egy forráshoz, a fiút azonban közben megöli egy kígyó...

Már-már mókás, hogy a mítoszok mennyire rögeszmésen ragaszkodnak egyes szimbólumszerkezetekhez; érdemes mindezt megjegyezni, és emészteni egy kicsit.


"Michael Maier képe valójában egy alkímiai konjunkcióra utal, nyilván az aranygyártásra, hiszen éppen az alkímiában volt fontos a csillagok kedvező együttállása az "aranycsinálás" műveleteként, s hogy erre éppen Rhodoszon került sor, azt hiszem nem csodálkozhatunk..."
Igen, nyilván ilyesmiről van szó, érdemes azonban a mítoszokat is megkapargatni ezen a tájékon. Azt írja, Vénusz és Helios(vagy Apolló) nászáról van szó, ami furcsa, mert úgy tűnik, ilyenről nem tudunk(és valóban egy asztrológiai konjunkció lehet). Viszont, a sziget tengeri nimfája és királynője, Rhode(aki Posszeidon és Aphrodite leánya!), Helios arája, akivel 7 gyermeket nemzenek, 6 fiút és egy lányt. A 6 fivér közül 5 összeesküszik, hogy megöljék testvérüket, mert irigyek lettek a tudományokban való jártasságára. A tervet véghez is viszik, és az egyikük, Actis, Egyiptomba menekül, ahol is állítólag ő alapítja meg Heliopoliszt, apja tiszteletére...
Elképesztő, ahogy minden mindent mindennel összekapcsoltak ebben a témában. Mellesleg az összeesküvés epizód engem furcsamód emlékeztet Hiram Abiff halálára.
Maiernél ott van Eros is háttérben (Ámor, Kupidó stb.), aki szintén Vénusz szülött; és persze egész Rhodosz felett ott lebeg a fekete mágus Telkhinek árnya.

"Még arra is kíváncsi lennék, milyen összefüggésekkel számolsz a méhek és az alkímia (vagy akár a geometria) kapcsolatáról, maga a méz volt-e kapcsolatban az istenek eledelével vagy italával, honnan ered a méhek háziasítása, a méhkasnak vagy kaptárnak elterjedése a régi sírok vagy építmények szerepében, és így tovább..."

Nos ez méh téma eléggé új nekem, úgyhogy szilárd következtetésekkel nem nagyon tudok szolgálni.

Először, az egésznek lehet egy közvetlen kapcsolata a fémmegmunkálással (a méhviasz felhasználása amiről a kalamajkosz által említett cikk ír), és így a külső alkímiával. Sajnos nekem erről csak teljesen felszínes ismereteim vannak; ehhez valaki olyan kellene, aki jártas mind a kémiában mind a fémfeldolgozás történetében, mind a különböző féle anyagok alkímiai felhasználásában. Az ember hajlamos lekicsinyelni elődeink technológiáját, azonban többezer év alatt a maguk módján eléggé szofisztikált technikákat alakítottak ki, egészen furcsa alapanyagok felhasználásával (mindenféle növényi és állati produktumok).

Aztán, van az egésznek a belső alkímiai vetülete, ahol az elsődleges anyagok a test a lélek és a szellem, azt hiszem Asenath történetében ez a jelentésréteg talán a leginkább szembeötlő, és amire már utaltam a Feketítés('A lélek sötét éjszakája') és a Fehérítés kapcsán.

Van azonban egy harmadik terület, ami a kettő valamiféle vegyüléke, ahol a halhatatlanság különböző fokozatainak megvalósításáról van szó; ez tulajdonképpen a halandó test kiigazítása vagy átváltoztatása egy kevésbé vagy egyáltalán nem, illetve romolhatatlan testté, aminek a legmagasabb, vagy legtisztább foka a 'feltámadott test' megvalósítása. Itt eléggé ingatag talajon állunk, mert ezeket a romolhatatlan testeket a tradíciók szerint különböző 'síkokon' is meg lehet valósítani.

Maradjunk a fizikai testnél, és a külső anyagok használatánál (létezik egy olyan megoldás, és inkább ez a klasszikus eset, hogy a Lapis magában a testben alakul ki, de ez egy újabb, 'bonyolult' processzust igényel). Ekkor tulajdonképpen arról van szó, hogy az elixírt, avagy a tökéletes állapotban levő anyagot, vagy testet (egy darabot az 'isteni testből', a Bölcsek Kövéből, stb.) átvisszük az előzőleg megfelelőképpen előkészített(megtisztított) alapanyagba(fizikai testbe). Ehhez az átvitelhez egyfajta ágenst használnak, ami képessé teszi a Lapist a penetrációra.
Lép(sejtes szerkezetű) -> méhek -> Asenath(sejtes szerkezetű)
Az is látható, hogy ez az ágens eljuttatja az élesztőt a tésztához a fermentációra. Majd az így kialakult új életre keltett anyagot felveszi a tenyészágens, ezzel teret adva a multiplicationak, és végül a dolgozók sokasága bevégzi a projekciót.
Az igazat megvallva, én úgy látom, itt két fajta ágens is szerepel, az egyik 'technikai' jellegű, és ez maga a méh, ami a 'fullánkjával' juttatja be a tulajdonképpeni valódi ágenst (és ezzel úgy bánt, hogy nem bánt). Hogy egészen világosan fogalmazzak, az egyik ágens 'testtől testig', a másik pedig 'sejttől sejtig' viszi az elixirt, a lényeg mindkettő esetében a penetrációs képesség.
És persze ezek a 'méhek' a gyümölcsfákba fészkelik be magukat; nincs kétségünk ezután afelöl, hogy ezután ezek 'arany' (méz-színű) gyümölcsöket fognak teremni, amelyekről már megállapítottuk lentebb, hogy mire jók.

A lépesméz egyébként kitűnő szimbóluma a Lapisnak, amiről azt tartják, hogy egyszerre mineralis, vegetabilis és animalis produktum. Az anyagnak (valószínűleg a fermentáció előtt), olyannak kell lennie, mint a viasznak, az inceratio ekkor sikeres.

A geometriába ezek után már nem is merek belemenni, röviden csak annyit, hogy mindennek az alapja az anyag és a tér felépítése, valamint az ezeket szabályozó és struktúráló erőknek a természete; és mindkettőről azt állítják a régiek (hogy csak a 'legnagyobbakat' említsem, Pythagorasz és Platón, akiknél ennek a nyoma rendszerszinten is fennmaradt), hogy teljesen matematikai és geometrikus jellegűek. Ezek a mintázatok különböző szinteken és állapotokban rendre előtűnnek: a rögeszmés ábrázolása a háló, cella vagy sejtszerű mintázatoknak, amikhez dinamikus aspektusában a koncentrikus kör vagy spirálforma és a háromszög kapcsolódik.
(Kép: magnetit kristályosodási formák)