Tudod nekem, kis butus egyszerű gondolkodásommal valahogy önzésnek és egoizmusnak tűnik, hogy valaki buzgón teper mindennap (vagy minden vasárnap legalább) a templomban, imádkozik, dobál a perselybe, áhitatoskodik, térít, hírdeti az igét buzgón és nem titkolja: mert a mennybe akar kerülni. Mert jön az ítéletnap, meg az öröklét és ott ő jól akar feküdni az Úrnál, a Mennybe akar kerülni.... Nemde? Én még nem találkoztam olyan hívővel, akinek nem ez a legfőbb motivációja.. De lehet csak én voltam peches... Talán Assiszi Szent Ferenc féle szent fazonok lehetnek ez alól kivételek...

Szerintem Istennek - ha létezik és igazságos - jobban teszik az, aki fütyül rá, CSAK MAGÁTÓL JÓ, csak azért tesz jót, azért él jó, helyes igaz életet, mert tudja érzi, hogy így jó; képes lemondani, képes alázatra, tiszteletre, empátiára és senkinek nem árt, csak segítő szándéka van, szeretet van benne ISTEN NÉLKÜL. Nem üdvre, Mennyországra blazírozva, hanem MERT CSAK...
Nem gondolod?

Nem mindenkihez jut el az ige és nem mindenkihez jutott el, attól még lehet méltó az üdvre sőt. Igazán pontosan az méltó az üdvre, aki nem is tud az üdv létezéséről, nem motiválja az , s mégis úgy él, hogy méltó rá. Az az igazi frankóság, amire a Teremtő felvonja elégedetten a szemöldökét...
Nem lehet?

Egy ősember vajon nem kerülhetett a mennybe, mert még nem létezett kereszténység? Még a Szűzanyát és Jézuskáját ki sem gondolta tán a Teremtő, hát sok százmillió éve alatt élt sok százmilliószor milliárd lélek mind elveszett, mert nem tért meg Jézushoz ill mert nem ismert Istent?