Sziasztok!
Egy kis infó a csapatról maga Pipi szájából:
ASE: Egy center hiányzik
Tóth Dávid2010. augusztus 16 14:38
Paks – Horváth Imre szerint akár napokon belül meglehet a harmadik légiós. Összeállt a felkészülési program is.
Nagy átalakuláson megy keresztül idén az Atomerőmű SE gárdája. Sokan távoztak a csapattól, pótlásuknak nagy erőkkel állt neki a paksi vezetőség, mivel már csak egy légiós hely kiadó a csapatban Ian Johnson és Brendan Winters érkezését követően.
– Már csak egy külföldi centerre van szükségünk – mondta Horváth Imre a BB1.hu-nak. Folyamatosan nézzük a játékosokat, keressük a legmegfelelőbbet csapatunkba. Van természetesen több jelöltünk is, de azt még nem tudom megmondani, hogy kinek fogunk ajánlatot tenni. Ez akár egy-két napon belül is eldőlhet, de lehet hosszabb idő is. Annyit azonban elmondhatok, hogy biztosan olyan játékos érkezik majd, aki korábban még nem szerepelt Magyarországon.
Az ASE edzőjénél érdeklődtünk arról is, hogy hogyan áll csapata felkészülési programja.
– Egy hete edzünk már, egyelőre főleg a fizikai készülésen van a hangsúly, sokat erősítünk – folytatta Horváth. A légiósok várhatóan szeptember elején fognak megérkezni, amikor már jobban lesz lehetőségünk labdás dolgokat, 5-5 elleni játékot gyakorolni. Szeptember 10-én veszünk részt az első tornán Kaposváron, majd játszunk a Göcsej Kupán, és a Falco tornáján is, majd végül az Albacomppal fogunk két edzőmeccs keretében.