A Clark-storyhoz néhány szó:
elismereve azt, hogy átlag feletti a védekezése, se a 3-as, se 4-es poszt nem a "születési helye".
Az erőcsatár posztján valóban képes levédekezni mondjuk a Hendlein, Rice- féle, "kintről elég jól dobok, hát minek brusztoljak benn" típusú játékosokat (megjegyzem ellenpéldaként, hogy a körmendi Scott, aki amíg lépni tudott az elődöntőben igen szépen legyalázott minket "clarkostól"), de a kilóban ott lévők ellen esélye sincs, lazán betolják, emlékezzetek csak a percek alatt ellene befújt faultokra (mivel a magasemberek ellen is csak a rugóit tudja használni - tehát felülről akar szerelni - megtartani a + 20 kilókat nem). A centerek elleni védekezésével meg ne röhögtessetek.
3-as poszton kijön a jó védekezése, de a meccsenkénti 1,8 átlagos blokk nem helyettesíti a 15-20 pontokat, de leginkább azt, hogy nála ritka az első szándékból való "támadás", életében nem volt képes fault problémákkal "padra ültetni" az ellenfelét. Magyarán sem a kreatív, sem a "felállt fallal" (hú, de kézilabdás) szembeni támadásból nem sokat tud vállalni. Ezen a poszton???
A másik nagy gond, a két magyar egyszerre a pályán szabály.
Az 1-es poszton kísérletezünk, hiszen oda nem hozunk légióst, fiatal, tapasztalatlan (kivéve Zacsi) magyaroktól várjuk a megoldást. Valaki írta, hogy 3 emberünk is van irányítóban, a rotálásukkal megoldható ez a poszt. Tényleg? Miért? Mert egy komolyabb letámadás ellen egyedül az örökifjú - itt fáj, ott fáj térdű-könyökű - Zalán tudja felhozni a labdát? Pavlik is tud irányítani néhány percre? Ez jó! Lehet néhány percre röplabdázni is tudna...
A kosárlabda játék (és ez aranyszabály még a magyar bajnokságban is) az irányítón múlik, ha az Ő játékát megbénítják, akor ugrálhat 3-as, vagy akár 4-es poszton a blokk király, a labda talán harmad, negyed szándékból el is jut majd hozzá.
A 2-es posztra - magyar szinten kiemelkedő kiegészítő játékosokkal is rendelkezünk (Pavlik, Faragó), de oda kénytelenek vagyunk légióst hozni, mert ha az 1-2 poszton kezdenének a magyarjaink a 6-8 pontos Clark meg 3-as bedobóba...ugye elképzeltük azt a pontfosást.
A másik magyar kezdőnk így valószínűleg Körte lesz, akkor játszhat Clark magasbedobót, csakhát a kezdő magyar irányítónk + Clark + Körte...az hány pont is kapásból?
Sajnos - hangsúlyozom- magyar szinten a kosárlabda inkább áll abból, hogy dobjon a külföldi 20 pontot, és védekezzen legalább átlagos szinten...kizárólag jó védőjátékkal magyar bajnok még senki sem lett, ráadásul Clark - bármilyen jó is - csak egy fogaskerék a gépezetben, és ha csapatszinten nincs elfogadható védekezés, akkor némi túlzással csak az 1-2 látványos blokkja szívet melengető. (Igen, mindjárt jön az hogy na de a lepattanói...az előző csapatból kizárólag neki volt ehhez érzéke, rugói, elszántsága stb., persze, hogy kimagaslott a statisztikájával).
Most, hogy csökkent a foglalkoztatható légiósok száma, és nincs meghatározó magyarunk, én maradok a Clark ellenesek táboránál (hangsúlyozom, nem a személye, vagy az emberi értékei alapján).