Waladár Creative Commons License 2010.07.07 0 0 72
A Fidesz nem áll a törvények fölött. A Fidesz maga a törvény.

Az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve
módosításáról szóló, T/581. számú törvényjavaslathoz (ez tartalmazza a bankadót is) Rogán Antal (Fidesz) a következő módosító javaslatot terjesztette elő:

„5. biztosító: a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló törvény (Bit.) szerinti biztosító (ide nem értve a tevékenységi engedélyt első alkalommal 2007. június 1-jét követően megszerző biztosítókat és a nem jelentős biztosító egyesületeket), a másik tagállamban székhellyel rendelkező biztosító magyarországi fióktelepe és a viszontbiztosítókról szóló törvény szerinti viszontbiztosító ;”

Vagyis a 2007. június 1. után induló biztosítók mentesülnek a különadó fizetési kötelezettség alól.

Véletlenül mindkét CIG Biztosító 2007. június 1. után indult. A CIG Biztosítókat olyan Fidesz-távoli szakemberek alapították, illetve részben irányítják, mint Járay Zsigmond, Martonyi János, Straub Elek, Nobilis Kristóf vagy Szapáry György.

A CIG Közép-Európai Biztosító egyébként 2009-ben piacvezető volt az újonnan kötött unit-linked életbiztosítások terén.

De mivel a 200 milliárd forintból a biztosítókra eső részt be kell hajtani és a haverek nem fizetnek, a többiek adóját kell felemelni. Semmi baj, Rogán erre is benyújtott módosító javaslatot, 5,2% helyett a többiek 5,9%-ot fognak fizetni.

Az rendben volt, hogy a Fidesz az MNB-törvény módosításának megkerülésével módosította az MFB-törvényt, hogy Baranyay Lászlót ki lehessen nevezni felügyelő bizottsági tagnak. Az is rendben volt, hogy módosították az APEH-törvényben a vezetőre vonatkozó előírásokat, hogy Vida Ildikót ki lehessen nevezni.