Lutra 2010.06.21 0 0 333 Várnai Zseni Holt gyermek anyja    Anya, akinek holt gyermeke van, a fél testével maga is halott, és húzza, vonja le, a föld felé, mit énjéből a földnek átadott.    Anya, akinek holt gyermeke van, csak félszemével néz a napba már, a másik szeme túl a Mindenen, holt gyermeke távol nyomában jár.    Úgy jár közöttünk, mint ki messze megy, vagy messze útról érkezett imént. Mint idegen, ki otthont nem talál, ki valahol elhagyta fél szivét.    Csak fél szive vergődik mégis itt, aranykalitkában sajgó, bús madár, míg itt a földön élő gyermeke, tilos addig a másik út, határ.    Félkézzel végzi sok-sok dolgait, s hiú viszályok fölött úgy lebeg magasan, minden szennytől mentesen, mint akit már nem érnek emberek.    Anya, akinek holt gyermeke van, csak félig él, lehuzza őt egy sír, s mikor élő fiára mosolyog, az egyik szeme akkor is csak sír.