>A pusztakezes bunyó - már eltekintve a párbaj-vetélkedés jellegtől - arra szolgált, hogy az ember tudjon valamit kezdeni ha a fegyvere valamiért ideiglenesen használhatatlanná vált. <

Bizonyos okinawai urak és kínai hegyi monkok akik a testükből edzettek fegyvert ezzel baromira nem értenének egyet. Ők se nagyon preferálták a védőfelszerelést.

>A másikra vigyázni kell, de nem azért mert tisztelem a halhatatlan lelkét, meg a nemes jellemét (ettől függetlenül tisztelem, csak ahhoz ennek semmi köze) hanem mert holnap is edzeni szeretnék vele. <

A használhatósági értéke szerint ítéled meg a másikat mint egy tárgyat? Vigyázok rá mert holnap is használni szeretném? A sport, a harcművészet és a budo mentális aspektusa pont arra nevel, hogy a másikat mint embert tiszteljem és nem azért mert holnap is edzeni akarok vele hanem az emberi értékei miatt vagy azért mert ő is ember. Enélkül csak verekedés.

>A "budo nemesíti a jellemet" meg a legnagyobb álszentség amit valaha hallottam. <

Neked lehet. Nekem a budo a tisztelet gyakorlása.

>ahogy látom, a többség nem határoz el effélét, és egyáltalán nem is törekszik a jellemnemesítésre.<

Akikkel én együtt edzem ők igen. Nálunk ők a többség. Kérdés, hogy te kikről beszélsz? Harcművészekről vagy verekedőkről?