Arany János
TOLDI SZERELME
Ötödik ének
(Folytatás)
67
"Három egész nap egy útba eső csárdán
Szomorún kuncsorgék, Toldi vitézt várván;
Azután a tábort siettem elérni:
Ejh! a nemzetes úr - van is ott mit félni!
Megölé az órjást, tudom, egy »muk« nélkül,
Azt a deli tündért vette feleségül;
Süvei most már mind hercegek, királyok:
Üthetik a nyomát idevaló lyányok!"
68
"S vajon így történt ez?" Örzsike próbálá:
"Fogd ezt az erszényt, de megesküszöl ám rá!" -
"Már hiszen, az órjást nem mondhatom, a volt -
Bence felel - csakhogy maga, lova nagy volt;
A királyleányt is: az-e, nem-e épen?
Nem tudom, - eb volt a keresztelőjében!
De hogy a történet valóigaz; erre
Esküszöm az élő nagy örök Istenre!"
69
Így Bence az ötven aranyat megkapta,
Vergődni Piroskát sebeiben hagyta,
Mint lelövött gerle vergődik az aljon;
S kit Örzsi se' tudta mivel vígasztaljon.
Toldinak ezt nyilván hirdeti kalandja:
Nagyobb neki annál a legkisebb gondja,
Árva Piroskához hogysem haza térne,
S kezihez békülve, bocsánatot kérne.
70
Oh hányszor, ijesztő éjein, úgy tetszik:
Hogy vérben előtte, fagyban a hős fekszik,
Idegen bércek közt, elhagyva, feledve,
Végig se' siratva, hanttal se' temetve!
De megint jő perce, még iszonyúbb ennél,
Egy gondolat, amely keserűbb mindennél,
Melyhez ama kínt is nyugalomnak véli:
"Él, él: de világát nem teveled éli!"
71
Oh hányszor, a két szűz kebelét, hab hányja!
Vajh mitevő légyen a Rozgonyi lyánya?
Néha egy-egy tanács indul egész hévvel,
De maga a szóló megakasztja dé-vel.
"Hátha bizony... jaj de! - Tudod-e mit?... áh de!
Hát a királynénak elpanaszolnád-e?"
"Nem!" felel a másik, hirtelen és bátran,
"Lyánya ha volnék sem! én árva, anyátlan."
72
Megragadá Örzse kezeit társának:
"Igazad van: bűn itt érzeni a lánynak!
Itt csak ez a sok dísz, fagyos és szent pompa
Vagy képmutatónak kell lenni naponta.
Nem szólni, de nézni: nem nézni: pirúlni;
Gondolatot színnel, hanggal elárúlni:
S valamit csak sejtsen a királyné róla...!
Nem hiszem, éltében fiatal lett volna.
73
"Szabadúlás módja nekem immár készen:
De te oly félénk vagy, leány vagy egészen:
Úgy-e, te nem mernél... ily viruló korba'...?
Boldogtalan! élj te; menj te kolostorba!
Nyersz a királynétól dícséretet ezzel,
Mátkai nyűgödből, egy szóra, menekszel;
(Elválasztana, ha már hitvese lennél:)
Semmi egyéb útat nem képzelek ennél."
74
"Oh!" - nyögte Piroska, lelki könyűt sírva.
"Azt az öreg embert nem viszem én sírba!
Nem élne az régen: a remény táplálja,
Hogy lesz örökösse, támad unokája.
Most a kegyelemszó felfújta reményét,
Hogy visszaörökli háza letűnt fényét:
Oh, e buborékkal élte is elpattan...!
Szívem', rántsa ki bár e kéz: odaadtam."
75
S látva, hogy az ellen, amit sorsa végez
Nincs menedék földhöz, irgalomért éghez:
E gyönge teremtés, Piroska, ezentúl
Kezdte magát törni a kötelességhez.
Megnézte merően azt a sötét pályát,
Míg szeme apránként megszokta homályát;
S addig erőltette a mosolyt arcára:
Szívébe is olykor lehatolt sugára.
76
Mire alig látszott eddig ügyet vetni,
Most látszik a munkát szinte siettetni;
Hetek óta foly már - nagy készület ímez:
Mind az egész udvar neki varr és hímez.
Piroska az éjből is nappalt csinálna,
Érdekli fölöttébb az utolsó pálha;
Sürög-forog, intéz, maga szabja, bontja:
Oh, csakhogy e gondtól csilapodnék gondja!
77
Csak mikor eljött a legutolsó éjjel,
Órjás bizonyosság zuhanó terhével,
Borult le magános hajadon ágyára,
Sírt az el-elfúló forrásviz módjára.
"Anyám, jaj anyám!" - így szakad a szó tőle -
"Mért kelle sietned oly hamar a földbe!
Vagy, már ha le kellett kora sírba szállnod,
Mért oda nem vitted árva kicsiny lányod!
(Folyt. köv.)
