Én sosem hittem el, hogy egy cipő, vagy egy betét komolyan kihathat az izületekre, de!
Salomon cipőt hordok ttúrázni, már régóta, amibe betettem egy bringás talpbetétet. Tulajdonképpen annyi, hogy elég merev, a sarka picit alátámasztott, a harántemelése nem túl erős.
Aztán vettem futó-talpbetétet, gondoltam jobb lesz, főleg ha egyre többet kocogok bele a túrákba. Hajlékonyabb volt, egészen masszív harántemeléssel.
Aztán az Andeziten 5km körül elkezdett fájni a forgóm, először lejtőn, aztán síkon, végét úgy sántikáltam-ugráltam le, hogy 5-6 percig átkozódtam egy levegővel, szóismétlés nélkül. Akkor azt hittem, az elejét hajtottam túl, azért fáj.
Hét közben úgy gondoltam, kipihentem, elmentem a Hanákra, és rögtön az elején éreztem, de még nem fájt.
A Csörgő Patak völgyében érte el megint azt a szintet, ahol tovább cizellálhattam a szókincsem. Előrelátva nálam volt a régi bringás betét, betettem a cipőbe, és úgy terveztem, a Múzsláig felfelé megyek, a maradék 7 km lejtőt meg már fél lábon is leugrálom. Ehhez képest már felfelé is szenvedtem, de csodák csodája, A Koncsúrok körül egyre jobban enyhült, és az addigi szánalmas vánszorgásom, vánszorgássá gyorsult.

Szóval a mese tanulsága csak annyi, hogy érdemes átgondolni a cipőt, a talpbetétet is, mert könnyen megvicceli az embert.