MÓRA ZOLTÁN

 

Higany

 

Elmész majd egyszer te is,

beteszed magad mögött

mint ajtót, az éjszakát,

mint a hegyek, elvonulsz,

felgöngyölődsz mint szőnyeg

súlyos lépteim nyomán,

titkosan, mint a macskák

útjai a halk füvek

simogató tomporán,

harapásokat ejtesz

szöszke angyalok nyakán.

 

Kihűl a szobám akkor.

Lepedőm elhidegül.

Gondjaim csillogó kis

higanytócsákba gyűlnek.