Lutra 2010.05.23 0 0 89116 Ady Endre A szivárvány halála Soha olyan ékes szivárványt: Abroncsként fogta az Eget. Soha olyan szent abroncsot még, Olyan szélest, olyan ölelőt, De íme esteledett. Már únták is bámulni, nézni Parasztok, barmok, madarak, Szégyenkeztek szemek és öklök, Hogy ellágyultak ott a mezőn Egy rongy szivárvány alatt. Kacsintgatott már csúfolódva A vén Nap is temetkezőn. Tetszett neki, hogy egy szivárvány, Egy szín-csoda ámulást terem Józan és trágyás mezőn. Csak a szivárvány várt még mindíg. Folyton szebb lett, ahogy bukott, Sírón nézett le a mezőre S aztán beitták szent színeit Távozó felhő-hugok. A vén Nap leesett mosolygón, Föllélegzett egész világ: Nem valók az izzadt mezőkre Eféle bolond és nagyszerű, Szent, égi komédiák.