Köszönet a versenyért a T100 szervezőinek!

Sportéletem egyik meghatározó momentuma volt a szombati nap:-)

Igaz ez a szombat nekem már pénteken hajnalban elkezdődött, egy kis kitérővel érkeztem Bp-re. Gyulán kellett elintéznem egy ügyet, de amint lehetett már a verseny körül jártak a gondolataim.

Kell egy cipő! Csak aszfalt cipőm van, abban meg nem futhatok terepen, főleg, ha figyelembe vesszük az előrejelzéseket. Rohantam, ahogy csak lehetett, a Hungárián akkora forgalom volt, hogy letettem a kocsit és villamosra szálltam. Tíz perccel 6 előt voltam az Árpád hídnál, futás az üzletbe. Zárás előtt értem oda, de kiszolgáltak rendesen:-) Volt elképzelésem, hogy mit szeretnék, a Saucony Grid Jazz terepes modelljét használtam már, tudtam, hogy jó. Fel is próbáltam, rendben is volt minden, de a polcról rámkacsintott egy másik - "a francba, adidas, utálom az adidas cipőket, de ez nagyon jól néz ki, igazi terepcipő formája van" - Levettem és felvettem A legelső futócipőm volt adidas, az is terepcipő volt, de akkor még nem tudtam, hogy az. Aztán a második cipőm szintén adidas, az annyira rossz választás volt, hogy azóta meg sem néztem ezt a márkát.

Kockáztattam és megvettem a nekem nagyon tetsző, akciós adidas Kanadia Tr 2  - t

Tudom, hogy nagy baromság új cipőben versenyezni, de mindegy valamiért bíztam ebben a cipőben.

Korán a rajtnál voltam. Meglepetésemre Gabi is ott volt, nagyon jó volt vele találkozni! Csanyától begyűjtöttem a pecsétet a Spartathlon-s nevezésemre, majd elkeztem a készülődést. Összeállítottam a hátizsák tartalmát, + zokni, + hosszú technikai póló, és gatya, könnyű dzseki, olló, leukoplaszt, egy müzliszelet, a flakont félig töltöttem ice teával. Könnyű szerkóval terveztem az iddulást, de tudtam, hogy kelleni fog a váltás ruha.

Gyorsan teltek a percek, beszélgetés az ismerősökkel, nem volt idő unatkozni:-)

Egy telefon Melindával, megtudtam, hogy Kaposváron gyakorlatilag esti sötétség van, talán van 3-4 óránk így saccoltam, aztán készülhetünk az ismeretlenre.

A rajt után hamar elértük a nagy emelkedőt, emlékeztem az elmúlt évben nekem már itt annyira beálltak a vádliaim, hogy akár már fel is adhattam volna a versenyt. Idén próbáltam kicsit lássabban haladni, és ügyelni, minden lépésemre, próbáltam teli talppal talajt fogni. 2-3 alkalommal is megálltam, és visszafordultam, gyönyörködtem a tájban és persze pihentem. Jó volt végre fenn, szépen elkezdtem kocogni, próbáltam élvezni a futást, nem akartam erőlködni, minden percet meg akartam élni:-)

Renben ment minden, sz útvonal követésével nem volt gond, az első bizonytalanság a sárgán ért, ott néhány percet elvesztettem mire kihámoztam, hogy merre is kell tovább indulni. Sajnos a földre festett narancs nyilak nagyon sok helyen "elkoptak".

Dobogókőnél ért utol az eső, ha jól emlékszem. Jót frissítettem aztán irány Dömös, végig kocogtam ezt a szakaszt, tudtam hogy lesz ennek a könnyed futásnak böjtje:-) Én elneveztem Vadálat köveknek, megszenvettem ezt a szakaszt, s bár gyönyörű a kilátás, mégis a szakadó eső és a fáradtság egyre inkább elkezdett megfogalmazni bennem egy érzést. "50-nél ki kéne szállni és visszafutni a célba" Aztán mire megettem Pilisszentlászlón  a levest ez az érzés ehagyott, egy másik vett hatalmába, "ha nagyon szar lesz majd 75-nél feladom". Felöltöztem hosszúba és szárazba.

Még le sem értem Visegrádra már átkoztam magam, hogy miért nem az ellenkező írányt választottam!? Elhatároztam, hogy ebben az időben nem vállalhatom be az utolsó 75 km-t. Szemüvegben, esőben, sötétben............., csak az tudja mit jelent ez, aki kénytelen ezzel együtt élni. Amikor leveszem azért nem látok, amikor felveszem azért nem:-) Ezzel a szép kis gondolattal és egy kis vidám csapattal érkeztem vissza a Rigóba. Stewe, egyszerüen kijelentette, hogy hülyeség lenne itt kiszállni, csak mennyek velük, ne foglalkozzak azal, hogy látok e vagy sem. Nem kellett sokáig rábeszélni a hülyeségre, így elkezdtem felkészíteni magam a következő szakaszra.

Száraz póló, vizes póló, vizes dzseki és gyakorlatilag minden vizesen:-)

Elkezdtem remegni, míg az újdonsült társak tollászkodtak, bementem az étterembe és a melegben megettem még egy levest.

Elindultunk, nem figyeltem semmire, csak az előttem lévő lépéseit néztem, csúszkált mindenki a vízmosásban a sárban. Az én cipőm viszont annyira stabil volt, hogy egyátalán nem kellett a csúszástól tartanom. Egy-két alkalommal, megbotlottam, de azért mert nem láttam:-) A 0 km-s cipőm jelesre vizsgázott, könnyű, stabil, egyszer sem éreztem, hogy fázna a lábam, és a víz valahogy nagyon gyorsan kijött belőle:-)

A Bükkös patakon átkelés az nem semmi volt, eszméletlem sodrás, és nem volt még ilyen élményben részem:-). Másodjára nem tudtunk visszamenni a jelre, mert ott már annyira széles volt és erős a sodrás, hogy nem mertük bevállalni. Lajosforrást kis kerülővel a zöld háromszögön értük el. Larzenéktől ( Csikóváralja ) hárman maradtunk, Stewe, Böki, és én . Nem volt más dolgom, mint követni őket, néha szóltam, hogy fiúk lassabban, vagy kéne egy kis pihenő, bevontattak. Köszönet érte mindkettőjüknek!! Köszönöm!

A célban Gabival ölelkeztem össze, jobban örült a célbaérésemnek, mint én, jól esett!

Ahogy voltam beálltam a forró zuhany alá és ot vetkőztem le.

Köszönet újból mindenkinek aki részt vett e verseny lebonyolításában, nagyon jó volt minden, remélem jövőre is el tudok indulni és nem szakad meg a hagyomány, teljesítem is a sorban következő T100-t :-)

Köszönöm!