Egy kicsit hosszú lett, elnézést.

 

Terep Százas 2010. május 15.

Hűvösnek tűnik a reggel, ezért egy vékony hosszúujjút meg kívülre egy trikót húzok. Övtáskámban a futókabát, amiben egy-két órát esőben is lehet futni. Két kulacs elég lesz, ez egy jól ellátott verseny. Kívülről rendben vagyok. Belül annál nagyobb a para. Úgy gondolom, felkészültem. Igaz hogy hegyet csak kéthavonta látok, de akkor is. Itt az idő, hogy bebizonyítsam: a T100-ra fel lehet készülni síkon is. Azért a biztonság kedvéért idén ledobtam magamról vagy 4-5 kilót, annyival kevesebbet kell felcipelni a csúcsokra. A rajtig hátralévő negyed órát azzal ütöm el, hogy Carlossal beszélgetek a Mátrabércről meg az azóta sem megkapott számlámról.
Aztán már a rajtban kapom magamat, és már kocogunk is az erdő felé. Kicsit talán túl magas a pulzusom, folyamatosan fékezni kell magamat, nehogy később meglegyen a böjtje. Hamar kiderül, hogy hosszú ujjúra semmi szükség, melegem van. Húzódik szét a mezőny, itt az elején még össze-vissza előzgetjük egymást. Aztán a Zsíros-hegy előtt azt veszem észre, hogy jó ideje ugyanazok vannak körülöttem. Az egyikük Kabóca, akivel bemutatkozunk egymásnak, de a nickemet ügyesen eltitkolom :)) A Nagyszénás alatt Carlosék jönnek jobbról, úgy látszik elkavartak egy kicsit.  Tulajdonképpen jól esik futni, körülöttem mindig beszélgetnek. Nekem már az is szórakoztató, ha másokat hallgatok. Jó is ez így, én beszélgetni nem nagyon szeretek futás közben. Azért Piliscsaba után a talajt nézve elbeszélgetünk arról, hogy milyen patak hömpölyöghetett ott pár napja, és hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy nem akkor volt a verseny...
Nagyon hamar eljön Klastrompuszta. Onnan Dobogókőig (33 km) kicsit leszakadok eddigi társaimtól, mert egy réges-régen nem tapasztalt érzés kerít hatalmába: görcsölgetni kezd a vádlim. Sajnos a frissítőponton nincs magnézium, de Kabóca kisegít a sajátjából. És egy kicsit felhősödik meg szemerkél az eső. Meg is beszéljük, hogy nem vészes, csak maradjon így. Innen Dömösre lekocogni szinte

üdítő érzés. Csak az a demoralizáló, hogy a későbbi női győztes itt robog el mellettem. De úgy, hogy egy perc múlva már a nyomát sem látom, nemhogy a tempóját felvegyem. Csak azt nem értem, eddig hol volt? Dömösön a ponton a személyzet a saját magnéziumát ajánlja fel - ezúton is köszönet érte! Dömös után Prédikálószék két már-már állandónak tekinthető futótárssal van meg, bár itt is elmaradok tőlük. Ismét megállapítom, hogy eléggé meredek az út, de legalább jó fentről a kilátás. Prédiről Pilisszentlászlóra szép emlékeim vannak tavalyról, ám most egy csúszós sáros részen kimegy alólam a talaj és elesek. Ez nem is annyira baj - minden túrán vagy futáson esek egyet-kettőt - de a bal combom és a jobb vádlim egyszerre rándul görcsbe. Kicsit masszíroznom kell, de szerencsére alábbhagy a görcs és társaim is felsegítenek. Pszentlászlón a Kis Rigó étteremben a meleg leves felbecsülhetetlen (52 km). Ahogy haladunk előre az időben, az édes frissítőktől egyre inkább a sósak felé tolódik a hangsúly, legalábbis nekem az esik egyre jobban. A tavalyi gyomorrontásom után kicsit óvatosabb vagyok, de szerencsére most problémának semmi jele.
Lezúzunk Visegrádra, de itt már reménytelenül szakad az eső. Három fős társaságunkhoz csatlakozik Ndurance (azt hiszem ő az), aki keményebb mint bármelyikőnk, mert egy szál trikóban tolja. Még arra is van ereje, hogy elsüssön két igazán durva faviccet, ami után csak a fejemet tudom fogni. (Lehet, hogy csak még jobban le akart fárasztani :)) Itt frissítésként kólázok, csakúgy mint eddig mindegyik

ponton. Úgy vettem észre, hogy engem doppingol a kóla, de este általában gondot okoz az elalvás. Mindegy, most még messze az ágy, előtte a célt kellene elérni. Mégpedig minél gyorsabban, mert az eső csak esik. A Fellegvár a vártnál könnyebben megy, bár néhol visszacsúszom a sárban, de hát kit érdekel ez, amikor fentről szakadatlanul dől az __aranyat_érő_májusi_eső__?
Pap-rét viszont nagyon lassan közeledik. Lehet hogy fáradok, de már jó lenne odaérni. Tavaly nem volt itt frissítő, de most van. -athosz- vár, minden földi jóval. Viccből megemlítem neki, hogy a kamáslija nem véd a víztől, de nem találja olyan mulatságosnak, mint én. Olyan esőben indulunk tovább, hogy nyáron sem látni különbet: nagy cseppekben, sűrű záporeső hull, szinte kopog a sapkámon. Azt tűzöm ki jutalmul, hogy ha visszaérek a Kis Rigóba (75-höz), akkor felvehetem a futókabátomat, ami 1-2 órát melegen tart majd. De addig még 5 km. Tulajdonképpen most is felvehetném, mert itt van az övtáskámban, de akkor mi lesz a motiváció? Szerencsére motivációból nem is kell sokkal több, mert megint elfekszem a sárban. Mondjuk vizesebb nem lettem, az tény.
A Kis Rigóban ismét meleg levest eszem. A szervezők felajánlják, hogy adnak száraz pólót. Kérek egyet. Levetkőzöm. Baromi hideg van. Aztán arra gondolok, hogy nem volt benne a kiírásban, hogy az ellátásban benne van 75-nél egy száraz póló. Úgyhogy inkább visszaadom a száraz pólót és visszavaszem a vizeset. Viszont felveszem a kabátomat is, ez azért melegít egy kicsit. Tíz percet piszmogok itt

el, kicsit gyorsabb is lehetnék. Szerencsére a két előreküldött lámpámat nem felejtem itt, magamhoz veszem. Társaimmal számoljuk a hátralévő hegyeket. Hát van még néhány. A Lajosforráshoz fel az út soha nem akar véget érni. Ráadásul a patakon sem olyan egyszerű átkelni, mert a gázló eltűnt, csak hömpölygő áradat van helyette. Térdig-combig merülünk, úgy kelünk át. Érdekes, hogy a vize

melegebbnek tűnik mint a levegő. Itt már nagyon tele a púpom az egésszel. Minden turistaúton zubog a víz, lehetetlen nem vízbe lépni. Társaim elnevezik ezt a verseny Patak Százasnak, innen kezdve minden patakká vált útszakaszon az új nevet emlegetik. Ráadásul rájövök, hogy az útra felfestett jelzéseket mindenki sokkal jobban látja mint én, pláne, ha egy kicsit szét van taposva. Biztosan a

színtévesztésem teszi és nem rezonálok erre a színre. Így hát innentől nekem is érdekem társakkal menni, mert ők látják a jelzéseket, én meg ahol lehet, hozzáteszem tavalyról maradt emlékeimet. Végre elérkezik Csikóváralja, itt paradicsomot eszem sós mogyoróval és ropival. Már csak 15 km van hátra. Egy kis aszfaltos részen megfigyelem, hogy az autók ablaktörlője is elég gyorsan jár tehát tényleg esik az eső, nem csak képzelődöm. Elérkezik Csobánka, aztán a Kevély-nyereg, Borosjenő mellett az úton egy terepjáró sem tudna végigmenni, nekünk azért csak sikerül. A 10-es útnál az utolsó frissítőponton már csak félig kérem a kulacsomat vízzel, cipelje a vizet az, akinek hat anyja van. Megyünk tovább. Menet közben benyomom a kekszet, iszom rá vizet. Hoppá! Nem vizet kaptam, hanem izo italt :)) A téglagyárig elfutunk, bár itt is nagy a sár - hol nem az? Az erdő előtt előkerül a fejlámpa, kézbe egy kisebb kézi lámpa és irány a Csúcs-hegyi nyereg. Egy ideig vannak jelek (mondjuk én akkor sem látom, ha konkrétan mutatják, hogy ott van), később már a többiek sem találják. A nyeregben szerencse, hogy tavaly eltévedtem: most tudom merre kell menni, bár a többiek nem nagyon akarják elhinni. Viszont pont fél óránk van beérni (még 2 km), meglehet 13 órán belül. A városba beérve azonban mindennek vége: az aszfaltra fújt jelzések ha voltak is, mostanra eltűntek, vagy víz alá kerültek. Érzésből próbálunk menni, 4 autót is leintünk útbaigazításért. Végül csak megvan a cél, 12:50-nel csekkolok.
És elérkezik a mai nap csúcspontja: van zuhanyzó, sőt meleg víz is. Úgyhogy beállok a forró zuhany alá. Próbálok nem arra gondolni, hogy nemrég még hideg víz csurgott a fejemre. Mennyivel jobb meleg vízben állni:))

Gyakorlatilag minden síkot és lejtőt sikerült megfutni, az emelkedőkön a lehetőségekhez képesti tempós gyaloglás ment. Elégedett vagyok, egyéni csúcsot mentem. Sérülésem nincs, még egy vízhólyagom sem lett. Izomláz azért kijutott másnapra, de még harmadnapra is.

 

Köszönet a szervezőknek, ha tehetem jövök jövőre is!

 

A verseny szubjektív értékelése:
Ellátás a pontokon: 5
Útvonal: 5
Követhetőség: első 75 km 5, utolsó 25 km 3
Hangulat: 5
Ár/érték arány: 5, az időjárást is figyelembe véve: felbecsülhetetlen. Ennyi pénzért ennyit szívni máshol teljességgel lehetetlen!