T-100

 

A Mátrabérc óta hezitálok, hogy az egész éves eseménytelenséget már jó volna megtörni, főképp, hogy a nyáron több 100 km körüli versenyem lesz. Bár a januárban elkezdett edzésprogram szinte havonta megtört, jónéhány nullás héttel, végre meg kellett tudnom, hányadán állok.

 

Úgy éreztem, a 10 órás időnek lehet realitása, ennek fényében kezdtem. Az első km után Ispivel kezdtük aprítani a km-eket, és tartani az 1-2 perces hátrányunkat az élen loholó Balázstól. A 10 km tájékán a piroson egy csodaszép szurdokvölgybe ereszkedtünk 3:40-es ezrekkel, amikor Ispi hirtelen satuzott és közölte, hogy túlfutottunk. De mennyit? Fölfelé már csak 7 percesen ment, de a mezőny közepét még így is sikerült elcsípni. Tovább toltuk, hátha sikerül újra felfutni az elejére. Piliscsabán újabb hurok, és az itiner szerint már 4 km-re hízott a különbözet. A tervek szerint 35 km tájékán érem utol Olivért, de itt már érzem, hogy a fölösleges iramváltások sokba fognak kerülni. Balázstól már félórányira vagyok, az egyetlen esélyem, ha a saját tempójában megtörik, hát én törtem meg. A Prédikálószék után JB előz hatalmas léptekkel. Nem törődöm vele, próbálom rendezni soraimat. 50-nél 5 órával csekkolok… ami nem sok jót jelez. A hangulat hatalmas, a pontőrök már-már „túlzottan” kedvesek, szükség is van a buzdításukra mert lassan megered az eső. Visegrád felé közeledek és kezd az energetikám is rendeződni. A műút mellől letérek a patakpartra, és az egyik keresztezésnél sikerül combig merülni a jéghideg vízbe. Visegrádig kicuppog a víz és teljes erővel futva-gyalogolva tolom végig az emelkedőt és egész jó állapotban érek vissza Pilisszentlászlóra. JB közben 10 percnyire növeli előnyét. Az eső lankadatlanul szakad, miközben a komfortérzetem folyamatosan csökken. A lábam teljesen ellazul, csak a meredek emelkedőket gyaloglom. Az egyik részen smile vigyorog rám, majd pár méterre hömpölygő folyam. A túlparton folytatódik a jelzés. Sokat nem méregetem a lehetőségeket, teljes erővel nekifutok, miközben újra combig merülök, de egy újabb ugrás és üvöltve érem el a partot. Nagy lendülettel tolom tovább Pilisborosjenő irányába de a házakat elérve újra rádöbbenek, már régóta nincs jelzés… Újra vissza, újabb két kili… Egy kutyás nővel találkozom, kérdésemre megnyugtat, nem előzött le senki. A pontot kapom a hírt, JB több mint 30 percnyire, mögöttem pedig Oli kiszállt… így már nincs értelme nyomatni. Tovább indulok de alig egy km után újra eltűnnek a jelek. Visszafutok az utolsó jelig majd újra előre, de sehol semmi. Már nagyon fázom és kezdek lelkileg is megtörni, mikor eszembe jut a telefonom (még jó, hogy beraktam) és felhívom Csanyát. Útba igazít, de hiába…továbbra sincs jel, újra hívom, majd ismét. Végre jelek de újabb 20 perc ment veszendőbe. Az utolsó emelkedőn már annyira fázok felfelé is, hogy az utolsó méterekig megfutom, majd legördülve a cél előtt még meg megállok egy tóvá duzzadt pocsolyánál cipőt és lábat mosni és kis híján majdnem elbukom a harmadik helyet is.

 

Összegzés: bár sokat szoktam kötekedni…a verseny rendezése, figyelembe véve a körülményeket, tökéletes volt. A frissítők kínálata minden igényt kielégített és a pontőrök is a helyzet magaslatán álltak mindenütt. A jelzések megfelelőek voltak, ahol kavartam, részben az én hibám volt, részben az eső mosta el a jeleket (talán ennyivel célszerűbb szalaggal kombinálni ilyen körülmények között a jelzést, bár tény, hogy a szalagokat össze is kell szedni és engedélyt se egyszerű szerezni rá).

 

Az edzettségemhez mérten, (ha leszámolom a kavarásokat) elégedett vagyok az időmmel, de sajnos ismét bebizonyosodott számomra, hogy heti száz km-ből nem lehet 100 km-t futni.

 

Nem utolsó sorban gratulálok Balázsnak, nagyon nagyot ment és mindenkinek, hogy egyátalán rajthoz állt és helytállt ilyen körülmények között.

 

Csanyának és Lupusznak és a teljes rendezőségnek külön gratula a verseny magas színvonalú lebonyolításáért. Még több ilyet!

 

Carlos