T100 - avagy az első sikertelen versenyem

Tegnap éjjel a célban még nem zavart. Aztán ma reggel ahogy felkeltem, egyre jobban kezdett és most süppedek bele és egyáltalán nem vagyok büszke magamra.

Az történt, hogy kicsit megrogyasztott a sikertelen patakátkelés, mit patak, zúgó, dübörgő áradat. Ki kellett kerülni, beletettünk még legalább négy kilit, de boldog voltam mikor újra a jelzésen voltunk.

Mentem-mentem, nagyon fáztam. A Kevély-nyerget egyedül, sötétben értem el. Tejfelszerű köd borította. A lámpám csak a ködöt világította meg, mintha fallal lettem volna körülvéve. Kétségbeesetten telefonáltam Csanyának, hogy merre van a kék, mondta, mondta én keringtem és már azt sem tudtam honnan jöttem. Végre találtam egy kéket, amin elindultam. Visszaértem Csobánkára. Csanya csak annyit mondott, jön értem. Kérni se kellett. Száraz ruhát adott, fűtött míg le nem izzadt. (köszi) Lassan felengedtem.

Végül is 15.30-at voltam terepen. kb. 100 kili a lábamban, és okosabb lettem, tapasztaltabb. Ez is valami. Legközelebb nem sajnálok meleg ruhát cipelni. Ha nem fázok annyira talán nem esek kétségbe. Azért a ködöt még mindig utálom.

Köszönet a szervezőknek, pontőröknek; gratulálok a teljesítőknek és azon sorstársaimnak akik feladni kényszerültek. Majd jövőre...