Kalevi Wiik, a nyelvkeletkezési elméletéről híressé vált finn nyelvész írja az Európa népeinek története c. könyvében, hogy a Skandináv-félszigeten a germán - finnugor, pontosabban fogalmazva a skandináv - lapp nyelvhatár még a késő középkorban is jóval délebbre húzódott, mint manapság, nagyjából a félsziget közepe táján.

Csak a 18-19. században tette lehetővé a mezőgazdasági technikák fejlődése, ill. a klíma enyhülése, hogy a skandináv parasztság a félsziget északi felét is benépesítse és a lappokat a perifériákra szorítsa.

Aféle lassú kiszorítósdi volt ez, amelyben a fejlettebb gazdálkodású népcsoport a fejletlenebbet a viszonylag értéktelen, a földművelés számára hasznosíthatatlan területekre szorította vissza.

Nem beszélhetünk ebben az esetben tehát népvándorlásról, hanem inkább lassú népesség- és nyelvcseréről, de a végeredménye tkp. ugyanaz.