A magunk módján mindegyikünk normális.
Van, aki a beléje nevelt ízlés rabja, és nem tud szabadulni attól a szokásától, hogy azt egyen, amit szeret. És van, aki azt eszik, amit helyesnek lát, vagy amihez hozzá tud jutni. Én bármennyire is szeretem a cseresznyelekváros palacsintát, amivel anyám kissé elkényeztetett kölökkoromban (mivelhogy volt néhány cseresznyefánk), az utóbbi évtizedekben alig jutok hozzá, errefelé, ahová elköltöztem a fővárosból, nem is ismerik a cseresznyelekvárt, de mégis kibírom anélkül, hogy a beszerezhetőségi probléma rabja lennék. Cseresznyefa van, több is, a mostani lakhelyemen, de nem értek a lekvárfőzéshez, ezért kénytelen vagyok a gyümölcsöt egyenest a fáról lelegelni, nem törődve az esetleg benne lakozó kukacok sorsával, bizonyítva ezzel, hogy nem vagyok szélsőséges, elvakult állatvédő.