Meleg vizes kifolyókban írják nagyobb számú jelenlétét. Egyes helyeken írnak arról, hogy kezd alkalmazkodni a mi éghajlatunkhoz is. Azt gondolom, hogy utóbbitól függetlenül a tavadban sem fog nagyon megmaradni.
Igen, ehető, mint a 10 lábú rákok általában. Kifejezetten finom húsa van, bár még nem kóstoltam, de erről szólnak a hírek.
Egyetlen hibája, hogy elég kis termetű fajta. Még a nálunk őshonos fajtáknál is kisebb, talán a kövi ráknál is.
Éppen ezért ácsingózok a jelzőrákra, ami viszont ezzel ellentétben nagyobb méretű, annak idején kifejezetten étkezési célra telepítették néhány helyen tavakba, ahonnan kiszökött.
Utóbbi már a nyugati határ folyóiban patakjaiban általánossá vált, beleértve a Rábát is. Innentől már csak egy lépés a Duna meghódítása.
Ahol ezek megjelennek (jelzőrák + cifrarák) ott az őshonos fajták kipusztulnak. Ez szomorú... Viszont az egy nagyon pici szépségtapasz talán, hogy a helyükbe lépnek és eddig semmiféle más káros hatásuk nincsen a vizekben élő egyéb fajokra. Sőt mivel jóval szaporábbak, még "jók" is. Szintén előnyös a számukra, hogy a víz minőségére és az oxigénszintre is kevésbé érzékenyek...
Igazi "tökéletes" invazív fajták... Ha már annyi lesz, akkor bizony vadászni (rákászni) fogok rájuk, mert igencsak szeretem a rákhúst! Ezeknek a dögöknek a húsa a homárral vetekszik! Kisebbek, de a mennyiség a lényeg. A jelzőrák 20-25 cm-re is nőhet.
Táplálékra sem igényesek, minden számukra elérhető szerves anyagot megesznek csigákon, lárvákon át a dögöktől a korhadó-rothadó növényekig. A kerti tavakban is jól megtalálják a helyüket rendesen takarítanak.
Egy hónapja a Balatonon sajnos az invazív cifrarák levedlett páncéljával találkoztam. Jelentettem is az észlelést a megfelelő hivatalos fórumon (Balaton-felvidéki Nemzeti Park), amit meg is köszöntek.
Jövő héten rákcsapdát helyezek ki az észlelés helyén. Elég valószínű, hogy fogok pár darabot. Még gondolkozom, hogy telepítsem a tavamba, vagy inkább várjak a nagyobb testű és értékesebb jelzőrákra.
Jót tenne a tavamnak, bezárulna a tápláléklánc körforgás.
Örülök,hogy működik a régi technika...apámék és szomszédjaik stb...a kertben is így védekeztek a veteményesben és a gyümölcsös részen is a madarak ellen...működött.
Szivesen! Persze,elég akkora,mert nem az a cél,hogy tűzoltó tömlőn óránként átszáguldjon a kertitónyi víz,hanem szépen csordogálva,szűrőtóban hasznosítsák a növények a "lényeget" :)
Hát az élet már csak ilyen :) mindig tornáztatja az embert valamilyen téren...AKKOR AZ ÚJRAKEZDÉSHEZ LEGALÁBB MARADT ELÉG HALAD. Meg ha az okosabbak maradtak,valószínű máskor is elbújnak majd.
Nálam is múlt hétvégén majdnem katasztrófa történt.Vasárnap reggel megyek ki a tóban már csak a teleltető mélységben volt víz és ott úszkáltak a halak.A szűrőtóba átmenő tömlő valahogyan kiszabadult a rögzítésből,és a szűrőtó mellé tolta ki a vizet a szivattyú,valamikor hajnalban történhetett és még éppen időben mentem,a szűrőtóban lévő pár kis koi viszont elpusztult mert nem vollt víz áramlás...őket a szúnyog lárvák miatt tettem abba.A tóban viszont az összes koi,shubunkin,aranyhal túlélte szerencsére a "balesetet" az átmenő tömlőt megrögzítettem 3-szorosan a rögzítés rögzítése is rögzítést kapott,hogy még egyszer ne fordulhasson elő ilyesmi..szóval lelkileg tornáztat az élet bennünket időről időre :)
Szerintem időnként minden tavasnál előfordul valami...csak hogy a vérnyomás nehogy túl alacsony legyen :)
a nagy tó még ásodik 10mX8m, legmélyebb pontja 140 cm (6mx3m), a többi 70cm mély lesz, koik lesznek benne, a szűrőtónak lesz előszűrése is (vortex), csak a biológia terhelés bíznám a szűrőtóra...
ezért kerem azokat, akik üzemeltetnek hasonló nagyságú szűrőtavat, hogy osszák meg velem tapasztalataikat szivattyú tekintetében, köszönöm :)
Minden mindennel összefügg. Pl. a szűrőtó mérete jobb esetben nem a rendelkezésre álló hely, hanem a tisztítandó tó térfogata alapján van meghatározva. A napi kétszeres vízcsere akkor is a minimum. Ha meg elég nagy a tó, akkor egyáltalán nincs szükség szűrésre, magától is beáll a biológiai egyensúly. Ott csak arra kell vigyázni, hogy "önző esztétikai" okokból ne legyen túlterhelve a víz, pl. 3 m3-es tóba 20 db 30 centis koi + két szál nád.
Ettől nem lettem sokkal okosabb. Nem az a kérdés, hogy a szűrőtó mekkora, hanem hogy mekkora tavat táplál. Nem árt, ha naponta legalább 2x a teljes vízmenniység átmegy a szűrőn.
Mit értesz 'arany kárász' alatt? Eddig úgy tudtam, hogy a széles kárász meg az arany kárász ugyanaz a hal, a nálunk is őshonos Carassius auratus. Nekem az kéne. Keszeg viszont mindenképpen érdekelne. Merre vagy?
Felajánlok 2 db kifejlett csapósügeret. Az enyémből az asszony kiszekálta őket, menniük kell. Mindenáron aranyhalakat akar, a sügérrel meg nem fér össze, csak azokat nem eszi meg, ami nem fér a szájába.
Kézhez vannak szokva, talán túlságosan is, az embertől egyáltalán nem félnek, kicsit harapósak is.
Figyelem, aranyhal szaporulatot elég valószínű, hogy mennyiségtől függően megszünteti, vagy csökkentik!
Ők azok:
A videó régebbi, már jóval nagyobbak és csak ketten vannak. Naphalat szinte korlátlanul tudok adni!
Dunavarsányban van a tó és csak hétvégenként leszek ott.
Köszi a választ, jövő májusban élnék a lehetőséggel!:) Ezek szerint már azt is tudom hová tűntek a varangy-ebihalak:( nem gondoltam, hogy az aranyhalak étrendjén szerepelnek:(
Nagyon sajnálom :( Tökéletesen megértem, én minden halat megsiratok. A fiam az akváriumi mollykat is, most hogy nincs itthon, naponta kell videot küldenem, és néha jön az aggódás, hogy anya, szerintem a fehér nem olyan vidáman úszik, ránéznél? :-)
Nekünk nincs koi-nk, de egyetértek RJancsival, valószínűleg a legyengült immunrendszer, esetleg egy új halakkal behurcolt fertőzés és a rengeteg vegyszer okozhatta a pusztulást. Hagyj egy kis időt a regenerációnak a tóra, mielőtt újra telepítesz koikat- szerintem.
Én nagyon ráparázom mindig a beszerzésre, és bár vagy 2 éve vágyom egy fehér fátyolfarkú shubira, boltban nem mertem venni. Most egy ismerős csináltatott tavat, rajta keresztül megismerkedtem egy tenyésztővel aki hozott nekem két gyönyörű shubit - az egyik majdnem fehér, a másik fekete-narancs, de mindkettő dupla akkora, mint az én halaim. Minden nap parázok még mindig, hogy minden hal jól van-e, nem hurcoltam-e be bármit, pedig abszolut megbízható a forrás.
Remélem, a következő beszerzéssel nagyobb szerencsétek lesz! (és nem érdemes algairtót, meg minden nyavalyát beletölteni, szerintem, majd megoldja a természet - nekem is van fonalas néha, hálóval és wc kefével kiszedem ami zavar, de nem irtom, mert féltem a halakat)
Ildikó a KOiMÁNIÁNÁL igazi "szakértő" tavas téren...ő nem csak forgalmazza a kertitavas cuccokat stb...hanem tudja a "mit mért-et" is...lehet hozzá fordulni tényleg bizalommal...hál isten nekem még a konkrét segítsége ilyen téren nem kellett,csak tavas cuccokat szoktam venni tőle,meg néha egy szintén tavas barátommal szoktunk beugrani hozzá kis beszélgetésre, kávézásra :)
Pl én megértem,hogy neked nem csak "halak" az embernek munka után tényleg kikapcsolódás nézegetni,etetgetni őket vagy csak gyönyörködni bennük,mi is éppen ezt tesszük mindig egy fürdőtavas megmártózás után,vagy kiülve kisház teraszára és ott gyönyörködni bennük és a tavirózsákban,egy jó kávé,vagy hideg bor vagy boros cola mellett akár...közben csobogót hallgatni ami kellemesen ellazít...szóval kincs az embernek ez a közeg...és kívánom nektek minden rendeződjön és normalizálódjon nálatok!!!
Ezt a minden porcikáddal való segítséget sajnos 2 hete mi is áttéltük az egyik tacskónkkal,csomó infúzió,injekció és mégis elpusztult szegény,kullancsra tippelt az állatorvos,plussz valami méregre,sajnos nagy erőfeszítések árán is elment a kutyusunk...
Ennyi vegyszert/gyógyszert még a szaküzletben sem láttam, nemhogy a tavunkba szórtam volna! :s Nem értek hozzá, de szerintem első körben parazitáról volt szó. Az ettől legyengült halakat tovább "sokkoltad" az algaírtással ami drasztikusan lecsökkentette a víz oxigén szintjét. A többi már csak a vegyszerek mellékhatásai elleni további vegyszerezés volt. Sokat kibírnak a halak, de ez már nekik is sok volt.
És bár a koi sokaknak a kedvence, mégsem őshonos közép Európai halfajta. Kényes, ha meg jól érzi magát azért panaszkodnak rá, hogy kizabálják a szintén szeretett és féltve őrzött növényeket.
Minden hal vakarózott, ezért a tavaly bevált FMC kezelést kapták... Idén nem segített.
Kaptak Gyropond plust (május 9)
Durva algarobbanás miatt öntöttem neptun pond line algaírtót (május 23 és 29)
(június 4) Phos expond direct foszfátmegkötő (állítólag algaírtás után ajánlott...)
A vakarózás nem javult, a halak általános állapota romlott.
(június 7) az egyik koi nem eszik, alig mozog, simán kihalásztam. Bevérzés a hátsó hasi úszónál.
Karantén, ectol bacpond plus kezelést kapott.
Elpusztult :(
(június 12) a halak állapota nem változott, mindegyiknek megvastagodott a nyálkaréteg, véraláfutásos a bőrük, sokat fekszenek, néha veszettül úsznak.
Elvittem az egyik koit a NÉBIH-hez - szinte kézzel ki tudtam fogni.
Ez egy új beszerzés volt, "csak" tömeges parazitát állapítottak meg nála. hazafelé elpusztult.
Este kaptak malachitzöldet.
Másnap este malachitzöld.
(június 14) Minden halnak a nyálkahártyája megvastagodot és/vagy foszlott. Kettő koinak kidülledve a szeme. Egy régi koi elpusztult. Kopoltyúja elszineződött.
(június 15) 50%vízcsere. Acclipond + bacik.
(június 16) az aranyhalak ívnak.
(június 18) egyik régi koi elpusztult.
(június 19) új beszerzés koi elpusztult.
(június 20) egy régi koi elpusztult.
Maradék koik gyengék, vakaróznak.
(június 24) egy régi koi elpusztult. Rézoxikloridos kezelés a lehetséges gombás fertőzés(kopoltyú-elváltozás) miatt...(nem ajánlom senkinek!!!de a fonalast kivitte, mint a pinty, azóta sincs)
(június 25) egy régi koi elpusztult.
(június 27 este) Kedvenc koim szinte a kezemben halt meg :( Ő volt az utolsó áldozat. Összesen kilenc koi ment el.
Nem tudjuk pontosan, mi lehetett a pusztulások oka. Valószínűleg tipikus...a téltől legyengült immunrendszer, enyhe tél miatti parazita túltengés, majd gombás fertőzés stb. Vagy a sokféle vegyszer, gyógyszer. Csak találgatunk.
Minden halnak a nyálkahártyája elváltozott, a kopoltyúk elszineződtek. A megmaradt koik tátognak, gyengék.
(június 30) a három megmaradt koi közül az egyik evett egy falatot...a könnyem kicsordult az örömtől :)
A compók és az aranyhalak mind egy szálig túlélték.
Azóta csak egy nőstény shubunkin pusztult el, aki valószínűleg nem bírta a heves ívásokat.
Nem kívánom senkinek azt a lelki gyötrelmet, amikor minden porcikáddal segíteni akarsz, de csak kétségbeesetten állsz az újab és újabb áldozatok felett :(((
Tisztában vagyok vele, hogy "ezek csak halak", de számunkra ettől sokkal többet jelentenek. ŐK a napjaink fénypontjai, amikor hazamegyünk a munkahelyről és már a látványuk is boldoggá tesz minket, főleg ahogy követnek a vízben, ahogy a tó mellett elmegyünk, és mosolyt csalnak az arcunkra, amikor kézből etejük őket.
A Koimánia-Székesfehérvár tulajdonosa óriási segítség volt számunkra!!! Nélküle valószínűleg minden hal elpusztult volna.
Nekem nem sokat kell utana tolteni a meleg ellenere (34-36 C szinte naponta, forro ejszakak is) mert van sok eso is melle. De... mar evek ota erzem gond van es halogattam a szetszedest... de most elindultam.
Sok a kisbeka!!! Ugralnak mindenhol. Nem banom, kedvesek. A halak is jol erzik magukat.
A szurot is kimostam tegnap - es kellemes meglepetes volt, szagtalan volt. Semmi mocsar buz... uIden ez volt a harmadik tisztitas... nem rossz.
A "Sweet flag is a grasslike, low-maintenance perennial. It grows well in moist soil or several inches of standing water, making it an excellent choice when used as an accent plant in water gardens or moist, marshy areas along shorelines." az amit ki kell szednem, nagyon elszaporodott - es legalabb ot eve nem ritkitottam. Ezt ultettem az uszo szigetbe is.
Szoval elkezdtem gyomlalni, de a kompost halomba bekoltoztek darazsak - a foldben elok - es nem merek a kozelebe menni, mert jol megkergettek, es a csipesek meg most is viszketnek. Szoval... amig nem talaltam ki mit tegyek a kihuzott novenyekkel, nem igazan akartam kiszedni tobbet. Elso kor - a taliga megrakva. Ma reggel elultettem jo parat, es amit nem azt az arany vesszo bokrok ala tettem, talajtakaronak... azt hiszem a tobbit is ide teszem talajtakaronak. Most nem szep latvany de teszek ra - es a levelek ha hullanak ugyis ide jonnek majd. Kb 5x ennyit kell meg kiszednem mint ami a taligaban van.
Szoval most kell to folia a javitashoz es valami ragaszto. Kezdem leengedni a tavat, es ha nem esik az eso hogy kiszaradjon a javitasra varo resz, akkor nekilatok, egy eletem, egy halalom...
Hátizsákot is kaptak? :D A mieink a szomszéd kertjébe is átjárnak bogarászni,most hogy már lefogyott az eperfáról a termés, amire sok légy stb járt...na azon "meghízakodtak" látványosan a békáink :)
Sok a beka a toban, megis nem tudok eleget roluk... meglepoen sokat talalok a virag agyasokban, utakon - nem is gondoltam volna, hogy ennyit maszkalnak...
Más kaja nálunk sincs, esznek amit találnak. Előbb-utóbb úgyis beáll a tó, annyi hal lesz benne, amennyit el tud tartani. Ragadozók is vannak, a létszámellenőrzést rájuk bíztam. (Mást úgysem tudok csinálni.) Az viszont lehet, hogy elhamarkodott lépés volt egyszerre telepíteni a halakat a hínárokkal. (Azért a salátát megfontolom.)
Hát akkor gyere el és nézd meg, milyen a valóságban:-)
Én néha (heti 1 alkalommal) adok nekik egy kis lebegő tàpot. Habzik a víz, imádják. És ahogy megjelenek a parton, már jönnek-annyira, hogy amikor a tóépitő legutóbb itt járt, lebuktattak. Azt mondta, az aranyhalak nem jönnek fel, és nem követik az embert. Hát az enyéim igen.. de megúsztam egy ejnye-bejnyével..:-D