Akár naponta is Baráti, illetve társaival ez a kivételes hegedűs. A kétnaponta hallható játéka az április 10-i egyedülálló triózásban is hallható volt, bár kamarázásból kiemelni az egyik kiválóságot a többi közül (Várjon, Várdai) - nem illik. Egészen rendkívüli volt a közel két évvel ezelőtti előadás leadása a MüpArt Classic keretében!
Április 12-én aztán tetőzött a ritka sorozat, amikor a kimagaslóan játszó hegedűs, egyben a repülés szerelmese a Liszt Feri-hegyi reptér régi termináljának utascsarnokának gyönyörűséges, bár kissé száraz miliőjében idézte meg A négy évszakot Vivalditól. Ez a 4 hegedűversenyből álló sorozat valójában 12 részben mutatja be zenével az év hónapjait, és időnként az ehhez írt, illetve a talán a zeneszerzőt megihlető versek is elhangzanak a versenyművek előtt.
Most csak az ismert programzene szólt, és a remek műsorból és a debreceniek zenekari játékból itt most csak a csodálatos hegedűversenyek legihletettebb előadójának játékát emelem ki, mert Kristóf "megszólalásai" kiemelkedőek, amit mindig rögzíteni kellene, hogy e néhány szerény mondat felsőfokú jelzőit alá lehessen támasztani. A kb. ötszáz fellelkesített hallgató figyelme a terem légkörében is érződött, mert a nagyon gyorsan megszokott egyedi akusztikában most is átütött a szólista egyedülálló "hangja", amely a lehető legfinomabban koncserált a Somogyi-Tóth Dániel által finom kézzel dirigált zenekarral. A szerteágazóan kivételes hangvételű tételek alatt a barokk zene legváltozatosabb és legfinomabb hangulatait élvezhettük a világ legjobb hegedűse szólójával.
.
Az alábbi rövid videón szerényen csak a legjobb magyar hegedűsként jellemezték Kristófot. Aki ismeri a hegedűsök régebbi és mai kiválóságainak felvételeiből a legjellemzőbbeket, és sok koncertet is hallgat, egyszerűen elvarázsolódik Baráti játékától, amely megismételhetetlen és utolérhetetlen, és ahogy Kristóf beszélt a videón, maga is új felfedezéseket tár elénk alkalmanként, amikor saját magát is felülmúlja.
Kristófot tehát hallgatni kell, akár csak a ráadásként most is eljátszott Ysaye-tétellel, a II. szólószonáta elejéről megidézett Obcessionnal. A ha mindehhez hozzáveszem, hogy két nappal a koncert előtt Kristóf még beteg volt, egészen hihetetlen ez a teljesítménye is, hiszen játékán semmi sem érződött az elmúlt betegségből.
Rengeteg zenét hallgatok, így bátran merem állítani, hogy Kristóf a valaha hallott talán legnagyobb hegedűs, aki a legváltozatosabb műfajok mindegyikében mindig uralja a darabokat, de mindig megmarad a szerzők legalázatosabb, de mégis legjobb közvetítőjének, szólistaként különösen, de másokkal együtt játszva is mindig remek társnak bizonyul. Utóbbi az értelmezés és a hangzás kimagasló egységét jelenti, ami tényleg elbűvölő.
.
Kristóf itthon legközelebb május 1-jénKelemen Barnabással fog duózni a Zeneakadémián Megumi Hashiba (zongora) közreműködésével: Spohr: D-dúr Grand duo, Op.67/2 Wieniawski: G-moll etude-caprice két hegedűre, Op.18/1 Wieniawski: Esz-dúr etude-caprice két hegedűre, Op.18/2 Moszkowszki: Szvit két hegedűre és zongorára, Op.71 Prokofjev: C-dúr szonáta két hegedűre, Op.56 Bartók: 44 hegedű duó, BB 104 – válogatás Sosztakovics: Öt darab két hegedűre és zongorára
.
Majd május 7-én a már hagyományos Beethoven Budán fesztivál záróeseményén fogja az 1802. évi keltezésű op. 30-as sorozat hegedű-zongora szonátáit (A-dúr, G-dúr és c-moll) előadni Berecz Mihállyal a Várszínház felújított épületében válogatott közönség előtt.
Közismert, hogy a holland Brilliant Classic Barátival és Würtz Klárával vette fel Beethoven valamennyi ilyen szonátáját, és ez az album nagy sikert aratott az elmúlt közel hét évben, és joggal került be a kiadó Beethoven-teljes életművének grandiózus kiadásába is.
Később többször is eljátszották Kristófék a 10 szonátát, vagy válogattak belőle itthon és külföldön is, mindig óriási sikerrel. Egyszer a Várszínházban is elhangzott tőlük három szonáta. Kíváncsian várom tehát most a jeles fiatal zongoristával tervezett előadást.
A műsorukon lévő szonátákból egy kis ízelítő az említett Baráti/Würtz Klára felvételből:
A Brilliant Classics 2019 elején dobja piacra legújabb összefoglaló kiadványát - César Franck műveivel, amelyek közül kiemelkedő a Baráti Kristóffal és Würtz Klárával felvett A-dúr szonáta, bár több magyar művész is szerepel a közreműködők között.
"Ez a különleges szett teljességében bemutatja a César Franck zseniális munkásságát, amelynek többnyire csak a legkiemelkedőbb alkotásait ismerjük: a zeneszerző életének utolsó évtizedében írt kevés számú művét. Franck (1822-1890) egyike a 19. század legkiválóbb francia zeneszerzőinek, habár belga születésű (december 10., Lüttich). 1873-tól francia állampolgár, miután a Párizsi Konzervatórium orgonaprofesszora lett. Három részből álló karrierjére az igen változatos zenei formák művelése jellemző.
1834 és 1846 között - édesapja nyomására - zongoravirtuózként koncertezett, és ebben az időben főleg ilyen célú darabokat komponált. Az 1848-ban kötött házassága utáni évtizedben gyakorlatilag semmit sem írt, orgonistaként ünnepelték, aki a rákövetkező évekbeli hangzásvilágához használta fel a hangszer kibővített lehetőségeit. Alkotó éveinek középső időszakában (kb. 1858-tól 1879-ig) orgonaműveket, egyházi zenét és egy sor kórusművet írt, vallásos vagy bibliai témákra, és ezalatt szinte egyetlen zongoradarabja sem született. 1879-ben kezdődik késői virágzása a kiemelkedő kamara- és szimfonikus művekkel, elsőként az igen kedvelt zongoraötössel, folytatva azokkal a darabjaival, amelyekkel leginkább ismertté vált, köztük a kiadványban is szereplő A-dúr Hegedű-zongora-szonáta (18869 és a d-moll szimfónia (1888):
A kiemelt A-dúr szonátát Baráti Kristóf és Würtz Klára az idei Kaposfesten is óriási sikerrel adta elő augusztus 18-án. Előtte 2014. október 11-én adták elő a Pesti Vigadóban, a "francia" esten. A művet úgy emlékszem , előző év nyarán vették fel Pécsett.
A most beírt második kritika mellett az első is a Kamarazene témába illik, így ott is hivatkozni fogok rájuk. A németül hozzám került cikk médiaforrását nem ismerem...
.
Ravel tollának elfelejtett kincsei
A zenészhármas CD-felvétellel összekapcsolt mesterkoncertje
.
A beszámolót Irene Schneid Horn írta.
A szintén általa készített fénykép aláírása: A közönséget fellelkesítő magyarországi virtuózok.
.
Az 1875 és 1937 között élt Maurice RavelBoleróját mindenki ismeri, aki a zeneirodalom legtöbbet játszott művét hallotta. Ravel rendkívül izgalmas kamarazenéje viszont kevésbé ismert.
Emiatt választotta a három magyar művész ezeket a műveket, amelyeket rögtön lemezre is vettek.
A kettős esemény a gernsbachi Stadthalléban volt, a helyi kultúrkör által rendezett mesterkoncertek keretében. A legvirtuózabb hangszeres előadók csúcsteljesítményt produkáltak, és Ravel impresszionista hangzásvilágát olyannyira tökéletesen közvetítették, hogy a "bravózás" és a tapsok alig akartak megszűnni.
Az élményhez a két, szintén világklasszis Stradivari is hozzájárult: egészen elképesztő volt Baráti és Várdai hangjainak színessége, rendkívül modern megszólalásuk a 100 évvel ezelőtti idők modorában.
A hegedű-cselló szonátával kezdtek, amelyben mindkettőjük szuverénitása érezhető volt az igen összetett, részben kettős hangnemű alkotásban. Gyakran, néha gészen agresszív pizzicatókat, éles és leheletfinom üveghangokat, vidám táncritmusokat, vagyis a hangszínek és hangzások teljes tárházát nyújtották.
A szólista Würtz Klára hasonlóan adta elő az Egy infánsnő halálára írt pavane-ját: játéka gyöngyözően elégikus volt. Ebben és a későbbi közös játékuk során is áthatóan és szuverén módon zongorázott.
A rákövetkező koncertrapszódiában, a hegedűre és zongorára írt "Cigány" (=Tzigane) című bravúrdarabban Baráti a technikai lehetőségek határait feszegette.
A cigánydalok-inspirálta műben a rideg pizzicatóit epekedő futamok, bizarr kettősfogások olyan nehézségű sorozata kísérte, hogy a fergeteges játékot a vonó néhány szála nem is bírta.
Elégikus hangulatú volt az először csak 1975-ben kiadott fiatalkori (1897), posthumus szonátaként ismert hegedű-zongora kettős (g-moll). Baráti és Würtz, az egyébként nem túl tartalmas művet, lírai mélységgel és színesen álmodozó hangvétellel adták elő. (Az ismert G-dúr szonáta 30 évvel későbbi, benne felismerhetők az első szonáta "hangjai").
.
A hangverseny csúcsát az a-moll zongorástrió jelentette. A nyitótételt még mérsékeltebbé tették a végén szinte lebegő üveghangokkal, majd a Pantoum nevű második tételben, amelynek nevét a szerző a maláj költészetből kölcsönözte, a ritmikailag kihegyezett, vibráló és lírai témák sziporkázó tüzijátékát produkálták. A lassú passacaglia kifejező volt az először növekvő, majd ismét csillapodó feszültségíveivel, végül a zárótétel leginkább impresszionista hangzásvilágával fejeződött be ez a felejthetetlen mesterkoncert.
Utána ugyan kimerültnek látszódtak a művészek, de mégis ragyogtak az örömtől. A közönség e "nem egyszerű darabok" iránti fokozott figyelmére reagáltak úgy a zenészek, hogy "szinte szárnyakat kaptak", mondta a csellista Várdai.
Az április 23-i gernsbachi kamarakoncerten (Würtz Klára, Baráti és Várdai előadásában) lemezre is vették a Ravel-műsort, pár napra rá pedig megjelent az első kritika a Badisches Tagblattban. Aztán egy másik, de kezdem a korábbival.
.
Hellwacher Genuss mit Ravel, vagyis Figyelmet keltő élvezet Ravellel
.
Grandiózus zongora-hegedű-cselló muzsika a Stadthalléban
(Wolfgang Tzechaschel, 2017.04.25.)
.
Gernsbach Kulturális Közösségének idei harmadik koncertjét Maurice Ravel tiszteletére rendezték... a fenti zenészekkel.
Bevezetésként Várdai István ismertette a Stadthalléban felvett CD-t és a koncerten is használt két drága Stradivarit.
A műsor első száma Ravel 1920/22-ben írt hegedű-cselló szonátája volt. A mű ősbemutatója után ugyan felrótták Ravelnek, hogy ezzel a nehéz darabjával szinte tönkreteszi a szólistákat, de ezt ezen a koncerten nem lehetett érezni. Baráti és Várdai végig eleven erővel játszott, nem csak a "Trés vif, azaz nagyon elevenen" tempójelzésű második tételben.
A nyitó tétel vidámságát annak a jól ismert körülménymek a melankóliája kisérte, hogy a szerző e művét Claude Debussy emlékének ajánlotta. A második tétel scherzója szinte rabiátusan szólt, míg a harmadik (lento) tételből elmélyült belső nyugalom sugárzott.
A csellista itt sok vibrátót használt, ami a finomságokat jól érezhetően kissé sprőddé tette.
A tétel végén érezni lehetett, hogy a két művész produkciója szinte felülmúlhatatlanul sikerült.
A záró tétel utasítását (Vif avec entrain, azaz lendületesen és szórakoztatóan) mindketten a legmagasabb szinten teljesítették, és nem csupán a hangzásban, hanem a látványban is szórakoztatóak voltak a lendülettel teli váltások a pizzicatók, a vonóugratások és a glissandók között.
A második darabban Würtz Klára szólózott, erőteljesen szólaltatva meg Ravel 24 évesen írt Pavane-ját (egy infánsnő halálára), amit a szerző később, a darab nagy sikere ellenére, szinte megutált.
A Cigány (Tzigane) című koncertrapszódiát viszont magáénak érezte a szerző, bár játszhatóságában kételkedett. Baráti és Würtz előadásában a legcsekélyebb kétség sem merülhetett fel: mindketten a maguk módján játszották a virtuóz művet: Baráti hihetetlenül gazdag hangzást hozott ki Stradivarijából, Würtz Klára pedig tökéletes partnere volt. Mindkét előadó egyöntetűen művészi teljesítménye "bravó"-zásra késztette a közönséget.
Szünet után először Ravel fiatalkori és ritkán játszott, egytételes a-moll hegedű-zongora szonátája hangzott el. Baráti és Würtz kimunkált hangzásképe ragyogó volt, feszültséggel telt nyugalommal, egyúttal igen hatásos dinamizussal.
A zongoratrióban újra csatlakozott hozzájuk a koncert elején már megismert Várdai István. A triót Ravel nem sokkal az I. vh. kitörése után komponálta, így ez nem egy ábrándos, álmodozó zene, inkább egy nagy figyelmmel párosuló élvezetet igénylő alkotás. A nagyon élénk második tételben kell igazán nagyon figyelmesen együtt játszani, ahol a szólamok elkülönülő témái rakódnak egymásra. A hegedűn és a csellón folyamatosan kell váltogatni a pizzicatót és a vonóshangzást, mindezt remdkívüli tempóban. Az előadók sosem hajszolták egymást, és kivételesen hatásos, szinte mágikus harmóniában játszottak.
A kirobbanó tapsok után megismételték a trió második tételét, amiben egyáltalán nem tűntek fáradtnak, sőt: még kiélezettebben játszottak.
Ma este a Baden-Württembergi kisvárosban, Gernsbach-ban kamarázik Baráti Kristóf a vele korábban is rendszeresen koncertező két kiválósággal, Würtz Klára zongora- és Várdai István csellóművésszel. Ez a hármas is közel 40 év átlagkorú baráti együttes, amelyben a Würtz Klárával való megismerkedés felejthetetlen a 2012. évi Mozart-maratoni beugrással a Tavaszi szonáta hegedűszólamára, aminek következménye számos világsikerű lemezfelvétel lett a Brilliant Classics gondozásában, és számtalan remek koncert. Várdai Pisti zenei pályája is hamar összekapcsolódott Kristóféval, amelynek állomásaiból nem első volt a csellista zeneakadémiai diplomahangversenye, majd itthon és külföldön hasonlóak, beleértve az előzőn is eljátszott Brahms kettősverseny előadása. Évek óta pedig a Kaposfest közös művészeti vezetése fűzi még szorosabbra a két fiatal zenei együttműködését, bevonva ebbe a körbe a régebbi és újabb kitűnő partnereket, köztük persze Würtz Klárit is. Kapcsolatuk szintén nem új formájáról, amikor egymást vezénylik egy-egy versenyműben, majd később, amikor közeledünk a május végi marosvásárhelyi hangversenyükhöz.
Együtt játszottak tavaly március elején Wuppertalban is, majd Baden-Bademben, előbb Beethoveneket, majd másokat. Ma is egy szerző előtt tisztelegnek, Ravel remekműveket választva a műsorba. Várhatóan a megszólaltatások is remekül fognak sikerülni, mert a három vérbeli kamarázó egymást különösen ösztönzi az összhatásra.
A Murg völgyében lévő helyszín így harangozza be az estet:
MEISTERKONZERT III mit KRISTÓF BARÁTI (Violine), ISTVÁN VÁRDAI (Violocello), KLÁRA WÜRTZ (Klavier)
Den Besuchern der Konzerte der Kulturgemeinde Gernsbach sind diese drei hervorragenden Meister ihres Fachs keine Unbekannten mehr. Seit den ersten Auftritten der Künstler in Gernsbach haben diese jeder für sich eine weitere steile internationale Karriere gemacht und sind jetzt dem Bereich der Top-Solisten weltweit zuzuordnen. Beleg dafür ist u.a. ein umjubeltes Konzert im Festspielhaus Baden-Baden im Dezember 2016. Beim Konzert mit Werken von M. Ravel (Sonate für Violine und Violoncello, Sonate für Violine und Klavier, Tzigane für Violine und Klavier und dem Klaviertrio) können die Zuhörer den Klängen einer Violine und einem Violoncello von Stradivari lauschen. István Várdai spielt seit Dezember 2016 auf dem berühmten "Du Pre-Harrell"-Stradivari-Violoncello.
Tegnap reggel arra ébredtem, hogy Brahms d-moll hegedűszonátáját játssza Baráti Kristóf és Würtz Klára a Bartók Rádióban. A teljes reggeli Hangfogó meghallgatható a linkről. A szonátát 07:48:05-től Csengery Kristóf magasztaló szavai vezetik be, majd jön a jól ismert mű csodálatos előadása a két kiváló művésztől!
Még egy fontos dolog: április 4-én este 21.47-től adja le a Bartók Rádió Dubrovay László II. hegedűversenyét, amelynek felejthetetlen szólóját Baráti Kristóf játssza (a MÁV Zenekarral és Kesselyák Gergellyel)!
xxxxx
A ha már lejjebb Winchester az USÁ-ban, csak egy ugrás (kb. 100 mérföld) a már pennsylvaniai Harrisburg, Kristóf tavaszi szezonjának következő állomása. Nem is egy napra, ahogy az alábbi felvezetőből kiderül, mivel az alábbi koncertekre fókuszáló program közben lesz ott más is!
2017. április 5-én este az Ohev Sholom templomban a 3 Bach-szonáta szólóhegedűre.
2017. április 8-án és 9-én a Fórumban Hacsaturján hegedűversenye;
közreműködik a Harrisburg Symphony Orchestra (HSO) (karmesterük: Jan Wagner)
Lori M. Myers tegnapelőtti szavai magyarul, némi kiegészítéssel:
Az ő zenei szigete: Baráti Kristóf hegedűművész ebben a hónapban Harrisburg partjaira érkezik. A hírneves magyar hegedűs sokszor koncertezik szülővárosától, Budapesttől távol. Nem ismeretlen neki a repülőgép lekésése, ha éppen befejezett egy koncertet Lengyelországban és Belgiumban, és mivel szeret otthon lenni, a hegedűjét letéve egy kis lélegzethez jutva, de már készülhet is Harrisburgba, ahol ebben a hónapban egy sor zenei feladatot vállalt: mesterkurzust tart a harrisburgi Messiás Főiskola hallgatóinak, szólókoncertet ad az Ohev Sholom templomban, majd fellép a Harrisburgi Szimfonikusokkal. Baráti programja tehát sűrű lesz, de ez nem zavarja. "Nagyon kicsi az esély, hogy játsszak és mesterkurzust is tartsak" - mondja. "Nagyszerű lesz megosztani tapasztalataimat és zenei elképzeléseimet."
Baráti zenei gondolatai igen hasznosak lesznek a tanulóknak és igényes szüleiknek. Baráti zenész családba született, gyerekkora nagy részét Venezuelában töltötte, ahol édesanyjától vette első hegedűleckéit, de egyáltalán nem kényszerítette játszani és még a hangszer megszerettetését sem erőltette. "Amikor édesanyám kérte, hogy játsszak, azt valóban "játéknak" tartottam, emlékezett a művész. " A zene egy csodálatos világ volt, és szívesen vettem részt az ő munkájukban. A zene megkönnyítette a kényes tinédzser kort, a zene volt az én kis szigetem."
Peter Sirotin, a Piactéri Koncertek művészeti igazgatója, egyben a Harrisburgi Szimfonikusok koncertmestere és a Messiás Kollégium tanára szerint a nagyvárosokban gyakori az ilyen kettős program, tehát egy művész fellépése és mesterkurzusa. Látja ennek előnyeit mind a tanulók, mind a hallgatók részére, és - a világhírű zongorista, Ann Schein 2014. évi sikeres tanfolyama után - meg akart szervezni egy ilyen projektet mindhárom zenei szervezet számára.
"Az pedig különösen tetszett, hogy Ann mesterkurzusa is telt házat vonzott, és öröm volt nézni, hogy mennyire ösztönző és hatásos volt a négy fiatal zongorista felé, a pódiumon való jobb szereplés érdekében" - mondja Sirotin.
Ez volt tehát a sikeres előzmény, és ezt kívánja ő most is elérni.
Baráti már adott egy szólókoncertet Harrisburgban a Piactéri Koncertek keretében, 2015-ben, a Carnegie Hall-beli debütálása előtti napon, és Sirotin akkor határozta el, hogy megnyeri őt egy hasonló sorozatra, és elő is adta ötletét Jeff Woodruffnak, a Harrisburgi Szinfonikusok vezetőjének, Richard Robersonnak, a Messiás Főiskola Művészeti tagozata dékánjának, akiknek tetszett elképzelése.
Sirotin bevallotta, hogy teljesen véletlenül ismerte meg Baráti játékát, amikor egyik tanítványa egy igen komplex Bach-fúgán dolgozott, ő pedig a Youtube-on keresett jó és élő felvételeket erről az igényes előadásról. "Megtaláltam Kristóf azon videóját, amit a húsz évvel korábbi tanulmányaim helyszínén, a Moszkvai (Csajkovszkij) Konzervatórium Nagytermében vettek fel, és annyira tetszett Kristóf Bach-értelmezése, hogy néhány további felvételét is meghallgattam. Az volt a véleményem, hogy az előadó csodálatos stílusismerete és muzikalitása mellett ő egy olyan kivételes virtuóz, aki a technikailag legnehezebb hegedűdarabokat varázslatosan, könnyedén és érzékletesen adja elő, ami nagyon ritka manapság. Baráti már említett két évvel ezelőtti első itteni fellépésekor Sirotin találkozott vele, és erre meghívta Woodruff-ot is, akire szintén jó benyomást tett a művész.
Hozzátette, hogy "nagyon örül a projekt megvalósításának, mivel csodálatos dolog a közösségünknek, hogy egy ilyen nagyformátumú művészt ők is megismerhetnek, és nagy dolog a baráti együttműködés ezen formáján mindhárom szervezet részére dolgozni." Sirotin tudja, hogy a diákok "friss benyomásokat és hasznos javaslatokat fognak kapni Barátitól, és reméli, hogy ő még ennél is többet fog nyújtani. Elmondta még, hogy "diákjai saját szemszögükből való fejlődését és előadásaiknak egyedi megközelítését kívánja elérni, vagyis hogy örömük legyen a zene megértésében és magában a muzsikában."
Baráti Kristóf programja a következő lesz: - április 5-én szólókoncert az Ohev Sholom templomban. - április 6-ám mesterkurzust tart a Messiás Főiskolán, - április 8-án és 9-ém pedig a Harrisburgi Szimfonikusokkal koncertezik (Hacsaturján hegedűversenyével). Utóbbiakon Csajkovszkij Romeó és Júlia nyitányfantáziáját és Sosztakovics 12. szimfóniáját játssza még a zenekar.
A hivatkozásokból továbbiakat is meg lehet tudni.
xxxxx
Az említett moszkvai felvétel a teljes Bach-sorozat egy estén való előadását tartalmazza és annak Kristóf barátai által való közzététele után már nagyon sokan nyitották ki vagy hallgatták végig az egyes tételeket. A 2009 őszi lemezfelvétel is sokakhoz eljuthatott, annak újranyomása is ismert 2013-ból.
Az említett fúgát közel 77.000 alkalommal, de a többiből is még tízet tízezres nagyságrendben.
A közzétevő Violin Piano oldalán az összes elérhető az alábbi linkről, de van ot sok más Kristóffal, Kristófról... Azóta persze többször meghallgathattuk Kristóftól a hat szólóhegedűre írt Bach-csodát, így egyet kell értenem Sirotin úrral, és kívánok mindenkinek szép muzsikálást!
Ma délelőtt két gyönyörűséges zongoratrióval szerepelt a németországi Baden-Württemberg tartomány világhírű fürdővárosában, Baden-Badenben Baráti Kristóf.
AFestspielhaus pódiumán Várjon Dénes és Várdai István társaságábanDvorzsák Dumky-trióját (op. 90) és Beethoventől a Főherceg-triót (op. 97) adták elő. A helyszín képe lejjebb.
Ezeket a darabokat részben e trióval legutóbb a kamara.hu első napján hallottam Várjon Dénessel, CarolinWidmannhegedű- és Christoph Richter gordonkajátékával (a Dvorzsák-triót), illetve még a 2014/2015-ös tél végén Wuppertalban a Beethoven-darabot, ahol a zongoraszólamot Würtz Klára játsszotta. Mindkettő emlékezetes volt, de idén május 10-én jelen lehettem a VÁR-BA-VÁR-trió Müpa-koncertjén, amikor műsorukon volt a Dumky-trió is. (Csak a teljesség kedvéért: idén február 14-én Washington D. C.-ben is játszották a Dumkyt.)
A GMT nálunk azon a napon 1 órával későbbi időt jelent!
A bruchsali kastélyban tartott 2016. április 15-i kamaraesten Baráti Kristóf és Würtz Klára kápráztatták el a közönséget, köztük az akkor már ide beírt kritikák szerzőit:
Bruchsal, 2016. április 15.: a műsor két Beethoven-szonáta /op. 12/2 (A-dúr) és a Kreutzer/, és egy-egy szóló (Schubert B-dúr impromtu és a Bach-chaconne) az előadóktól.
"Dieser leuchtkräftige Ton, klar und intonationssicher bis in die feinsten dynamischen Verästelungen - das ist betörend. Mit ihrem hellen, metallischen Klang ist die Stradivari "Lady Harmsworth", die Kristof Barati spielt, zwar mitunter eine herbe Schönheit. Doch der ungarische Geiger, der jetzt gemeinsam mit der Pianistin Klara Würtz (ebenfalls aus Ungarn) bei den Bruchsaler Schlosskonzerten gastierte, beherrscht sie mit einer technischen Brillanz, die schlicht atemberaubend ist."
Ez a nagyon fényes, tiszta és a legfinomabb dinamikai változatosságokban is magabiztos intonációjú hang, egészen észbontó. A Baráti által használt Stradivari (Lady Harmsworth) világos és fémes hangzása viszont néha hüvős szépségű volt. Mindazonáltal a magyar hegedűs, akinek zongorapartnere a szintén magyar Würtz Klára volt a Bruchsali Kastélykoncerten, tökéletes és egyszerűen lélegzetelállító technikai tudásával meghatározóan játszott,"
"Bach d-moll partitájának chaconneját Baráti a Beethoven-szonáták ellensúlyaként választotta. A hegedűművészet ezen mesterművét Baráti határozott vonalvezetéssel adta elő, közben viszont mindig érezhetőek voltak a mélyrehatoló dinamikai árnyalatok is, mintha a finom hangok a távolból szóltak volna. Baráti futamai csillogóak, a finom vonalak nyomatékosak és kristálytiszták a legvégső pianissimóig. A tételvégi átváltás dúr-ba egészen fenséges volt."
......................
A Kreutzer-szonátához is hasonló jelzőket használt a kritikus: a darab "teljesen más atmoszférát teremtett: nem könnyed, elegáns kamarazenélést, hanem egy nagy színpadra szánt izgalmas drámát. A mélyen átgondolt adagio kezdet után az energiák besűrűsödtek, miközben mindketten szinte mozdulatlan feszültségben játszottak, aztán belevetették magukat a virtuóz passzázsokba. Időnként a finom hegedűhúrok szinte átemelődtek a zongorára, különösen a második tételben volt érezhető a bensőségesség és melegség, majd a fináléban lobogott a presto-tűz, de mindig tisztán és szabatosan, egyben mesés összhangban. A közönség nagy lelkesedéssel fogadta a produkciót, ők pedig szintén Beethovent idézték a ráadásban." (az op. 12/3 szonáta rondójával)
xxxxx
A BNN (Badische Neueste Nachrichten),Karlsruhe rövidebben, de hasonlóan dicsérően írt a koncertről, BŐSÉGES VIRTUÓZITÁS címmel.
Bei schnellen, vorantreibenden Sätzen wie dem zugegebenen Rondo-Finale aus Ludwig van Beethovens Es-Dur Sonate op. 12/3sind der ungarische Geiger Kristóf Barátiund seinelangjährige Klavierpartnerin Klára Würtzganz inihrem Element:hier können sie ihrer Rasanz und Spielfreude, dem virtuosen Überschwang fast hemmungslos frönen. Bei den Bruchsaler Schlosskonzerten setztedas Duo ein Ausrufezeichen mit Beethoven, wie auch bei der A-Dur Sonate op. 12/2, bei dem das unterhaltsam-witzige Wechselspiel von Geige und Klavier schon im Kopfsatz lustvoll ausgekostet wird. Die stupende Übereinstimmung verwundert nicht, haben die beiden aus Ungarn stammenden Musiker doch sämtliche zehn Sonaten für Klavier und Violine Beethovens schonauf CD eingespielt. Bei der „Kreutzer-Sonate“gehen Baráti und Würtz dynamisch in die Vollen. Dank der hervorragenden Technik vor allem des Geigers, dessen Intonationssicherheit frappierend ist, gelingt dies auf hohem Niveau. Wäre die „Kreutzer-Sonate“nur ein Virtuosenstück, könnte man von diesemSpiel schon begeistert sein. Im ausverkauftenKammermusiksaal des Bruchsaler Schlosses präsentierten sich die beiden Instrumentalisten auch mit solistischen Beiträgen: Klára Würtzmit Schuberts Impromptu B-Dur op. 142/3 ganz diesseitig strahlend, hell, mit forschem, aber durchaus klar moduliertem Klavierton und gelungenen Nuancen. Die „Ciaccona" aus der d-Moll Partita von Bach gilt als Prüfstein für jeden Geiger. Dank seiner exzellenten Technikentlockt Baráti seiner Stradivari „Lady Harmsworth" wunderbare Töne, aber bei den sehr harsch genommenen Akkorden kommen interpretatorische Zweifel auf: Manuell ist Baráti makellos, aber trotz mancher sehr klar gestalteter Details fehltes seinem Spiel an Zwischentönen, an Nuancen. Der große gestalterische Bogen will sich trotz der Kraft seines Zugriffs bei der Chacone nicht einstellen.(Thomas Weiss)
"A gyors és lendületes tételekben, miként a ráadásként választott Beethoven-rondóban az op. 12/3-as Esz-dúr szonátából, van igazán elemében a magyar hegedűs, Baráti Kristóf, és a vele hosszú évek óta játszó zongorista, Würtz Klára. Ilyenkor érvényesül elsöprő lendületük és játékosságuk, a bőségesen virtuóz részekben szinte korlátlanul. A koncerten Beethovenre tették a hangsúlyt, és már az első szonáta (A-dúr, op. 12/2) nyitótételében is szellemesen és végig élvezetes vidámsággal tele felelgetett egymásnak a két hangszer. Ez érthető is, mivel a két magyar muzsikus már lemezre vette mind a 10 Beethoven-szonátát. A Kreutzer-szonáta előadásakor dinamizmusuk tökéletes volt. Hála kiváló játékuknak, különösen a hegedűs intonációs biztonságának volt magas szintű az előadásuk. Ha a Kreutzer-szonáta csupán egy virtuóz darab lenne, már ettől is elvarázsolódhattunk volna. A teltházas koncertre mindkét művész egy-egy szólódarabbal is készült: Würtz Klára Schubert B-dúr impromtújával (op. 142/3),amit egészen e világian sugárzóan, világosan és bár erőteljesen, de mindenképpen tisztán modulált zongorahanggal és hatásos árnyalatokkal adott elő. Bach d-moll partitájának chaconne-ja minden hegedűs játékának próbaköve. Baráti - tökéletes technikájának köszönhetően - varázslatos hangokat produkált Lady Harmsworth nevű Stradivarijával, de a túl erőteljesre vett akkordok hallatán kétségessé vált az interpretáció: Baráti kézügyessége tökéletes, de - a néha nagyon tisztán megformált részletek ellenére is - köztes hangjai, a finomságok hiányoztak. A chaconne-nál - erőteljes fogásai ellenére - sem érződtek a nagy alakformáló ívek."
A lejjebb említett és csak idézett David Rowe-írás Kristófék Mozart-albumáról a következő:
Miként már említettem BarátiékBrahms-szonáta-felvétele kapcsán, ez a fiatal hegedűs egy aranybánya a kiadó Brilliant Classics számára. Hasonlóan szenzációsak az ő Beethoven-szonátái is (az album készítésekor szintén Würtz Klára volt a zongorista). Viszont csalódtam a "brilliantos" első élő-koncertes versenymű-felvételében, amelyet visszavetett a felvétel kiegyensúlyozatlansága, és talán a zenekarral sem volt elég idő próbálni. Most viszont örömmel számolok be erről a Mozart-albumról, amelynek versenyművei teljesen más tartalmúak.
A Korngold-lemezhez hasonlóan ezek a Mozart-hegedűversenyek is élő koncerten készültek, amelyen Baráti maga vezényelte a Magyar Kamarazenekart, amellyel egységes értelmezést és előadást ért el. Egyfajta frisseséget éreztünk. és ritkán volt hallható spontaneitás ezekben a darabokban. A zenekar gyakran lép fel, és nyilván hegedűsökkel is sűrűn játszik, így túl sokszor válhatnának rutinossá. Ezeken a felvételeken viszont nagyon üdítő volt hallani egy fiatal, friss és életteli megközelítést. Baráti brilliánsan játszik (és nem a szójáték kedvéért mondom ezt), de ugyanez vonatkozik a zenekarra is. Tempóik fürgék, artikulációjuk tiszta és olyannyira pontos, hogy előadásukat történelmileg is "hitelesnek" éreztem. A lassú tételekben - például - sokkal gyorsabbak a megszokottnál, de olyan természetes bájjal játszanak, hogy elképzelhetetlen, miként játszhatnák ezeket másként. Valamennyi remekül szól. Visszatérve a többi, inkább a "jó öregfiúk" hagyományos megközelítéseihez: előadásaik hirtelen földhözragadtnak és öröm nélkülivé válnak.
Itt viszont valamennyi hangot áthat a felfedezés és a kétségtelen örömteliség érzete. Ezek az értelmezések bájjal itatódnak át, érezni, hogy valamennyi muzsikus örömmel játszik. A Brilliant szerencsére most jó felvételt készített, és a katasztrófa-közeli Korngold-lemez után ez az album csodálatosan hangzik. A szólista természetesen a zenekar előtt helyezkedett el, de nem ő volt a reflektorfényben, miáltal a zenekar kiváló lehetőséget kapott jelentősen közreműködni a tiszta és pontos együtműködésre, amit meg is valósított. Egyetlen kifogásom, hogy az egyes művek utáni tapsokat nem vágták meg, és ez csak azért zavaró, mert olyannyira lenyűgöző és magával ragadó, hogy minden alkalommal váratlanul jött a taps.
A felvétel annyira kiváló, hogy nagyon remélem, a Brilliant tervez egy újabb Mozart-lemezt ezzel a briliáns hegedűssel és egy hasonló felfogású brácsistával a varázslatos Sinfonia Concertante és a két hegedű-brácsa duó kiadására. Milyen fantasztikus folytatása lenne ennek az albumnak. Kedves Brilliant Classics, hát csak tessék!
xxxxx
Kicsit korábban, az 1781. beírás alatt említettem a Német Lemezkritikusok Díjának rendszeres jelöltjeit a számtalan kategóriában, ahol a zenekari művek között a fenti album is szerepelt, egy másik, ugyancsak Mozart-műveket tartalmazó szimpla lemez és további felvételek társaságában.
- Bernd Alois Zimmermann: 1-tételes szimfóniája stb. (WDR Szimf., New Arts International) - Frank Peter Zimmermann K 211 és 219, és a Sinfinia Concertante (Antoine Tamestittel): Bajor Rádió Kamarazenekara/ Radosław Szulc (Hänssler Classics)
Előbb kérte egy ismerősünk a Szent istván konzi és Baráti Kristóf május 28-i koncertjének műsorát, mert habár tőlünk kapták a jegyeket karácsonyra, és szeretik Kristófot hallgatni, a programot még nem keresték.
A lentebb hivatkozott linken olvasható rövid élmánybeszámoló a következő:
A Park Avenue Armory és a XIX. századi felújított belsejében lévő gyüjtemény New York egyik kincse.
Nagy öröm volt abban a környezetben, ott is az Officers Room-ban, azaz a Tiszti Szobában, az április 27-i koncertet meghallgatni, amelynek műsora a Beethoven-összkiadás jegyében elhangzott három hegedű-zongora-szonáta volt. (Másnap is ez hangzott el u.ott) A Baráti Kristóf és Würtz Klára kettős a 8., a 2. és a 9. szonátát, vagyis az op. 30/3-as G-, az op. 12/2-es A- és az op. 47-es, szintén A-dúr, azaz a Kreutzer-szonátát játszotta. Utóbbi rendkívül gyönyörű variációs tételének elmélyült virtuóz ragyogását csak Beethoven alkothatta. A két hangszer nagyon személyes párbeszédet folytatott az Armory ezen kisebb termében. Úgy éreztem, hogy az Edith Wharton-kor egy magánrendezvényén voltam.
(Edith Wharton amerikai írónő volt, aki a tárgybani épület elkészülte után egy évvel, 1862-ben született.)
Ehhez egy kis nyelvészkedés :)
Az angolban használt office szó irodát, hivatalt, tisztséget, tisztességet jelent, az officer pedig természetesen a valamilyen hivatalt ellátókat, akár katonákat is jelent. A tisztek szobája, terme, a Tiszti Szoba már láthatóan is a magyar tiszta szobára utal, vagyis valamilyen kiemelt jelentőségű helyre, miként a tiszt-ség is hasonlót jelent. Valamilyen díszes, másoktól elkülönült, felettük álló helyzetet, ahol a kiemelés oka a tisztes viselkedés, aminek meg is kell feleni, tehát tisztának (tisztelendőnek, tetszetősnek) kell lenni. Látható, hogy a magyarban az alakilag szinte egyező két szó ugyanazt jelenti, míg az angolban a tiszta a clear, persze sok-sok szinonímával.
xxxxx
Végül Baráti Kristóf e heti két fellépéséhez (u.azzal a műsorral és szereplőkkel):
május 6-án a Duna Palotában
május 7-én a pesthidegkúti Klebelsberg Kultúrkúriában fog karjával mesterkedni, a Duna Szimfonikusokkal és Várjon Dénessel.
Műsoruk:
Beethoven: Prometheus teremtményei - nyitány
Schumann a-moll zongoraverseny
Beethoven: VII. szimfónia
Zenei illusztrációnak, és ha a szólista valamiért nem tudná eljátszani a darabot, esetleg a felvételen szereplő művésznő fog beugrani a telt házak érdekében :-)
A Houstonban lévő Menil Gyűjteményben megtartott két koncert második napjáról (2016. április 26.) írt kritika:
Beethoven feltárása: Baráti és Würtz a houstoniDa Camera rendezésében a Menil Gyűjteményben(ld. a "fészekklub"ban is!)(Sydney Boyd írása)
A hegedű-zongora-szonáták olyan darabok, amelyek különlegesen szoros kapcsolatot igényelnek mind az előadók között, mind a közönséggel. Többet érzékelünk, több forog kockán, mint amikor csupán két emberre kell figyelni egy koncerten. Az említett szervezésű sorozaton a magyar hegedűs-zongorista páros két estén Beethoven-szonátákat adott elő, kifejezetten családias kapcsolatot létrehozva a zene, a közönség és a művészet között, a tárgybani kamarazenei szezon céljainak megfelelően.
Az Esz-dúr szonáta (op. 12/3) egy feldúsított forte zongoraakkordjával nyitva, az előadók rögtön megmutatták, hogyan kapcsolódnak egyszerű gesztusokkal Beethoven tempós elképzeléseihez, megértve a frázisok jelentését, a jó artikuláció mértékét és a hangok közötti szünetek fontosságát.
Barátit nézve egy olyan sztoikus és konzervatív előadót látunk, akinek legészrevehetőbb képi kifejezése egy-egy időnkénti szemöldökemelés. de ha becsukott szemmel hallgatjuk, egy szerfölött emocionális művészt ismerünk meg. Ez akkor lesz egyértelmű, amikor - hangszerének valamennyi lehetőségét bemutatva - szólót játszik, különösen a lassú tételekben. Baráti bátran használ nyers hangokat, és nem riad vissza a kitartott hangoktól. Néha vékonyabbnak éreztem a hegedűt a magasabb regiszterekben a várt dús vatagsággal szemben, de a Tavaszi szonáta (op. 24) hallgatása közben rájöttem, hogy félreértettem az előadót. E szonáta lassú tétele (Adagio molto espressivo) különösen tiszteletteljes bizonyítéke volt annak, hogy a vibratót nem mankóként, hanem tudatosan eszközként használja.
Barátival ellentétben Würtz Klára élénk zogorista. Érzi a billentyűket, a pódiumot/termet, a visszhangot, szinte együtt él ezekkel. Ha egy zenei ív kissé lanyhul, elmosolyodik. Technikailag mozgékony, érzelmileg sokszínű, és kellően jól ismeri Beethovent, hogy sajátos indulataival közvetítse. Pl. az Esz-dúr szonáta rondójának (allegro molto) gyors futamai során kecsesen táncolnak az újjai, szemben ugyanezen szonáta lassú tételének (adagio con molto espressione) kezdetével, amikor szelíd, visszafogott és alkalmazkodó volt. A Menil Gyűjtemény millője bármely művésznek kihívás, és szerintem különösen érvényes ez egy zongorás előadásra. Az ilyen koncertek helyszíne a bensőséges múzeum kiemelt tere, amelyet mindkét oldalon hosszú folyosó határol, faborítású felületekkel és körben ülésekkel. Akusztikája szinte állandó, s ha pl. Würtz Klára pedálozását olykor túlzottnak hallottuk, azt nem a környezet okozta.
A művész páros nem egy szokványos együttes: a G-dúr (Kakaskukorékolás) szonáta (op. 96)allegro moderato tételében az arpeggiók lefejtésekor a két hangszer szinte összeolvad. Nyilván olyat tudnak egymásról, ami nekünk ismeretlen, azt a bensőségességet, ami megragadóvá teszi kamarázásukat. Mindezek mellett egy-két alkalommal megszűnik a kapcsolat közöttük. Egy hangsúly vagy egy frázis befejezésekor ritkán előfordul, hogy egyikük megelőzi a másikat, de ezeken a pillanatokon hamar túlteszik magukat. A G-dúr szonáta befejezésekor (poco allegretto) lehengerlőek és meggyőzőek voltak, amikor természetes eleganciával és tudatosan váltogatták az akkordokat, majd a tétel végi teljes hangnemváltáskor - szinte mindennek összegzéseként - a zongora akkordjai hirtelen a magasba törnek, aztán meglepően zuhannak vissza poco adagióba, mjad mindent beburkol a presto utolsó nyolc üteme. Az egészből az derült ki, hogy olyan kalandban volt részünk, amelyet csak e két művész különleges együttműködése tudott megvalósítani.
A lejjebb bemásolt második német kritika, a Badische Neueste Nachrichten-ből:
"A gyors és lendületes tételekben, miként a ráadásként választott Beethoven-rondóban az op. 12/3-as Esz-dúr szonátából, van igazán elemében a magyar hegedűs, Baráti Kristóf, és a vele hosszú évek óta játszó zongorista, Würtz Klára. Ilyenkor érvényesül elsöprő lendületük és játékosságuk, a bőségesen virtuóz részekben szinte korlátlanul. A koncerten Beethovenre tették a hangsúlyt, és már az első szonáta (A-dúr, op. 12/2) nyitótételében is szellemesen és végig élvezetes vidámsággal tele felelgetett egymásnak a két hangszer. Ez érthető is, mivel a két magyar muzsikus már lemezre vette mind a 10 Beethoven-szonátát. A Kreutzer-szonáta előadásakor dinamizmusuk tökéletes volt. Hála kiváló játékuknak, különösen a hegedűs intonációs biztonságának köszönhetően volt magas szintű előadásuk. Ha a Kreutzer-szonáta csupán egy virtuóz darab lenne, már ettől is elvarázsolódhattunk volna. A teltházas koncertre mindkét művész egy-egy szólódarabbal is készült: Würtz Klára Schubert B-dúr impromtújával, op. 142/3, amit egészen evilágian sugárzóan, világosan és bár erőteljesen, de mindenképpen tisztán modulált zongorahanggal és hatásos árnyalatokkal adott elő. Bach d-moll partitájának chaconneja minden hegedűs játékának próbaköve. Baráti - tökéletes technikájának köszönhetően - varázslatos hangokat produkált Lady Harmsworth nevű Stradivarijával, de a túl erőteljesre vett akkordok hallatán kétségessé vált az interpretáció: Baráti kézügyessége tökéletes, de - a néha nagyon tisztán megformált részletek ellenére is - közteshangjai, a finomságok hiányoztak. A chaconnenál - erőteljes fogásai ellenére - sem érződtek a nagy alakformáló ívek. (Thomas White)
Április közepén és vége felé több kocerten szerepelt Baráti Kristóf: Farkas Gáborral kétszer, közte Würtz Klárával egyszer - Németországban és Ausztriában, majd az USÁ-ban két-két alkalommal - Houstonban és New Yorkban is megint csak Würtz Klárával.
Kritikák először a Baráti-Würtz kettős németországi előadásáról jutottak eszembe, így sorban belinkelem őket, csak néhány kiemeléssel, mert a művekre vonatkozó megjegyzések mellett inkább az előadókra vonatkozók, és azok közül is a magasszintű interprertációkat, de főleg a Kristófot érintők az érdekesebbek, már-már visszatérően és megszokottan kiemelten dicsérők.
Bruchsal, 2016. április 15.: a műsor két Beethoven-szonáta /op. 12/2 (A-dúr) és a Kreutzer/, és egy-egy szóló (Schubert B-dúr impromtu és a Bach-chaconne) az előadóktól.
"Dieser leuchtkräftige Ton, klar und intonationssicher bis in die feinsten dynamischen Verästelungen - das ist betörend. Mit ihrem hellen, metallischen Klang ist die Stradivari "Lady Harmsworth", die Kristof Barati spielt, zwar mitunter eine herbe Schönheit. Doch der ungarische Geiger, der jetzt gemeinsam mit der Pianistin Klara Würtz (ebenfalls aus Ungarn) bei den Bruchsaler Schlosskonzerten gastierte, beherrscht sie mit einer technischen Brillanz, die schlicht atemberaubend ist."
Ez a nagyon fényes, tiszta és a legfinomabb dinamikai változatosságokban is magabiztos intonációjú hang, egészen észbontó. A Baráti által használt Stradivari (Lady Harmsworth) világos és fémes hangzása viszont néha hüvős szépségű volt. Mindazonáltal a magyar hegedűs, akinek zongorapartnere a szintén magyar Würtz Klára volt a Bruchsali Kastélykoncerten, tökéletes és egyszerűen lélegzetelállító technikai tudásával meghatározóan játszott,"
"Bach d-moll partitájának chaconneját Baráti a Beethoven-szonátátk ellensúlyaként választotta. A hegedűművészet ezen mesterművét Baráti határozott vonalvezetésssel adta elő, közben viszont mindig érezhetőek voltak a mélyrehatoló dinamikai árnyalatok is, mintha a finom hangok a távolból szóltak volna. Baráti futamai csillogóak, a finom vonalak nyomatékosak és kristálytiszták a legvégső pianissimóig. A tétel végi átváltás dúr-ba egészen fenséges volt."
......................
A Kreutzer-szonátához is hasonló jelzőket használt a kritikus: a darab "teljesen más atmoszférát teremtett: nem könnyed, elegáns kamarazenélést, hanem egy nagy színpadra szánt izgalmas drámát. A mélyen átgondolt adagio kezdet után az energiák besűrűsödtek, miközben mindketten szinte mozdulatlan feszültségben játszottak, aztán belevetették magukat a virtuóz passzázsokba. Időnként a finom hegedűhúrok szinte átemelődtek a zongorára, különösen a második tételben volt érezhető a bensőségesség és melegség, majd a fináléban lobogott a presto-tűz, de mindig tisztán és szabatosan, egyben mesés összhangban. A közönség nagy lelkesedéssel fogadta a produkciót, ők pedig szintén Beethovent idézték a ráadásban." (az op. 12/3 szonáta rondójával)
xxxxx
A BNN (Badische Neueste Nachrichten),Karlsruhe rövidebben, de hasonlóan dicsérően írt a koncertről, BŐSÉGES VIRTUÓZITÁS címmel.
(majd lefordítom :)
Bei schnellen, vorantreibenden Sätzen wie dem zugegebenen Rondo-Finale aus Ludwig van Beethovens Es-Dur Sonate op. 12/3sind der ungarische Geiger Kristóf Barátiund seinelangjährige Klavierpartnerin Klára Würtzganz inihrem Element:hier können sie ihrer Rasanz und Spielfreude, dem virtuosen Überschwang fast hemmungslos frönen. Bei den Bruchsaler Schlosskonzerten setztedas Duo ein Ausrufezeichen mit Beethoven, wie auch bei der A-Dur Sonate op. 12/2, bei dem das unterhaltsam-witzige Wechselspiel von Geige und Klavier schon im Kopfsatz lustvoll ausgekostet wird. Die stupende Übereinstimmung verwundert nicht, haben die beiden aus Ungarn stammenden Musiker doch sämtliche zehn Sonaten für Klavier und Violine Beethovens schonauf CD eingespielt. Bei der „Kreutzer-Sonate“gehen Baráti und Würtz dynamisch in die Vollen. Dank der hervorragenden Technik vor allem des Geigers, dessen Intonationssicherheit frappierend ist, gelingt dies auf hohem Niveau. Wäre die „Kreutzer-Sonate“nur ein Virtuosenstück, könnte man von diesemSpiel schon begeistert sein. Im ausverkauftenKammermusiksaal des Bruchsaler Schlosses präsentierten sich die beiden Instrumentalisten auch mit solistischen Beiträgen: Klára Würtzmit Schuberts Impromptu B-Dur op. 142/3 ganz diesseitig strahlend, hell, mit forschem, aber durchaus klar moduliertem Klavierton und gelungenen Nuancen. Die „Ciaccona" aus der d-Moll Partita von Bach gilt als Prüfstein für jeden Geiger. Dank seiner exzellenten Technikentlockt Baráti seiner Stradivari „Lady Harmsworth" wunderbare Töne, aber bei den sehr harsch genommenen Akkorden kommen interpretatorische Zweifel auf: Manuell ist Baráti makellos, aber trotz mancher sehr klar gestalteter Details fehltes seinem Spiel an Zwischentönen, an Nuancen. Der große gestalterische Bogen will sich trotz der Kraft seines Zugriffs bei der Chacone nicht einstellen.(Thomas Weiss)
xxxxx
Az USA-beli fellépéseikről (Beethoven-szonátákkal) is érkeztek beszámolók:
S miközben az elmaradást pótoltam, Baráti Kristóf váltott partnerekkel kamarázik külföldön az itthoni következő fellépése előtt (április 22. Zeneakadémia).
Az előzőben rosszul számoltam, mert nem napi kettő, hanem kétnaponta egy bírást élt meg eddig BK topikja...
Baráti Kristóf holnap Szegeden a Nemzeti Színházban szerepel: hegedül és karmesterkedik a Szegedi Szimfonikus Zenekarral és Würtz Klára zongoraművésszel.
A műsoruk a Vaszy-bérlet 3. előadásában:
Camille Saint-Saëns: Bevezetés és Rondo capriccioso,
A november 5-i Mozart-Beethoven-műsor (A pentagramma nyomában sorozat 1. előadásaként) után Baráti Kristófa németországi Marburgba utazott, ahol visszatérő vendég, hiszen 5. alkalommal játszott a híres iskolavárosban, a világ legidősebb egyetemén, a Philipps Egyetemen. Érdemes klörülnézni ezen a linken:
November 8-án este 450 hallgató előtt az Auditorium Maximumban Brahms mindhárom hegedű-zongoraszonátáját adta elő Würtz Klárával, akivel a nagy sikerű lemezfelvételük is készült e darabokkal. A rövid összefoglaló elérhető a neten, beírom, a bővebb beszámolójáért valahogyan fizetni kell, így azzal még várok :)
A közönség viharosan ünnepelte a klasszis-kettőst
Baráti Kristóf szívesen látott vendég a marburgi koncertéletben. Az itteni ötödik szereplése élményszámba ment. A zongorista Würtz Klára pedig zseniális társa volt. (A rendező a helyi Konzertverein volt.)
Alatta ez a kép (Michael Hofsteter fotója)
xxxxx
Az említett korábbi koncertről is ejtek pár szót, és bár a viharos ünneplés a MOM-ban is megvolt a visszatérő zenészeknek, néhány negatívumról is szót kell ejteni.
A műsor megválasztásába belejátszhatott, hogy a három darab közel ugyanazt az apparátust igényli, hiszen csupán a nyitányban volt még egy dobos-triangulumos és egy cintányéros. A vonóskar másfélszeresére bővült, koncertmesterük Koppándi Jenő volt, a fúvosokat nem ismerem.
A Szöktetés a szerájból rövid nyitánya megteremtette a hangulatot, majd az 1., valójában a másodikként megírt C-dúr zongoraversenyben Farkas Gábor volt a szólista. Itt érződött a hely szelleme, mivel az ilyen színpad-jellegű pódiumok elől lévő kerete és az előadók feletti nyitott és magas tér főként a hátul ülő zenészek, vagyis a vonósokat kiegészítők hangjainak nagy részét búraszerűen megfogja, eltompítja, száraz hangzást eredményezve, hiába igyekszik egy jó karmester összefogni a darabot. Kristóf jól ismeri e műveket, határozottan, a zongoraversenyben is igen energikusan irányított, minden szólamra ügyelt, alavetően együtt voltak, de sajnos nem rajta múltak a hiányosságok. Utóbbin főleg az erő és egy alacsony pódiumra helyezett fúvósok hiányzó hangsúlyai értendők (pl. a fagottokat még egész közelről is alig hallottam, a gyönyörűséges largo klarinét-szólója elsikkadt, egyedül a rezesek érvényesültek), és a még így is kislétszámú vonóskar ellenében sem jött ki a különben dús háttér. Általában ennél is kétszer több vonós játssza e darabokat, és úgy még rosszabb lett volna a különbség.
A színpad elejére állított nem túl jó minőségű zongora viszont érvényesült, a szólista szépen és érzékletesen adta elő ezt a változatos és még mozartosan is azért már beethovenes darabot.
A 8. Beethoven-szimfónia alatt is hasonló volt a hangzás, de összhatásában azért élvezhető volt az este, hiszen ismerjük a termet, a karmester ilyetén szereplése sem okozott csalódást, bár sok felületes hallgató azt hitte, hogy hegedülni is fog.
Képtelen voltam feljebb csábítani a MOM Színháztermének képét.
A MUZSIKA júliusi számában Bozó Péter kritikája olvasható három összefüggő koncertről, amelyek során
Baráti Kristóf és Würtz Klára
ismét eljátszotta Beethoven valamennyi hegedű-zongora szonátáját, ezúttal két nap alatt, három hangverseny keretében. Ismét, hangsúlyozom még egyszer a nyomaték kedvéért, hiszen maratoni vállalkozásuk nem először keltheti fel a zenehallgatók figyelmét, mi több, a szonátákból lemezfelvétel is készült már, méghozzá nem is akármilyen. Egy lemezösszkiadás és az élő koncertek meghallgatása ugyanakkor alapvetően különböző élményt nyújt, s ez látványosan meg is mutatkozott május 15-én és 16-án a Zeneakadémia Solti György termében. Míg egy hangfelvétel esetében a hallgató jó esetben kap olyat, amit az előadók mindenképpen megörökítésre méltónak találtak, addig az élő zenélés kimenetele kockázatosabb: ilyenkor az előadás szükségképpen esetleges jellege, a pillanat soha meg nem ismételhető varázsa az, ami lenyűgözheti a hallgatót. Mindezzel persze a Beethoven-szonáták előadói is maradéktalanul tisztában vannak. Legalábbis ez derült ki számomra szombaton este, amikor egy rövid pódiumbeszélgetés keretében a két művész témába illő megnyilatkozásait is meghallgathatták mindazok, akik a két aznapi koncert után elég erőt és elszántságot éreztek magukban, hogy még egy kis időre a Solti teremben maradjanak. Az általam nem különösen kedvelt hangversenytípus, a koncertmaraton esetében tagadhatatlanul fennáll az egysíkúság veszélye. Egy lemezt az ember bármikor elővehet és újra feltehet, tetszés szerint kiválaszthat vagy átugorhat tételeket. Akár tetszik, akár nem, bizonyos mértékig ilyen a zenehallgatás ma, „a technikai reprodukálhatóság korában”. Hat darabot élőben végighallgatni egymás után ugyanattól a szerzőtől és ugyanabban a műfajban azonban alaposan próbára teszi mind a közönség befogadókészségét, mind pedig az előadók teljesítőképességét, még vitathatatlan remekművek egy ilyen változatos csoportja esetében is, mint amilyenek a szóban forgó Beethoven-szonáták. Baráti és Würtz becsületére legyen mondva: az ő esetükben nem sokszor éreztem a figyelem lankadását. Talán csak az utolsó koncerten, a szünet előtt elhangzó op. 12 no. 3-as Esz-dúr darab esetében volt az a benyomásom, hogy előadásuk egy árnyalattal kevésbé volt koncentrált, mint a hangversenyciklus többi darabjában. Tíz szonátányi tour de force esetében ez, azt hiszem, mindenképpen értékelendő teljesítmény. Ráadásul még csak ezután következett a szombat estét és a teljes sorozatot megkoronázó utolsó műsorszám: a Kreutzer-szonáta remekbe szabott interpretációja, amelyben viszont nyomát sem véltem felfedezni esetlegességnek. Mi több, a variációs középtételt hallgatva úgy éreztem, nem sokszor nyílt még alkalmam ilyen szuggesztív előadásban hallani a darabot.
Mindössze két dolgot fájlaltam. Egyrészt azt, hogy a közönség egyik tagja éppen az említett variációs tételben a hegedűpizzicatós-zongorfigurációs éteri utolsó változat közben kezdett el keresni valamit a táskájában (jó mélyen lehetett), majd úgy döntött, hogy különös kegyetlenséggel kopogó tűsarkú cipőjében kisétál a teremből. Nem tudom, miért tette ezt, a két muzsikus bizonyosan nem adott rá okot. A másik fájdalmam pedig az volt, hogy Barátiék nem játszották el Beethoven szóban forgó változatainak nyilvánvaló modelljét is: Mozart K 379-es G-dúr szonátájának ugyancsak variációs formában írt zárótételét. Pedig úgy látszik, Beethoven számára különösen kedves volt ez a Mozart-mű: már fiatalkori Esz-dúr zongoranégyesében (WoO 36) is utánozta, s alighanem az op. 47 dúr ciklusban merőben szokatlan, maggiore bevezetést követő moll szonáta-allegrója is erre a mintaképre vezethető vissza. Azért is érdemes lenne egyszer egymás szomszédságában eljátszani ezt a két hegedűszonátát, mert így még világosabb lehetne a gyanútlan hallgató számára, mi az, amiben Beethoven műve eltér a mozarti modelltől – mindenképpen ilyen eltérés például, hogy a Kretuzer-szonátát - „in uno stilo molto concertante” - hegedűszóló indítja, s az is elég feltűnő, hogy a tarantellaszerű zárótételnek nincs előzménye Mozartnál.
Na jó, azért persze el kell ismernem: egyik említett fájdalmamba sem fogok belehalni. Hiszen persze bőségesen kárpótolt mindenért a teljes sorozat meghallgatásának élménye. Érdekes és tanulságos volt megfigyelni, milyen harmonikusan tud együttműködni két ilyen különböző előadó: Baráti, ez az ízig-vérig szólistaegyéniség, és a született kamaramuzsikus Würtz Klára. Interpretációjukból a Kreutzer-szonáta lassúja mellett különösen emlékezetes marad még számomra a mű nyitótételének és az op. 30 no. 2-es c-moll szonáta zárótételének frenetikus strettája. Ezekben a strettákban élveztem leginkább Baráti érezhetően nagy koncerttermekhez szokott előadásmódját, széles gesztusait és kérlelhetetlen ritmusát. S ha már a moll daraboknál tartunk: érdemes megemlíteni, hogy az egyes művek nem kronologikus rendben szólaltak meg, a három-három szonátából álló op. 12-es és op. 30-as sorozat pedig nem Beethoven saját opusz-elrendezését követve hangzott el. Mint a pódiumbeszélgetés alkalmából kiderült, a művek sorrendje bizonyos mértékig esetlegesen alakult, így nem az előadók, hanem a koncertszervező intézmény döntésének megfelelően. Ettől függetlenül nagyon szerencsésen esett, hogy mindjárt az első koncert kezdetén egymás mellé került az op. 30 no. 2 és az op. 23-as c-moll darab, s az is jól vette ki magát, hogy az op. 47-et a teljes sorozat legvégére illesztették.
Persze bármennyire kellemes és maradandó élmény volt is számomra Baráti és Würtz Beethoven-játéka, nem értek egyet az American Fanfare többször idézett, finoman szólva végletes kritikusával, aki szerint a két művész játékának meghallgatását követően nyugodt lélekkel megszabadulhatunk más hegedűsök és zongoristák birtokunkban lévő Beethoven-lemezeitől. Azért én azt hiszem, nem fogom kihajítani a kukába Bartók Béla és Szigeti József Kreutzer-szonátájának felvételét. De hát miért is kellene ezt tennem? A zsurnalisztika ilyetén túlzásai megítélésem szerint teljességgel feleslegesek olyan kiváló teljesítményt nyújtó művészek esetében, mint amilyen Baráti és Würtz. Nem szorulnak ők erre, sőt egyenesen degradálóak velük kapcsolatban.
Végezetül megjegyzendő még, hogy a koncertsorozat voltaképpen kettős lemezbemutató volt: ráadásként mindhárom hangverseny végén egy-egy Brahms-szonáta második tétele hangzott el, vagyis az előadók egy másik közös lemezfelvételükön hallható darabokból is adtak némi ízelítőt. Különösen találónak, sőt egyenesen szimbolikus jelentőségűnek éreztem, hogy az utolsó koncertet az op. 108-as d-moll szonáta lassúja zárta – egy olyan mű, amely a Bartók előtti magyar zenetörténet legjobb hagyományaira emlékeztetett. Nem csak azért, mert Brahms e kompozíciójának ősbemutatója Budapesten volt 1888-ban, hanem azért is, mert – a magyar zeneélet hagyományos multikulturalizmusának szép példájaként – a hegedűszólamot játszó Hubay Jenő partnere annak idején maga a zeneszerző volt a zongoránál.
Lemezfelvétel és butaságot beszélő lemezkritikus ide vagy oda, mindent összevetve úgy találtam, hogy nagyon is érdemes volt ismét, élőben végighallgatni a Beethoven-szonátákat Baráti és Würtz tolmácsolásában. S lehet persze, hogy tévedek, mindenesetre úgy éreztem, hogy hasonló véleményen volt az az örvendetesen nagyszámú közönség is, amely mindhárom hangversenyen csaknem teljesen megtöltötte a Solti György-termet.
xxxxx
S ha már bemásoltam a kritikát, idézem a hiányolt Mozart-szonátatételt, bár nem értek egyet ennek az esetleges megszólaltatásával egy Beethoven-sorozatban: https://www.youtube.com/watch?v=qmE7s3K4B2k
A másik felvetésre, és éppen az Amadeus Kvartettel és Christoph Eschenbach-hal:
A Bartók Rádió Új Zenei Újság c. 30 perces műsora szombatonként reggel 9:30-kor kerül adásba, amit másnap este 7-kor ismételnek meg, és 3 hétig az archívumban (Hangtár) is meghallgatható.
A május 23-i anyagban Baráti Kristóf és Würtz Klára Beethoven-összkiadásáról is beszélnek az adás 18:28 percétől, és a végén a Tavaszi szonáta azon előadásából idézik az első tételt, amelyen a két művész először játszott együtt (2010. február 21-én).
Az ÚZÚ múlt heti első témáját is meghallgattam persze, így kiegészíteném Kovács Sándor szavait: a Faust operaházi rendezőjének neve helyesen kiejtve: mihau znanyecki :), a mihau znanyicski-t felejtse el!, a kála nevű dísznövény pedig így néz ki, bár kizárt, hogy K.S. ne látott volna még ilyet!
Számos alkalommal hallgattam már élőben és felvételükről a darabokat, de - különösebben ebben a kilátástalanul esős időben - most még örömtelibbbb ez a fenséges interpretáció - a 2012-ben megjelent brilliáns albumból.
Annyiban tévedtem, hogy Kristóf lejjebb említett tokiói fellépését már korábban lekötötték, míg a WDR-Szimfonikusokkal és Sarasteval közös szilveszteri fellépés közvetlen következménye a 2015.augusztus 26-án, San Sebastianban előadandó Bartók-I. hegedűverseny lesz.
Ami viszont egészen friss és emlékezetes marad: május 15-én és 16-án 3 koncerten hallhatta a Zeneakadémia Solti György kamaratermének közönsége mind a 10 Beethoven-szonátátBaráti Kristóf és Würtz Klára varázslatos előadásában. Mindketten közel születésnapjukhoz, hiszen a zongorista nemrég ünnepelt, és péntek este 10 évvel kevesebbnek nézett ki, míg Kristóf éppen ma ünnepli a 36. évfordulót. Minden jót neki is!
Aki ott volt, annak nem újdonság, a többieknek pedig a neten megvan a koncertek műsora, amiről Kovács Sándor írt a hatlapos füzetkébe, bemutatva a művek keletkezésének körülményeit, a darabok főbb jellegzetességeit, és részben a művészeket is. Utóbbiakhoz csupán egy kiegészítés: időközben a két művész lemezre játszotta Brahms mindhárom szonátáját is, és mindkét sorozat darabjaival, nem egyszer a mostani összkiadáshoz hasonlóan korábban is felléptek itthon és külföldön is.
A záró koncert után a pódiumon Czinege Ádám beszélgetett a boldog és kissé fáradt duóval, ahol a közös fellépéseikről részletesebben is hallhattunk (idén február 7-én és 8-án Marburgban szintén előadták e szonátákat, míg február 11-én és 12-én Meranóban és Bolzanóban a 10-ből 7 darabot, máshol néhányat, nem beszélve most a Brahms-művekről.)
A hallottakról, tehát az élményről ezek után sokat nem tudok mondani, mert ahogy a beszélgetésben is kifejtették, az élő koncertek sokszor könnyebbek a lemezfelvételnél, mert a helyszín és az időpont adottságokhoz saját akkori hangulatuk, de még a közönség érezhető várakozása is mindig egyedi és sokszor érettebb előadást eredményez, így - mondom én - alkalmanként újul meg a hallgató élménye is, és emiatt érdemes az ilyen alkalmakat kiélvezni. A szonáták többsége már nagyon ismert, és mégis újabb és újabb részletek finom megvilágítása erősíti ismereteinket, nem beszélve a míves összhatásról.
Mivel a három Brahms-lassú tételes ráadással együtt közel négyórányi tökéletes muzsikát hallhattunk, az összesen 36 tételről nem is tudnék beszélni :), majd a kritikusok, és csak összesített benyomásomat említem meg:
- a mindig mesélő hegedű hangjában végig érezhető volt a tökéletesség igénye, megvalósítani a témák, variációk, rondók stb. szerzői előírásait (brio, molto vagy éppen nem nagyon..., assai, moderato, espressivo, vivace, spirito, cantabile stb. vagyis a kifejezési formák valamennyi lehetőségével nagyfokú átéléssel, lelkesítően), és olyan építkezést érezhettünk, ami szinte képzőművészeti alakotást eredményezett. A lassú tételek poézise a székhez nyűgözött, a gyors tételek felvillanyoztak, és csak a hazai szokások miatt nem állva ünnepeltük az előadókat.
- a sokkal több hanggal foglalkozó és modern zongorán játszó partner méltó társa volt a hegedűsnek, nagyon érzik egymást, és csak néhány gyors tétel egy-két helyén éreztem, hogy az érzékeny együttműködés kissé eltolódott a zongora dominanciája felé, kissé elfedve a hegedű hangját. Baráti gyorsan tud ilyenre reagálni, és ő is tudja, hogy Würtz Klára nagyszerű szólista is; aki egyébként a szombat délelőtti koncerten kissé fáradtabb volt.
Újból az a kérdés jutott eszembe, hogy mi a legideálisabb a klasszikus hegedű-zongora szonáták előadásánál, hiszen a mai hangversenyzongorákat főleg a nagy termekben rendezett zenekari kiséretes művekre alakították ki, míg Beethoven korában és főleg a kisebb zongorás darabokat (duókat, triókat stb.) inkább szalonokban adták elő, amihez az akkori hangszerek megfelelőek voltak, és persze azt sem felejthetjük el, hogy a szerzők az akkori fortepianókra írták műveiket (akár hallották azokat, akár nem).
A korabeli fortepianók hallatán nem érezni, hogy a hegedű és a zongora hangzása üti egymást, mint több ismert zeneszerző is vallotta, pl. Csajkovszkij). A klasszika műveinél a mai kamarazongoristáknak tehát valahogy azt a hangzást célszerű megközelíteni, amire a szerző gondolt és írt, és amelyhez a dinamikai stb. előírásait megadta.
A tárgybani koncertsorozat egyedüállóan rendkívül magas színvonalának hangsúlyozása mellett azért meghallgatható az alábbi összkiadás is, ahol a billentyűs is korabeli hangszeren játszik, és ilyet éppen pár hete Kismartonban hallottam Isabelle Faust és Alexander MelnyikovMozart-estjén, amit nagyon élveztem.
Tehát alapvetően a billentyűs (Linda Nicholson) által produkált hangzásképre érdemes figyelni!
Ma este és holnap két koncerten adja elő megint a Baráti Kristóf - Würtz Klára kettős Beethoven mind a 10 hegedű-zongora szonátáját. Helyszín a Zeneakadémia Solti György kamaraterme, várhatóan telt ház előtt, mert a jegyek elővételben elfogytak.
Az első napi műsor:
c-moll (op. 30/2)
a-moll (op. 23)
-
G-dúr (op. 30/3)
D-dúr (op. 12/1)
Addig is egy újabb értékelés a tavaly tavasszal felvett Baráti-féle Korngold-lemezről, amelyről korábban már számos-számtalan értékelést olvashattunk.
A mostani rögtön egy másikkal való összehasonlítás formájában jelent meg, mivel az idén 42 éves Daneie Hope nevéhez fűződő Menekülés a Paradicsomba alcímű lemezt is elemzi Florent Coudeyrat.
A két felvétel merőben más: eleve a hegedűversennyel együtt megjelentetett művek kiválasztásában, hiszen amíg Baráti a fiatalkori Korngold-szonátát játssza fel Farkas Gáborral, Hope a hollywoodi filmzene további híres szerzőitől mutat be műveket.
Hope célja az egésszel a 2014 nyarától megjelent rövidebb-hosszabb előzetesekből ismerhető meg, amelyekben a hegedűverseny rövid jellegzetes motívumai mellett a videós hollywoodi környezet is azt az alapelképzelést erősíti, amelyről a szólista beszél: célja az eredeti "hollywoodi hangzás" megidézése volt.
A teljes hegedűverseny is meghallgatható vele innen:
Nekem ez érzelgős, édeskés, néha nyúlós, túlságosan is filmzenés. Utóbbit persze a Baráti-megfogalmazás sem tudja feledtetni, hiszen több ismert film zenéjeéből is merített a szerző, de nála ugyanazt érzem, amit a recenzens is kiemel: a szinte szimfónia-hatású érzékeny értelmezést, a finomságokat, a színeket és árnyalatokat, főleg a második tételben, míg a gyors tételek mozgalmasságában az elragadtatott concertálás érződik a zenekar és a szólista között.
A hegedűszonáta kiegyensúlyozott előadása a partnert is dícséri.
A Brilliant lemezét már számtalanszor hallottam Barátiékkal, az itthoni élő koncertek mellett. A hegedűverseny számos felvétele ismert a Heifetz-féle első felvételek óta, és ezek között Barátié a néhány legjobbal egyenrangú.
Baráti Kristóf június 14-én Beethoven hegedűversenyét, majd Schubert-Ernst és Bach egy-egy művét játszotta Venezuelában, de persze közel 6 évvel ezelőtt a Venezuelai Állami Szimfonikusok (OSV) 79. születésnapi koncertjén.
A hétvégi (2015. május 15. és 16.) Beethoven-szonátás három koncertre pedig már nincs jegy a Zeneakadémia Solti termébe: http://zeneakademia.hu/a-solti-terem, ahol Würtz Klárával adják elő a szerző összes hegedű-zongora szonátáját. A felújított kamarateremben 278 ülőhely van (196 a fsz-en és 82 a karzaton).
"...mindegy, hányszor van meg a lemezgyűjteményedben az összes Beethoven-hegedűszonáta – hacsak nem vagy őrült rajongója a Heifetz-, a Grumiaux-, a Francescatti-, a Menuhin-, a Stern-, vagy a Szeryng-felvételnek, esetleg valamelyik szép historikus olvasatnak –, az összeset odaajándékozhatod valamelyik barátodnak, mert ha egyszer meghallod Baráti és Würtz interpretációját, semmi mást nem fogsz többé hallgatni.” A Fanfare című amerikai lemezmagazin kritikusa lelkendezett ekként...
A kritika teljes szövege:
BEETHOVEN Hegedűszonátái (1–10);
Baráti Kristóf (hegedű) és Würtz Klára (zongora)
BRILLIANT CLASSICS 94310 (4 CD: 214' 11")
A Fanfare 33. évfolyamának 2. és a 34. évfolyam 1. számában Robert Maxham egy fiatal magyar hegedűs, Baráti Kristóf új felvételeiről számolt be. Az első cikkben Maxham elismerően nyilatkozott Paganini 1. és 2. hegedűversenyének Baráti általi előadásáról. Egy évvel később pedig még határozottabban méltatta Baráti játékát Bach szólóhegedűre írt összes szonátájának és partitájának előadása kapcsán. Ha annak idején többet adtam volna Robert véleményére, hamarabb ismertem volna meg Barátit, mint tettem ezt az új Beethoven-album hallatán, de tudván, hogy nem mindig egyezik a véleményünk a hegedűsökről és a hegedülésről, nem fordítottam kellő figyelmet észrevételeire. Nos, a saját hibám és mulasztásom ellenében, kijelenthetem, hogy Baráti Kristóf nem csupán egy újabb díjnyertes zseniális fiatal hegedűs, hanem egy olyan tehetség, amilyen egyszer adódik egy évtizedben, de talán egy egész generációban. Tulajdonképpen nem is gyerek, legalábbis már nem az. 1979-ben született Budapesten, tehát a 34. évében van, a nehezén már túl, de nem is kamasz már. Az elmúlt hónapokban mély benyomást tett rám néhány feltörekvő fiatal hegedűs - pl. Stefan Jazkiw a 2011. évi hiánypótló Brahms-szonáta felvételeivel, - de Baráti valami egészen más; ő egy nagyságrenddel jobb, mint az általam megismert bármely előadó, legalábbis az elmúlt 10 évre vonatkozóan. Pontosan le is írom, hogy Baráti játéktechnikája tökéletes: artikulációja, intonációja tiszta, az 1703-ban készített "Lady Harmsworth" Stradivarijával bársonyos hangokat produkál, és ritmikai pontosságával akár a Föld valamennyi atomóráját is be lehetne szabályozni, és mindezek művészetének nem a felszínét, hanem a lényegét jelentik. A 10 szonátában egyetlen egy portamentót sem tudtam megszámolni, mégha Beethoven dallamvonala egyeseket csábít is az impulzusokban való elmélyülésre. Sőt, Baráti vibratója annyira visszafogott és finom, hogy gyakran felmerült bennem a kérdés, vajon "ő játszik-e, vagy pedig más?" Baráti az érzelgősséggel szembeni teljeskörű ellenállása mellett magukban a hangokban találja meg a még hatékonyabb közlési formákat. Enyhén változtatja a vonónyomást és tökéletesen betartja Beethoven dinamikai előírásait, és ezek leírhatatlanul hatnak a zenére. Ha szemere vetnék, hogy lebecsülöm Baráti fenomenális technikáját, biztosíthatom Önöket, hogy ahol a kottakép virtuozitásra ösztönöz, Baráti virtuóz is lesz. A gyors tételek tempóját általában a mai metronóm-beállítások felső sávjába mozdítja el a bejelöltekhez képest, és néhány esetben az gyorsabb, mint amilyet valaha is hallottam bizonyos tételek vagy szakaszok megszólaltatásakor. Leesett az állam a "Kreutzer"-szonáta 2. tételének második variációjánál, a 7. (c-moll) szonáta fináléjánál, vagy a 8. (G-dúr) szonáta örületes utolsó tételénél. Emlékezetem szerint az utóbbit csak egyszer hallottam ennyire gyorsan játszani, mégpedig Nathan Milstein és Arthur Balsam 1957. évi Capitol-felvételén, egy LP-n, és soha többé. Mindazonáltal azt hiszem, az volt a meghatározó, hogy Baráti annál az Eduard Wulfsonnál fejezte be tanulmányait, aki Milstein, Menuhin és Szeryng növendéke volt. Baráti technikájának egy másik jellemzője - legalábbis az egyik, amely elkápráztat -, ahogy az akkordokat megszólaltatja. Nemhogy nem töri meg azokat, de lefuttatásuk annyira egybeolvadó és tiszta, mintha a hangok össze lennének kapcsolva, miként egy billentyűzeten egyszerre lehet leütni hangokat. Nincs értelme egy akkordot erőteljes karlendítéssel megszólaltatni egy hajlított láb és fogólap esetén.; szemben a gitáréhoz hasonló lapos lábbal és fogólappal. Nem tudom biztosan, hogyan hozza létre Baráti ezt a hatást, de megteszi, és ez az egyik oka, hogy most mindenképpen meg akarom hallgatni előadásában Bach szonátáit és partitáit, hogy rájöjjek, miként kezeli e művek kettős vagy hármas fogásait. Nehogy úgy tűnjön, hogy elhanyagolom Baráti partnerét ezekben a csodálatos felvételekben, tehát meg kell állapítsam, hogy a zongorista Würtz Klára éppen olyan remek előadó, mint Baráti. Sosem hallottam még ilyen figyelmes és figyelemfelkeltő együttműködést a hegedűssel, illetve a hegedűszólammal. Amikor a zongora- és a hegedűszólam ugrásokban vagy a visszatérések módjában szétválik, Würtz nem csupán utánozni próbálja Baráti frázisait vagy hajlításait, de ugyanolyan gyakran megtalálja a passzázsokhoz való gyors átmenetet, ezáltal annak egy másik megoldási módját vagy dimenzióját halljuk. Amikor pedig a két szólam újra találkozik, az annyira zökkenőmentes, hogy rögtön azt kell higgyük, egyetlen hangszer szól. Amit eddig még sosem mondtam, és most sem teszem egykönnyen, de Beethoven teljes hegedűszonáta-felvételeinek valamennyi megismerhető sorozatából - hacsak valaki nem a végsőkig elfogult híve a Heifetz- vagy a Grumiaux-féle, a Francescatti/Casadesus, a Menuhin/Kempff, a Stern/Istomin, a Szeryng/Haebler, netán a jelenlegi felvételek valamelyikének - bárki nyugodtan ajándékozhatja ezt az albumot barátainak vagy kedves ismerőseinek, mert ha már hallotta egyszer Baráti és Würtz játékát, sosem fog másra figyelni a továbbiakban. Jerry Dubins
Holnap, április 8-án, lesz Baráti Kristóf és vendégei parádésnak ígérkező koncertje a MÜPÁ-ban, ahova már elfogyott a jegyek 90 %-a.
Kristóf még e hét végén (április 11-én, szombaton) adja elő Würtz Klárával a Brahms-szonátákat a hollandiai Haarlemben, ahol a koncert helyszíne egy 166 évesen is kifogástalanul működő szivattyútelepen lesz, ahol rendszeresen rendeznekk kulturális eseményeket. Würtz Klára nem először lép fel benne. A tervezőjéről elnevezett Cruquius Múzeumban a világ legnagyobb átmérőjű (3,66 méter) hengerében dolgozik a gőzzel működtetett gép dugattyúja, mindez a hosszú ideje veszedelmes víz megfékezésére.
Baráti Kristóf holnap, tehát március 20-án Dachau-ban az 1041-es jegyzékszámú Bach-hegedűversenyt és Sarasate Cigánydalait játssza ugyanazzal a Dél-nyugat-Német Kamarazenekarral (km.: Timo Handschuh), akikkel március 22-én Pforzheimben csak Bach-művekkel szerepel (1041, 1042 és 1043). Kristóf már játszott Dachauban, a három évvel ezelőtti nagy kamaraturnén (Farkas Gáborral), ahol óriási sikert arattak, amiről beszámolót is beemeltem annak idején (http://fidelio.hu/forum?fq=Az+idei+t%C3%A9l+v%C3%A9g%C3%A9n+a+Bar%C3%A1ti+Krist%C3%B3f-Farkas+G%C3%A1bor+&ft=hozzaszolasokban&forumsearch=Keres%C3%A9s)
A Geigenhimmel kitétel később más kritikában is megjelent.
A Südwestdeutsches Kammerorchester Pforzheim 65 éve alakult, és számtalan rádiófelvétele mellett több mint 250 lemez jelent meg játékukkal. Most az elsőrangú Baráti Kristófot hívták meg, akivel Pforzheimben a Bach születésénbek 330. évfordulójára rendezett koncerten lépnek fel. Ennek a hangversenynek érdekessége lesz Gubaidulina Máté-passiója, amit érdemes meghallgatni:
A dachaui kastélyban rendezendő koncert egyik előzetesében a tavaly nyáron megjelent Brahms-szonátalemezzel mutatják be, természetesen partnerével együtt.
A három szonáta március 17-én volt hallható a Bartók Rádióban,
a decemberi lemezbemutató koncert felvételeként
Helmut Peters írása: Elsősorban a különösen érzékeny Johannes Brahms törékeny és sebezhető lelke jelenik meg három hegedűszonátájában. Baráti Kristóf és Würtz Klára annyira vissszafogottan és befelé fordulóan kezdi az op. 78-as G-dúr szonáta nyitó tételét, amennyire csak lehetséges, rögtön utána pedig magával ragadó fokozással tárják fel a szerző vibráló lelkivilágát. Mindketten eleven játékkal dolgozzák ki a magyar népzenéből kölcsönzött törékeny motívumokat.
A két zenész Beethoven összes hegedűszonátájának kiadása után vette fel Pécsett ezeket a Brahms-szonátákat, amelyek már korábban bekerültek a Brilliant Classics "Brahms Teljes Kiadás"-ába, most pedig önállóan is elérhetők.
A XVI. század közepére visszanyúló dacahui kastély kisrepülőgéptávlatból
A reneszánsz mennyezet fafaragásos kazettái rendkívüliek
Számtalan zenekritikai fórum van a világban, és ha ezek a különböző értékelések egybehangzóan dicsérők, akkor igazolódni látszik az egyszerű hallgató véleménye, hogy valóban különlegeset hallott. Természetesen felvételekről van szó, amelyek mindenhol úgyanúgy szólnak, függően persze a közvetítő technika minőségétől, befogadása pedig a hallgató zenei értelmező képességétől, pillanatnyi hangulatától. A dolog tehát összetett, de azért eléggé mértékadó az összecsengés.
Konkrétan a legújabb, a Baráti Kristóf nevével fémjelzett Korngold-lemezről van szó, amely számomra tökéletesnek hangzott, kifogástalanul megállva a helyét a korábban hallott legismertebb felvételek között is. Élőben csak a Baráti Kristóf-féle interpretációt hallottam több alkalommal.
Egy újabb elismerő kritika kapcsán merem kijelenteni, hogy a Bach-, Paganini-, Beethoven-, Brahms-felvételek referenciaértékű hangzása után a Korngold-hegedűverseny is csúcsrajáratott közvetítése a szerzőnek, újabb nagyszerű állomása BK előadói pályájának. Büszkék lehetünk rá!
A közel 4 éves oldal, a logója szerint is, az új tehetségeket és muzsikákat, illetve a zenével kapcsolatos egyéb újdonságokat ismerteti, elemzi a régizenétől napjaink muzsikájáig. Benne Jean-Charles Hoffelé (a Diapason és a www.concertclassic.com elismert szakírója is) naponta adja közre az általa értékelt felvételek legjobbjait a FOCUS rovatban, így örömmel olvastam március 11-i kritikáját az említett BARÁTI ! - féle Korngold-felvételről: http://www.artalinna.com/?p=3009#more-3009
Nem tudok franciául, de a lényeg az alábbi:
"Na, megint egy Korngold-hegedűverseny! - tettem kajánul a lejátszóba a lemezt, hiszen a tizenhatéves koromban hallott jellegzetes Heifetz/Kurtz interpretáció óta nagyon szeretem ezt a concerto-fantáziát." Erről az 1947-es felvételről mondta Korngold, hogy Heifetz egyszemélyben testesítette meg Caruso- és Paganini előadói felfogását, azaz a lírai és a virtuóz alkatot. Hoffelé tehát akár 84 éves is lehet.
A mű rövid jellemzése után, benne az inspiráló filmzenékkel, a blogger röviden bemutatja Baráti Kristófot, kiemelve az 1997-es brüsszeli Erzsébet Királyné verseny III. díját megalapozó kiváló Beethoven-hegedűverseny interpretációját.
"Telt vonókezelés, tökéletes stílus, miáltal egy robbanásszerű elegy változatosságával jeleníti meg a bonyolult szerkezetű Korngold-művet: az elképzelhetetlenül eleven spiccatókkal, bronzos kettősfogásokkal, az E-húr légies megszólaltatásával, amely inkább emlékeztet Kochanski kifinomultságára, mint Heifetz játékára. A számomra eddig ismeretlen zenekar, az Otto Tausk dirigálta Dél-holland Filharmonikusok, megfelelő partner volt, vagy inkább a líraiságtól a szenvedélyig terjedő elmélyült hangzásvilágú hátteret biztosította. Gil Shaham szólójával és az André Previn dirigálta londoniakkal felvett igen elegáns előadás óta nincs ennél jobb felvétel, és nagyon jó a lemez hangminősége, megtetézve a következő kiegészítéssel: Baráti játéka annyira lélekkel teli, hogy hirtelen az ötlött fel bennem, hogy ez a Korngold-hegedűverseny-megszólaltatás volt a szellemi atyja Barber hegedűversenyének. Ez egyértelmű. Meglepetés volt a koncert ilyen értelmezése."
A továbbiakban a bécsi csodagyerek tinédzserkorban írt bájos szonátáját említi a szerző, amelyben egy igazi szecessziós mű jelenik meg. Farkas Gábor a zongorista partner.
A Korngold-lemez után meghallgatta a Brahms-szonátákat, amelyek felvételénél az elegánsan és érzékkel játszó Würtz Klára a partner, aki kiegyensúlyozottságával, ékesszóló dallamvezetésével, a megközelítés és megvilágítás változatosságával mindent a helyére tett, még olyan dolgokat is, amelyekkel a Naive által kiadott Khachatryan testvérekkel felvett álomszerű dimenzióból is kimozdították e műveket.
"Ezek után el fogok mélyedni az ugyanazon kiadó neve alatt felvett Beethoven-hegedűszonátákban, amelyekben szintén Baráti Kristóf és Würtz Klára játszanak."
Közben eszembe jutott, hogy a hétvégi Új Zenei Újságban is értékelték a február végi Beethoven-kamarázást, azaz a Bartók Emlékházban február 28-án tartott nagyszerű eseményt, amiről az itt is elragadtatott Csengery Kristóf (ld. még az 1536 alatt!) volt Kovács Sándor partnere.
Érdemes meghallgatni, és megerősíthetem, hogy amit Csengery hallott a Bartók Emlékház 150 fős közönségével, az szellemében és hatásában teljesen azonos volt a wuppertali több mint kétszeres létszámú hallgatóság előtt: intellektualitás, szuverénitás, tökéletes értelmezés és együttműködés, káprázatos közvetítés és persze nagy siker.
Jó volt hallgatnom a mintaként bejátszott 2010-es Tavaszi szonátát, mert azon a Beethoven maratonon nem voltam ott, pedig ott találkozott először a két kitűnő művész, Baráti Kristóf és Würtz Klára, és azóta már több lemezfelvételen is bizonyították elmélyült és kiváló kamarázásukat.
Az elmúlt hétvége ide illő nagysikerű koncertjeiről egymás után emelem be a beszámolókat, kritikákat, megemlítve, hogy a március 2-i wuppertali - iskolásoknak tartott - Beethoven-idézetekről és a március 4-i elmaui (nem Hawaii helyszín :) előadásairól egyelőre nincs hír.
Visszaidézem a programokat: Würtz Klára, Baráti Kristóf és Várdai István duózott és triózott, előadva a beethoveni irodalom talán három legszebb kamaradarabját, a két F-dúr duószonátát és a B-dúr triót.
Előrebocsátottam a zongorista nevét, ahogy a wuppertali ismertetők is tették, mert ő mindhárom darabban játszott, és persze tiszteletből is nagyszerű és érzékeny játéka okán.
A Magyar Narancs e heti számában Csengery Kristóf beszámolóját olvashatjuk:
Kamarazene, ahogy a legjobbak játsszák
Beethoven, három az egyben
A Bartók Emlékház, amely hangversenyteremként Szirányi János igazgatói működésének tizenkét éve (2002–2014) alatt vált fogalommá, a jelek szerint a stafétát átvevő Király Csaba vezetésével is megőrzi presztízsét. Nemcsak kortárs komponisták örülnek, ha itt lehet szerzői estjük, de olyan világhírű magyar muzsikusok is visszatérnek ide, mint Várjon Dénes vagy Fenyő László. Február elején az Emlékház korunk legfontosabb Bartók-előadója, Kocsis Zoltán zongora-mesterkurzusára invitált. A hónap utolsó napján, egy szép szombat este pedig a termet zsúfolásig megtöltő közönség úgy érezhette, két órára a Csalán úti épület lett a világ legfényesebb kamarazenei központja. Akik eljöttek, életre szóló emlékként vitték magukkal Baráti Kristóf, Várdai István és Würtz Klára Beethoven-estjének élményét.
Három műtípus, három kivételes darab, rendkívüli előadásban: F-dúr („Tavaszi”) hegedű–zongora-szonáta, op. 24; F-dúr gordonka–zongora-szonáta, op. 5, No. 1; B-dúr („Erzherzog”) trió, op. 97 – a zeneszerző három arca. Akit a hírnév és a siker vonz, arra gondolhatott, hogy ezen az estén (a Bachtrack internetes oldal éves listája szerint) a világ legkeresettebb hegedűse és második legkeresettebb csellistája vendégeskedett az emlékház termében, előbbi a 2010-es moszkvai Paganini Verseny, utóbbi a tavalyi müncheni ARD Verseny nagydíjasa. De nem a statisztikák és díjak számítanak, hanem amit hallunk. Az pedig ezen az estén minden várakozást felülmúlt. Olyan ihletett, magasrendű kamarazenélés volt ez, amelyet a világ bármely pontján mindenki ámulva hallgat, olyan hangszeres kivitelezéssel párosulva, amelyre csak a hegedű és a cselló legnagyobb tigrisei képesek. De Würtz Klárát se tekintsük csupán „kísérőnek”. A Hollandiában élő magyar zongoraművésznő, akivel Baráti már több hanglemezt készített a BrilliantClassics cégnél (Beethoven és Brahms összes hegedű–zongora-szonátája) kezdeményező, szuverén partner, aki gazdag hangon, érzékeny billentéssel, s ha kell, sistergő virtuozitással játszik.
Különleges élmény egy ilyen meghitt atmoszférájú teremben kamarazenét hallgatni. A közönség a szó szoros értelmében karnyújtásnyira ül a muzsikusoktól, hallja a lélegzetüket. Ilyenkor a hangindításoknak és befejezéseknek, egyáltalán: a hang „anatómiájának” megnövekszik a szerepe, sőt minden, ami a hangzás terén zajlik (mert persze egy zenei előadás nemcsak hangzásból, de tempókból, karakterekből, hangsúlyokból, Füst Milánnal szólva: látomásból és indulatból is áll), fokozottan előtérbe kerül. Hogy is ne kerülne, hiszen még azt is halljuk, ahogy a hang megszólaltatása előtt a vonó finoman ráfekszik a húrra. Az intim közelség akadályozhatná is a feltárulkozást, szemérmesebbé is tehetné a művészt a kelleténél – most azonban nem így történt: a három muzsikus keze alatt felizzott a zene.
Baráti vonója alatt a Tavaszi szonátában megragadott a könnyedség és elegancia, az apró ritmusértékek lágy és gördülékeny pergése; az éneklő nyitótétel, a karcsú tónus, a pontozott ritmusok kihegyezettsége. A bölcs-filozofikus Adagio után felüdített a feszes scherzo és a virtuóz finálé élénk hangzása, kontrasztgazdag karakterizálása. Baráti játékában azonban ezúttal az intellektuális fegyelmet, az Egész megvilágítását éreztem legfontosabbnak. Vele ellentétben Várdai az op. 5 No. 1-es F-dúr szonátában maga volt a spontaneitás és robbanékonyság – miközben persze a kontrollt ő sem adta fel egy pillanatra sem. A nyitótétel lassú bevezetésében feszültséget teremtve, a gyors főrészben grandiózusan csellózott – s itt ugyanúgy, mint a rondófináléban, játékának döntő tényezője volt az elementáris hangzásigény. És az Erzherzog-trió? Eufónia és eufória, a melódiák valószínűtlen, már-már schuberti bőségét adekvát módon felszínre segítő, mámoros dalolás a saroktételekben, a zene gáttalan érzelmi és érzéki áradása, az Andantéban a kései Beethoven variációs formáinak átszellemült imahangja. Hallgattuk volna még sokáig.
xxxxx
Ehhez csak emlékeztetőül a hivatkozott kitételek némelyikére a Magyar Narancs korábbi Csengery-kritikáiból:
A két írás önálló, de egymásután olvasva kaphatunk teljes képet az előadásról, és ehhez most egy amatőr beszámolót csatolok a saját élményemről, amit másnap szereztem Wuppertalban, a régi városháza Mendelssohn termében. Hivatkozni fogok közben a fenti két szakíró megjegyzéseire is.
Németországban Beethoven a köbön, volt a beharangozó címe, és Klára Würtz spielt Beethoven egy másik lapban, majd a műsorfüzetben balra a revizoros linkben lévő fotókon látható kép a művésznőről, és mellette a feleakkora képek a fiatal magyar társakról. A műsorfüzetben persze részletesen bemutatták mindhármukat és a darabokat, amelyek közül a csellószonátával kezdtek és ugyanúgy a trió zárta a koncertet. A hegedűről is írtak, de Várdai most használt hangszeréről nem, pedig érdemes azzal kezdeni.
Ez a negyedik cselló, amit megszólaltatott ismeretségünk óta, és a korábban is megszokott zenei előadói élmény mellett ennek már a látványa is megfogott, majd első hallásra egészen rendkívüli hatással volt rám, ránk. Most az arányairól, pompás idomairól, csillogó felületéről csak említést teszek, míg a hangja hasonlóan elragadó mint a Lady Harmsworthé. Együtt aztán még izgalmasabb volt e két klasszist ezekkel a hangszerekkel hallgatni, hátterükben pedig a sziporkázó zongorahang, néha hangözön.
Jövőre, június 24-én ünneplik Domenico Montagnana születésének 330. évfordulóját, és a nevével fémjelzett kitűnő vonóshangszerek is kb. 300 évesek, köztük a csellók a leghíresebbek. Velencében készítette azokat.
A Várdainál lévő hangszer 1720-as évjáratú, elbűvölően szól a keze alatt, fogjuk még hallani, nem szabad kihagyni!
Maga Montagnana éppen ma hunyt el 1750-ben. A lenti zenei mintákban idézek csellóival.
Visszatérve a koncertre:
A régi városháza
A Mendelssohn terem 10 m magas, kb. 400 férőhelyes
A akusztika nagyon jó, több mint 300 hallgató ült ebben az ideális kamarateremben, végig élvezve a nagyszerű előadást. Ahogy említettem, a csellószonátával kezdtek, és már a cselló első megszólaltatása is jelezte e rendkívűli együttállást, vagyis a hálás hangszer jó kezekbe került. A műről írtak a műsorfüzetben, tételeit elemezte a két kritikus, miként a jól ismert hegedűszonáta esetében is. Nagy volt a siker.
A szünet után jött a tripla élmény, és ha valaki nem tudta az előzményeket, azt hihette, hogy ezek a művészek már vagy huszadszor játszották együtt a triót, s miután kiderült, hogy az előző napi volt az első alkalom, nem beszélve az addigi próbáról, tehát csodálkozhattunk e társaság zsenialitásán. A darab is parádés, játékuk pedig a kamarázás magasiskolája volt, így nem véletlenül választották ráadásnak a látványos scherzót belőle. A technikai, agogikai stb. megjegyzéseket elfogadom a kritikusoktól, én csak egy közönséges hallgató vagyok.
Kifogástalan alapokon három egymást kitűnően érző muzsikust hallhattunk, és fergeteges volt a siker, bravózás, éljenzés... Társaságunk magyar, német és lengyel tagjai, köztük további Baráti- és Várdai-fanok is, nagyon örültek az estének. A zenészek is érezték a hely szellemét, az érdeklődő közönséget, a kitűnő előadást, így lelkileg már készülhettek a másnapi plusz fellépésre, amikorra a trió első tételét tervezték a gyerekeknek.
Néhány felvétel másokkal, ha valaki nem ismerné a műveket:
A Baráti-Würtz-féle Tavaszi szonáta nekem egyedülálló, etalonfelvétel... a sok-sok jó meghallgatottból, felvételen és élőben is. Az ellenoldalon ez pl. nagyon nem tetszik: https://www.youtube.com/watch?v=PGFs7n6n3-8
Jelenleg még a Hungartotonnál vesz fel rövidebb darabokat Baráti Kristóf és Farkas Gábor, de Baráti már újból koncertezik e hét végén: február 28-án a Bartók Emlékházban, majd március 1-jén Wuppertalban, ugyanazokkal a partnerekkel (Würtz Klárával és Várdai Istvánnal) és ugyanazzal a műsorral.
"Beethoven a köbön" - hirdeti a rendezőség, hiszen egy-egy cselló- és hegedűszonáta után egy triót játszanak, méghozzá a talán legjelentősebb kamarazenei darabokat. Mindegyik életvidám dúr-darab, a kér duó egyenesen F, de a trió is közel áll ehhez. Még süketsége előtt írta Beethoven az első csellószonátát, ami a szokatlanabb lassú tétellel kezdődik, és örömzenével teli élményt fog nyújtani, miként Várdai majd május végén a Zeneakadémián is előadja Frankl Péterrel a teljes sorozat kezdő darabjaként (jegy már alig van arra a koncertre).
A Tavaszi szonáta, a két előadó összehozója, nekem a legkedvesebb mű Beethoven hegedűszonátái között, a két partner számos alkalommal játszotta itthon és külföldön.
A trió pedig, kitöltve a teljes második részt szintén sikerre született alkotás, habár 1811-ben fejezte be Beethoven, és sokszor maga is zongorázott benne. Itt a II. és a III. tétel már egy nagyon összetett, néha meditatívabb, de szintén felszabadult ragyogó muzsika.
Sok-sok remek felvétel van a tubuson, 1928-tól napjainkig! Kristófékét már többször idéztem a Tavaszi szonáta elérhető részletével.
Magyar zongoraművésznő játszik a"Bethoven a köbön" sorozatban
A wuppertali kamarazenei sorozatban ("Húrok muzsikája") március 1-jén 18 órától kezdődik a "Beethoven a köbön" program a régi városháza Mendelssohn termében.
A remekműveknek szentelt koncertszezon műsorából nem hiányozhat Beethoven neve sem. A koncert a 25 éves szerző ambiciózus csellószonátájával kezdve, a népszerű Tavaszi szonátán át a már érett zeneszerző Főherceg alcímű triójáig ível.
A magyar Würt Klára az utolsó tíz évben felbukkant legjobb zongoristák közé számít. 1985 óta Európában és az Amerikai Egyesült Államokban is elismerik, főleg mint Mozart, Beethoven, illetve a német romantikusok tolmácsolójaként. Wuppertalban most a már többszörös elismerésben részesült virtuózokkal, Baráti Kristófal és Várdai Istvánnal lép fel. Március 2-án délelőtt még a kisiskolásoknak is muzsikálni fognak a "Beethoven még három" cím keretében iskolai koncerteken.
A cikk címe találó, hiszen a hoch a legkiemelkedőbb, legragyogóbb valami(k) jelzésére is szolgál...
Nagyon várom már a koncertet a sokat hallott és eléggé ismert művekkel, e kitűnő zenészekkel!
BEETHOVEN Hegedűszonátái (1–10);
Baráti Kristóf (hegedű) és Würtz Klára (zongora)
BRILLIANT CLASSICS 94310 (4 CD: 214' 11")
A Fanfare 33. évfolyamának 2. és a 34. évfolyam 1. számában Robert Maxham egy fiatal magyar hegedűs, Baráti Kristóf új felvételeiről számolt be. Az első cikkben Maxham elismerően nyilatkozott Paganini 1. és 2. hegedűversenyének Baráti általi előadásáról. Egy évvel később pedig még határozottabban méltatta Baráti játékát Bach szólóhegedűre írt összes szonátájának és partitájának előadása kapcsán.
Ha annak idején többet adtam volna Robert véleményére, hamarabb ismertem volna meg Barátit, mint tettem ezt az új Beethoven-album hallatán, de tudván, hogy nem mindig egyezik a véleményünk a hegedűsökről és a hegedülésről, nem fordítottam kellő figyelmet észrevételeire. Nos, a saját hibám és mulasztásom ellenében, kijelenthetem, hogy Baráti Kristóf nem csupán egy újabb díjnyertes zseniális fiatal hegedűs, hanem egy olyan tehetség, amilyen egyszer adódik egy évtizedben, de talán egy egész generációban.
Tulajdonképpen nem is gyerek, legalábbis már nem az. 1979-ben született Budapesten, tehát a 34. évében van, a nehezén már túl, de nem is kamasz már. Az elmúlt hónapokban mély benyomást tett rám néhány feltörekvő fiatal hegedűs - pl. Stefan Jazkiw a 2011. évi hiánypótló Brahms-szonáta felvételeivel, - de Baráti valami egészen más; ő egy nagyságrenddel jobb, mint az általam megismert bármely előadó, legalábbis az elmúlt 10 évre vonatkozóan.
Pontosan le is írom, hogy Baráti játéktechnikája tökéletes: artikulációja, intonációja tiszta, az 1703-ban készített "Lady Harmsworth" Stradivarijával bársonyos hangokat produkál, és ritmikai pontosságával akár a Föld valamennyi atomóráját is be lehetne szabályozni, és mindezek művészetének nem a felszínét, hanem a lényegét jelentik.
A 10 szonátában egyetlen egy portamentót sem tudtam megszámolni, mégha Beethoven dallamvonala egyeseket csábít is az impulzusokban való elmélyülésre. Sőt, Baráti vibratója annyira visszafogott és finom, hogy gyakran felmerült bennem a kérdés, vajon "ő játszik-e, vagy pedig más?" Baráti az érzelgősséggel szembeni teljeskörű ellenállása mellett magukban a hangokban találja meg a még hatékonyabb közlési formákat. Enyhén változtatja a vonónyomást és tökéletesen betartja Beethoven dinamikai előírásait, és ezek leírhatatlanul hatnak a zenére.
Ha szemere vetnék, hogy lebecsülöm Baráti fenomenális technikáját, biztosíthatom Önöket, hogy ahol a kottakép virtuozitásra ösztönöz, Baráti virtuóz is lesz. A gyors tételek tempóját általában a mai metronóm-beállítások felső sávjába mozdítja el a bejelöltekhez képest, és néhány esetben az gyorsabb, mint amilyet valaha is hallottam bizonyos tételek vagy szakaszok megszólaltatásakor. Leesett az állam a "Kreutzer"-szonáta 2. tételének második variációjánál, a 7. (c-moll) szonáta fináléjánál, vagy a 8. (G-dúr) szonáta örületes utolsó tételénél. Emlékezetem szerint az utóbbit csak egyszer hallottam ennyire gyorsan játszani, mégpedig Nathan Milstein és Arthur Balsam 1957. évi Capitol-felvételén, egy LP-n, és soha többé. Mindazonáltal azt hiszem, az volt a meghatározó, hogy Baráti annál az Eduard Wulfsonnál fejezte be tanulmányait, aki Milstein, Menuhin és Szeryng növendéke volt. Baráti technikájának egy másik jellemzője - legalábbis az egyik, amely elkápráztat -, ahogy az akkordokat megszólaltatja. Nemhogy nem töri meg azokat, de lefuttatásuk annyira egybeolvadó és tiszta, mintha a hangok össze lennének kapcsolva, miként egy billentyűzeten egyszerre lehet leütni hangokat.
Nincs értelme egy akkordot erőteljes karlendítéssel megszólaltatni egy hajlított láb és fogólap esetén.; szemben a gitáréhoz hasonló lapos lábbal és fogólappal. Nem tudom biztosan, hogyan hozza létre Baráti ezt a hatást, de megteszi, és ez az egyik oka, hogy most mindenképpen meg akarom hallgatni előadásában Bach szonátáit és partitáit, hogy rájöjjek, miként kezeli e művek kettős vagy hármas fogásait.
Nehogy úgy tűnjön, hogy elhanyagolom Baráti partnerét ezekben a csodálatos felvételekben, tehát meg kell állapítsam, hogy a zongorista Würtz Klára éppen olyan remek előadó, mint Baráti. Sosem hallottam még ilyen figyelmes és figyelemfelkeltő együttműködést a hegedűssel, illetve a hegedűszólammal. Amikor a zongora- és a hegedűszólam ugrásokban vagy a visszatérések módjában szétválik, Würtz nem csupán utánozni próbálja Baráti frázisait vagy hajlításait, de ugyanolyan gyakran megtalálja a passzázsokhoz való gyors átmenetet, ezáltal annak egy másik megoldási módját vagy dimenzióját halljuk. Amikor pedig a két szólam újra találkozik, az annyira zökkenőmentes, hogy rögtön azt kell higgyük, egyetlen hangszer szól.
Amit eddig még sosem mondtam, és most sem teszem egykönnyen, de Beethoven teljes hegedűszonáta-felvételeinek valamennyi megismerhető sorozatából - hacsak valaki nem a végsőkig elfogult híve a Heifetz- vagy a Grumiaux-féle, a Francescatti/Casadesus, a Menuhin/Kempff, a Stern/Istomin, a Szeryng/Haebler, netán a jelenlegi felvételek valamelyikének - bárki nyugodtan ajándékozhatja ezt az albumot barátainak vagy kedves ismerőseinek, mert ha már hallotta egyszer Baráti és Würtz játékát, sosem fog másra figyelni a továbbiakban. Jerry Dubins