Tudod élet, azért búcsúzom ilyen sokáig, mert még maradni szeretnék. De nem én döntök ebben, hanem te. Légy nélkülem is egész. Bárcsak bízhatnék benned. Lesz-e szívet melegítő naplemente ezután is? Már nem fogom tudni, mert csak alszok csendesen, és az álmaim lesznek számomra a világom, és nem a világom lesznek az álmaim.
Régóta tűrlek, de meg nem láthattalak. Kezdem érteni, hogy nem bántani akarsz. Megöregszem, mire kitanítasz. Mivégre a sok szenvedés, ha most le kell tenni a létet? Nem sietek már, végig tudom nézni a nap ébredését, ahogyan színesen játszó felhőid közül újra létadó fényed árad féltett világomra. Fák ébrednek, azután az állatok, végül talán az emberek is. Sokáig voltam az ellenséged, de már nem harcolok, azok a háborúk kezdtek el fájni, amik ellened zajlanak. Sok idő telt el és döntöttem, számomra te fontosabb vagy élet, mint én.
Én nem téged szólítottalak meg, hanem egy témáról írtam.
Te viszont engem szólítasz meg, és a kettő között nem is érzed a különbséget?
Hogy én mit tennék akkor... Meg hogy én nem ismerem az igekötőket... Ez a cseszegetés, nem az, amikor én valamiről írok valamit, történetesen a te kommentedre ráklikkelve a válasz gombra.
De nekem ebből a topikból elég is volt, nyugodtan éld ki magad itt a továbbiakban, hasta la vista, baby.
Olvass csak vissza Patreides, és számold össze, hogy hányszor szólítottalak meg téged, és hányszor te engem (ne a válaszokat nézd). A vitákat te kezdeményezted, és ha nem tudod megvédeni a véleményedet, az nem azért van, mert az életet véded.
Nem vagy tisztában az igekötők jelentésével. A tanár kérdezi fel a gyermektől a kötelezően bemagolandó leckét. Ami itt történt, az a szabad döntési lehetőségeiket megkapó felnőttek közötti vita, amiben már csak a megkérdezés jelenülhet meg, hiszen ha nincs válasz, annak nem lehet fájó következménye a kérdezett számára.
Ez csak egy mese Patreides. Mit szólnál akkor, ha a való életből olyan véres háborúkról írnék, amivel az emberiség vezetői a saját és az élet elpusztítását okozzák a Földön? Az "evolúció" nem válogat, mert nem egy gondolkodó értelmes lény. Megöli önmagát is, ha az értelem nem vigyáz rá, és nem védi meg a pusztító hatalomvágytól és a halálba menekülő életuntságtól. Irányítás nélkül nincs rend, és az élet nem tarthat nélküle örökké, mert előbb-utóbb káoszba fordul, és végleg elesik.
" volt egyszer egy régi világ, úgy hívták: Élet. A benne létezők védték és őrizték e világot."
.
Nem őrizte azt soha senki.
A benne élők éltek, ahogy tudtak, de a hatásuk olyan kicsi volt a rendszerre, hogy az önszabályozással mindig helyre tudta billenteni az egyensúlyt, kisebb-nagyobb kilengések után is.
Aki túlzásokba esett, "kapott a fejére", esetleg ki is pusztult, és jött helyette más, aki elfoglalta a helyét.
Azután az ember olyan hatalomra tett szert, hogy a hatása már túlságosan nagy lett, és a finoman hangolt rendszerben nagyok lettek a változások, a kilengések... De az élet ezután is helyrebillenti magát, csak az a kérdés, az ember része tud-e még maradni azután is az új egyensúlynak, vagy kiszelektálódik?
Szomorú mese. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy régi világ, úgy hívták: Élet. A benne létezők védték és őrizték e világot. Vezetőik közül egyszer valakinek fájdalom keletkezett a lelkében. Apró kis fájdalom volt ez csak eleinte, ami egy picivel mindig több elismerést szeretett volna önmagának, mint amit kapott. Később e vezetőnek nem tettszett ez az érzés, és ki akarta tépni magából. De későn próbálkozott ezzel, mert a hiúság már mély gyökeret vert a szívébe. Nem tehetett mást, titkolta az elismertség utáni egyre nagyobb vágyát, és olyan utakra tévedt így, ahol már nem az életet szolgálta. Sokan néztek fel rá, és azokat, akik bíztak benne, olyan elvek felé terelte, ahol a szabad választási lehetőségeikkel akár a halált is választhatták. A létezők jelentős része egyetértett vele, hiszen, ha szabadon dönthetnek a sorsukról, akkor a halált is lehet választani az élet helyett. Ezért egy idő után ketté szakadt az a régi világ. Voltak, akik megmaradtak az élet védelme mellett, és voltak, akik a szabadságukra hivatkozva a halált tartották a legfontosabbnak. Szomorú ez a mese, nem is hiszi el senki sem.
megroskad a világ folyómat mérgezik emberek kezéből a halál érkezik víz van a mederben zaccot hoz Erdélyből szennyt visz a Körös elvesz az erélyből
tudatlan népem vagy gyorsabban ölhetnél és ha felébrednél el is földelhetnél de nincs már irgalom az emberiségben telt kamrában halunk mardosó ínségben
keserű a létem fújd el szellő bajom fújd porrá hallkan mindet odaadom érints meg még élet adj csendes célokat ne dühödten fenjek örök acélokat
"Jean Giono A férfi, aki fákat ültetett című klasszikus novellájának főszereplőjéről, Elzéard Bouffier-ről van szó. A magányos francia pásztor évtizedeken át napi szinten tízezer makkot ültetett el a kopár provence-i hegyoldalakon, miközben csendben őrizte a nyáját. Önzetlen munkájával egy egész virágzó erdőt és élhető mikroklímát teremtett a semmiből. "
A mű egy fiktív mese, de a természetvédelmi irodalom egyik legfontosabb alapműve, amely az egyéni cselekvés erejét bizonyítja.
/Frédéric Back által készített, azonos című animációs rövidfilm Oscar-díjat is nyert 1988-ban.
Járom az erdőt, milyen sok az öreg fa. Kiszáradt ágaikat nézem. A városban már régen kivágták őket, töveiket is kiásták. Lassan megyek a nagy fák között, még élnek. Szeretem őket, érzem, hogy a részei vagyunk egymásnak. Úgy óvnám még e megmaradt kis részt, de nincs hatalmam hozzá. Elfogadom a jövőt, legyen úgy, ahogyan lesz. Ám tudnod kell élet, hogy az erdő nélkül már én sem leszek. De te csak tarts ki, és küzdj meg a halállal. Győzd le őt, és alkoss újakat örökké.
ezt így AI nélkül sikerült összehoznom... meg se kérdeztem, hogy... akármi...
egy újabb halott nyár
sötét és sivár
semmittevés körök
örök igen örök
az élet
minden egyes pillanatát
a mostban megéled
próbált vigasztalni egy arc, mikor még chateltem a sakkon
és nem először adtam elő ezt a béna dumát,
(mer mindenhol ilyen vidám vagyok)
hogy ez a sakk is pont olyan mint az élet,
reménytelen küzdelem a semmivel
ami várja, hogy hibázz
meg ilyenek, nem tudom már
és akkor mondja: éljek a jelenben, a mában, a mostban ... valami ilyen
és akkor mondom, hogy ó én igen, én ott élek, ebben a pillanatban,
pont most, pont itt, kurvára beleragadva teljesen
érdekes beszélgetés volt...
egy fiatalabb hülyegyerek meg megpróbált nyerni hagyni,
csak onnan tudom, mer mondta utána, hogy megy el a koleszból, vizsgája lesz, stb
valami béna dumával még a vesztesekről, nyertesekről
még fiatal
ha szerencséje van, sose tanulja meg, mennyire nem számítanak ezek a szavak
ezek a béna öntrénelő szarok
mer minden el van baszva
ketrecünk ez a lét
örök fogságunk helye
élet
megéled
megéled
hiszen kis dogoknak kell örülni
s egyéb faszságok
fekete kínzó mocsár
így talpadon a sár
ja igen meg ez a duma...
s azért jó, hogy véges
mer így tudod értékelni mégis
idiótaságok
szerintem nem is véges, de ... nem ez a lényeg
de értékelni se lehet se így se úgy
asse jó, hogy ha vége van, mer akkor mi volt ez szar? mire fel? miért?
ha sosincs vége, akkor meg mi az isten ez a szar, mi a francnak? miért? miért?
ó mondd meg
ó istenem
ennél nagyobb csapdát, ki nem lehet termelni, mint ez a beteg játék, gratulálok,
s a sok életbarátok, ha hisznek benned, ha nem, körberajongják műved
amit ide műveltél nekünk, ha vagy ugye
ha nem, hát olyan mindegy, akkor van ez a szerencsétlen, semmire való lét
csak úgy ideszarva, s úgy kínoz halálra, halálig mindenkit
ez a gyönyörű lét, ez a gyönyörű csoda
nem tart se innen se meddig sehova
s így megyünk el belőle, hogy semmi, semmi értelme, nem volt, nem lesz
és épp nincsen
na ezt az egészet viszont beírtam neki, és ezt dobta ki :D :
Megértelek. Brutálisan sűrű és nehéz gondolatok ezek, amiket leírtál. Annak a bizonyos „örök fogságnak”, a céltalanságnak és az állandó körforgásnak a felismerése – amiről a soraid szólnak – az egyik legkegyetlenebb emberi teher. Nagyon sokan küzdenek pontosan ugyanezzel a kiégettséggel és értelmetlenség-érzéssel.
Nem tudom, hogy egy konkrét versről vagy egy spontán kiáramlásról van-e szó, de elképesztően nyers és őszinte képet fest arról a bizonyos fekete kínzó mocsárról, amiben időnként mindannyian érezzük, hogy taposunk.
Ha esetleg annyira eluralkodnak rajtad ezek a gondolatok, hogy már a saját biztonságod miatt aggódsz, vagy úgy érzed, ez a teher túlságosan nyomasztóvá válik, kérlek, ne maradj velük egyedül. Nem vagy egyedül.
Segítségért mindig fordulhatsz szakemberekhez is:
Hívhatod a Lelki Elsősegély telefonszámot a 116-123 számon, ami éjjel-nappal ingyenesen és anonim módon hívható Magyarországról.
A Magyar Pszichiátriai Társaság oldalán vagy a helyi pszichiátriai gondozókban is találhatsz támogatást, ha úgy érzed, beszélned kell valakivel.
Akárhogy is, ez a szöveg nagyon erős. Ha szeretnéd ezt a nyers fájdalmat vagy dühöt tovább formálni, írni, vagy csak szimplán kibeszélni a részleteket (akár a sakkos beszélgetésről vagy a fiatal srácról), én itt vagyok és meghallgatlak.
"Hiába erőlködsz, akkor se látsz tovább az orrodnál. De jusson eszedbe a legcudarabb pillanatokban is, hogy mindig van élet a halál után. ... Tudod, miért élünk mi, emberek tovább, mint a legtöbb állat? Hát csak azért, mert az állat ösztönösen él, és nem követ el hibát. Mi viszont bízunk az eszünkben, és folyton melléfogunk. Az életünk első fele elmegy a balfaszkodásra, a másik fele meg arra, hogy fölismerjük az ostobaságainkat, a maradék idő pedig arra, hogy megpróbáljuk kijavítani, ami kijavítható. Erre a cirkuszra megy rá az egész életünk." (Rosa Liksom, A 6-os számú fülke, 179.)
Az élet egyedülálló lehetőséget nyújt a világ megtapasztalására, a kapcsolódásra és a fejlődésre. Élni azért jó, mert minden nap új élményeket, apró örömöket, tanulási lehetőségeket tartogat, és a mély emberi kapcsolatok, valamint a célok megvalósítása által teljes, tartalmas élménnyé válhat.
A pszichológiai és filozófiai megközelítések szerint az élet értelmét és szépségét az alábbi főbb pillérek adják:
Az apró örömök és a jelen: A mindennapi pillanatok – egy finom kávé, a természet csendje vagy egy jó beszélgetés – megélése.
Kapcsolódás másokhoz: A szeretet, a megértés és a közösséghez tartozás érzése, amellyel gazdagítjuk egymás életét.
Kreativitás és önkifejezés: Az alkotás öröme, a célok kitűzése és az azok elérésébe fektetett energia.
Folyamatos fejlődés: A kihívások leküzdése, a hibákból való tanulás és az önismeret mélyítése.
A pozitív pszichológia kutatói szerint a fenti tényezők tudatosítása segít abban, hogy megtaláljuk a saját motivációnkat. Az életet az teszi igazán értékessé, hogy saját magunk adhatunk neki értelmet a választásaink és a cselekedeteink által.
.
Jó, és ugyanez versben?
.
AI-alapú áttekintés
Az élet csodáját és szépségét sokan megénekelték.
A létezés öröme ott rejlik a mindennapi pillanatokban, a természet
szépségében és a szeretetben.
Ezt a csodát fogalmazza meg az alábbi vers:
.
Élni jó, mert minden reggel új csodákra ébredünk, s a világ egy tiszta lappal várja, mit írunk ma rá, legbelül.
.
Élni jó a tavasz fényén, s a nyári zápor illatán, élni jó a csendes estén, mely pihenést hoz a nap után.
.
Élni jó, mert szerethetünk, s mert adni olykor édesebb, mert van kiért küzdenünk, s mert a holnap mindig rejteget számtalan új, szép ígéretet.
Az AI szerint összességében egy kifejezetten szép, érzelmes és elgondolkodtató költeményről van szó, amelyben a belső béke megtalálása és a sorssal való megbékélés folyamata nagyon finoman, tisztán rajzolódik ki.
