A szerbek biztos nem kérték, mert Tito, Jugoszlávia nevében kérte a kiadatását, s vicc kategória leszerbezni, mikor apja horvát, anyja szlovén volt :) a partizán mozgalomban pedig az egyik legfontosabb vezető pl. a félmagyar Koszta Nagy tábornok volt. Ivan Ribar, az AVNOJ elnöke horvát, Kardelj, a legfontosabb ideológus szlovén származású, csak Rankovic, a belügyminiszter volt szerb. Főleg a hadsereg volt szerb vezetésű, nem az állam.
"A történelem fintora, hogy Horthyt viszont Sztálin mentette ki a bíróságok karmaiból :)"
Horthy Nürnbergben bíróság előtt állt, igaz, csak tanúként. Gondolom, Sztálin értékelte, hogy mégiscsak megpróbálkozott a kiugrással (bár azt is elcseszte). Az a narratíva pedig nem igaz, hogy Horthyt senki sem tekintette háborús bűnösnek, mert a szerbek kérték a kiadatását az újvidéki vérengzésre hivatkozva. Sztálin másként döntött, ezzel odaszúrva a már akkor is "különutas" szerbeknek.
Szerintem ez a "mindig rossz oldalon álltunk" kijelentés éppolyan alaptalan és éppannyira a magyar önbecsülés rombolása a célja, mint az "utolsó csatlós" szövegnek.
1703 - 11, 1848 - 49 és 1956 - 57 - ben önállóan jó ügyek oltárán buktunk el. Az első két esetben később, a minket eltipró - val kiegyezve és ráadásul - még, a második esetben egy olyan ügy oltárán (egy olyan trónörökös és neje merénylet általi halála miatt), aki zsigerből gyűlölt úgy általában mindent, ami csak magyar volt, magát az országunkat és általában a magyar népat szőröstűl - bőröstűl. Amikor - akármikor keresztül kellett utaznia, valamilyen birodalmi érdek-beli ok következtében, hazánk területén, szigoran lefüggönyöztette a járműve ablakait és - bár trónörökösként meg kellett tanulnia a leg-elemibb módon magyarul, életében egyszer sem nyikkant meg rajta, még abban az esetben sem, ha netalántán szükség
lett volna errre. És őseink egy ilyen hulladék emberért áldoztak fel a fronton sok - tízezer magyar életet.
És - ezenfelül, a háborút követő békediktátummal, kétharmad országnyi - területet és fele magyar ajkú hazánkfiát. És, bár még - csak 70 év telt el azóta, már ezerrel nyaljuk a minket spártai egyszerűséggel legázolók leg - jogosabb örököseinek talpát. Az maga egy csoda, hogy egyáltalában létezik még a Kárpát - medencében egy falatnyi maradék ország és annak egyre gyorsuló ütemben fogyatkozó népe.
Nem mindig, persze vitatható hogy önálló ország volt e Magyarország 1526 és 1918 közt, de például 1815-ben a Habsburg állam a győztesek közt volt, legyőzték Napóleont. A török kiűzése is sikertörténetnek nevezhető, mégha a kortársak közül sokan elégedtelenek is voltak.
Sokszor hallani ezt a "Mi mindig a rossz oldalra álltunk" közhelyet, érdemes lenne megvitatni, mennyire helytálló.
Ami az alapja, nyilván a két világháború.
Ezen túl ott van még a hidegháború, valóban vesztesei voltunk, de nem azzal, hogy véget ért, hanem hogy elkezdődött. Csakhogy ott leginkább Jaltán döntötték el, ki hova kerül, szóval nehéz lenne felróni, hogy önként és dalolva csatlakoztunk volna a szovjet tömbhöz. Ott ha valaminek a rossz oldalán voltunk, leginkább az Elbának és a Lajtának.
De egyéb alkalmak? Valóban több vesztes háborúnk volt, de ezeket mennyiben lehet "rossz" oldalnak minősíteni? Ki volt akkor a "jó" oldal?
A tatár, a török ellen honvédő háborút folytattunk, a hódítók mitől lettek volna "jó" oldal?
A Rákóczi-szabadságharcot elvesztették a kurucok, de akkor a labancok lettek volna a "jó" oldal? (Megjegyzem, a labanc elnevezéssel eredetileg nem az osztrákokat, hanem a Habsburgokhoz lojális magyarokat illették.)
Letettük a fegyvert az 1848-49-es szabadságharc végén, leverték a forradalmunkat 1956-ban - de ettől "rossz" oldalon álltunk volna azzal, hogy az ország szabadságáért, előbbi esetben a polgári átalakulásért, utóbbi esetben a demokráciáért harcoltunk? A "jó" oldal meg a reakciós bécsi udvar lett volna, amely utóbb köpött az áprilisi törvényekre, utóbbi esetben az a Szovjetunió, amely csatlósának lenni a hidegháborúban a rossz oldalt jelentette?
