Nézd, a nagy, már hatalomhoz jutott keresztény egyházak, legyen bár ortodox, katolikus, anglikán, lutheránus vagy kálvinista, az őskeresztény jellegű mozgalmakat valamiért - nem kívánatos tükör? - mindig is igyekeztek eltüntetni. Még a husziták is, lásd az adamiták csehországi sorsa.
Miközben ugyebár az őskeresztényi gyülekezetek voltak az eredeti keresztények. Mondhatni úgy is, a későbbi nagy - és aztán több ágra szétvált - folyam forrásai. Mindennemű teológiai okoskodók nélkül.
Ferenc - nyilván a dél-amerikai tapasztalatok, megélések hatására, bár nyilván tényező ebben a lelkialkat is - érzésre közelebb van ehhez, mint a tehetős európai elefántcsonttornyokban kényelmesen filozofálgató papír-papok. Így az ő felfogása az ősibb, eredetibb. Netán akár még igazabb is. S persze - pápai csalhatatlanság ide vagy oda - akár tévedhet is több dologban. Szinte minden pápával megtörtént ez, elég sok kacskaringót láthattunk már az egyház történetében.
Nem igazán értem az ellene való eltúlzott hisztit.
Az ateista semleges - ami inkább pozitív -. Nem hisz az ördögben (sem). Így aztán nem lehet annak szolgája. Míg egyes megszállottak, nem kevesen, viszont a "hit" nevében azok ...
Légy hát óvatos magaddal!
Az eretnek meg pusztán csak emberi kitaláció az 'azt' másként értelmezőkre, annak az "az"-nak, amit senki ember nem tud, s nem is tudhat pontosan, azaz, igazul. S a valóságban így leginkább csak ürügy a rablásra és gyilkolászásra, az uszításra, a még több hatalom szerzésére, a valamiben másmilyenek 'indokolható' kicsinálására. Azaz, csak óvatosan az ilyetén címke osztogatásaiddal, mert az ép eszűek a végén még rabló- és gyilokvágyúnak néznek.
Antall Jóska mondása volt, hogy Európában az ateista is keresztény. - Mert meghalt azelőtt, mielőtt láthatta volna szárba szökkenni a willkommenskulturt.