Az interjúban Magyar Péter azt is mondta, hogy szerinte:
a jelenlegi status quo nemcsak a Fidesz, de Gyurcsány érdeke is, egymást tartják fenn;
valós igény van egy középen álló erőre;
50 millió forintot költ a kormány az őt lejárató kampányra;
látott olyan belső felmérést, amiben a 70 százalék azt hozta ki, hogy Rogánnak mennie kell;
jó ideig nem lesz munkája, mert „nyilván elintézik azt is, hogy a privát szférába se vezessen utam”;
tudja, hogy amit csinált, az „felségárulás a szemükben”;
ha indítana pártot, az ideológiától mentes lenne;
magát nemzeti liberálisnak mondaná, de szerinte ezek a szavak is le vannak járatva;
nem gondolt bele igazán, mi várhat rá; most már azt is el tudja képzelni, hogy egy napon nem lesz szabadlábon;
saját kiállásáról azt mondta, az egyfajta „sufnituning”, „garázsban összetákolt valami”, de szerinte indultak már így jó dolgok.
Miközben emberemlékezet óta nem született olyan kevés gyermek Magyarországon, mint júniusban. A legrosszabb adat a júniusi születésszám volt (6040),ilyen kevés gyerek egy hónapra vetítve még nem született Magyarországon. Az eddigi mélypont a 2022. februári 6094 születés volt. Fontos, hogy nem egyszeri, hirtelen beesésről van szó: 2023 júliusától kezdődően folyamatosan csökken a havi szülésszám, az akkori 7793-ról jutottunk el az év elején a 6650-hez, és most júniusban a 6040-hez.
Na most várjuk özv Palota Sándorné reakcióját, de bocs most jut eszembe ő már a helyén van a sparhelt mellett kevergeti a rántást...
Szegény falusi gumicsizmás, nincs olyan szellemi képességek birtokában, hogy a legegyszerűbb dolgoknál többet is megértsen. Azért is nyomja nekik a Dagadt, a legegyszerűbb szövegeket. Azt visszaböfögik és elégedettek. Hogy csóri az nem aj. A Dagi azt mondta, ő a parasztokat szereti. Hogy mégis csórók maradtak. Képzeld, ha nem szeretné őket! Na és? Az ősök is csóró jobbágyok voltak. Mi változott?
Látszik, hogy új silabuszt kaptál a nemzet feltalálójától, Tónitól.
Érzi ő is, hogy nagy a baj. Bukás esetén ő lesz a bűnbak, a sajátjai fogják bosszúból kicsinálni. A sokadik eredménytelen roham után ravaszsággal próbálkozik. Kb.: "Ismerjük be, hogy mocskos szemétláda tolvajok vagyunk. Ezzel meghatjuk a választókat. Ugyanakkor szidjuk még erősebben az egyetlen veszélyes kihívónkat, járassuk le. A mi disznóságainkag már megszokták a birkák, lusták ellenünk mozdulni. Egy új céltáblát viszonz szívesen fogadnak."
Báránybőrben bégető fideszes farkas, nagyon átlátszó a trükköd.
Lehet, hogy Magyar Péter most éppen jól elQrja a Tisza párt építését,
de a szellem már kiszabadult a palackból: már csak egy okos szervezés kell, ami ütőképes politikai erővé formálja ezt az (egyelőre) kb két millió dühös magyart.
És amikor az aktuális messiás azt mondja az előző messiásra, hogy az szar messiás volt, kék meg zöld meg lila fideszes, akkor harsan csak fel igazán az ováció, amit csak a tapsvihar tud elnyomni aztán.
Egy messiás múlva majd hallgathatjuk, hogy ők már az Ötkert után megmondták, hogy ilyen bebaszós, agresszív, kötözködős, hazudozós alakkal nem lehet agyagba döngölni a Patást.
Az ellenzéki polgármestert választott településeken élő, a megválasztott polgármesterre szavazó polgárok akkor gondolkodnak helyesen, ha a településük elleni kormányzati büntetőintézkedésekre úgy tekintenek, mint annak bizonyítékára, hogy június 9-én helyesen szavaztak. Egy olyan hatalomra ugyanis, mely magyar és magyar között politikai pártállása alapján különbséget tesz, mely magyarokat a leadott szavazatuk miatt büntet és másodrendű polgárrá nyilvánít, értelmes és tisztességes magyar ember csak nemmel szavazhat. Egy ország települései és polgárai között a választás eredménye alapján különbséget tenni semmivel sem kisebb nemzetellenes bűn, mint a nemzeti, vagy vallási hovatartozás alapján történő megkülönböztetés. A Paks és más ellenzéki polgármestert választott település elleni pénzügyi büntetőintézkedések Orbán aljasságának, gátlástalanságának, frusztrált embergyűlöletének és magyarságtudat-hiányának újabb bizonyítéka. Ezek a büntetőintézkedések éppúgy az orbáni kormányzás nemzeti közömbösségét és hazafiatlanságát bizonyítják, mint az ország elgyarmatosításán és a kínai és orosz érdekek feltétel nélküli kiszolgálásán alapuló idegenszívű külpolitika. Legyen tehát minden magyar polgár büszke arra, ha június 9-én nem az Orbán-párt katonájára szavazott, és ellenzéki elkötelezettségünk megerősítésével üzenjük meg a romlott hatalomnak, hogy a becsületünk és a szabadságunk nem eladó. Számunkra ugyanis - velük ellentétben - nem a pénz a legfőbb érték.
Annak a paksi polgárnak pedig, akinek akár csak egy szemernyi kétsége is lenne a tekintetben, hogy helyesen döntött-e akkor, amikor június 9-én Heringes Anitára adta a voksát, azt javaslom, nézze meg a korábbi polgármesterrel készített interjút, melyben ez a szerencsétlen, szánalomra méltó kis Orbán-katona zavarodottan kijelenti, hogy egyetért a városát sújtó orbáni büntetőintézkedéssel. Még ahhoz is gyáva, hogy a kormányzattal szemben kiálljon azon város mellett, melyet vezetett. Ilyen emberre értelmes és tisztességes magyar ember nem szavazhat.(videki prokator)
Erre az a megoldás, hogy legyen két kórház az országban. Egy a puhoséknak, és egy nekünk. Már csak a helyét kell kitalálni, és oda összerakni az összes berendezést, orvost, nővért stb.
Nekem valahol hihetetlen, hogy még ma is ennyire ostoba lehet valaki... Persze azért, mert ő az igazhitű, akinek az egyetlen igazsága kizárólag
a NERpeti, mert benne hisz, vagy kizárólag
a puhos, mert benne hisz, vagy kizárólag
a táncosbarom, mert benne hisz, vagy kizárólag
a makizaj, mert benne hisz vagy kizárólag
a karigeri, mert benne hisz, stb.
És mindegyik meg tudja indokolni, hogy miért csak és kizárólag az az egyetlen igaz ember akiben hisz. Mert ő elolvasott látott egy posztot, amiről tudja, hogy igaz, mert tudja. És amíg a saját bőrén nem tapasztalja, hogy az adott idolja átverte, addig csak abban hisz, ha elég hülye, akkor még utána is, mert inkább kitart a baromsága mellett, minthogy beismerje, hülye volt. Ennek tipikus példája a MANus, aki sem politikai pályára nem lépett, sem Brüsszelbe nem ment el kamuállásba 20000 euróért.
A katika nevű főpicsa kiment ukrajnába, és vállalást tett, miszerint 10000 tonna gabona ukrán gabona Afrikába szállítását fogja az országunk kifizetni. Kérdésem: mert itthon 70%-al drágult a kenyér, nekünk nem kéne a gabona? Miért fizessük ki az ukránok helyett a szállítást? Az az ország, ahol egy háború közepén prioritást élvez, hogy betiltsák a magyar nyelvet(is) vajon megérdemli a törődést?
Ismét kifejezem abbéli reményemet, hogy azt a pénzt, amit erre a faszságra költenek, kizárólag fideszes szavazóktól fogják elvenni, hiszen megérdemlik, sőt ők akarták.
Nem értek hozzá, de szerintem egy bankár véleménye nem mérvadó. Ha jönne pénz, akkor az valamit enyhítene az emberek terhein, erősödne a forint, vagyis a banki kamatok lejjebb mennének. A puhos és körei most is elképesztő pénzeket tudnak ellopni, mivel az államháztartásból tudnak kivenni, ami felett ők rendelkeznek.
Az, hogy nem jön a nekünk járó pénz, csak nekünk, dolgozóknak rossz. Az infláció most is, a kúrmány által bevallottan 45-100% elég csak a sajt, tojás, benzin, stb. árakat megnézni. Sokan jobban keresnek a gyenge forint miatt, mert külföldi cégeknél dolgoznak, ahol euro alapú az elszámolás, emiatt értelemszerűen többet ér a havi fizetésük, mint ha 300 lenne az euro.
Másfelő, honnan lenne az uniónak pénze? Most adott a leyerkurva 2,8 milliárd eurót az ukránoknak, az eddigi 6-10-bármennyi milliárd mellé. Vagyis ami járna nekünk, az el lett tapsolva a hoholoknak.
Betegellátás ma orbániában. Férfirokonomat tegnap délután mentő vitte el rosszullét miatt. Az illető amúgy 62 éves, fokozottan demens, magatehetetlen, pelenkázni kell, borotválkozásra képtelen, tolókocsiban "közlekedik" a lakásban is, stb. Éjjel kettőkor telefon a mentőktől, hogy hazaviszik, de hova kell vinni, mert nem tudja megmondani. Harmadik próbálkozásra találtak a címre. Az illető a hazaszállításkor összeszart és behugyozott pelenkában volt, beszéde már két hete is érthetetlen volt.
A zárójelentésben többek között ilyen mondatok szerepelnek, hogy:
" kiváló egészségnek örvend korához képest"
"azért nem eszik, mert nincs kedve"
"jókedvű, mosolygós"
"szívesen és érthetően kommunikál"
Ez mind igaz, azzal a kis kiegészítéssel, hogy járóképtelen, beszarik, a kórházban mért súlya 47 kiló (173 cm magas), és a felesége sem érti, amit mond. A zárójelentés aláíró orvost nem lehetett elérni, csak miután meg lett említve a betegjogi képviselő. Mivel a felesége nem tudja ellátni, otthonban/elfekvőben kéne elhelyezni, de arra nincs lehetőség, viszont javasolják, hogy keressünk neki valami helyet. Ha ők nem tudnak, akkor mi hol?
Ismét megköszönném a fideszre szavazó agyhalott faszoknak, hogy lehetővé tették az egészségügy ilyen szintre való züllesztését, és teljes szívemből kívánok nekik kórházi élményeket. Mindannyian megérdemlik.
Tudjátok, van itt az a hülyegyerek, az a fideszvadász. Na, érdekelne, hogyan magyarázza meg, hogy mennyire okos intézkedés az, hogy bizonyos kutakon egy liter benzint lehet tankolni. Egy olyan sikeres országban, ahol dübörög a gazdaság, nagy a jólét, és árstopos a farhát.