Uniós biztos: Nem tárgyalunk Magyarországgal, a teljesítést szeretnénk értékelni, ha lenne.Johannes Hahn költségvetésért és Nicolas Schmit foglalkoztatásért és szociális jogokért felelős uniós biztos arról beszélt az EP-képviselők előtt, hogy szerettek volna korábban is információkat adni a politikusoknak, de továbbra is Magyarország térfelén pattog a labda, a magyar kormánynak kellenek lépéseket tenni.
Hahn rámutatott, hogy a bizottság érvényt akar szerezni a feltételességi/jogállamisági rendeletnek, mert erre hatalmazták fel a tagállamok.
Ide tartozik az a tilalom is, hogy a közérdekű alapítványokkal szerződést kössön a Bizottság
– utalt az Erasmus+ és a Horizont Europe forrásaira. Az osztrák biztos jelezte, hogy Magyarország vállalt intézkedéseket, történtek is fejlemények, van például egy Integritás Hatóság, amely működik, illetve – tette hozzá – ha az ügyészség úgy dönt, hogy egy ügyet nem visz tovább, akkor az ellen fel lehet lépni. Egyebekben azonban a biztos nem tudott előrelépésről beszámolni.
Az Európai Bizottság elnökének szeme sem rebbent az őt és Alex Sorost ábrázoló magyar plakát láttán – közölte hétfőn a testület szóvivője, aki hozzátette, hogy Brüsszel bízik a magyar közvélemény józan ítélőképességében, és nem tervezi, hogy választ ad a magyar kérdőívre.
Az Európai Bizottság távolságtartóan reagált hétfőn az újságírók kérdésére a magyar kormány legújabb Brüsszel-ellenes kampányával kapcsolatban, mindazonáltal a testület szóvivője a nemzeti konzultáció több, a kérdező által felsorolt állításáról is azt mondta, hogy „abszolút nem felel meg a valóságnak”.
Egy ismert magyar milliárdos üzletember neve és egy hozzá kötödő svájci bankszámla is előkerült az Agrárminisztérium visszaélési ügyében, amit a Székesfehérvári Törvényszéken tárgyalnak – írja a Direkt36.
A bűnügy elsőrendű vádlottja egy korábbi magas rangú kormányzati tisztviselő, Nagy János egykori agrárminisztériumi helyettes államtitkár. Nagyot azzal vádolja az ügyészség, hogy az ő közreműködésével fizetett ki a minisztérium egyik háttércége 2,2 milliárd forintot két ügyvédi irodának, amelyek a vádhatóság szerint nem végeztek ezért érdemi munkát.
A portál szerint egy szeptemberi tárgyalási napon arról derültek ki fontos részletek, hogy mi történhetett ezzel a pénzzel, ugyanis a büntetőper bírája banki dokumentumokat ismertetett, bár ezt több vádlott ügyvédje is megpróbálta megakadályozni.
Az Orbán féle kormányból ez csak egy , de van sokkal több is, majd beszélnek a lebukottak!
"Megtörtént az, amire senki nem számított. Putyin Pártfőtitkár Elvtárs tankjai és a Nyugati média egymásba kapaszkodva megszülte a hazátlan Szójalátte diaszpóra új otthonát: Ukrajnát! Mint egy kincses térkép gyermeki örömmel való felfedezése, úgy robbant a liberáltak műhús sejtekből felépített szivárványos agyába az orosz-ukrán konfliktus, és ezzel együtt az Ígéret Földjének felfedezése. Sokan nem is tudták, hogy létezik. Pedig a hír igaz. Létezik. Ez nem Eldorádó. Ez maga a valóság. Igen, Ukrajna létezik. A legnyugatibb keleti ország, a demokrácia és a magaskultúra ázsiai helytartója valóban itt áll a maga mezítelen valóságában. A szexuális és nemzeti kisebbségek védelmezője, a maffia és a szervkereskedők legnagyobb rémálma, ahol nagyítóval kell keresni a korrupciót és a nácikat. Ide svédek járnak a szociális háló sikerének titkait ellesni, emberjogi szervezetek adják egymásnak a kilincset, mert mindenki csodájára jár az ukrán törvények és alkotmány egyedülálló zseniális humánumának. Ez az ország a szivárványos családok meleg kuckója, a transzvesztiták mekkája, itt még a népirtás is humanitárius. Mindenkinek van egy kellemes emléke Ukrajnáról, egy felejthetetlen kijevi nyaralás, egy kalasnyikov vásárlás csomagtartóból, helyszűkében jópénzen eladott fél tüdő, de ha más nem akkor az első doboz priluki. Mindenki egy ilyen féltő, szerető, gondoskodó otthonra vágyik. És most a világ megtudta, hogy van ilyen. Az őrült szovjet diktátor lerohanta ezt a földi paradicsomot. Erre semmilyen mentség nincs. A borzasztó képek láttán mindenkiben könyékig hatódott az ukrán nép emberfeletti küzdelmén. Dávid és Góliát harca mindenkiben felébresztette az emberi együttérzést, de elsősorban azt, hogy mindenki egy kicsit ukrán. Ukránnak lenni nem csak csodálatos, de külön büszkeség most. És igen. Már tudjuk, hogy van egy nemzet, amitől nem, hogy epét hányunk, de teljesen azonosulni tudunk vele és zászlaját szívünkre tűzzük. Ha tehetnénk, már most azonnal odaköltöznénk. Netfilx előfizetéssel, elektromos rollerekkel és bambusszívószálakkal segítünk most a bajba jutottakon. Mind a 93 gendernek biztosítunk tampont és laktózmentes kókusztejet. Együtt győzni fogunk. Fentről a Kígyó Sziget hősei figyelnek minket és Kijev Szelleme sasként őrködik felettünk. Együtt sírunk és nevetünk a nem-názi Azov zászlóalj rettenthetetlen katonáival. Semmi sem lehetetlen, amíg ott a remény a szemünkben. A vérgőzös, poszt-covid traumás, elszigetelődött 150 centis, rommá botoxolt Leviatán hiába ostromolja a mennyország kapuját. Rajtunk nem vehet erőt."
Ursula von der Pfizer hányingert keltő módon csókolgatja a maffia állam vezetőjét, és EU-s tagságot igérget, - Ukrajna a jogállamiság , szabad sajtó, etc mintaállama - valamint 50 milliárd eurót ( 10%-ért a zsebbe ) még négy évre a gyilkolás folytatásához....
Velejéig korrupt hazátlan bitangok vezetik az EU-t.
Ha kevés a beteg (orvos, ápoló), bezárják a kórházat.
Ha kevés a néző, bezárják a stadiont?
Magyarország GDP-arányosan kétszer annyit költ sportra, mint az OECD-országok.[1]
Magyarországon állami irányítású sportakadémiák vannak, ami Európában egyedülálló. Ilyen csak Ázsiában (pl. Kína) van. A meglevő 10 sportakadémia magánkézben van, de adókból tartják fenn őket. Követelmények nincsenek, csak pénz. Szakmai viták csak az Atlétikai Stadion kapcsán kezdődtek, mert a főváros ill. a IX. kerület nem akarta elfogadni a korábban általános állami diktátumot.[
A stadionok mellett az Orbán vagyon és a csókosai vinnék pénzt!