Itt a fórumon is azok az Új Messiás legnagyobb hívei, akik nemrég még együtt kenyték rá Jákóbbal a Piros Aranyat a parizerre, és mamuszban üvöltötték vele, hogy így a rezsim meg úgy a rezsim.
"20.300 ajánlást gyűjtöttünk, ebből az NVI érvénytelenített 400-at. Maradt 19.900. Ez azt jelenti, hogy a Nép Pártján nem vehet részt az EP-választáson június 9-én."
Én azért még egy jó rezsimezést elvárnék Pártelnök úrtól.
Jakab: „Az első napomon az irodám előtt fognak ülni a Fideszesek, várják majd a sorsukat”
Mint a verebek…
Mi lenne az első három lépés, amit megtenne miniszterelnökként? – szólt a kérdés a moslék jelöltjeihez:
Jakab Péter elmondta, az első héten minden kétharmados törvényt hatályon kívül kell helyezni.
Az első napomon az irodám előtt fognak ülni az ÁSZ és a állami vezetők úgy, mint a verebek, várni a sorsukat, kivéve Polt Pétert, mert ő börtönbe kerül – fogalmazott.
A tények pedig ezek: a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. Akkor és azzal akar üzekedni, akit és ahol meglát. Ha ellenállásba ütközik, gyilkol. Ott és akkor ürít, ahol és amikor rájön. Ha valamiért ebben akadályoztatva érzi magát, gyilkol. Az kell neki, amit meglát. Ha nem kapja meg azonnal, elveszi és gyilkol. A cigányok ezen része bármiféle emberinek nevezhető kommunikációra képtelen. Leginkább tagolatlan hangok törnek elő állati koponyájából, és az egyetlen, amit ért ebből a nyomorult világból, az az erőszak. Mindeközben a cigányság ezen állattá lett fele az idióta nyugati világ »vívmányait« használja. Nézze meg mindenki, hogyan pózolnak a Facebookon, kezükben fegyverrel, nyakukon félkilós aranylánccal, pofájukon a »bármikor kicsinállak, te hülye magyar paraszt« kifejezéssel a »megélhetési bűnözők«. Nézzétek meg a Sávoly Gergőt leszúró patkányt és haverjait a Facebookon: látni fogjátok, hogy mindhárom potenciális gyilkos. Eo ipso gyilkos. Nem tolerálni kell és megérteni, hanem megtorolni. És éppen itt követi el a legnagyobb bűnt az idióta nyugati világ polkorrekt része. Puszta számításból és önérdekből úgy tesz, mintha ezek az állatok bármiféle okból is tolerálhatók, megérthetők, sőt tisztelhetők lennének, mintha járna nekik bármiféle megbecsülés és emberi méltóság.
Ne feledjük, ha majd legközelebb ajánlgatnak újabb vagy régi-új pofákat.
Nemrég még teljes "komolysággal" harsogták ugyanezek, hogy így döntik majd a "rezsimet", alkotmányoznak feles többséggel meg virágoztatják fel az országot.
Emlékezzünk a Bokros Lalira, aki a bukás után egyszer sem szólalt már meg budapesti ügyekről, csak az EP-ben nyalta fel a lóvét még évekig.
A Pálinkás Jóska bácsi meg a Fekete-Győr, a rollermosó. A Gergelynek is alkalmatlan nyírtassi balfasz meg a gyurcsányiné. A Kapitány!!!! :))))
És akkor a Jákób a Spar üres parkolójában "dalra" fakad, valami ótvar mulatóst gajdol három embernek, az ő "népének".
Nna, megjött a mára esedékes szent evangélium, ami arról szól, hogy a Nép - Nemzeti Figyelő Központ szerint ma éppen kit kell szarral - sárral dobálni. Így azután könnyű dolguk van a dobálóknak. Nem kell nyersanyag után kutakodniok. Elég, ha magukról kaparnak valamennyit és máris megvan a szükséges mennyiség. Ráadásul, így, a neten még - csak szaga sincs, legfeljebb a szelleme bűzlik, de az nagyon.
Mi lenne az első három lépés, amit megtenne miniszterelnökként? – szólt a kérdés a moslék jelöltjeihez:
Jakab Péter elmondta, az első héten minden kétharmados törvényt hatályon kívül kell helyezni.
Az első napomon az irodám előtt fognak ülni az ÁSZ és a állami vezetők úgy, mint a verebek, várni a sorsukat, kivéve Polt Pétert, mert ő börtönbe kerül – fogalmazott.