Nézem a fradi válság kapcsán a TV diskurzust, mi lehet a baj...
Nem merik mondani ia tutit, mert jelenvan egy főfasz bizonyos Juhász István, aki végtelen magabiztossággal nyomulva, ki tudja milyen statisztikák mögé bújva nyomul és a legjellemzőbben mondanivalóját mantrázza:
férfiaknál, nőknél 1-8 helyezés a következő világversenyeken... Hülye csúsztatás. 7-12!! és abból a 8 már örömóda!
Persze neki a hivatala a tét muszájból parasztvakít, mellébeszél.
Irdatlan pénzek beleszórva a kézilabdázásba, eredmény semmi, külhoni topjátékosok, edzők finanszírozása magyar intézők által - mint Juhász...
Miért kellene eltanácsolni azokat, akik nem olyan jók, mint pl. Mikkel Hansen, de beférnek a magyar válogatottba? Egy olyan válogatottba, amely időnként nyolc közé jut. Talán nem választottak jó szakmát? Talán ne legyen asztalos, aki nem fér be a legjobb száz asztalos közé a világon?
Szitáról és Máthéról azt se lehet mondani, hogy túl nagydarabok vagy túl lassúak lennének. A tavalyi Szita irányítani is tudott volna. Jobban, mint bármelyik fiatal irányítónk.
/Csessze meg Pastor, hogy pont belőle akar kettesvédő szélsőt kreálni ahelyett, hogy igazolt volna igazi szélsőt. Jobban járt volna, ha marad a Plockban.
Remélem, hogy elengedik, ha a Szeged új edzője, legyen bárki is, se számol érdemben vele./
Természetesen néztem. A megfelelő rovatban, a 9M lövések közé írják be ezeket, ugye átlövésekről beszélünk. Majdnem mi próbálkoztunk ezzel a legtöbbet...
Azért ne essünk át a ló túloldalára, ne legyen már baj, hogy vannak nemzetközi szintű átlövőink... Korábban voltak fürge átlövőink is, pl. Balogh, Csaszi, Diaz, Győri, vagy a beállós Zubai, most nagy darabok vannak, ez van, de nem ez a fő probléma. A nagy darab játékosainkkal is sikeresek tudunk lenni, pl. ahogy felőröltük Izlandot és Egyiptomot.
A nőknél az a helyzet, hogy a magasság kevésbé számít, a kisebbek ügyesebbek, és jobban megélnek, pláne hogy a nagyobbak nem nagyon végzik el azt a kemény melót, amitől atletikusabbak lennének.
Ezen a szinten már nem lehet MEGTANÍTANI gondolkodni a játékosokat, vagy jók ebben vagy nem, kis fejlődés azért lehet, a csapatjátékot is lehet fejleszteni, csak kevés idő van rá.
Egyébként elfogadható szinten szerveztük a támadójátékot, más problémák voltak...
"Az átlövők tekintetében ez azt jelenti, hogy a férfi szakágban olyanokat választanak ki nagyrészt, akik kilenc méterről nagyot tudnak lőni pár keresztmozgásos figura után, kombinatív szempontból pedig jellemzően megelégszenek azzal, ha a beállóval sikerül viszonylag jó játékkapcsolatot kialakítani, amiből zárás-leválást tudnak játszani."
Miért nem tanítják meg a játékosokat gondolkodni a pályán? Nyilván nem fogja mindenki Görbe (vagy a topik témájához közelebb állóan Mikkel Hansen) szintjén érteni a játékot, de legyen már alapvető elvárás, hogy egy átlövő tíz-tizenöt percekre legalább meg tudja szervezni a csapata játékát elfogadható színvonalon.
A mostani kézilabdában hosszabb távon inkább csak vesztenek a csapatok az önfeledten durrogtató játékosokkal, mint nyernek. Húsz éve ez lehetett másként is, most már valószínűtlen. Sokkal analitikusabb lett a játék, jobban felkészültek a védelmek fizikailag és taktikailag egyaránt.
Garcia Parrondoról az egyik újság írt egy jó kis kattintásvadász cikket:"Kirúgták a kézilabda szövetségi kapitány, a spanyol szakember a magyar-egyiptomi meccsen ült utoljára a kispadon".
Egy-két hely volt/van, ahová magyarokat hívtak, van ilyen kötődés, pl Hypo (Kovács Feriék), illetve Metzingen (Rott Ferenc, Rott Edina), hát ez nem túl sok. Főleg hogy a Hypo meggyengült. Régebben a Bundesligával talán több kapcsolódási pont volt, most már ott sincs sok, francia, skandináv vonalon meg nem volt jellemző korábban sem, mondjuk ők általában megoldják saját bázisból, ahogy a spanyolok is...
Mi lenne, ha egy kézilaba VB témájú topikban a kézilabdáról, vagy legalább ténylegesen a sportról beszélnél, egy régesrég elavult osztályharcos ideológia ismertertése helyett? A tömegsport kiemelt támogatása tényleg rendkívül fontos, bár azzal sem itt kellene offolni.
No hát igen, igencsak fordítva ülünk mi a legendás pacin, a világgal permanens harcban lévő kaganátusunk pont sem úgy osztja a dellát, mint azt északon szokás — a mindenki számára igénybevehető kerékpárutak-futópályák-szabadtéri mozgást biztosító ingyenes eszközök helyett arénák-stadionok-jóbarátok kombónak jut a lóvé, esély sincs egy normális kultúrának a megteremtésére, amikor csodálkozunk az edzésre bicajon érkező norvég hölgyek elmeállapotán, akkor azért jusson eszünkbe, hogy északon a „mindenki mozogjon, aki többet akar, az áldozzon is“ eszméje a divatos, míg nálunk a „menjél aranybogaram élsportolónak, probléma egy szál se, hát te ígértetes vagyol, meg leszel fizetve, egy valag pénz vár a tündöklő tehetségedre, de ettől többet ne tegyél már be a pályafutásodba, jó lesz az úgy...“ mozgalom a tényező. A jelent látva Móricz meg Ady is sírva adná vissza az iparengedélyét, a dzsentri-mentalitás kimaxolva. Amikor a rendszer ennyire a pénzzel old meg mindent, akkor a rendszerben megjelenő emberek sem a szakmát, hanem a felvehető pénzeket látják. És persze a nőknél rettenetesebb a helyzet.
Egyébként ez a VB pontosan megmutatta, miért bullshit az, hogy "a sportban nincsen ha" (a másik a két- háromirányítós rendszer, amelyről korábban leírtam miért gondolom azt, tévesen rögzült a tudatban, és ilyen még a védekezés csak akarat kérdése).
Ugyanis szerintem a sportban van ha. Amiben nincs, az az eredmény. Mert az már egy tény. Viszont HA nem nézünk a dolgok mögé, HA nem elemezzük az elért eredményt, a későbbiekben pofára esés lehet a vége.
Mi is történt a mostani VB-n? Elértük a kitűzött célt, hurrá, krvajók vagyunk.
Kérdem én, biztos jók vagyunk? Ismerve a meccsek eredményeit, a mutatott játékot, vagy például mi van akkor, HA nincs az az iszonyatosan nagy mázlink, hogy a francia ikrek befújnak egy időntúlit videózás után (hatalmas köszönet érte, nem gondolnám, hogy a sporik nagyobbik része befújta volna).
Szóval szerintem ez is tévesen rögzült a tudatban, mert a sportban igenis van ha.
Valóban jó kis elemzés. Én kiemelnék még egy mondatot:
Az már nem először kerül elő, hogy Magyarországon – a skandináv térséggel ellentétben – a taktikai felkészítés megelőzi az egyéni képességfejlesztést, így a figurális játékhoz választják ki a játékosokat, ami korán kiszelektál olyan, később érő fiatalokat, akikben lehetne potenciál.
Egyébként ebben a mondatban van egy link, amely egy másik cikkre mutat (svéd-magyar meccs), és amelyben van egy szerintem nagyon fontos rész, amit nem nagyon hallok a szakmától (igaz, nem olvasok minden cikket), pedig azt gondolom ezen tényező is nagy szerepet játszik abban, miért vagyunk lemaradva az elittől:
A másik ok sokkal inkább kulturális. Arról már a női kézilabda-Európa-bajnokság kapcsán is írtunk, hogy Skandináviában az alapvetően amatőr szemléletből kiinduló, életvitelszerű sportra nevelnek, míg nálunk a versenysportra. A különbség pedig ott ütközik ki legjobban, hogy Magyarországon a játékosok sokkal inkább munkának fogják föl a kézilabdázást, ami – a civil szférához hasonlóan – az edzések és mérkőzések idejére korlátozódik .... Skandináviában azonban az sem igazán jellemző, hogy valaki ne vállaljon munkát, vagy ne tanuljon a sport mellett. Ez amiatt is sokkal jobban kivitelezhető, mivel a sport az életvitel része, és sokkal jobban benne van a kultúrában az egyéni edzésmunka, amit általában pluszban is elvégeznek a játékosok ... Amit még szintén érdemes kiemelni, hogy a skandináv természet teljesítmény-, és nem eredményközpontú.
Sztem ahhoz, hogy külföldön felfigyeljenek vkire edzőként, ahhoz először itthon kéne villantani vmit, és ugye a négy bajnokesélyes/BL csapatból egynek van magyar edzője, EHF kupát se mostanában nyert magyar edző... A másik út, hogy a játékospályafutás alatt külföldi kapcsolatokat épít vki (de ezzel megint ugyanott vagyunk, h nincs értékelhető légiós kontingens), aztán leülni mondjuk segédedzőnek egy neves edző mellé, és bízni benne, h majd csak elb@sz valamit :).
Nekem még az ötlött fel, amiről viszonylag keveset beszélünk (gondolom a stúdióban sem hangzott el - nem szoktam nézni a meccs eleji/félidei/végi szagértést), hogy hol vannak a külföldön dolgozó magyar edzők? Mer azt persze mindenki elmondja, hogy menjenek ki a játékosaink, de az edzőkről miért nem esik szó? Az is legalább ugyanolyan fontos lenne. Lehet én vagyok tájékozatlan, de az utóbbi 20 évből egy magyar edzőt sem tudok mondani férfi vonalon, aki külföldön valamilyen értelmezhető bajnokságban/csapatnál dolgozott volna. A csajoknál is max Németh András és Zsiga Gyula, az sem most volt.
Tök jól játszik, hogy azok a nemzetek általában jók válogatott szinten is, ahonnan sok edző dolgozik valamilyen másik országban (spanyolok, skandik, a franciák ebben talán kivételek, de ott nem hinném, hogy bármilyen kézis irányú képzéssel gondban lennének). Ami feltűnő, hogy mostanában jóval kevesebb délszáv edzőt látunk más európai csapatműé, láss csodát a szerb és horvát válogatott durva lejtmenetben van és szlovénok is gyengébbek kicsit a korábbiáknál.
A dánok elleni vereség több szempontból is óriási pofon a hazai szakmának
A magyar utánpótlás-képzésben két véglet van:
A FÉRFIAKNÁL IRÁNYÍTANI NEM KÉPES ÁTLÖVŐK, A NŐKNÉL PEDIG KIZÁRÓLAG IRÁNYÍTÓ TÍPUSÚ BELSŐ EMBEREK.
A magyar szakma tehát mindkettőt ki tudja nevelni, csak az egyensúlyt nem találta meg eddig.
A kitűzött célt, azaz az olimpiai selejtezőt elérte a magyar válogatott, ugyanakkor a párizsi kvóta szempontjából minimálisan jár előrébb a hazai kézilabdázás, mint a világbajnokság előtt.
A NYOLCADIK HELY ELLENÉRE EZ AZ EGYÜTTES NINCS OTT TÉNYLEGESEN A VILÁG LEGJOBB NYOLC CSAPATA KÖZÖTT,
Szerintem a 8. hely IS reális, mert hét válogatott van, melyek általában jobbak nálunk, és kb. hét van a szintünk környékén, ezeket most megelőztük, némi mákkal.
