Csak hogy érthetőbb legyen neked, az is sok hogy elvonták a helyi iparűzési adót, és a súlyadót. Most a rezsialapra hivatkozva is elvonnak, miközben fideszes önkormiknak, más néven támogatásokat utalnak- Amúgy neked parasztfalván, nem mindegy, melyik területet lopják a fővárosban?
Én otthagytam a kerületet és ma kétpofára habzsolom egy másik kisváros fideszes önkormi előnyeit
A 7. Ker tanács éles elméjü vezetése népszavazást akar, hogy elvegyenek az autósok ktol területet, és azt a tanács majd jól berbeeadja.
Ók voltak szintén, akik teraszdij címen lehetséges nkasszaltak a járvány ideje alatt a haldokló vendéglátósok az. A bulinegyed közlekedését már tönkre adtak, egy elmeháboroditt labirintust kreálva, persze a káosz csak nagyobb lett ...
1. nem folyt be kevesebb és ezt maga a főjegyző árulta el, azóta pedig már rekordokat döntöget, mégis úszik a mocsokban a város,
2. nem elvették a pénzt, hanem a kisvállalkozóknál hagyták - de értem a karácsonyi kommunista elvet: dögöljenek meg az emberek, akkor legalább csökken a város karbonlábnyoma, mert érdemi intézkedésekhez hülyék vagyunk a városházán.
A kerület többször kérte a fővárost, vagy ápolja, gondozza ezeket a területeket, tegye vissza a leszerelt kukákat, öntözzön, söpörjön stb. VAGY ha nem tartja karban, akkor adja át neki, a kerületnek a fenntartás lehetőségét. pl., aztán gugli a barátod:
A főváros magasról tett ezekre a kerületi kérésekre és politikai alapon folytatólagosan kicseszik a kerülettel. A bejövő pénzt bezsebeli, de nem áldoz továbbra se a fenntartásra.
Tehát! Nem a kormány üt a fővároson, hanem a főváros üti már 2019 óta a kerületet. Erre unt rá most a kormány. Amúgy, ismerős helyzet ez innen a szomszédos Ukrajnából? Na ugye, lám.
Persze értem én, hogy a ballib buborékban élő egybites romkocsmásoknak ez megint a gonosz oroszok kormány bántja a kedvesjó ukránokat Méhlegelős Kaligelit történet. Csak hát nem így van a mese!
Talan ket eve felhaborodast keltett foleg az ellenzekben, hogy a kormany elvonta Godtol a Samsung gyar iparuzesi adojat azon a jogcimen ( na nem azon, hogy ez tul sok penz), hogy mivel nagyobb terseget is erint (gyakorlatilag 150-200km tavolsagbol is ingaznak dolgozok), jobb helye van az allamnal. En meg egyet is tudok erteni vele valamilyen szinten. Ma viszont megjelent egy masik hir (https://index.hu/belfold/2022/06/14/allamositas-budapest-onkormanyzat-podmaniczky-ter-vorosmarty-ter-szechenyi-istvan-ter-penzugyminiszterium-rogan-antal/), miszerint 3 kozteret allamositanak es odaadnak az V. keruletnek (Podmaniczky Frigyes tér, a Vörösmarty tér és a Széchenyi István tér). Ezek a terek ugye nem csak az V. keruletieket szolgaljak ki, foleg amikor valami ossznepi rendezveny van (telapo vasar,...), hanem egesz budapest javat szolgaja az onnan befolyo bevetel. Nos, most a NER maskepp dontott, az V kerulete lesz ezentul (mar, ha megvalosul, de hat kormanybeterjesztes, latott mar valaki elbukott javaslatot?). Szoval egyszer igy dontunk, masszor amugy, ami nekunk NERistaknak jo.
Hogy is mondta a minap az egyik cikk?
"2010-től kezdve pedig nincs értelme korrupcióról beszélni, mert az állam elfoglalta az országot, mindenre rátelepedett, és lényegében szabadon elveszi azt, amire szemet vetett"