Na most, ha valaki kiugrik a tizedik emeletről azzal az elszánt érzéssel, hogy Isten majd közben megtanítja repülni vagy szárnyat növeszt neki vagy legalábbis a védőangyala megóvja, arra azt mondják, hogy mekkora botorság és ez istenkísértés.
De már hallottam azt is, hogy halálos beteg kismama esetében sem a felgyógyulásáért imádkoztak, mert még azok sem hittek benne, hanem a gyermek megszületéséért (aki így anya nélkül nőtt fel).
Na kérem akkor ha van, hol van a határvonal az istenkísértés meg a kishitűség között? Mert pl. Jézusnak pont az emberek kishitűsége nem tetszett, meg azt mondta, hogy "nem tudtátok, hogy istenek vagytok?"
Mibe mi fér bele? Egy halálos beteg kismama felgyógyulását kérni már istenkísértés?
Engem nem fertőzött meg, hanem épp csak annyiban foglalkoztat ez a kérdés, amennyi abból ered, hogy milyen kultúrkörben nőttem fel. Mivel manapság az ember környezete tele van vallásos megnyilvánulásokkal, amelyek már az élet minden területét kezdik (újra) áthatni, ezért ez hatással van mindenkire, rád is. Csakhogy én kritikus szemmel állok ehhez a dologhoz, mert van is bőven mit kritizálni benne. A vallásosok azt állítják, hogy mindenkiben benne van az isten utáni vágy, amit a teremtő belénk ültetett, dehát ezt pl. csak úgy tudnánk meg biztosan, ha néhány újszülöttet kísérletképpen úgy nevelnének, hogy nem esik szó a környezetünkben istenekről meg egyéb vallási dolgokról. Ez olyasmi próba lenne, mint a "melyik a világ legősibb nyelve, amin megszólal egy gyermek?".
Az az "Isten" amiről te itt írsz, az csak egy kognitív/neurológiai/pszichológiai vírus.
Jól elterjedt, sokat megfertőzött és még te is elkaptad.
Mert ha nem kaptad volna el, akkor végig gondolnád, hogy mennyi más Istent is teremtettek / találtak ki még az emberek. Kb 10 ezer Istent ismer a tudomány, de ennek a többszöröse, amit nem ismer.
Ha kérünk valamit Istentől, akkor leintenek, hogy Isten nem kívánságteljesítő gép? De akkor minek imádkozni? Hiszen az ima is kérés. A másik, hogy Isten miért csak azokat a kéréseket hallgatja meg (ha ugyan), amelyek az egyház sablonmantráiba vannak csomagolva? Ugyanez igaz a bűnbánatra is: honnan tudja Isten, hogy az jön-e szívből, amit a gyóntatófülkében a papnak a sablonszöveg szerint felmondtak, vagy az, amit akár a templomon kívül, de személyesen Istennek címezve gondoltak vagy mondtak?
Meg még az is micsoda dolog már, hogy azt mondják a papok, hogy ne nézzük kívánságteljesítő gépnek Istent, mikor kérünk tőle valamit! Miért, akkor a papok sem hisznek Isten mindenható csodatévő erejében és képességeiben? Pedig ők nap mint nap imádkoznak és erre biztatják az embereket is, márpedig az ima is kérés.
Nem az a kérdés, hogy van-e általános igény Istenre - ez már eldőlt -, hanem az, hogy miért…
Mi, pontosabban minek a hiánya az, ami istenhitre sarkallja a többséget?
A felettes énünk felelős ezért, vagy az alantas? Én vagy ti?
Miért hazudják manapság örvendve maguknak a hívük (miután el kellett fogadniuk: a hit nem tudományos kategória), hogy az ateizmus is vallás – amiért is az is, echte tudománytalan álláspont. Sejtés: hacsak nem a bizonyíthatóan nem létező, nem bizonyítható létezésének (számukra) feloldhatatlan önellentmondása okán.
Mi az a (többséget) jellemző tulajdonságunk, ami minden lehetséges érzékelésünk ellenéri is meseországba repít, és ott élethosszig tart foglyul minket? Minek a bizonyossága/reménye hiányzik az érzékelt valóságból?
Mi nem volna pont ugyanolyan ebben az életben, ha nem létezne Isten? Mit tenne másként egy buzgó vagy a megannyi álszent hívó akkor, ha nem hinne? Mibe(n)/kibe(n) nem hisznek a hívők? Mi az, ami szerintük csak Isten létezésétől függően lehet jó vagy rossz – és/vagy egyáltalán létező?
Érdemes-e olyan istenben hinni, aki ezeket a kételyeket sem érti és/vagy nem tolerálja?
De most kapcsolok! Itt egyik hívő sem, hite szerint nem arra az életre gyúr, amit most él, hanem az öröklétre – mert nekik a minden kell(ene)! Hát akkor ezt túl is tárgyaltuk – én kérek elnézést az illetlenül alkalmatlan szavakért; az elvesztegetett (1+n) percnyi életidőért. Ennyi erővel a demokrácia, amivel összefüggésben a szabadság és a közjó is szóba kerülhetett volna.:-)
A könyvemnek az a lényege a Te szempontodból, hogy a vallások ugyebár vallási zárt rendszerek szerint működnek. Egyik vallás Istene eddig is ütközött a másik eltérő vallás Istenével.
... de az ateisták a tudomány részének hazudozták magukat ....
.... nos az ateisták ezzel megbuktak ... mert van Tudományos Isten is.
Aztán itt van Mózes plagizált története. Születése után egy kosárba teszik, és egy folyó kegyeire bízzák, hogy elkerülje a gyermekgyilkosságot. Egy uralkodó lánya megtalálja, és hercegként neveli fel.
Ez egy i.e. 2250-re tehető mítoszból lett átemelve, az Akkádi Szargon születéséből. Ő szintén kosárban, folyón leúsztatva menekült meg a gyermekgyilkosság elől. Akki találja meg és neveli fel, ő egy uralkodó egyik felesége.
Mózest a törvényhozóként ismerjük, a Tízparancsolat elhozójának. Az Istentől eredő törvények próféta általi átadása azonban szintén régi történet. Mózes csak egy a törvényhozók hosszú sorában. Indiában Manou volt a nagy törvényhozó. Krétán Mínosz hozta le Dicta hegyéről Zeusz törvényeit, míg Egyiptomban Mises volt, aki kőtáblákon hozta el Isten törvényeit. Manou, Mínosz, Mises, Mózes.
Ami a Tízparancsolatot illeti: az egyiptomi Holtak Könyvének 125-ik litániájából származik. A Holtak Könyve-beli "Nem loptam"-ból "Ne lopj!" lett. "Nem öltem"-ből "Ne ölj!". "Nem hazudtam"-ból "Ne hazudj!", és így tovább. Az egyiptomi vallás tehát valószínűleg a judeo-keresztény vallás alapja.
A terermtés történetben nem az áll, hogy Ádám életre kelt és utána kapta meg a lelket Istentől, hanem Isten Ádám orrába fújta a lelket amitől életre kelt
Az ember test, lélek, szellem.
A testünk a földhöz köt, mert a földből van.
A szellemünk a természetfelettiből jött be, az örökkévalóságból, Istentől.
" És formálta az isten az embert a földnek porából és lehelt az ő orrába életnek szellemét. Így lett az ember élő lélekké."
1 Mózes 2:7.
A földből való test és az istentől származó szellem egyesülése hozta létre az ember lelkét.
Vagyis a lelkünknek van kötődése a földhöz is és a természetfelettihez is.
Az értelem az akarat, érzelem és értelem központja.
A lelkünkm állapotát pedig mindig az befolyásolja, hogy mi hat rá erősebben: a látható vagy a láthatatlan világ.
