Az utóbbi időben hazánkban is egyre több érzékenyítő médiatartalmat kapunk, miszerint a bolygónk megmentése érdekében változtassunk életmódunkon. Szokjunk le a húsevésről? Nem! Az embernek kiegyensúlyozott, vegyes táplálkozásra van szüksége.
Az mindkettő finom, de alapvetően más kategória. A phó/ramen teljes étkezés akar lenni, és az ízesítése elbírja, hogy egy nagy kazal tésztát eszel vele. A magyar húsleves után kell még valami mást is enni. Ha megpróbálod teljes étkezéssé tenni rengeteg cérnametélttel, az nem lesz finom. (Szerintem legtöbbünk kipróbálta gyerekkorában, vagy ha akkor nem akkor egyetemistaként :)
Ezen a területen az a legfurcsább, hogy az ember ízlését nagy mértékben befolyásolja a megszokás. Pl. egyszer megkóstoltam a híres vietnami pho levest, úgy voltam vele, hogy meg tudom enni, de a mi sárgarépa-petrezselyem-pasztinák-stb. ízesítésű húslevesünket inkább kívánom. Ha mondjuk kolbászt kívánok enni, akkor olyan élményre vágyom, amilyenek a gyerekkoromban megtapasztalt kolbászok voltak. Egy vega utánzat pedig sose lesz ugyanolyan, és ezért fog csalódást okozni még akkor is, ha tulajdonképpen nem olyan rossz. Tehát helyből biztosítva van a negatív élmény.
Azt sosem értettem, hogy miért erőlködnek a vegánok azon, hogy hústartalmú ételeket vegán formában készítsék el. Mert van már vegán szalonna is, de minek ez nekik? Egyék úgy ahogy akarják, találjanak ki ételeket, adjanak neki nevet és egyék. Vagy ennyire szeretik az önámítást? Mondjuk amit művelnek tényleg az.
Nyilvánvalóan attól függött, az adott helyen és időszakban mi volt elérhető. Az érő gyümölcsre biztosan rájártak. Az útjukba eső puhább, nedvesebb, jobb ízű növényi részeket összeszedték. És ha volt mire, valószínűleg vadásztak is. Akár közösségenként is eltérhetett a táplálékforrások aránya. Ahogy a csimpánzoknál is előfordul, hogy rákapnak a kisebb majmok evésére. Aztán azok maradtak életben, akiknek az adott körülményekhez jobban illett a menüjük.
A finnyáskodás kizárt; Új-Guinea egyes bennszülöttei a mai napig esznek pl. kövér rovarlárvákat is.
Ami viszont érdekes, hogy az emberi értelem kialakulásában a vadászatnak nagyobb állatokra, amelyek elejtéséhez többen kellettek, nagy jelentősége volt. Együttműködés, kommunikáció, eszközhasználat a hiányzó testi adottságok pótlására, stb. A növények elrágcsálásához nem kell intelligensnek lenni, legfeljebb valami öröklött felismerőkészség, melyiket nem kéne megenni.
Ez vihar egy pohár vízben. Benne van a hírben, hogy tévedés történt. A kártérítési igény hülyeség. Testileg nem károsodtak. A téveszméjük sérült, de az meg nem értékelhető pénzben. Bár ha a bíró is növényevő, akármi is lehet belőle. Nekem valahogy büdös az a korlátozás a városi rendezvényeken. Normális helyen nem csinálnak ilyet.
Ami azt illeti, egyik végletből a másikba esett. Az igazság, persze, a kettő között volna valahol. Ha arra gondolok, hogy gyűjtögető őseink miket ehettek, valószínűleg nagyobb része növény volt. De ha alkalom nyílt, nyilván a madártojás, vagy bármilyen kisebb állat, amit el tudtak kapni, megjelent az étlapon.
Benézték. De megették a szarháziak, biztos ízlett is nekik most meg perelnek...
A csalódott és felháborodott vendégek azonban nem érték be ennyivel, és kérésükre Malmö városa munkajogi ügyvédet vont be, hogy vizsgálja ki kártérítésre való jogosultságukat.
Mivel a vegánoknál a nyomorult életük fontos része az önigazoló magamutogatás, minden tele van velük. Ez a macska meg rájött, hogy így nem fog labdába rúgni a közösségi médiában, váltott hát, most a húsevéssel feltűnősködik.
Ugyanolyan hülyeséget csinál, mintha vegán táplálkozást folytatna.
valójában ez afféle költői vagy retorikai kérdés volt, mert maga a válasz teljesen irreleváns. de egyetértek, a youtube-on valahányszor felkerül egy videó ahol feketén-fehéren bizonyítják hogy a veganizmus full értelmetlen és/vagy káros (sokszor maguk ex-vegán influenszerek nyilatkozzák, hogy itt a vége nem bírják tovább) jön egy "cáfoló" videó valami fővegántól, ami valójában semmit nem cáfol, mert tényeket kurvára nehéz, de kell hogy életben tartsa a "lángot" a csúcson már egy jó ideje átesett "mozgalomban" és hogy a kognitív disszonanciájuk is kapjon egy kis vitamin injekciót.
Valószínűleg azért, mert belül bizonytalanok. Olyan önszuggesztió-féle. Nagyon meg akarnak felelni a választott nyájuk szellemének, és igazolni az igazolhatatlant.
Blogok és a YouTube tele vannak olyan címekkel, hogy XXXX sokkal jobb, mint a hús. Miközben az összehasonlításnak annyi értelme van, mintha a mézet hasonlítanák a pirított hasábburgonyához.
Világos, hogy vannak nagyon finom növényi alapú ételek. De ha valaki csak arra koncentrál, hogy jóízű legyen az étele, könnyen eljuthat valamilyen minőségi éhezéshez, amikor kimarad egy-két fontos összetevő. A "jobb, mint a hús" ételek többsége pl. nem igazán szokott bővelkedni fehérjében.
Futólag utánanéztem ennek a “sikernek”, csak vega oldalakon vagy vegán szerző által volt megemlítve, más helyen említésre sem került.
Nyugodtan megállapíthatjuk, ez a “hatalmas siker” csak egy újabb propaganda. De komolyan nem értem ezeket. Miért akarják görcsösen bizonyítani, hogy a húsételeknek létezik élvezeti értékben megegyező vegán alternatívája, (ami nyilvánvalóan lehetetlen) ahelyett, hogy inkább azzal foglalkoznának, hogy a ténylegesen nagyon finom zöldséges ételeket propagálnák? Kurva jó és ízletes húsmentes ételek vannak, magam is szívesen fogyasztom ezeket, nem lenne hülyeség ezeket promótálni, ahelyett, hogy létező húsételeket próbálnak zöldségből helyettesíteni, ami garantáltan szar lesz.
Elmehetnek a picsába a "korszellemmel" egy HAL fesztiválon. Mivel a halételekről szól, NEM ODA VALÓ a vegán majomkodás, akármilyen trendi is.
Ennyi erővel kenhettek volna egy margarinos kenyeret is, "vegán kaviárkrémes szendvics" néven aztán arra is megkapják az arany minősítést mert a másik induló megbukott a globus májkrémmel...
Valószínűleg van rá bevezetett szakkifejezés, lehet, hogy éppen a hitelrontás. Ez már a jogi bikkfanyelv területe, amely sokszor kétségeket ébreszt bennem, hogy teljesen ismerem az anyanyelvemet.