Én a héten belenéztem párszor 5-10 percre, és nagyon sokszor volt az az érzésem, hogy már maguk a versenyzők is unták.
Enzsölön, Juhoson és Liptain gondolom ez azért nem látszott annyira, mert nekik a fix gázsi nyilván feledtetni tudta valamelyest, hogy mennyire egyhangú az egész.
Nem is tartom indokoltnak a csapatmunkát, tényleg csak arra volt "jó", hogy egymásnak ugorjanak a versenyzők. A Konyhafőnök nevében is benne van, hogy a főzőtudománya mellett irányítani is tudnia kell az illetőnek, a cukrász viszont egyedül is elbíbelődhet a mesterművével, a saját kis cukrászdájában. Elképzeli a minden apró részletét, majd kidolgozza. Nem kell, hogy más belepiszkáljon.
Na, lényeg, hogy megvan a három dobogós, egyik ellen sincs kifogásom. :) Roxi a legszimpatikusabb, de szerintem Rebeka a legjobb. Szerintem ő lesz a győztes.
Ja hát az az alap, a krémkevergetés és a piskótasütés mellett csokibuzberálás végtelenítve....:)
A hatalmas változatosságot az jelenti, hogy éppen barna vagy fehér csokit buzberálnak.
Kicsit belenéztem a neten, nem tudom, de nekem nagyon úgy tűnt, hogy két borostásszakáll krémkevergető is - hogy is fogalmazzak, hogy PC legyek - nagyon feminin viselkedésű, beszédű, az egyiknél különösen feltűnő volt.
Az, hogy idáig fajult a két nő ellentéte, nagyban köszönhető a szerkesztőknek, mert tisztában voltak vele, hogy utálják egymást, a séfekkel mégis egy csapatba tetették őket!
Ez ugyanolyan "forgatókönyv", mint a Konyhafőnökben volt Hilda ámokfutása!
Nem tudom, mit csináltak volna, ha nem zárják ki a jéghokis csajt, hiszen a döntőre csak hatan maradhattak.
A műsor azért nem sikerült jól, mert
- nagyon hosszúra nyújtották az adásokat és
- sorban kiszórták a tehetségesebbeket, hogy a viccesebb (Roli), vagy a zsűri által ezért-azért dédelgetett (Gábor, Kata) maradjon bent és
- ne legyenek ellenfelei a kiszemelt győztesnek (szerintem Roxi).
Tényleg uncsi, de home office alatt háttérben elmegy. Annyiból tetszik, h végre nem élőlényeket trancsíroznak, mint a másik főzősben. Mostmár végignézem, de tényleg nem egy nagy durranás. Facebookon írta vki, h inkább kabaré. És tényleg🙃
Úgy látom, a Mestercukrász ezen évada nem a tortákról lesz emlékezetes, hanem hogy ez egyik feltöltöttszájú cukrászlány majdnem lepofozta a másik feltöltöttszájú cukrászlányt (amit egyébként egyes kommentelők eléggé el nem ítélhető módon előre megrendezett, nézettségnövelést célzó kamubalhénak minősítettek - megjegyzem, ezt én is kétlem, ugyanis, ha ez a Jelly nevű joghokis feltöltöttszájú ezt csak eljátszotta, akkor a Nemzetiben a helye):
Az idei évadból, ha más nem is, egy új kifejezést lehetett tanulni: „gecire destruktív” .........
A következő évadban remélem lesz olyan jelenet is, hogy valamelyik krémkevergető közli Juhossal, hogy: "Te gecire köcsög vagy kócos, mennyé, húzzá innen a gecibe".....
Már el is felejdkeztem róla, hogy még megy a Reteken a "krémkevergetés és piskótasütés" napi két és fél órában dögunalom sorozat, amikor mit olvasok: az egyik feltöltöttszájú agresszív krémkevergető majdnem megverte a másik feltöltöttszájú krémkevergetőt......micsoda izgalmak.
Nem tudtak megegyezni, hogy jobbról balra vagy balról jobbra keverjék a krémet, no akkor egy saller?:))
Ha jól értem, a fodrászra és borotválkozásra továbbra sem sokat kiadó ápolatlan kinézetű Juhos az agresszív feltöltöttszájút kivágta, mint macskát szarni mint a rosszul temperált csokoládét, pedig még csak nem is sikerült felpofoznia a másik feltöltöttszájút.
Mi lesz itt, ha netán az egyik borostásszakáll tökön rúgja és kiüti a másik borostásszakállat mert nem temperál rendesen?????
...és nem maradhatott ki ebből sem Rácz Jenő (ő legalább már hozzá van szokva a diktálós feladatokhoz), de jön még Pataki Ádám is!
Balázs séf nagy csalódás, aki nem fogadja meg a tanácsit, azt alul értékeli, csináljon bármilyen remekművet, kivéve a tetováló"művész"-t, aki nem teljeístette a feladatot, mégsem őt ejtették ki és neki minden el van nézve, meg van bocsátva!
Nem tudom, hány forgatási nap van és ez alatt mennyi édesség készül, de ha az összeset a stáb zabálja fel, akkor elég hamar megundorodhatnak az édességektől....
Arról nem szól a cikk, hogy azzal mi lesz, amit Juhos torzonborz kibasz a kukába, biztos azt ő eszi meg...:)
"Szerkesztőségünk megkereste az RTL Magyarország Marketing és Kommunikációs Igazgatóságát, hogy megtudjuk, mi lesz a sorsa a Mestercukrász-ban elkészült édességeknek.
„A Mestercukrászban elkészült desszertek és sütemények a zsűrizést követően hűtőszekrénybe kerülnek. Napközben a stábtagok előszeretettel fogyasztanak a finomságokból, olyannyira, hogy a forgatási nap végére az édesszájú Konyhafőnök szorgos, és legalább annyira torkos munkatársai mindet el is tüntetik”"
Természetesen ugyanaz a műsor, csak a szereplők változnak, és azhogy ki hogy viseli el az állandó figyelmet, és a kioktatást az teszi egyedivé a műsorokat.
Én bevallom Klaudia miatt nézem, ezért a második adásban szurkoltam annak a srácnak aki képet festett róla. épp hogy csak tovább jutott .
Hajrá.
Utálom hogy a egyik séf állandóan alázatosságot követel. Tiszta arrogancia.
És azokat a látványos kukába dobásokat.
Remélem 1x lesz olyan, elrontottuk, helyrehozzuk konyhás verseny is.
Egy mazochista kollégám viszont végignézte az egyik adást (mint mondta először és utoljára, bár kétszer negyed órát bealudt rajta, viszont - ahogy mesélte - amikor elaludt, akkor is egy borostásszakáll kevert vicsorgó képpel valami krémet, meg amikor felébredt, akkor is, így sokat biztos nem vesztett).
Na ő elmondta, amiről lemaradta: a folyamatos piskótasütés és krémkevergetés mellett megvolt a csokitemperálás is (ez a következő hetekben nyilván még lesz vagy pár százszor), így ennyiből is megállapítható volt, hogy ugyanaz az egész tökben, mint tavaly.
Ebbe a műsorba nem elég "belenézni", mert akkor olyan negatív vélemények születnek, mint lentebb két fórumtársunktól is!
Én néztem, nézem és nézni fogom, mert az elmúlt három (válogató) műsorról az a véleményem:
- lényegesen jobb volt a casting, mint az előző évadban, már most látható néhány ígéretes versenyző, a bemutatkozó munkájukkal is remekeltek,
- a zsűri nem ellenszenves, még Joci séf sem. Megmondják a véleményüket, de segítőkészek és itt nem lehet "elsütni", ha nem sikerül a piskóta, mert akkor a néző -aki nem kóstol- simán leveszi, hogy sületlen, csirízes, szalonnás..., mert l á t j a rajta. Éppen emiatt nem tartom ördögtől valónak, ha bizony kidobják a kukába.
- Claudiát a TV2.ben nem kedveltem, de itt tetszik, nem csak az öltözködése (éppen ilyen habos-babos-színes-cukorfalatnak kell öltöznie, hogy beleilljen a környezetbe), hanem a fanyar, csipkelődős humora is (persze ehhez követni kell a megnyilvánulásait). Azt én külön jó pontnak tartom, hogy ő maga tervezte a ruháit.
Összességében jobban szórakozom ezen a műsoron, mint a legutóbbi Konyhafőnökön.
Már tavaly is megírtam a véleményemet a műsorról, és nem néztem, még háttérből sem!
Tegnap azonban belenéztem, mert kíváncsi voltam az ÉNB sorozatból ÉNB Tamara alias Jilly Krisztina szereplésére.
De bizony olyan hosszú volt a műsor és olyan unalmas, hogy továbbra is csak azt tudnám mondani, amit tavaly ugyanígy júniusban leírtam.
Hiába tolta a csatorna most is heteken keresztül az előzeteseket, semmi nem változott!
A műsorral kapcsolatban továbbra is tartom, hogy Claudia egy megosztó személyiség, akit én mindig is kedveltem.
De már az idén nem írom azt amit tavaly, hogy a két zsűritag is szimpatikus?! Mert most ez már nem igaz!
Csak Enzsöl szimpatikus, mert legalább próbál is, annak látszani. De Juhos nem! És már az idén miatt sem nézném ezt a műsort! És nem csak a dühös, frusztrált feje miatt, nemcsak a félrehúzott lefitymáló pofavágásai miatt, amit akkor vág főleg
ha valaki antipatikus neki. Flegmasága határtalan! Főleg, ha a kukában landol kezéből egy verenyző produktuam, ami az előtte álló versenyző, könnyes szemmel követ.
És egyetértek abban, hogy Juhos József bizony fésületlen, borotválkozatlan, álmos, punnyadt, csapzott, és legfőképpen ápolatlan férfi benyomását kelti. A versenyzők közül is sokan ezért engedhetik meg maguknak a csapzott hajat, amikor dolgoznak a munkaasztalnál?! Higiénia semmibevétele! Ez sem változott semmit, a tavalyihoz képest!
Az is igaz, hogy Enzsöl is lazán néz ki külsőleg, de egy-egy eleresztett mosolya révén, az egész lénye elmozdul a szimpátia irányába, feledteti azt, amit Juhos esetében nem felejtek! Ez a nagymester, nem is képernyőre való!
Node a kedvencem Claudia sem piskóta az általa választott, ténylegesen " Túró Rudis " cuccaiban! Akárcsak tavaly! És azt hittük a fórumon, hogy talán nem kedveli a stylistja?! :) Nem ebbe a műsorba való ruhák!
És pont azért mert kedvelem Claut, egyben jogot formálok arra, hogy elmondjam róla a véleményemet. Azt, hogy még az ő jelenléte is kevés ahhoz, hogy jó legyen ez a műsor. Hosszú évek óta látom a munkásságát, műsorait, sokkal nagyobb adásokat levezényelt már frappásan, mindig megállta a helyét! Ebben a műsorban nagyon elveszettnek látom továbbra is.
És igen, az idén sem találja a helyét! Ez nem az ő műsora! Még akkor sem, ha tudjuk, hogy rendszeren ő is cukrászkodik.
És nem viheti el a hátán a műsort egyedül, pláne úgy, hogy a két zsűritag sem partner ebben. Talán más lenne, ha Juhos is egy kicsit emberibb lenne?! Nem tudom! Sótlan, humortalan és punktum!
És nemcsak a Konyhafőnökben, hanem ebben a "sütiskedésben" is sok nagyon a pocsékolás, Itt is úgy kapkodnak, mint az őrültek, közben elcsúsznak. megégetik, elejtik, kiöntik, kapkodnak mint a bolondok.
Persze mindez csak az én véleményem, tiszteletben tartva mások eltérő véleményét! Azt hiszem, hogy a fent említett Krisztina versengését is majd a végén a hírekből fogom megtudni. És akkor én lépek is tovább!
Aki pedig marad, kívánok kellemes szórakozást, fórumozást!
Megkezdődött, de a Dr. Balaton miatt csak az elejét láttam, hááát, úgy tűnik a zsűri és a műsorvezető mellett a kreatívok is megmaradtak tavalyról.
Klau ma pöttyös túrórudira tálalt málnafagyinak öltözött, de a beharangozóból megtudhattuk, hogy nem a stylist akar vele megint kicseszni (mint a tavalyi ruházatai miatt felmerült), hanem saját maga tervezi a gönceit.
Enzsöl és Juhos ruházatáért nem tudom, ki a felelős, őket terepszínű gyakorló cukrászkabátba öltöztették, vagy azért, mert műsor után bevetésre mentek a dzsungelbe, vagy, hogy Klau rikító jelmezeit még kontrasztosabban hangsúlyozzák ezzel is.
Juhos valószínűleg elaludt felvétel előtt, mert fésülködni és borotválkozni nem volt ideje, de gondolom manapság a csapzott, ápolatlan külső a trendi egy menő cukrásznak, ha így képernyőre engedték.
Hogy ne legyen túl nagy a kontraszt, Enzsölnek és a férfi szereplőknek is kiadhatták, hogy felvétel előtt borotválkozni tilos, mert mindenki hosszabb-rövidebb borostásszakállban jelent meg, egy Argentínából hazánkba visszaszakadt csávó ezt még egy, a képébe lógó hosszú hajjal is tetézte, ami egy cukrásznál kifejezetten előnyös lehet.
Szerintem nagy show lenne, ha Klaunak is ragasztanának borostásszakállt, különösen, ha ehhez hupilila diszkógömbnek öltözne (persze hasonló ruházata már volt tavaly).
Természetesen volt ducilány (mint tavaly), színésznő (mint tavaly), és piskóták, krémek elcseszése korlátlan mennyiségben (mint tavaly) - pedig csak negyed órát néztem, de visszaemlékezve a tavalyira, szerintem mindent láttam (ja nem, csokitemperálást azt nem, de biztos az is volt).....
Na de hogy egy cukrászműsort az előzetesében szép torták helyett már előre ilyen teátrális kirúgással promotáljanak, az tényleg a legalja kategória, és úgy tűnik már Juhos is partner ebben (persze, tudom, van az a pénz....)
Van olyan előzetes is, ahol a tortáké a főszerep, én erre gondoltam! :-)
Az előzeteseket látva sikerült sokadszorra előhúzni a kalapból direct castingolni Jilly Krisztinát az RTL háza tájáról (Konyhafőnök, Éjjel-Nappal Budapest), na meg nem volt túl szimpatikus, ahogy Juhos nagy teátráliskodva kirúgott valakit a viselkedése miatt*, de majd meglátjuk.
*Erről már írtam egy másik topicban, áthozom ide:
Aki netán volt már hasonló műsor felvételén (akár nézőként), az tudhatja, hogy egy stúdióban, különösen egy előre felvett műsor esetében, pontosan az és úgy történik, amit és ahogy a készítők akarnak.
Azaz ha valaki (akár nézőként, akár szereplőként) minősíthetetlenül viselkedik, akkor két dolog lehetséges.
Az egyik, hogy készítői elvárás/utasítás, hogy a néző/szereplő viselkedjen minősíthetetlenül, azaz egy nagy kamu, illetve előre kitalált jelenet az egész (ebben az esetben a Juhos általi kirúgással együtt).
Az előzetesben mutatottakkal kapcsolatban még azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy majd Juhos megvilágosodik, utánaüget az öltözőbe és visszahívja (lsd. még Rácz Rolex és Frohner "Kárpátirebekaexe" Fecsó nagyjelenetét), vagy a kirúgott szereplő kezd el bocsánatért esedezni.
A másik, hogy a szereplő valóban kezelhetetlen és nem hajlandó azt csinálni, amit mondanak neki (pl. nem hajlandó viselkedni), ebben az esetben viszont szerintem nem Juhos fogja nagy teátrálisan kirúgni adásban, hanem a készítők, ha meg nagyon kezelhetetlen, akkor néhány kedves biztonsági őr.
Ja, és mivel felvett műsorról van szó, ebben az esetben a szereplő eltávolítása nem megy adásba, hanem (a szereplővel együtt) szépen kivágják az egészet a felvett anyagból és a néző nem is tud róla.
Na de hogy egy cukrászműsort az előzetesében szép torták helyett már előre ilyen teátrális kirúgással promotáljanak, az tényleg a legalja kategória, és úgy tűnik már Juhos is partner ebben (persze, tudom, van az a pénz....)