Mondjuk ha tudnánk, hogy igazából mi az a sötét energia,
Miért, "igazából" mi egy elektron? "Igazából" mi egy kvark, igazából mi egy glüon? Nem mindegy neked, hogy "igazából" mi az? Nem elég, ha csak a fizikai tulajdonságait ismered? Sőt: nem elég neked az, hogy a fizikai modellekben elfoglalt szerepüknek megfelelően a matematikai tulajdonságait ismered? Sőt: egy gondolatkísérletben még a létezése sem követelmény.
Általában skalármezővel reprezentált anyagfajta, negatív nyomású, legegyszerűbb esetben a nyomás az energiasűrűség mínusz 1-szerese. Bonyolultabb esetben más az állapotegyenlet. "Inflaton" egy beszédes elnevezése. A legelfogadottabb kozmológiai modell, az ún. inflációs modell szerint az inflációs korszak végéig ez töltötte ki az Univerzumot. Az exponenciális tágulás leállásakor ez (részben vagy egészben) lebomlott, ebből lett a többi anyagfajta. Egzotikus körülmények között ez a folyamat fordítva is le tud játszódni, mint minden fizikai folyamatunk. A FLY összeomlása ehhez elég egzotikus is, meg extrém is. Amennyiben ez megjelenik az összeomlás során, az durván átrajzolja a metrikát ott belül. Amúgy ismerősre. FLRW-re.
akkor jobban meg tudnánk mondani, hogy kapcsolatban van-e a fekete lyukakkal.
Félreértettél. Senki nem gondolt rátok, ezen fórum szagértőire, hogy megmondjatok ezzel kapcsolatban bármit is.
maradjunk annyiban senki sem tudja mi történik amikor valaki vagy valami átmegy a horizonton. ha egyáltalán mert van pl. a firewall elmélet ami egy legitim fizikai elmélet és aszerint pl. át sem jutsz
szóval ez egy képlékeny terület és sajnos kisérletekkel ellenőrizhetetlen.
innentől csak egy egy elmélet alapján modellezünk lehetőségeket de nem tudjuk melyik közülük a valóság, ha egyáltalán
Azt tudnod kell, hogy az általános relativitáselmélet fizikus szakon nem kötelező tantárgy. Nem tanulja minden fizikus kötelezően. Csak aki szeretné. Aki tanulja, az legalább 1,5 éven át tanulja. Specrellel együtt 2,5 évig.
Én nem vagyok legitim a te elvárásaid alapján. Mostanáig vártam rá, hogy nagyobb legitimációval rendelkező fórumozók válaszoljanak neked. Nem tették.
Én válaszolok neked, és amit mondok, azt nem fogja cáfolni egyetlen legitimebb user sem, ebben biztos vagyok. De a te dolgod, hogy ezzel a legitimációval elfogadod-e amit mondok.
az a helyzet hogy az a matematikai modell ami alapján elemezzük mi történhet amikor bezuhanunk a lyukba, a középpontban egy végtelen szingularitást jósol ami ugyebár képtelenség
Ez így van. Nincs ezzel semmi baj. Pontosan ki van jelölve, hogy a biztos tudásunk talaja hol válik ingoványossá. Ezt tudjuk 100+ éve. Nincs ezzel semmi baj. Nagyobb baj, ha azt hisszük, hogy mindent tudunk, közben meg semmit sem tudunk. Ez egy olyan terület, amiről pontosan tudjuk, hogy még viszonylag keveset tudunk. A horizontig egészen jól tudjuk, utána meg úgyis merő elméleti bölcselkedés minden további kérdés. Mert senki nem akar a horizonton belülre menni, és onnan kifele jönni, vagy ha akar is, mindegy neki (és nekünk is).
Az, hogy az elmélet esetleg képtelenséget jósol a középpontban, az semmit nem von le az elmélet teljesítőképességéből a középponton kívül. Ha nem lenne igaz a fekete lyukra a Schwarzschield metrika, akkor a globális GPS rendszer egyetlen napig sem lenne működőképes. Naponta 43 métert tévedne, és ez naponta összeadódna.
Ez azért elég erős legitimáció. Attól függetlenül, hogy mit jósol az elmélet teljesen egzotikus és elméleti mélységekben.
tehát senki sem tudja pontosan mi történik a bezuhanáskor csak annyit tudunk hogy a mostani fizikai elmélet alapján mit várunk
Hát persze. A Homo Sapiens 100.000 éves történelmében senki soha nem tudott semmit pontosan, csak azt, amit az akkori fizikai elmélet alapján várhattak. A Föld bolygó 4 milliárd éves evolúciója alatt egyetlen élőlény sem tudott soha semmit biztosan, csak amit az akkori fizikai elméletei alapján várhatott. Örök és megváltoztathathatatlan biztos tudással csak a papok rendelkeznek.
Kerr professzornak nemrég jelent meg egy elmélete ami szerint nem feltétlenül a szingularitás a végállomás, ha nem a nyugalmi tömeged (nincs affin paraméter) akkor a szingularitás elkerülhető. nyilván ez is egy elmélet de mégiscsak Kerr-től
Nyilván, a szingularitás az egy egzakt hülyeség, a további ismeretszerzés azt meg fogja szüntetni. Így vagy úgy.
Ja és az, hogy a horizont mögött a tér és idő koordináta felcserélődik szintén értelmezhetetlen hiszen senki sem tudja megmondani ez egy már bent lévő megfigyelő számára hogyan manifesztálódik.
Ez viszont nem igaz. Bárki meg tudja neked mondani, hogy a zuhanó megfigyelő számára ez hogyan manifesztálódik. Úgy, hogy észre sem veszi.
Pont ugyanolyan, mint hajóval átszelni az Egyenlítőt. Átmenni a déli féltekéről az északira. Mész-mész észak felé, folyamatosan csökken a szélességi köröd mérőszáma. Aztán egyszercsak már nőni kezd a szélességi köröd mérőszáma. Na. Átmentél az Egyenlítőn. Mit vettél észre belőle? A tenger kék, a szél fúj (jó esetben), meleg van. Ennyit.
Egyáltalán mit jelent ez?
Ez viszont okos kérdés. Ezt szerintem boncolgattasd még egy kicsit.
Mert pontosan itt lehetne tetten érni a "matematikai" és a "fizikai" közötti különbséget. A koordinátázás okán "matematikai", valamint a geometria okán "fizikai" közötti különbségeket.
nem matematikailag meg fizika elmélet szintjén hanem egy tudatos lény megélése szempontjából.
Na, hát a tudatos lény lokális megítélése pedig a harmadik szemléletmód a játékban. Merthogy van a matek, meg a globális geometria (fizika), meg van a lokális geometria (tudatos lény mit lát mindebből.)
- Merthogy az északi sarkon a matematika szerint koordináta-szingularitás van, mivel annál nincsen semmi északabbra, akárki is megy északabbra, az már délre megy.
- A geometria (tahát fizika) szerint az északi sark is ugyanolyan pontja a gömbnek, mint az összes többi, merő önkényesség azt kitüntetni és északi sarknak nevezni (már ha nincs iránytű és mágnes)
- A tudatos lény megítélése szempontjából mindkettő elméleti okoskodás hülyeség, mert a Föld szemlátomást lapos, és ő a lapos Földön hajózik.
(1) a Schwarzschild fekete lyukba zuhanó megfigyelő nem látja az Univerzum teljes történetét,
(2) nem fénysebességgel lépi át a horizontot,
(3) amikor a lyukban van, nem fogja látni a (jövőbeni) szingularitást,
(4) az utóbbi nem központi sűrűségszingularitás a jelenben, hanem egy szingularitásig fajuló spagettizálódás a jövőben (amely a bezuhanó számára hamar eljön).
Ezt mondja a modell. Így van-e a valóságban? mai tudásunk elégtelen.
az a helyzet hogy az a matematikai modell ami alapján elemezzük mi történhet amikor bezuhanunk a lyukba, a középpontban egy végtelen szingularitást jósol ami ugyebár képtelenség
tehát senki sem tudja pontosan mi történik a bezuhanáskor csak annyit tudunk hogy a mostani fizikai elmélet alapján mit várunk
Kerr professzornak nemrég jelent meg egy elmélete ami szerint nem feltétlenül a szingularitás a végállomás, ha nem a nyugalmi tömeged (nincs affin paraméter) akkor a szingularitás elkerülhető. nyilván ez is egy elmélet de mégiscsak Kerr-től
Ja és az, hogy a horizont mögött a tér és idő koordináta felcserélődik szintén értelmezhetetlen hiszen senki sem tudja megmondani ez egy már bent lévő megfigyelő számára hogyan manifesztálódik. Egyáltalán mit jelent ez? nem matematikailag meg fizika elmélet szintjén hanem egy tudatos lény megélése szempontjából. Ezt semmilyen tudós nem fogja tudni elmondani.
Ha van Hawking sugárzás, akkor az kicsi fekete lyuknál már elég markáns. Régebben végeztem erre dilettáns számolást, és akkor az jött ki nekem, hogy egy pár kg-os fekete lyuk pár másodpercen belül Cár bomba nagyságrendű sugárzással szűnne meg. Don't try this at home.
Két különböző modell, azért. Én folyamatosan a klasszikus (nem kvantumos) ált.rel.ről beszélek, mert ahhoz van egy jól körülhatárolt, egyértelmű matematikai modell (meg azt elég jól értem is). Onnantól kezdve válik bizonytalanná a dolog, ha kvantumos jelenségeket akarunk tárgyalni görbült téridőn, márpedig a Hawking-sugárzás ilyen. Ez ugye egy határesete lenne a még nem létező kvantumgravitáció-elméletnek, és mint ilyen, egy csomó bizonytalanság, ismeretlen szabad paraméter van benne. Tehát abban sincs nagyon egyetértés, hogy miként néz ki pl. a Penrose-diagramja egy összeomló anyaggömbből kialakuló és később Hawking-sugárzással elpárolgó fekete lyuknak. Itt ez a cikk 2019-ből: https://arxiv.org/pdf/1907.04879, ahol numerikusan vizsgálták a kérdést, és a végén a fekete lyuk-eseményhorizont fogalmak újradefiniálására tesznek javaslatot. Szóval jelenleg nincsenek egyértelmű válaszok arra, hogy mi a helyzet a Hawking-sugárzással. Szigorúan véve még azt sem tudjuk biztosan, hogy van-e? Attól, hogy kísérletileg kimutassuk, még nagyon messze vagyunk, az elmélet meg ugye képlékeny eléggé. Ha tippelnem kéne, azt mondanám, hogy létező dolog, mert egy elég egyszerű jelenség, ráadásul van lapos téridős megfelelője (Unruh-effektus), utóbbira állítólag részkegyorsítóban már láttak közvetett bizonyítékot. De hogy mi van ezen túl - arról a nálamnál nagyobb szakértők is vitatkozgatnak jelenleg.
Az nem fair, hogy rúdnál nem úgy működik az eseményhorizont, mint a Hawking sugárzásnál. Ergo: az ismeretterjesztés áldozata vagyok (de nem kell sajnálni :o).
Kivülről nézve sosem fogod látni sem a rúd elejét, sem a végét eltűnni az eseményhorizont mögött. Belülről nézve meg lásd a kettővel ezelőtti hozzászólásomban az ábrát: a rúd külső vége pontosan ugyanakkor látja a belső végét áthaladni az eseményhorizonton, amikor saját magát is. Szerintem a legtöbbeteknek a félreértést az okozza, hogy valami statikus dolognak képzelitek az eseményhorizontot, pedig éppen az ellentéte: én inkább úgy gondolok rá, mint fénysebességgel táguló gömbre. Lehet, hogy a rúd egyik vége hamarabb merül bele ebbe a felfúvódó lufiba, de mire a másik vége tudomást szerez erről, addigra már őt is elnyelte.
Itt van egy olyan pontatlanságod-félreértésed (illetve kettő, csak ezek szorosan összefüggenek), ami elég fontos szerintem. Az egyik, hogy a koordinátarendszereknek bármi közük lenne a különböző megfigyelőkhöz. Ez szigorú matematikai értelemben nem igaz. A koordinátarendszerektől mindössze annyit várunk el, hogy egy vagy több ilyen rendszer ha átfedésekkel is, de lefedje a teljes téridőt (diff.geós terminológiában a téridő egy sokaság, amit térképek - koordináta r.sz.-ek összeragasztásával kapok). Ha ez megvan, akkor koordináta r.sz.-től függetlenül tudok olyan fogalmakat definiálni, mint pl. a görbe érintővektora, az adott pontban lehetséges érintővektorok tere, stb. Ha azután ezen a sokaságon minden pont érintőterében megadok valami lokális skalárszorzást (ez a metrikus tenzor), akkor már lehet geometriát is csinálni. Pl. értelmezhetem a görbék "hosszúságát" (azért az idézőjel, mert ez lehet nulla vagy akár negatív is) és két pont között min. vagy max. hosszúságú görbéket definiálni (ezek a geodetikusok, amik az ált.rel.-ben a szabadon eső tömegponthoz tartoznak). De ezek a görbék alapvetően a sokaságon vannak értelmezve, és legfeljebb levetíthetők azokra a térképekre, amelyeken valahol áthaladnak. Az más kérdés, hogy bizonyos téridőn bizonyos koordinátarendszerben bizonyos geodetikusok teljes egészében elférnek - de ez csak matemetikai célszerűség, viszont ami fizikailag fontos (pl. hogy mit látok, mit mérek), az független a koordináta r.sz. megválasztásától. Általánosan viszont nem is lehet a geodetikusokhoz igazítani koordinátarendszert, ezt asszem viszonylag egyszerűen be lehet látni. Az EF koordinátavonalai is csak a befele haladó fényszerű geodetikusokra illeszkednek, de pl. egy nem nulla tömegű, szabadoneső test pályája már nem lesz ilyen egyszerű alakú ebben a rendszerben sem.
A másik, rokon félreértésed, hogy az eseményhorizont az egy koordináta r.sz.-függő valami volna. Ez sincs így, az eseményhorizontnak is koordinátarendszertől független definíciója van. Kb. olyasmi, hogy kell először találni egy olyan zárt 2d felületet, amelynek bárhogy választok a pontjaiból kiinduló "legális" (időszerű v. fényszerű) geodetikusokat, azok időben előrefele folyamatosan húzzák össze felületet. Ezeknek a tartományoknak a határa az eseményhorizont, amit Schwarzschild-koordinátázásban némiképp hibásan az r = 2M halmazzal azonosítunk (azért hibás, mert szigorúan véve éppen ezt a halmazt nem tartalmazza ez a térkép), viszont erre teljesen jól rátudok mutatni az EF és a KSz koordinátarendszerekben is. Ami a lényeg tehát: az eseményhorizont sokkal többet jelent egy valamilyen koordinátarendszerben felmerülő szingularitásnál.
Úgy látom, mintha te itt egy alapvető félreértéssel vitatkoznál. Hiszen a "vákuum megoldás" nem azt mondja, hogy a fekete lyuk vákuumból volna.
Én senkivel nem vitatkozom, hiszen az, hogy ezek a megoldások ún. vákuum-megoldások az tény, és tényekkel értelmes ember nem vitatkozik.
Sőt, éppen azt emeltem ki, hogy a megoldások éppen addig érvényesek, amíg a fizikai környezetre igazak a feltevéseink. Jelen esetben az, hogy vákuum van. Nagyon jól tudom azt, hogy pl. a Föld körül is érvényes a Schw metrika, onnantól, ahonnan jó közelítéssel vákuumnak tekinthető a környezet. Sőt, a (nem forgó, nem töltött) fekete lyukra is pontosan addig lesz igaz a Schw megoldás, ameddig vákuum van. A megoldás ugyanis vákuumot ír le. Pont. Nem vita tárgya, én pont arról beszéltem, amit ellenem akarsz fordítani.
Valójában anyag van a közepén, hatalmas sűrűségben, de a vákuum megoldások csak azon a felületen kívüli részt írják le helyesen, amely mögé visszahúzódott.
Én meg azt gondolom, hogy te valójában nem vagy azon ismeretek birtokában, amiről itt most olyan magabiztosan kijelented, hogy mi is van "valójában".
Ha te ezen ismeretek birtokában lennél, akkor neked osztották volna ki a Nobel díjat QG témakörben. De tudtommal ilyen nem történt.
Valójában az a helyzet, hogy értelmes ember ilyet nem képzel. Mert mindennek ellentmond.
Ad1: Egy helyben állni már a horizonton is csak végtelen sajátgyorsulással lehet, azon belül már azzal sem. Ha valami csoda folytán végtelen sajátgyorsulás után fénysebességgel igyekezne bármi is kifelé, az is befelé menne.
Ad2: Nem azért esnek a dolgok befelé, mert valami oly erősen "húzza" őket befelé, hanem azért, mert minden világvonal befelé vezet. Húzhatná, akár tolhatná, taszigálhatná, rángathatná bármilyen erő bármerre: a fénykúp maga néz befelé, minden világvonal befelé vezet.
Ad3: Csak egy fantaszta laikus képzeli úgy a fekete lyuk belsejét úgy, hogy az valami egzotikus térrész, ami mögé jól el lehet bújni. Nem, hanem az egy téridőrész, amin belül az r radiális koordináta az idő iránya. Nem pedig térkoordináta. r-ben állni annyit tesz, mint időben megállni. Nem pedig térben állni. Tehát a hipotetikus nagyon sűrű anyagod olyan csodát kellene tegyen, hogy megáll a saját világvonalán a saját idejében.
Ad4. Már a vákuum megoldás önmagában, vákuum esetén is szingularitáshoz vezet. Bármilyen pozitív nyomású anyag odaképzelése még gyorsabban vezetné a megoldást a szingularitásba. Állhatna akár a hipotetikus anyagod bármiből, nagyon sűrű kifelé igyekvő fotongázból, bármiből: akkor sem számolná fel a szingularitást, sőt: siettetné annak kialakulását.
Persze mondhatod azt, hogy a te általad odaképzelt nagyon sűrű, r-ben csodálatos módon megálló anyagod azért állhat meg r-ben, mert ott varázslat történik, és véget ér az áltrel joghatósága, és onnantól minden másképp lesz, de sajnos ilyen elméleted neked sincs, másnak sincs, és ez azt jelenti, hogy az ilyen halucinációkkal te magad másztál le a tudományosság talajáról, nem pedig én.
Ad5: Ellenben a negatív nyomású anyagfajta a szingularitás ellen dolgozik. Ilyen anyagfajtát pedig ismerünk is, kísérletileg és elméletileg is. Sőt: azt gondoljuk, hogy az inflációs korszak végéig ez töltötte ki az Univerzumunkat. Sőt, azt is gondoljuk, hogy a többi anyagfajta az inflációs korszak végén ebből keletkezett. Ennek az anyagfajtának az odaképzelésével tehát én a tudományosság talaján maradok. Mi több: még akár az áltrel joghatósága alatt is maradok.
Tehát ne fikkancson le engem senki olyan Hapcibenő, aki csak a Nagy Tésztaszűrő odaképzelésével tudja alátámasztani a saját fantazmagóriáját!
Ha te meg tudod oldani az Einstein egyenletet arra az inhomogén esetre, amikor valami elképzelt "habkönnyű" anyag csak egy véges térfogatra húzódik össze az összeomlás során, akkor lássuk azt a megoldást! Természetesen a belső részek metrikájával, és az ottani anyag sugártól függő állapotegyenletével, végül inflatonná való visszaalakulásával együtt.
Ne tornáztass engem, mert egyrészt te nem vagy tornatanár, másrészt én semmilyen értelemben nem vagyok az alárendelted!
Amiről én beszéltem, ahhoz bőven elég a homogén eset is. Sőt: én konkértan arról beszéltem. Le is írtam a nevét: interior Schwarzschield metric. Ha nem tudod mi az, guglizd ki. Tessék:
"Így kiderül, hogy amíg a feje az eseményhorizonton kívül van, addig a lábát is ott látja, és amint áthaladt az eseményhorizonton a fej, akkor már a lábat is odaát érzékeli."
Szerintem a Penrose-diagram kék fényvonalai azt mutatják, hogy amíg a feje kívül van, azért látja a lábát is horizonton kívülinek, mert addig a lábától csak olyan fénysugarak érnek el a fejéhez, amelyek akkor indultak el, amikor még a lába is a horizonton kívül volt.
Azok a fénysugarak pedig, amelyek a lába horizonton belüli állapotát mutatnák, csak akkor fognak elérni a fejéhez, amikor már a feje is belül lesz.
És ez így konzisztens az Eddington-Finkelstein koordinátázásból adódó olvasattal.
Igazából pk1 már odabökte a megfejtést ezzel a kezes-lábas feladattal kapcsolatban: nincs értelme az egyidejűségről beszélni egy olyan szélsőségesen görbült téridőben, mint egy fekete lyuk és környezete. Tehát pl. nincs értelme azt megkérdezni, hogy mi történik abban a pillanatban, amikor a fejem még kint van az eseményhorizonton kívül, a lábam viszont bent. Ugyanis nem definiálható fizikailag értelmesen ez a pillanat. Azt viszont nyugodtan meg lehet kérdezni, hogy mit lát valaki a saját lábából, amikor áthalad az eseményhorizonton. Ebben segít nekünk a téridő Penrose-diagrammja. Ezekben az ábrákban kihasználjuk azt, hogy az ált.rel. ben tetszőlegesen megválaszthatom a tér- és időkoordinátákat, így a végtelen távoli pontokat is ha akarom, "behúzhatom" a végesbe (abban az értelemben, ahogy az arctg függvény a +∞-t a π/2-be képzi). Pl. a Schwarzshcild téridő Penrose-diagramja így néz ki:
Itt egy idő és egy térdimenzió (a radiális) ábrázolódik, és bár a normális fogalmaink szerinti egyenesnek képzelt vonalak (pl. r=áll.) azok eléggé görbék, a lokális fénykúpok pont ugyanúgy állnak, mint a Minkowski téridőben, vagyis a függőlegeshez képest jobbra-balra 45 fokos egyenesek határolják őket. Az ábrán néhány helyre berajzoltam sárgával őket, de a Penrose-diagram egyik lényege, hogy mindenhol egyformák. Az I. tartomány az esemény horizonton kívüli rész, a II. tartomány meg az azon belüli téridő. Maga az eseményhorizont a I.-II. közti vastag fekete vonal. A fekete lyukba beeső megfigyelő történetét a zöld és piros vonal reprezentálja, a zöld a fejének, a piros a lábának a világvonala. Hogy mit lát a saját lábából, ahhoz egyszerűen meg kell nézni az onnan kiinduló fénysugarak útját (kék vonalak). Így kiderül, hogy amíg a feje az eseményhorizonton kívül van, addig a lábát is ott látja, és amint áthaladt az eseményhorizonton a fej, akkor már a lábat is odaát érzékeli.
A másik kérdésedre, hogy ezzel nem jön-e ki információ a fekete lyukból: az hogy "kijön" valami onnan, az nem jelent információközlést. Gravitációs ereje is van neki, tehát meg tudja azt magáról mondani, hogy hány naptömegnyi anyag van benne - de ezt a fekete lyuk létrejötte előtt is tudhattam. Az lenne információközlés, ha az az információ a fekete lyuk belsejében keletkezett volna (pl. behajítok egy megfigyelőt, hogy nézzen már rá az szingularitásra és mesélje el, hogy mi a fene történik ott) és ez eljutna hozzám, mint kintmaradó megfigyelőhöz. Na most az az állítás, hogy ez nem lehetséges.
A bezuhanó saját rendszere éppen az E-F rendszer, ami viszont görbült.
Az eseményekhez illesztett fénykúpok alkotói nem hosszabbíthatók meg korlátlanul. Az álterlben csak az érintőterek görbületlenek, a nagyobb kiterjedésű szituációk különböző részeire más és más érintőterek érvényesek. A radiálisan bezuhanó test "belső végéről" radiálisan hátraküldött fényjel nem nem lesz párhuzamos a "külső végéről" radiálisan hátraküldött fényjellel. Jelen esetben az előbbi bezuhan a középpontba, az utóbbi eltávolodik tőle.
"Ez a külső vég közben folyamatosan látja a belső végét. Ez is ok?"
Nem ez nem igaz akkor, ha a belső vég már belül van a horizonton (amit ő persze nem érzékel, csak a távoli megfigyelők). Mert innen kezdve a belső vég hátrafelé küldött fényei is a középpont felé terjednek (csak persze lassabban, mint a bezuhanó tömeges tárgyak), így ezeket a fényeket csak olyan megfigyelő láthatja, aki már beljebb van a belső végnél.
"egy valós fekete lyuknak a tökéletesen megnyugodottól való eltérését mérni tudjuk."
Egymásba olvadó párokat már mértek jó párat az általuk ilyenkor kibocsájtott gravitációs hullámaik megfigyelésével. S ha jól tudom egynek észlelték az ilyen instabil állapotban kisugárzott EM hullámait is.
Ezek szerencsénkre mind igen messze vannak tőlünk.
Persze az észlelésük így nagyon nehéz, s óriási méréstechnikai bravúr. De szerintem az meg óriási elméleti és számítástechnikai eredmény, hogy az ilyenkor kibocsájtott hullámokat számos esetre előre ki tudták számolni az Einstein egyenlet alapján. Noha az egy annyira bonyolult 10 komponenses nemlineáris tenzoregyenlet, aminek korábban 100 év alatt csak pár tucat statikus megoldását sikerült előállítani. Most viszont a LIGO interferométereken rögzített rendkívül zajos jelek közül csak úgy lehetett megtalálni a valódi gravitációs hullámokat, amelyek tényleg összespirálozó objektumokból származnak, hogy egy több tízezer megoldásból álló könyvtárat hoztak létre, s annak elemeivel hasonlították össze a regisztrátumokat.
Pedig még a legegyszerűbb, a nem forgó, gömbszimmetrikus Schwarzschild megoldás is annyira sok munka, hogy amikor dgy fiatal korában a már jól ismert úton végigszámolta, 2 hétig derivált reggeltől estig rettentő hosszú kifejezéseket. Az eggyel bonyolultabb forgó gömbszimmetrikus Kerr megoldás pedig már egy nagyságrenddel nagyobb munka.
(ha tippelnem kéne, valami olyasmi lehet, hogy majdnem minden stimmel, csak az van, hogy amit a külső vég a saját rendszerében úgy lát, hogy befelé van, és még le tudja adni, hogy mi van vele, az a külső rendszereben leírva kívül van)
Megfogalmazom én is ugyanezt a fejtörőt részletesebben:
legyen egy hosszú szerkezet, amely esik befelé, mondjuk egy nagyon nagy fekete lyukba, hogy ne legyen túl nagy változás a rúd mentén.
Akkor lesz egy olyan helyzet, hogy a lyuk felőli része külső megfigyelőnek már nem látszik, a belső meg már nem. Ez még stimmel?
Na most. A külső vége folyamatosan rádiózik nekünk, hogy hogy néz ki a belső vége. Amíg ő maga kívül van, ez sikerül is neki. Vörösbe tolódik meg minden, de azért jön az adás. Ez is stimmel?
Ez a külső vég közben folyamatosan látja a belső végét. Ez is ok?
Akkor lehet olyan sikeresen vett adás, ami a már a mi külső helyzetünk szerint értelmezett horizonton belül került belső végről tudósít?
(nem akarom megfogni az altrelt, tudom hogy csak meg nem értésből származó ellentmondás, de akkor is érdekes)
"Tehát ha zuhanok , akkor belátok a horizont mögé?"
Nem, ez félreértés.
Az vonatkoztatási rendszertől független tény, hogy a fekete lyukat nem tudja elhagyni se tömeges anyag, se tömeg nélküli fény.
Ami vonatkoztatási rendszer függő, az ennek a magyarázata.
Tehát, hogy a távoli megfigyelők rendszeréből vizsgálva létezik a fekete lyuk középpontja körül egy koordinátaszingularitás, ahol megcserélődik a t és az r koordináta.
Míg a bezuhanó megfigyelők rendszerében leírva nincs semmiféle ilyen szakadás a koordinátákban, hanem azok a középponthoz közeledve folyamatosan görbülnek úgy, hogy bizonyos közelségtől már minden kifelé indított fényjel is a középpont felé terjed.
Nézd meg pl. az Eddington-Finkelstein koordinátákat pl. itt:
Olyan jellegű fejtörő, mint a specreles paradoxonok voltak a végtelen hosszú topicokban. Ilyenkor van az, hogy az ismeretterjesztő tudás nem elég, az tud válaszolni, aki rendesen megértette. :-)
A kopaszsági elv a kész (és így jó modellel rendelkező) fekete lyukakra vonatkozik. Vajon mikor jutunk el odáig, hogy egy valós fekete lyuknak a tökéletesen megnyugodottól való eltérését mérni tudjuk.
A tömegén, a perdületén, a töltésén és a Hawking sugárzásán kívül nem tudok semmiről, amit elvileg mérni lehetne. De most hirtelen arra gondoltam, ha lenne olyan fekete lyuk, aminek anyaga éppen csak valamivel a horizontja mögé húzódott volna, s a belső háborgásai miatt időnként itt-ott föléje kerülne, az talán mutatna valami sugárzást. Vagy esetleg kiszabadulhatnak sugárzások azokban a pillanatokban, amikor két fekete lyuk egymásba olvad, a horizontok meg az anyagfelszínek nagyon dinamikusan változnak.
