Hosszas semmittevés után a döntnökök fejéből kipattant a szikra. A mai napi sikertelen trónfoglalásért folytatott csata után kiadták a hirdetményt, hogy a továbbiakban egyetlen labirintusban sem fognak 1-nél több mérkőzést vívni a trónszék elfoglalásáért. Döntésüket az alábbiakban indokolták:
- eddig megszerzett 546 trónszék után már nincs kitűzhető cél, amit el kellene érni.
-Az 1000. foglalást -t már a kappitány nem tudja elérni. - a rangsorban olyan játékosok vannak előtte, akikkel a versenyt nem lehet felvenni, akkora különbség. -annyi a renickes, hogy ezzel nem csak a trónfoglaló játékot, de az egész labirintus létét veszélyeztetik. Tudok jó pár személyt akik kizárólag a renickek szaporodása miatt hagyták abba a játékot. Fentiek ellenére mindenkinek kellemes, mérgelődés nélküli napokat és jó játékokat kívánunk!
Köszönöm! Épp most érkeztem a csatatérről, ahol a trónszék megszerzésért vívtam csatát.
Azt hiszem már több mint 3 éve játszom itt, de ilyen még nem volt (Medvehangyától sem), hogy 5-0-ra kaptam volna ki.
Most egy kezdő -12 napja regisztrált- kbaszott mindentudó renickes került a labirintusba, ahol előttem már 5-en próbálták megverni, sikertelenül. És mint látszik nekem sem sikerült.
Eddig sem szerettem az ilyen mocsok csalókat, de ezután sem fogom:))) Szép napot Neked!
Hiba történt a következőhöz csatlakozáskor: www.kvizlabirintus.hu.
A webhely ideiglenesen nem érhető el vagy túlterhelt. Próbálja újra pár perc múlva. Ha semmilyen oldalt nem tud letölteni, ellenőrizze a számítógépe hálózati kapcsolatát. Ha a számítógépet vagy a hálózatot tűzfal vagy proxy védi, ellenőrizze, hogy a Firefox számára engedélyezett-e a webhozzáférés.
Sziasztok! Mai nap a délelőtti óráktóln úgy néz ki, hogy a Kvízlabirintus ünnepélyesen megdöglött. Legalább is számomra, mivel belépni azóta egyáltalán nem enged, mások helyzetéről nincs információm. Egyelőre még bízom benne, hogy a helyzet csak átmeneti, és később valamilyen okból helyreáll a rend. Ugyanis a gépen lévő összes egyéb működik, egyedül a labirintusba nem enged belépni.
Seregeink hosszú tömör sorokban elindultak a trón felé. Elől haladt a fővezér, akinek semmit sem jelentő hadonászása végül is a zenekart vezényelte, amit a dobverők azonnal ki is használtak. A még kilométerekre lévő trónteremig már elhangzottak a zenei foszlányok, a bennlakó trónbitorlónak jut kellő idő a felkészülésre, amíg a sereg eléri a száz toronnyal díszített trónszéket.
Na, végre. Egy lehetséges győzelem kapujában állnak seregeink. Az labirintusban megjelent trónszéket foglaló játékos elleni mutatóm 13-9-5, reméljük itt nem kell vért izzadnom. Egyébként a nagy meleg miatt még meg kell gondolni mikor indítjuk csatába a seregeinket, hisz előre nem tudhatjuk, hogy a hadvezető agysejtjeit mennyire pusztította meg a nagy meleg.