Szerintem elküldték volna ha lenne helyette elfogadható magyar edző. De csak külföldiek vannak.
Bregár és Bregárné lehet h első szóra jönnének, amennyiben a Loki tényleg indulhatna a BL-ben. Ebben az esetben egyébként is könnyebb lenne edzőt találni külföldről, de ezzel persze meg kell várni június végét. Persze Szilágyi is maradhat, mondván a BL-ben - kevésbé stresszes környezetben - ő is jobb lesz majd.
Igazad van. Ennek ellenére Ábrók úgy tűnik most abban reménykedik h a Loki nyáron megkapja a BL-indulás jogát. Ott aztán kevesebb lesz a stresszes meccs és ha nincs tét akkor Szilágyi is jobban teljesít.
Rövid távon a BL-indulás - és az azzal járó PR-kampány - húzná ki a csapatot a jelenlegi kátyúból. Gondolja ezt a klubvezetés.
Érthetetlen számomra, hogy ez a nihil, ez a céltalanság kinek jó?
A legnagyobb tulajdonosnak? Tudom Papp Lacinak - a focihoz hasonlóan - a kézilabdához sincs semmi köze, de annyit felfoghatna, ebből semmilyen politikai tőkét nem tud magának építeni.
Nem jó a szurkolónak, mert a debreceni kézilabda mindig is a saját utánpótlására alapozva ért el sikereket, és olvasvám az ide írogatókat, senki nem akar egy multikulti kirakatcsapatot, még akkor sem, ha esetleg valamilyen eredményt hozna is. Sőt, minden reálisan gondolkodó szurkoló felfogja, hogy az Eto és az Ftc költségvetésével úgysem tudunk versenyezni. Ráadásul még eredmény sincs!!!
Egyetlen célt sem értünk el...
Nem jutottunk be az EHF táblára, kiestünk a MK-ból egy extra tartalékos Móvártúl, és a bajnoki bronz még az Ftc-től elvett extra ponttal sem lett meg.
Biztos vagyok benne, ha az ifiedző Szilágyi helyett Elek Gábor van a Loki kispadján, akkor minden célunkat elértük volna.
".....Magyarázatképpen érdemes hozzátenni, hogy az elmúlt években az NB I bronzérmeseként a DVSC is elindulhatott a BL-ben, igaz, tavaly elbukott a selejtező utolsó fordulójában, így a BL-főtáblára nem került fel. Ebből kiindulva nem elképzelhetetlen, hogy az Esztergom is megkapja ezt a lehetőséget...."
Kéne még egy origós cikk is, hogy Szilágyi az űrkézilabda legbecsesebb szakértője, ami persze nem menne olyan nagyszerű elnök nélkül mint az Ábrók.;-))
Ők, együtt, olyan szépen eléldegélnek, míg a kassza tele van...;-))
Legközelebb Szilágyi fogja meghosszabbítani Ábrók szerződését majd fordítva?
Nem azt értük meg tragédiaként, hogy a Loki 8 góllal lesimázott - ezt sajnos kimondhatjuk, a vendéglátók most ennyivel jobbak, papírforma eredmény született - azt már inkább, hogy ezzel a tavaly még 3. vonalban szerepló, most az első osztályban 4. helyen végző Egomtól 18(!) ponttal maradtunk le.
Az igazán döbbenetes látvány az utolsó másodpercekben fogadott: a lendülettel érkező, betörni készülő Csíkos Lucát a levegőben az oldalról érkező 6-os mezszámú Ugolin szabályosan felöklelte, látszott, hogy mozdulata egyáltalán nem a labda megszerzésére irányul, inkább egy szumó mutatványnak látszott. Luca a talajhoz csapódott, lehet belőle egy agyrázkódás, orrcsont törés, vagy bármi. Hosszas ápolás után hordágyon vitték le a pályáról. Hangsúlyozandó, ez a durva, alattomos szabálytalanság az utsó mp-ekben, 8 gólos hazai vezetésnél történt. Az elkövető piros lapot kapott, hiányoltam a kéket! (Az eset kapcsán óhatatlanul Kuczora esete ugrott be, mikor őt Knedliková terítette le, ő "legalább" mind ezt szemből tette, viszont Csenge ezt követően 2 évre kényszerpályára került...)
Döbbenetem tovább fokozódott, mikor Szilágyi a vandalizmust követően reklamált, hisztizett a játékvezetőnél, ahelyett, hogy játékosát egyből az öltözőbe zavarta volna. Zoli, szégyelld magad! Legközelebbi váci találkozásunkkor nem fogunk elismerő oklevéllel jutalmazni!
Luca állapotáról, sérülése milyenségéről remélhetően klubunk hamarosan tájékoztatást ad!
+ a helyesbítést is:
Termsen az Egom nem 4., hanem 3. lett, akárcsak a Vác nem 6., hanem 7. Nem szabadna hinnem az MKSZ tabellájának (ugyebár az egymás elleniek...)
A bajnoki szezon utolsó meccse, különösebb izgalmak nélkül. A Vác negyedóráig bírta, utána a Loki hamar ötgólos előnybe került (11-6 17. perc) a szünetre ebből maradt négy gól, aztán a második félidőt már csak le kellett játszani. A Vácnak akkor már esélye sem volt bármilyen szorosabb eredményre.
Nézők voltak, nem sokan. És akik voltak leginkább csak letargikusan nézték mi van a pályán. Szurkolásnak nyoma sem volt. Illetve mégis: a talán tizennéhány főből álló váci vendégszurkolók biztatását kiválóan lehetett hallani on-line is. Aztán a hatvanadik percben valaki rákezdte: "álljatok föl! álljatok föl!" Ez meg is történt, aztán mindenki állva látta ahogy az utolsó másodpercekben Sercien-Ugolin letaglózta a levegőben éppen kapura lövő Csíkos Lucát. Nem volt szép látvány, Lucát hosszan ápolták, végül hordágyon kellett levinni....
És lehetett ünnepelni, persze mit? és nem is volt nagy lelkesedés..... A szezonban kudarcot vallott a csapat, egyik kitűzött célt sem érte el.
"Szeretem a csapatot immáron 38 éve. De ez az év kudarc a javából . Egy újonc annyi pontot gyűjtve, külföldi játékos nélkül elvitte a bronzérmet tőlünk. Elgondolkodtató... A felelősség nem a szurkolóké, hanem a vezetőségé" írta az egyik szurkoló a Loki Facebook oldalán.
Tökéletes összegzés, nincs is mit hozzáfűzni. A BL-ben szerzett tapasztalatokat nem sikerült hasznosítani. Vamosz távozása után nem sikerült megfelelő első számú irányítót találni, Nina lehetett volna éppen, ha nem sérül meg. Cseri, Niki se kapott elég bizalmat. Szasza távozását szintén sajnálom.
Tavaly 6-7 olyan meccs is volt, amikor nemzetközi szinten is komoly teljesítményt nyújtott a csapat, most meg csupán 1-2 ilyen meccs volt a szezonban.
A fiatal játékosok közül sokan kölcsönbe vagy elkerültek a csapattól,
ami nem helyes játékospolitika. Vissza kellene találni a helyes, lokis útra.
Minden szóval egyetértek, de Csapesztől nem is vártam mást. Tucatszor leírtam itt ezen a fórumon, hogy nem fogadom el ezt az irányt. Nem tetszik ez az egész ami a klubnál van. ÉS természetesen Ábrók a felelős ezért. Rengeteg jó fiatal saját nevelésű játékosunk kikukázva, és helyette kik vannak? És igaza van Csapesznek, kell nekünk BL indulás ilyen áron (hogy lecseréljük a játékosainkat Dóttírok-ra)? Nekem biztos nem... Akármikor elcserélném ezt a DVSC-t egy 90 vagy 100% színmagyar cspatara, a fele lehet nagyon fiatal is akár. És ha ötödikek leszünk vagy negyedikek? Kit érdekel? Milyen szerethető csapatot lehetne formálni... Ez a mostani amúgy sem egy igazi csapat csak klubnévsor. Ja és egy ilyen magyar csapathoz dr Kudor Kitti dukál, mint vezetőedző. De ez csak egy álom, mivel Ábrók a fejébe vette, hogy ez az irány kell.. Így most se szerethető csapat se komoly eredmény nincs. Ja és szurkolók se nagyon.
A helyzet az h Debrecenben egy ideje új 'brand' van, ezért a régi már nem érdekli a klubvezetést annyira.
Ábróknál az irány: legyünk mi az ETO-II ...vagy legalább az ETO-III.
Persze mint kiderült ezt nem olyan egyszerű megvalósítani, az innét-onnét verbuvált külföldiekből ki kell alakítani egy csapatot. Viszont az nem megy ehhez értő edző nélkül. És akkor még kevésbé ha minden évben új és új légiósok jönnek.
– Sose rejtettem véka alá, hogy nem értek egyet a magyarországi játékospolitikával. Tudom, ezért sokan megköveznek. De véleményem szerint nincs szükség ennyi külföldi játékosra se az NB I-ben, se a DVSC-nél. Egy ideig viszont biztosan nem fog változni a helyzet – kezdte a DVSC kézilabdacsapatának egykori balátlövője, Csapó Erika, akit portálunk arról kérdezett, mi az, ami ebben a szezonban nem működik a Lokinál.
– Ha száz százalékosan meg tudnám válaszolni, miért tart most itt a DVSC, nálam lenne a bölcsek köve. Többek között komoly problémának látom, hogy több nemzet játékosa többféle képzési rendszerből érkezik. Ugyanis ebben az esetben össze kell hangolódniuk. Jelen pillanatban ezt még nem sikerült teljesen megvalósítani, valószínűleg több idő is kell ehhez.
Ha már ezt az utat választottuk, nem lehet a probléma mögé bújni, sokkal inkább megoldást kell találni.
A Loki-legenda leszögezte, folyamatosan figyelemmel követi a piros-fehérek mérkőzéseit. Azonban valamit hiányol a mostani játékosoktól.
– Feltenném a kérdést: tényleg szívvel-lélekkel odateszi mindenki magát?
Abban biztos vagyok, hogy a sportolók az aktuális klubjukért mindent meg akarnak tenni, de talán hiányzik belőlük az a mindet elsöprő vágy, hogy a legjobbak legyenek a DVSC-ben. Tisztelet a kivételnek, ám az a szív és lélek, ami mindig is jellemezte a Loki-játékosokat, jelen pillanatban többeknél nincs meg. Ha ott akarunk lenni a nemzetközi porondon, nem szabad így játszani. Ahhoz tudnunk kell hozni azt a szintet. Félreértés ne essék, ki lehet kapni, de a játékosok szíve-lelke maradjon ott a pályán.
Lehet esélyesebb az ETO vagy az FTC, de a Loki-játékosokból hiányoltam a tüzet, azt, hogy kiadnak magukból mindent. A Győr elleni vereség után amikor a debreceni kézisek rögtön tudtak mosolyogni, kicsit azért "kinyílt a bicska a zsebemben".
Adta magát a kérdés: Csapó Erika szerint van-e még reálisan esélye az éremszerzésre a Lokinak az NB I. idei kiírásában.
– Természetesen van. Viszont ha meglenne a harmadik hely, és esetleg egy BL-indulás, jó lesz ez a klubnak? Mindig az motoszkál a fejemben, hogy a kevesebb néha több. Ha rajtam múlna, fix, négy-öt évre szóló csapatot alakítanék ki ahelyett, hogy a játékosok folyamatosan cserélődjenek. Vámos Petrára büszkék vagyunk, hogy milyen teljesítményt nyújt. Játéka sokat jelentett a Lokinak is. De nem oldottuk meg a pótlását, Szabó Nina ráadásul lesérült, Csernyányszki Liliána pedig még nagyon fiatal.
Egymás gondolatát vakon is tudni kell, lehet két-három év is kell, hogy minden jól működjön. Nem tudom, ez a csapat hol tart és hova halad, azonban bízom a legjobbakban."
És valóban. Az ő tehetségével az NBI-ben kellene lennie egy erős középcsapatban, minimum. Lucát én is sajnálom amúgy. Nagyon elkallódott. Bár a motivációját illetve a hátteret nem ismerem, hogy miért tart ott, ahol.
Érdekes azért belegondolni abba is h ilyen témájú beszélgetést most, két évvel később már el sem lehetne képzelni a 'PirosFehér' podcast-ban.
Melyik debreceni junior játékosnak lenne esélye az NBI-es csapatban szerepelni, urambocsá' oda felkerülni....? Ugyan kit érdekel ez már Debrecenben....?
A múlt héten teljesen véletlenül ráleltem Youtube-on egy 2023 tavaszi interjúra Kudor Kittivel "Fiatalok az NBI küszöbén - PirosFehér S01E09" Érdekes visszaidézni h két évvel ezelőtt kiket tartottak ígéretes játékosoknak - potenciális NBI-eseknek - a debreceni utánpótlásból és mi lett velük azóta:
--Cseri: ő most is van, kiegészítő irányító az NBI-es csapatban
--Panyi Anna: őt a Loki 'lepasszolta' a másodosztályba Érdre (először kölcsönbe) onnét aztán a NEKÁ-hoz igazolt szintén NBI/B csapathoz, de jó esély van rá h szeptembertől velük újra az első osztályban játszik majd
--Kelemen Dorina: a DVSC U20 játékosa a másodosztályban, nagy néha NBI-es meccsekre is nevezik - idén eddig összesen három ilyen meccsre - NBI-es jövőjét ki tudja, de az biztos h nem Debrecenben lesz
--Nagy Nóra: a 2023/24-es szezonban még a Loki játékosa, Kudor Kitti azt hiszem reménykedett benne h felviszik az NBI-be de erről szó sem volt - az egész szezonban összesen két első osztályú meccsre nevezték - ő inkább az NBI/B-be kellett, nehogy kiessen a DVSC U19-es csapata; szezon végén aztán fel is út le is út, jelenleg a kiesés ellen küzdő Vasas játékosa az NBI-ben
--Torda Vanessa: a kapust a Loki 2023 nyarán kölcsönadta egy évre Kisvárdára de onnét aztán visszaküldték, jelenleg a NEKA játékosa a másodosztályban (már nem kölcsönben)
--Reszegi Eszter ("EsztiBeszti"): a második kapus is szóba került, neki mondjuk kevés esélye volt h az NB-be felkerüljön de másik NBI-es csapat sem jött szóba, 2023 ősze óta az Orosháza játékosa (NBI/B).
A hat játékos közül egyedül Csernyánszki Liliána került be a Loki felnőtt csapatába. Nagy Nóra a Vasasban NBI-es, a többiek a másodosztályban kézilabdáznak. Cserin kívül a másik öt játékos esélyt sem kapott az NBI-ben Debrecenben.