Keresés

Részletes keresés

Fradista Utazó Creative Commons License 2020.10.10 -2 1 385

>de azaz eredmény rovására fog menni

De akkor legalább van eredmény. Így meg majd ott állunk májusban, és nézünk, hogy jé, hát pótolni kéne még vagy száz halasztott meccset. Sebaj, majd megint benevezzük a Fradit a BL-be a 2018/19-es eredmény alapján, és mindenki elégedett lesz. 

Előzmény: Trombozis2 (379)
Fradista Utazó Creative Commons License 2020.10.10 -1 1 384

Csak, hogy világos legyen, miről beszélünk: ezen a hétvégén a 8. bajnoki forduló volna aktuális. 1, azaz egy mérkőzést játszanak le, ez már tegnap megtörtént, RnD írt is itt a mérkőzésről. OK, a Győr - Fehérvár az ETO nemzetközi elfoglaltsága miatt esik ki. 

A férfiaknál kicsit jobb a helyzet, ott a 7 meccsből 3-at lejátszanak. Ez a mai "műsor":

Sok kérdés nem lehetett, hogy melyik mérkőzést közvetítse a tévé. 

 

Mivel a hétvégén nincs több bajnoki meccs, a mostani tabella lesz aktuális holnap este is, tehát mutatja a 8. forduló utáni helyzetet. Eddig egész baráti, mert a Fradit és a Győrt nem számítva, akiknek a BL miatt maradtak el meccseik, mindenkinek van legalább 5 lejátszott meccse. (A férfiaknál sokkal vadabb a helyzet). 

Csak hát az elvileg jövő szerdán esedékes bajnoki fordulóból (9. forduló) 5 meccs biztosan el fog maradni, pedig nincs BL-forduló aznap. 

A Győr - Vác meccset előrehozzák a 12. fordulóból, ezt leszámítva a két bajnoki fordulóból (8-9.) a 14 mérkőzésből várhatóan 3 kerül lejátszásra. Feltéve, hogy Fehérvár, Békéscsaba, MTK, Siófok négyesből mindenki játékra kész lesz kedden és szerdán. 

 

Ez azért baromi messze van a normalitástól. 

Süni2 Creative Commons License 2020.10.10 -3 0 383

A NEKA külön történet, hisz - ha jól tudom - Siófokra és Fonyódra járnak iskolába, nyilván tömegközlekedéssel. Ha valami, akkor az ő újra és újra karanténba kerülésük kivédhetetlen. 

 

Nagy ötlet volt pont most indítani őket az NBI-ben. Átgondolták ezt a döntést (is.)

 

(Ja, nem. Ezt sem.)

Előzmény: Fradista Utazó (381)
Süni2 Creative Commons License 2020.10.10 -1 1 382

Majd elgondolkoznak a veszprémi protokoll bevezetésén, miszerint van az otthon, és van az aréna, ennek minden pozitív "mellékhetásával". 

Előzmény: hatosfalat (380)
Fradista Utazó Creative Commons License 2020.10.10 -1 1 381

>1-2 játékost lehet nélkülözni, 10 nap karantén után folytatódhat a bajnoki menetelés

10 nap a karantén. Ami alatt edzeni sem szabad. Utána ad a szövetség még további 8 napot, hogy újra edzésbe jöjjenek a játékosok. Szóval összesen 18 nap esik ki, ez a mostani menetrendben 5 bajnoki fordulót jelent. És, mint a NEKA példája mutatja, simán lehet, hogy mire újra játékba állna a csapat, lesz megint egy pozitív teszt, és kezdődik az egész elölről. 

Mert ugye senki nem hiheti komolyan, hogy egy csomó klubnál egészen véletlenül lett pont most egy fertőzött játékos, amikor kötelezővé tették a tesztelést. Minden bizonnyal volt korábban is, csak nem tesztelték, nem derült ki. Mert az ugye világos, hogy a kézilabdázók közt a fertőzöttek nagy része tünetmentes, szóval tesztelés nélkül soha ki nem derülne, hogy fertőzött. 

Előzmény: Trombozis2 (376)
hatosfalat Creative Commons License 2020.10.10 0 1 380

Ez csak azért van, mert az MKSz nem enged halasztást tömeges megbetegedés esetén sem, mondjuk egy hónapra. Ami szerintem hibás döntés.

Ha egyszerre átmegy tíz játékoson és kihagynak négy hetet, az mennyivel rosszabb, mintha tíz játékos külön kapja el és kihagynak tízszer tíz napot?

Előzmény: Trombozis2 (379)
Trombozis2 Creative Commons License 2020.10.10 0 2 379

'Nem tesztelni' nem azt jelenti, hogy a vírus nem terjed, hanem azt, hogy nem veszünk róla tudomást, hogy terjed. Az utóbbi út a homokba dugjuk a fejünket ösvény, ami csak nagyon rövid távon alkalmazható és utána drágán fizetjük meg az árát. Egy klub számára azaz igazi rémálom, ha egyszerre 10 játékos lesz pozitív. Az gyakorlatilag egyenértékű egy 1-1.5 hónapos kihagyással. Persze fel lehet tölteni a csapatot ifi játekosokkal, de azaz eredmény rovására fog menni.

Előzmény: Taliga007 (377)
hatosfalat Creative Commons License 2020.10.10 0 0 378

A 10 nap karantén az egészséges játékosoknak szabály szerintem tönkrevágja a bajnokságot. A PCR teszt lassíthatja a terjedést, de ettől még igen sokan el fogják kapni (ez egy ilyen sport), legfeljebb nem egyszerre, hanem szakaszosan. És ha minden ilyen alkalommal a többieknek is tíz napig no edzés, akkor az a bajnokság szempontjából sokkal rosszabb.

Előzmény: Trombozis2 (376)
Taliga007 Creative Commons License 2020.10.10 0 1 377

Ezt igazából nem is értem..., tehát szted itthon nem kéne tesztelni? És akkor gyakorlatilag az ETO, meg a Fradi legyen folyamatos karanténban, mert a BL miatt náluk ugye folyamatos a szűrés (ahogy kijönnének a karanénból, játszanak két bajnokit...)?

 

Számszerűen talán azért kevés (bár sztem ez sem kevés) a pozítív eset, mert folyamatos a tesztelés...

Előzmény: RnD (372)
Trombozis2 Creative Commons License 2020.10.10 0 1 376

A kötelező tesztelés fontos annak érdekében, hogy korlátok között tartsák a kézicsapatoknál a vírus terjedését. Sokkal kezelhetőbb probléma, ha a pozitív játékosok nem fertőznek meg mindenkit csapaton belül, majd aztán csapatok között a fordulókban. A kötelező tesztek lehetővé teszik, hogy időben izolálják a gócpontokat és elkerüljék az olyan helyzeteket, hogy egyszerre 7-8-10 játékos fertőződik meg csapaton belül. 1-2 játékost lehet nélkülözni, 10 nap karantén után folytatódhat a bajnoki menetelés. Tehát a liga érdeke, hogy folyamatosan teszteljék a csapatokat a károk minimalizálsa érdekében.

Előzmény: RnD (372)
Törölt nick Creative Commons License 2020.10.10 0 2 375

A Vác megegyezett a Győrrel, szerdán játszanak előrehozott mérkőzést Győrben. 

Előzmény: Trombozis2 (365)
RnD Creative Commons License 2020.10.09 -2 5 374

Közben a hétvégi bajnoki forduló egyetlen meccsén:

 

Békéscsaba--Kisvárda: 24-32 (11-12)

 

A Kisvárda csapatában először lépett pályára Termány Rita. Az utolsó tíz percben védekezésben volt fent, majd  a legvégén támadásban is, és akkor lőtt egy klassz gólt. (Előtte adott egy asszisztot, ezen kívül meg indulásgólhoz egy hosszú passzt előre...)

 

Játszott Bouti Fruzsi is, törött orral és egy egészen bizarr maszkban.

 

Mihálffy Adri támadásban szintén fent volt mindkét félidőben rövidebb ideig. A bal karja nagyjából derékszögben állt és volt rajta egy rugalmas könyökvédő is. Ő a legutóbbi meccsen ráesett a könyökére, és még nincs rendben, de így is vállalta a játékot.

Bamberg58 Creative Commons License 2020.10.09 -3 2 373

“A kötelező tesztelés fontos ha azt akarjuk h ne legyenek bajnoki meccsek.”

10 nap karantén után készülhetnek, ha a tesztelés viszont a NEKA-n most nincs akkor lehetett volna akár 10 fertőzött is akik hónapokra kiesnek. Minimum 2-3 hónap. Most akkor melyik a jobb?

Előzmény: RnD (372)
RnD Creative Commons License 2020.10.09 -6 4 372

A kötelező tesztelés fontos ha azt akarjuk h ne legyenek bajnoki meccsek. (Egyébként számszerűen nagyon kevés pozitív eset van, de persze ez nem vigasz ha mindenki másik csapatból.)

Előzmény: Bamberg58 (371)
Bamberg58 Creative Commons License 2020.10.09 -3 0 371

Újra találtak fertőzöttet, ezért ismét karanténba kerültek. Ugye, a kötelező tesztelés fontos.

Előzmény: van_Persil (369)
van_Persil Creative Commons License 2020.10.09 -3 0 370

Mármint elöször.

Előzmény: van_Persil (369)
van_Persil Creative Commons License 2020.10.09 -3 0 369

De ök nem a kontaktkutatás okán kerültek karanténba?

Előzmény: Bamberg58 (368)
Bamberg58 Creative Commons License 2020.10.09 -4 0 368
Előzmény: Trombozis2 (367)
Trombozis2 Creative Commons License 2020.10.09 -4 0 367

A NEKA most jelentette be, hogy ők is karanténba vonulnak, mert találtak pozitív esetet.

Előzmény: RnD (366)
RnD Creative Commons License 2020.10.09 -3 4 366

Március végéig sok minden történhet. A rendszer is lehet "flexibilisebb". Fölösleges ezen itt sopánkodni meg problémázni, bár tudom h jó magyar szokás mindenben csak a legrosszabbat észrevenni és azzal teletülkölni a médiát/fórumokat.

Előzmény: Trombozis2 (365)
Trombozis2 Creative Commons License 2020.10.09 -3 0 365

A tavasz egy viszonylag tág fogalom, definíció szerint a március, április, május időszakot öleli fel. Gondolod, hogy a jelenlegi helyzet a bajnokságban fenntartható márciusig? Elvileg rendezhetnének meccseket egymás ellen azok a csapatok az nb1-ben, akik éppen nincsenek karanténban. De elég flexibilis a rendszer ehhez? Egyelőre nem úgy tűnik..

Előzmény: RnD (362)
Bamberg58 Creative Commons License 2020.10.09 -2 0 364

Legyen úgy!

Előzmény: RnD (362)
RnD Creative Commons License 2020.10.09 -1 3 363

"...Ha 4-6 csapat kiesik karantén miatt, akkor arra a fordulóra keresztet lehet vetni, mert a 7 meccs helyett jó, ha le lehet játszani kettőt...."

 

Ez sem teljesen igaz. A 'pár nélkül' maradt csapatok ugyanis egymással játszhatnának meccseket. Most hétvégén lehetne például MTK-Vác és NEKA-Móvár (a jelenlegi helyzet szerint).

Előzmény: Trombozis2 (361)
RnD Creative Commons License 2020.10.09 -2 4 362

Az EU vezetői nem akarnak túlzó várakozásokat kelteni. A Moderna gyógyszergyártó cég vezetője egy hete azt mondta h az USÁ-ban a vakcina"széles körben" tavasszal lesz elérhető. Több gyógyszergyár már a harmadik fázisban tesztel különböző vakcinákat, és közben az USÁ-ban többszázezret le is gyártottak ezekből. Amint kijön valamelyikre az engedély már másnap szállítják őket a kórházakba/klinikákhoz.

 

Egyébként azt is el tudom képzelni h sportolók az elsők között igényelhetik majd, előbb mint"széles körben" hozzáférhető lenne. A lényeg h valamelyik megkapja az FDA engedélyt.

 

OFF

Előzmény: Bamberg58 (356)
Trombozis2 Creative Commons License 2020.10.09 -2 0 361

Ha 4-6 csapat kiesik karantén miatt, akkor arra a fordulóra keresztet lehet vetni, mert a 7 meccs helyett jó, ha le lehet játszani kettőt. Itt ér véget a 'sűrítsük a furdolókat ősszel, kevesebb meccs marad tavaszra' elmélet.

Bamberg58 Creative Commons License 2020.10.09 -5 0 360

Lenni bohózat..:)

Előzmény: nicko (358)
Isthy1 Creative Commons License 2020.10.09 -2 0 359

Mi (Újváros) is karanténban vagyunk tegnap óta.

Előzmény: nicko (358)
nicko Creative Commons License 2020.10.09 -1 0 358

Tehat amit tudni.

Karantenban az Erd, Loki, Szombathely.

Fradi az rehabon eppen

Van meg csapat akit kihagytam a noi mezonybol?

Előzmény: Bamberg58 (347)
van_Persil Creative Commons License 2020.10.09 -1 0 357

A számok nem azt mutatják, hogy kibírjuk addig.

Előzmény: Bamberg58 (356)
Bamberg58 Creative Commons License 2020.10.09 -3 0 356

“Az unió vezetőitől származó információk szerint ugyanis vakcina “nem lesz hamarabb, mint a következő év fele.”

Nekünk is június és júliusi kell kibírnunk. Szabadulás május, június táján ér Magyarországra

– hangsúlyozta Orbán Viktor.”

Mai hír! Elnézést az offért.

Előzmény: RnD (355)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!