Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2020.07.30 0 1 24

Tegyük fel, hogy ki kell számolni valamit.

A mérnökünk ismeri a fém alkatrészek gyárságának lépéseit, tudja a műveleteket és azok sorrendjét.

De ha valamit ki kell számolni, akkor bakugrások vannak a gondolatmenetében.

(Kreatívabb a tényleges lehetőségeknél.)

 

 

Vegyünk egy nagyon egyszerű példát. Mondjuk ki akarjuk számolni egy R sugarú kör kerületét.

Mi szükséges ehhez?

 

Mondjuk van egy program, amely kiszámolja az eredményt.

A kezelőnek legalább három műveletet el kell végeznie ehhez.

 

Meg kell adnia a kör R sugarának számértékét, és meg kell adnia (vagy ki kell választania) a megfelelő mértékegységet. Továbbá azt is meg kell adnia, hogy az eredményt milyen mértékegységben szeretné megkapni.

Ez összesen három művelet, amelyet a kezelőnek kell elvégeznie, a számítógép nem fogja kitalálni.

(Természetesen lehet alapértelmezett mértékegység, akkor a kezelőlek ezt "csak" jóvá kell hagynia.)

 

A programnak természetesen tudnia kell néhány mértékegység átváltását.

Fapados megoldás, hogy a kezelő begépeli az általa választott mértékegységet, a gép pedig vagy ismeri azt, vagy pedig kiírja, hogy ismeretlen mértékegység. Kicsit kényelmesebb, ha a program a mértékegység kiválasztásához felajánl egy listát. De mindkét esetben a programozó számára meg kell adni, hogy milyen mértékegységeket építsen be a programba. Ez nem a kezelő dolga, hanem a "megrendelő" felelőssége még a program létrehozása előtt.

 

További lehetőség, hogy a program az előre megadottakon kívüli mértékegységekkel is tudjon számolni.

Ez a lehetőség a kezelő részéről további műveleteket igényel.

Ki kell választania, hogy a felsorolásban nem szereplő mértékegységben kívánja megadni a paramétert (vagy megkapni az eredményt). Opcionálisan meg kell adnia a mértékegységet, kötelezően meg kell adnia az adott mértékegység átváltását egy már a program által ismert mértékegységhez képest. (Számoni lehet a mértékegység nevének ismerete nélkül is, de az átváltást mindenképpen meg kell adni.) És persze opcionálisan lehessen választani, hogy a számítógép a megadott mértékegységet jegyezze meg (és a választható listába vegye fel). Természetesen ebben az esetben már szükség van a mértékegység nevére is. Mégtovábbá a kezelő által megadott mértékegységekhez javítási (és esetleg törlési) lehetőséget is biztosítani kell.

 

Ja és persze ekkor már úgy is történhet, hogy az elején a programozónak nem adják meg az "ismert" mértékegységek listáját. Abban az esetben az "öntanuló" ágon lehet elkezdeni a program használatát. Amikor egy újabb mértékegység kerül elő, amivel számolni kell, akkor a kezelő megadja azt. Sőt, már a leges-legelsőt is a kezelőnek kell megadnia. (Ebben az esetben tényleg kényelmetlen volna, ha a számítógép nem tudná megjegyezni a megadott mértékegységet.)

 

Ezek mind szükséges és logikus lépések a feladat megoldása érdekében. Semmi kreativitás nem kell hozzá, csak logikus gondolkodás.

Aztán jön az öreg mérnökünk, aki a számítást kérte és meghatározta. Leül a számítógép elé és nem tudja kezelni.

Azt tudja, hogy milyen eredményt szeretne kapni. De azt már nem érti, hogy ehhez milyen műveleteket kell a kezelőnek elvégeznie és miért. :(

Előzmény: ab03 (21)
Törölt nick Creative Commons License 2020.07.30 0 0 23

Össze tetszik téveszteni a kerületi szögeket a középponti szöggel.

Előzmény: lxt (5)
hiper fizikus Creative Commons License 2020.07.29 0 0 22

Együttérzek veled, vannak is ilyen aggodalmaim .

Kíváncsivá tettél, miből állt a feke módod ?

Előzmény: ab03 (21)
ab03 Creative Commons License 2020.07.29 0 0 21

kb 10 éve egy játékfejlesztő cégnél ahol dolgoztam kitaláltam egy grafikai eljárást. elmondtam a kódereknek, akik meg is értették, de nem érdekelte nagyon őket, meg nem is tartották túl jónak. az eljárás lényege az, hogy egy nehezen kiszámítható (realtime nem megvalósítható) effektet "fake" módon valósított meg, de gyorsan. nyilván emiatt nem volt olyan minőségű, mint az igazi, viszont használható volt.

kb fél év múlva jött ki az első játék (crysis) ami ezt az effektet használta. azóta minden komolyabb játékban és enginben benne van :)))

mondanom sem kell, 1 hét múlva már a mi játékunkba is belerakták a kóderek. hahaha. nekem nem hittek, meg lefikázták. de amint a "nagy külföldi nagy híres" játékban benne lett, máris hittek benne.

az eljárás neve SSAO (screen space ambient occlusion), ha valaki rá akar keresni.

hiper fizikus Creative Commons License 2020.07.29 0 0 20

Nem csak a teljesen újak az érdekes, hanem a régiek netes linkjei is !

Előzmény: ab03 (19)
ab03 Creative Commons License 2020.07.29 0 1 19

a kreativitás alapvetően széles látókört kíván a tudományban. hacsaknek valamit teljesen alapvető tudományos elméletet talál ki valaki. 

széles látókörrel meg lehet látni azokat a területeket, összefüggéseket, ahol még kreatívan lehet valamit csinálni.

hiper fizikus Creative Commons License 2020.07.29 0 0 18

"tudományos szempontból kérdezi? tudományos céllal?"

igen, de pl. műszakiaknak, hobiknak, szórakozóknak, ...

 

"zenét akar szerezni"

A zene egy folyamat, ami nem elemekből kindulva valamit elérve készíti a zeneművet, ezért nemnagyon ide való .

 

"vagy festeni"

A pl. szobafestéssel is így van: ha folyamatként tekintünk a szobafestésre, akkor nem ide való, de ha pl. konkrét színeket akaunk kikeverni, akkor ide is lehet, mert ugye van kiindulási színek, mint elemek, amiket speci keverógépel, és speci módosítószerekkel kezelünk mint a hogyanra válasz, és az eredménye egy konkrét jófajta festék, amit lehetőleg házilag is előállíthatunk magunkanak . Ha a szobafestést úgy értelmezzük, hogy vannak kiindulási dolgok, világosan megmondjuk a hogyant velük, és az eredmény egy művészileg festett szoba, amit ajánlunk másoknak is lekészíteni, akkor jöhet ide .

Előzmény: ab03 (17)
ab03 Creative Commons License 2020.07.29 0 0 17

nem teljesen értem a topik kérdését. tudományos szempontból kérdezi? tudományos céllal? gondolom nem zenét akar szerezni a topiknyitó, vagy festeni

hiper fizikus Creative Commons License 2020.07.29 0 0 16

páá

Előzmény: macckoosza (15)
macckoosza Creative Commons License 2020.07.29 -1 1 15

Engem kifejezetten zavar, de ha erre vádaskodás a válasz, akkor leléptem innen.

Előzmény: hiper fizikus (14)
hiper fizikus Creative Commons License 2020.07.29 0 0 14

csak kötekedsz

Előzmény: macckoosza (12)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2020.07.29 0 1 13

Vegtelenszer 180°.

Előzmény: lxt (5)
macckoosza Creative Commons License 2020.07.29 0 2 12

"hibáztasatok" -ezt is javítani kéne, mert felettébb zavarja a kreativitásom itteni kibontakozását! ))

Előzmény: hiper fizikus (10)
macckoosza Creative Commons License 2020.07.29 0 2 11

Lehetnél ennél kreatívabb-aktívabb is! ))

Előzmény: hiper fizikus (10)
hiper fizikus Creative Commons License 2020.07.28 0 0 10

Gondold hozzá !

Előzmény: macckoosza (9)
macckoosza Creative Commons License 2020.07.28 0 2 9

Az nem volt feltétel. Javíttasd ki a topikcímet.

Előzmény: hiper fizikus (8)
hiper fizikus Creative Commons License 2020.07.28 0 0 8

De a kreativitásnak van menyisége: csekély-kis-nagy-sok kreativiás .

Előzmény: macckoosza (7)
macckoosza Creative Commons License 2020.07.28 0 3 7

Ha valamit készítünk, az mindenképpen kreatív, hiszen megteremtünk valamit, ami addig nem volt.

hiper fizikus Creative Commons License 2020.07.27 0 0 6

intelligencia =def problémamegoldóképesség: "a görcs húzon fel az emeletre"

kreativitás =def alkotóképesség: "Miből?, Hogyan?, Mit?"

 

kreativitás ≠ intelligencia

 

Csak annyi, hogy ebben a topikban valami konkrétat szeretnénk alkotni, és nem valami áltudományosat !

Előzmény: lxt (5)
lxt Creative Commons License 2020.07.27 0 0 5

Nem utolsósorban: problémánként, a lehetséges megoldások (és egyáltalán, a perspektívák) száma is véges, nemhogy azok a megközelítések (mint próbálkozások), melyek valamiféle eredményre vezethetnek.

Persze ehhez is kreativitás kell, de ha jól sejtem, nem erről értekeztek:

 

 

Ahogy haladunk előre az időben, egyre többen kerestek/keresnek új megoldásokat (ámde törvényszerűen, egyre ritkábban találnak) – hacsak (és ugyancsak a kreativitásnak köszönhetően), korábban nem létező problémák merülnek fel.

 

A kreativitást, mint képességet, csakis általánosan lehet értelmezni.

Aki egy tejfölös dobozt harmonikává szabdal, az bizonyosan kreatív. Ugyanakkor lehet, képtelen beosztani az idejét.

Amennyiben a kreativitás alatt a(z általános) problémamegoldó képességet értjük, akkor meg ugye, azt nem kreativitásnak hívjuk.

jogértelmező Creative Commons License 2020.07.26 0 1 4

Lángvágóval vagy plazmavágóval se sikerült?

Előzmény: Elminster Aumar (3)
Elminster Aumar Creative Commons License 2020.07.26 -1 3 3

"A kreativitás korunkban kihalóban van!"

 

Egy fenét.

Százalékos arányában pont ugyanannyi kreatív ember van manapság is, mint a múltban bármikor. Csak mivel manapság sokkal több ember van, ezért gyakran előfordul, hogy olyan "mintából" akar valaki következtetést levonni, amely "mintába" véletlenül egyetlen kreatív ember se került bele. Különösen gyakran jelentkezik ez azoknál, akik maguk se kreatívak, és a "hasonló-a-hasonlóhoz" elv alapján a teljes ismeretségi körük szűkében van a kreativitásnak.

 

A kreativitásról szólva, egy minapi példa:

http://gyartastrend.hu/muveltmernok/cikk/vaghatatlan_anyagot_alkottak

Előzmény: Creativus (1)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2020.07.26 0 0 2

Hatekonyan. Olyan eszkozoket, amik hatekonyabbak es hasznosak.

Creativus Creative Commons License 2020.07.26 0 2 1


A kreativitás korunkban kihalóban van!

Bár ez látszólag paradoxonnak tűnik, ám azt a sok újdonságot, amit észrevehetünk, csak a több generációval ezelőttiek lendülete tartja életben. A többi meg a múlt ismétlése, némi átkozmetikázással (...egy újszülöttnek minden vicc új!)

A múltból egy Galaktika cikk bizonyítja, hogy kutatások is folytak ezen a területen:

https://kreativfantazia.blog.hu/

Ugyanakkor az utóbbi két évtized lendülete meglepő felfedezéseket tett a biokémia területén, a hormonokkal kapcsolatban.

A kreativitáshoz kell egy olyan - hormonok által vezérelt - gondolkodásmód, amelyet akár spontán, akár tudatosan elsajátítva, a az agyunk működését kreatívvá tehetjük. Ennek az egyik része a "heuréka" élmény felfedezése magunkban, amely az endorfin nevű hormonnal kapcsolatos (Nagy mennyiségben dopamin termelésre szólítja az agyat, szerepe van a fájdalmak elviselésében, ez váltja ki pl. a holtponton túljutást a sportolóknál, és legfőképpen az orgazmusban is ez képződik extrém nagy mennyiségben).

Egy másik oldala az, hogy a férfiakra jellemző fix-memóriaszerű gondolkodás mellett (amelyet a tesztoszteron vezérel), el kell sajátítani az összefüggéseket, kapcsolatokat kezelő gondolkodásmódot, mely a nőkre jellemző leginkább (ezt az ösztrogén vezérli). Az ösztrogént a férfiak is tudják használni, noha szervezetük nem termeli ugyan, de szükség esetén egy aromatáz nevű hormon azt a tesztoszteron átalakításával (így fogyasztásával) mégis elő tudja állítani. Tehát nekik rengeteg tesztoszteronra van ehhez szükségük. A nőknél az ösztrogéntermelés a nagy mértékű, tesztoszteronjuk viszonylag kevés van, ezért náluk - szerencsés esetben is - ritkább a kreativitás a hagyományos értelemben.

Ugyanakkor egy csapda, félresiklás mindkét nemnél, hogy az ösztrogént - mivel nagyon sokoldalú (a tesztoszteronnal szemben) - másra "pazarolják" el. Az - egyébként nagyon fontos - gondoskodásban jelentős még a szerepe, illetve meglepő módon az agressziót is ez képes vezérelni (az anyaoroszlán haragja), és pl. a trollkodás mögött is az áll, hogy - leginkább férfiak - a tesztoszteron által megoldhatatlan helyzetekben (amikor is beindul az aromatáz enzim), a képződött ösztrogént nem az összefüggések keresésére, hanem - gyomorból - agresszióra használják.

Ma már egyértelművé válik sok szakértő számára, hogy mindezek, és a civilizációs hanyatlás mögött egyértelműen az új generációk, és az emberiség olyan megváltozott szokásai húzódnak, amelyeket az 50 évvel ezelőtti szexforradalom váltott ki. A fellazult szexualitás nem csak pszichés sérülések millióit generálta a fejlett nyugaton (ez egy külön, nagy téma), hanem a kreativitás kihalását. Még S. Freud vélte úgy, hogy a szexuális korlátok nem csak neurózist képesek kiváltani némelyekben, hanem éppen hogy alapja a kreativitásnak, annak a "társadalmi energiának" ami a civilizációt felfutó ágban tartja (Szublimáció elmélet). Ezt a teóriát - önmaga számára is meglepő módon - J. D. Unwin erősítette meg kutatásában már több mint 80 éve (Sex and Culture - 1934). Az elmúlt fél évszázad egyre inkább kibontakozó következménye pedig fényes bizonyítékot szolgáltat majd minderre a jövő számára.

Hanyatló, sőt katasztrófába zuhanó világunk csak úgy menthető meg, ha a kreativitás ismét föltámad nagyon sok emberben, ehhez azonban - a fentiek szerint - egy nagyon komoly, szinte kivitelezhetetlennek tűnő szemléletváltásra volna szükség.

Előzmény: Creativus (0)
Creativus Creative Commons License 2020.07.26 0 0 0

A kreativitás alapjai nélkül nem tudunk csinálni SEMMI kreatívat.

SEMMI = 0

 

 

Előzmény: hiper fizikus (-)
hiper fizikus Creative Commons License 2020.07.26 0 0 topiknyitó

Elsősorban:

Adva vanak valami elemiek, csinálunk velük valamit, és ezáltal kapunk valami határozott végeredményt, ami nem csak testi hanem szellemi is lehet, csak konkrét legyen ! Persze úgy, hogy más is elkészíthesse ! Tehát meg kell lennie a Miből?, a Hogyan? és a Mit? pontoknak, és ezek a pontok nem lehetnek "homályosak", de a felsorolásukból a nem lényeges tagok könyítés célból opcionálisan el lehetnek hagyva ! Röviden opcionális lehet, de homályos nem lehet .

 

Másodsorban:

Ahogyan csak akarod ...

 

https://tesztarena.hu/muanyag-targyak-keszitese-otthon-fillerekbol/

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!