A jelenlegi elképzelések szerint a Hilbert-térben lévő kvantumállapotok korrelációja okozza a "távolság" makacs illúzióját.
(Jacobson 1995-ben publikálta. Feltéve, hogy már előtte is dolgozott a témán, nem egy perc alatt ugrott ki a fejéből. Nagyjából 30 év kellett, hogy napirendre kerüljön.) Mi harminc? Hát év.
Ráadásul az "üres" térben is. Évtizedek óta megoldatlan az ún. renormálási probléma, cirka 160 nagyságrend az eltérés a csillagászati anyagsűrűség és a kvantum térelméleti között. Köbcentinként több száz tonna kellene legyen a vákuum sűrűsége az utóbbi szerint. (Ez bizony sűrűbb, mint a vas. Terjedhetnek benne transzverzális hullámok.)
És persze ezek a kvantumállapotok ott vannak az eseményhorizont mögött is. Nem nagyon akarnak a szingularitásba potyogni.
Az elektron hullámának viszont nincs közege. Ezt a diszperziós relációjából tudhatjuk.
Mintha az általunk tapasztalt részecskék is csak félig-meddig kvázirészecskék lennének, mint a fononok.
Napjaink haladó fizikájának hittétele az információ megmaradása.
Óh, yeah.
Végre valaki, aki nemcsak az EGÉSZ fizikát ismeri alaposan, de napjaink "haladó fizikáját" is kívül-belül, előre-hátra betéve ismeri, és ezért óriási rálátással bír arra, hogy milyen hittételekkel, valamint modellekkel dolgozik, valamint hogy mi a "hittétel" és mi nem az.
Nagyon fontos, hogy legyenek ilyen emberek istenek, mert azok, akik ezt művelik, főállásban, napi 8-16 órában, 30 éves szakmai tapasztalattal, azok mind azt mondják, hogy jó, ha kb. a tízezrelékét ismerik napjaink "haladó fizikájának".
Ezért nagyon fontos, hogy legyenek polisztirolok, akik mindent is tudnak, sőt mindent is jobban tudnak.
Napjaink haladó fizikájának hittétele az információ megmaradása.
Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy a geometrizálás csak egy modell.
És amit ómár írt a másikban, hogy nem tudunk egyértelműen távolságot mérni,
nem elképzelhetetlen, hogy ez is csak a poszt-szavannai matekunk hiányossága.
(Apropó: nem hiányosság, hanem továbbfejlesztési lehetőség. Hatékony védekezés a védésen.)
Körzővel és vonalzóval nem lehet a téridőt meggörbíteni. Ez csak egy (?viszonylag?) sikeres geometriai leírás.
A legújabb elképzelések szerint a Hilbert-térben kvantumállapotok vannak, ezek korrelációjából lesz a távolság.
"Alig vártam, hogy elérjek végre a tér(idő) emergenciájához, ami a harmadik rész. Az agyam eldobtam. Lelkesedéssel töltött el, hogy milyen (eddig számomra) ismeretlen úton működhet a téridő, és így a klasszikus fizika emergenciája. Totál korrekt volt a szerző és a fordító is(!), ahogy a metrika szerepét leírták ismeretterjesztő szinten, ahogy arra is vették a fáradtságot, hogy nem csak a távolságok ismerete, de a területek ismerete is elég a metrika ismeretéhez. És ebből kifolyólag számomra teljesen döbbenetes volt, és eleddig ismeretlen, hogy 1995-ben Ted Jacobson a QFT matekjából, az energia és entrópia kapcsolatából, valamint az entrópia és a határfelületetek területének kapcsolatából levezette az áltrel EInstein-egyenletét! Nem posztulálta, hanem mélyebb elvekből levezette!!!! Ez számomra teljesen ismeretlen volt eddig! Azért ez nem semmi."
Kérdeztem már, hogy a hullámfüggvénynek van-e entrópiája.
Mert a klasszikus fizikából már tudjuk, hogy vannak belső energiák. Rejtett belső szabadsági fokokban.
Sokan próbálkoztak a gravitáció kanonikus kvantálásával. De az újabb elképzelés, hogy ez egy eredeti kvantum jelenség.
1. Abszolút (standard távolságból észlelhető) fényességről, energiaterítésről (és azok összegzéséről) van szó. (Ez esetben Napunk miatt nem kell aggódni.)
2. Integrálási tartomány: a kozmikus horizonton belüli térrész most. Vagy pedig az a téridőkúp múlt, melynek eseményeit fényszerű intervallum választja el a mi most-unktól. (Lehet, hogy nagyon nem mindegy. Számomra nem világos, szerző melyikre gondolt.
3. Egy pillanatig (pontosabban tizedmásodpercig) az említett feketelyuk fúzió a "fényesebb" objektum, túlragyogja a fenti integrált.
4. Semmiképpen nem arról van szó, hogy egy tetszőleges nagyságú és irányú földi felületen átáramló energia domináns része gravitációs hullám lett volna.
A kozmikus háttérsugázás teljes energiáját veszük alapúl, amióta a világegyetem az ősrobban után 400.000 évre átlátszó lett, és 3000K-ról a vöröseltolódás után 2.7K hőmérsékletű hősugázást küld el nekünk. Az összes foton a 46milliárd éves sugarú gömb térfogatában található foton a látható táguló világegyetembe, kb. 1067 Joule nagyságrendű energiát képvisel. Csak ezt asszem mi egyszerre nem látjuk.:)
Itt olvasható, hogy az atomos anyag a világegyetembe, feltételezve a sík voltát és nagyon kis sűrűségét, kb. 1053kg nagyságrendű. A barionos részecskék száma kb. 1080 nagységrendű, a 1090a kibocsájtott fotonoknak nagységrendje, itt átlagos hullámhosszról sajnos nincs adat. Ez nagyon nagy mennyiségű energiát képvisel, dehát a világegyetem is nagy.:)
Kisebb léptékbe számolva: mi a Napot látjuk sugározni nappal, éjjel sötét az ég- attól függtelenül, hogy látunk fénylő csillagokat.
A beeső napsugárzás fluxusa átlagosan 1400W/m2 a troposzféra tetejét, vegyünk a 550nm hullámhosszat átlagosan.
Egy ilyen proton energiája kb. 3x10-15Joule, de sok jön belőle, kb. 3.5 x1021 darab négyzetméterenként, a Föld felülete 5 x1014 négyzetméter.
A másodpercentént besugárzott elektromágneses energia az egész bolygóra: 5.3x 1021Joule.
Ehhez képest, számunkra az összes besugázás világűrből elhanyagolható.
Lehet, hogy pár okos ember utánnaszámolt, mert több helyen azt olvastam, hogy nagyobb volt az három Naptömegnek megfelelő energia löket, mind ugyanakkora egységnyi idő alatt kisugárzott elektromágneses energia az egész világegyetembe.
Az eseményhorizontukon keresztűl nem jön ki sem anyag sem sugárzás.
Ezek mozognak a világűrbe és perdületük is van (akkréciós korong).
Ha egymáshoz elég közel kerülnek akkor ősszefonódnak, de utánna kisebb lesz a tömege a keletkező fly- nak, mind a két tömeg ősszege.
Olvastam, hogy az első összefonódástnál aminek a hullámait befogtak. olyan nagy energiájú volt, mind az ősszes látható elektromágneses sugárzás a világűrben..
Az összefonódáshoz, a két test rendszer potenciális energiája (negatív) át kell alakuljon mozgási energiája (pozitív), így nem sérűl az energia megmaradása.
Csakhogy a összefonódáshoz egyre közelebb kell kerüljenek egymáshoz, így a potenciális energiájuk is egyre csökken, ez gyenge gravitációs hullámok alakjában távozik a két-test rendszerből. Kis tömegeknék ez a folyamat évmilliók alatt lezajlik, nagy tömegeknél évmilliárdok alatt, de ez függ a pálya excentricitásától is.
A végén annyira közel kerülnek, hogy a perdületük és mozgási energiájuk (a kerületi sebességük a fénysebesség nagységrenjében) eltávozik a rendszerből gravitációs hullámok alakjában, de valamennyi megmarad mind a kettőből, mert a keletkező fy pörög és mozog is.
Létezik az, hogy az összefonódás alatt a perdületük és a kerületi sebességük részleges elveszése miatt távozik el kb. 15%-ot a tömegükből?
Nagyon rövid alatt történik meg a rendszer energiavesztessége, ezért egy gigantikus energiájú hullámforrást észleleltek.
Ha egy fekete lyuknak nincsen akkréciós korongja és nem zuhan bele éppen az anyag, akkor kuka. Lapít mint sz@r a fűben. Miből vehetnénk észre, hogy ott van?
Persze vannak módszerek (gravitációs mikrolencsézés, láthatatlan partner körül keringő csillagok stb.) de ezek is olyanok, mint tűt keresni a szénakazalban. Ha nem éppen akkor nézünk a megfelelő irányba, akkor vagy végleg, vagy nagyon hosszú időre lecsúszunk a felfedezésről.
Annyira szeretnék ezt igazolni, hogy az már gyanús. Kételkedés lappang a felszín alatt. Ami nincs rendesen megalapozva, azzal számolni se lehet rendesen, kvantumszámítógép ide vagy oda. Azt hoznak ki, amit akarnak így. Hawking is kiszámolta. Papíron ceruzával.
Rakjunk egy kis helyre jó sok egyféle elektromos töltést (ha tudunk), ott lesz a tömege, egyszer, gravitál, de a körülötte lévő elektromos mező energiaimpulzus-tenzorának is van gravitációs hatása az ált.Rel szerint, másodszor.
GÁ elég sokat számolt, mire kihozta a triviálisat.
A töltésről hullámként leszakadó mező is gravitál.
„Az energiaimpulzus-tenzor eloszlásjellegű (sűrűség jellegű) mennyiség, és az szokványosan csak vonzó gravitációt mond, az EM-mezőre is, de van egyfajta olyan (diagonális) formája (komponens lehetősége), ami antigravitációs téridőgörbületet jelent. Viszont ez még egyáltalán nem biztos, hogy a modellben ez alkalmas a fizikai világ ezen tulajdonságának lemodellezésére. „
Mi van akkor, ha van negatív tömeg? Vagyis az energiaimpulzus-tenzornak egy szellemi, vagy Anti változata? Az egyik a balos, a másik a Jobbos. Az ERŐ két oldala.;-)
De az is görbíti a téridőt meg a teret is. Igen, az a taszító gravitációs mező. Ha elég közel van benne a tömeg, akkor tud csomósodni, mert felülmúlja a kis antigravitációs hatást. Nem, nincs kétféle töltése. Vagyis nem szoktuk annak nevezni, de lehetne, és akkor többféle töltése van, az energiaimpulzus-tenzor egymásba nem forgatható fajtáinak megfelelően. Az energiaimpulzus-tenzor eloszlásjellegű (sűrűség jellegű) mennyiség, és az szokványosan csak vonzó gravitációt mond, az EM-mezőre is, de van egyfajta olyan (diagonális) formája (komponens lehetősége), ami antigravitációs téridőgörbületet jelent. Viszont ez még egyáltalán nem biztos, hogy a modellben ez alkalmas a fizikai világ ezen tulajdonságának lemodellezésére. Próbáljuk hasznosítani, hátha. Ha nem, akkor legfeljebb csak egy lyukas rész, vagy "szellem". A kvantumtérelméletben, mértéktérelméletben is vannak ilyenek a modellekben. Nem fizikai részek, szektorok. Ezeket találóan szellemeknek nevezzük. Része a matematikai struktúrának, nem lehet kirakni belőle, gyakran zavaróak. És van, mikor ezeknek valamilyen értékeket kell adni, megengedni, vagy vesznek fel. Érdekes, de nem biztos, hogy minden része hasznosul a modellnek.
„Azonban van egy olyan dolog, hogy nagyon nehéz lenne annyi egynemű töltést a taszítás miatt egyhelyre tenni, hogy észrevehető gravitációs térgörbítő hatása legyen. De ez nem oldja fel az elméleti dilemmát.”
A sötét energiának nem térgörbítő, hanem tértágító,(gyarapító) hatást tulajdonítanak. Ez lenne a taszító gravitációs mező? Az, ami nem engedi csomósodni az amúgy vonzó tömeget? Vagy a gravitációnak is van kétféle töltése, ami a tömegnél (részecskénél) vonzás, a mezőnél (térnél) taszítás?
Annyira nem tudja csapdázni az elektromos töltést, mert az nem csak úgy magában van (bezárva a részecskébe), hanem a kökcsönhatási mezője is jelenti őt. A gravitáló tömegre is ezt lehet mondani. Ebben hasonlóak. A fekete lyuk bekebelezi az elektromos töltés központi objektumát, a részecskét, de maga a mezeje kint marad. Olyan, mintha duplikáltan lenne, és problémás is ez, mert akkor most hol is van a tömege? Bent a fekete lyukban, vagy kint? Kint ugye az elmélet szerint van energiaimpulzus-tenzora, ami ott helyben gravitáló tömeget jelent. De a tömege bentről is gravitál. Ehhez a dilemmához amúgy nem is kell fekete lyuk. Rakjunk egy kis helyre jó sok egyféle elektromos töltést (ha tudunk), ott lesz a tömege, egyszer, gravitál, de a körülötte lévő elektromos mező energiaimpulzus-tenzorának is van gravitációs hatása az ált.Rel szerint, másodszor. Nem tudom mit mondanak erre a nagyokosok, de kíváncsi vagyok. Azonban van egy olyan dolog, hogy nagyon nehéz lenne annyi egynemű töltést a taszítás miatt egyhelyre tenni, hogy észrevehető gravitációs térgörbítő hatása legyen. De ez nem oldja fel az elméleti dilemmát. A kérdés nyitott, és felhívja a figyelmet, hogy vajon mennyire illik bele az elektrodinamika az ált.Rel-be. (már erről is beszéltem pár éve)
Az nem lehetséges, hogy ha egy tömeggel rendelkező objektumnak valóban kialakul az eseményhorizontja, (nem csak kiszámolva van) akkor a gravitációs vonzása csapdába ejti az elektromos töltéseinek kifelé irányuló hatását? Az elektromos elszivárgás, vagy „párologtatás” a szomszédos „csapdáknak”, a nála nagyobb tömegű objektumoknak köszönhető.
