Még mindig jobb ha önként nyúlnak, mint amit a mocskos csútkány csinál, hogy az állam turkál a zsebedben és veszi ki a pénzedet, hogy a vazallus médiát éltesse közpénzből. MTVA, KESMA és a sor hosszú.
Nyilván az Indexről, de mivel nem írták oda, így nem téveszthető össze a 444-nek adott támogatás egy leendő Indexnek adandó támogatással (ugyanis Pomber ezt írta, teljesen gyagyának nézve azokat, akik a zsebükbe nyúltak).
Az Index történetével egyébként kivétel nélkül mindenki példálózik, a tüntetésen is fontos mondatként hangzott el, hogy "nem elég a független médiát olvasni, támogatni is kell".
Az Index sorsa jó tanulságként szolgált ehhez, ennyi az összefüggés (és csak ennyi).
"Éppen most láttuk, ahogy a hatalmi gépezet pillanatok alatt darálta be a magyar média egyik legfontosabb szereplőjét, így nem maradt sok idő megvédeni a szabad sajtó maradékát. Pedig sosem volt nagyobb szükség rá, hogy maradjon, aki elmondja az igazságot."
Te azt hiszed, hogyha nyalunk Brüsszelnek akkor bármiféle érdekünk érvényesülhet, ha az üti mondjuk a németekét...???
Ember!
A szavazást meghekkelték, hogy a kívánt eredmény jöjjön ki, a szargentini jelentésnél! És az csak egy kis csuklóztatás volt egy Nord-stream-hez képest!
Semmilyen összefüggés nincs, azon kívül, hogy valakik élelmesen kihasználtak egy meglévő helyzetet.
Látod, addig írtad itt a fake információidat, amíg mások már arról képzelődnek, hogy a 444 felhívásában az Index neve is szerepelt. Ezt éred el a saját fantáziálásoddal (bár persze, kell ehhez olyan valaki is, mint Pomber, aki akár igaz, akár nem, hozzáteszi a maga tévhitét a dologhoz).
Egyértelmű a 444-kampány felhívása: a 444-nek kérték és nem másnak. Ennyi.
A felhívás minden egyes bekezdésében ott szerepel a 444 neve, így nincs félreértés, hogy kinek adtak (aki ezt feltételezi, az meg gyengeelméjűnek nézi az embereket).
Ezért érdemes genyáskodni, nagy hangon sértegetni mindenkit. Pávatáncolni és gyűlölet kampányokkal gyalázni Brüsszelt, a vezetőiket, hülyének nézni mindenkit.
Az ország vezetőin múlik mit akarnak átvinni az eu-s adminisztráción. A csútkánynak fontosabb volt a pálinkafőzés kibrusztolása.
Hülyéskecc te gyerök...
Az Északi-Áramlat 2-t megcsinálták úgy, hogy tiltakoztunk ellene rendesen, kb. a fél EU-nak szar az ügy, de a németek átverték, mert így ők kaszálják az összes tranzit díjat, cserébe elbuktatták a Déli Áramlatot.
A lehetőségeink kb. ott vannak, hogy főzhetünk pálinkát és keresztbe tudunk tenni az ukránoknak, mert szívatják az ottani magyarokat.