88 emberről beszélünk, csak a te buta fantáziádban létezik 100+ ember.
A mérleg és eredménykimutatás közhitelű adat, megtekinthető a hivatalos cégnyilvántartásban, így az nem vita kérdése csak azért, mert valaki nem tudja elképzelni.
Közismert tény, hogy tavaly és az idén csökkentették a szerkesztőség dolgozóinak fizetését. És még az se biztos, hogy mindenki 8 órás főállásban volt, mert erre nincs adat a cégnyilvántartásban.
Abban biztos vagyok, akik a régi - egykori alapítók vagy 5 ,10 éve az indexet elhagyók - index tagok közül beáll az új Index kötelékébe, azt megbélyegzik. Teszi az a csorda, akik olvasták az indexet, onnan szerezték a muníciót az itteni fórumozáshoz és elkötelezettek az Index szellemiségéhez.
Csak végig kell olvasni egyesek hozzászólásait.
Nem mindegyik Index újságíró volt hangos, politikailag elkötelezettes a hangadók táborába sem tartozott.
Tevan leírta, elmondta, mikor bement az indexbe volt aki nem fogott vele kezet, volt aki nemtetszését fejezte ki az érkezése miatt. Pedig Tevantc a jóindulat, tenni akarás, jó szándék vitte be az új Index épületébe.
A szerencsétlen Magyar Nemzet képtelen megkülönböztetni egy lapot, azaz egy sajtóterméket egy Facebook-oldaltól?
LOL :)
Innentől máris teljesen hiteltelen, csupa hülyeséget tartalmaz ez a cikk.
Egyébként meg senkit nem buzdítottak adományozásra, sőt, éppenséggel azt írták a Facebook-oldalukon, hogy egyelőre senki ne tegye, mert még nincs meg erre a megfelelő konstrukció.
Mi az, hogy "éves költségvetés"? Ilyen nincs egy gazdasági társaságnál, LOL :)
A személyi jellegű ráfordításokból kereken 500 millió Ft volt a bérköltség, az összes személyi jellegű ráfordítás pedig 610 millió Ft (járulékokkal és egyéb személyi jellegű kifizetésekkel együtt, ide tartozik többek között az igazgatósági tagok tiszteletdíja is).
A bevételek összege 1.470 millió Ft volt, ebből 1.244 millió Ft az értékesítés nettó árbevétele, egyrészt hirdetésből, másrészt más termékek eladásából (könyvük is volt).
További 230 millió Ft jött be támogatásokból és hasonlókból.
Az összes személyi jellegű ráfordítás tehát a bevételeknek 41 %-át tette ki.
Tavaly csak nagyon kevesen adományoztak, minek is tették volna (én se tettem), amikor az Index.hu Zrt-nek volt enélkül is pénze.
Teljesen más a mostani helyzet (de persze, te ezt nyilván nem érzékeled, mert a változások tudomásulvétele általában nem tartozik a tulajdonságaid közé).
badarság. Olvass a szennylapjaitokon kívül mást is. Inkább azon rugózz, ki fogja és milyen színvonalon vinni a zindex roncsait. Méltó társa lesz a zó rigó, soknyóc és prostisoknak....A többi még aljadékabbról nem is szólva.
Szerintem a Fidesz döntéshozói eredetileg azzal kalkuláltak, hogy az Index szerkesztősége (vagy legalábbis a többség) ugyanolyan meghunyászkodó lesz, mint mondjuk az Akadémia.
Lófüttyöt!
A Fidesz azzal számolt, hogy az Index tovább ontja az ordas és átlátszó hazugságait, tovább erodálva az ellenzék megmaradt hitelét.
Az Idexet Gyurcsányék ugyanazzal az ötlettel robbantották fel, mint az MSZP-t... Az apró darabokkal megpróbálják feltukmálni a sötét sarkokban meg a lapos kövek alatt meghúzódó potenciális ellenzéki olvasókat, akiknek már nem volt gyomra az Indexhez.
Ez majdnem fél évig elég, aztán már hirdetések is lesznek (meg folyamatos előfizetés).
Az Index tavalyi költségvetése 1,2 milliárd forint volt, ennek több, mint a fele bérköltség. Ennyibe került fenntartani a 115 fős szerkesztőséget, a már rendelkezésre álló infrastruktúrával (meg egy profi back office-szal, aminek a költsége itt nem is szerepel.:-)) Az olvasóktól meg beszedtek 124 milliót, egy év alatt.
Persze, lehet lapot indítani, még fent is lehet tartani közösségi finanszírozás+reklámbevételek útján, csak nem egy ekkora szerkesztőgárdával, hanem max a tizedével.
‼️ Lesz másik! – Beigazolódhatnak Bodolai állításai
Visítás, vonulás, könnyek: minden csak színjáték volt, csakúgy, mint a kormányellenes tüntetés. Minden létező ellenzéki politikus hangosan kiabált, ki itthon, ki Brüsszelben, hogy itt pedig "a zorbán" felszámolja az indexet. Közben a valóság az, hogy egy index helyett most lett kettő, sőt, lesz három is, mert a "távozó indexesek" csak egy átmeneti oldal, amit biztosan nem szüntetnek majd meg, hanem mellé csinálnak még egyet. Közben lejáratták a kormányt és Magyarországot, a megtévesztett híveikben meg bűntudatot keltettek és további adakozásra buzdították, mert a tarhálás az a balhé közben is folyamatos volt.
Igaza lehet Bodolai Lászlónak, az Index igazgatósági elnökének, aki nemrégiben arra utalt, hogy az egész Index-ügy nem más, mint előre eltervezett színjáték. A legfrissebb fejlemények pedig nagyon ebbe az irányba mutatnak.
A magát a „független” hírszolgáltatás élharcosainak bemutató volt Index-csapat hamarosan új portálnál folytatja a munkát, legalábbis erre utal a minap közzétett posztjuk – amit a Távozó indexesek elnevezésű Facebook-oldalon is megosztottak. „Lesz másik!” – így szól az üzenet, és a bejegyzésből az is kiderül, hogy erre feltehetően nem kell sokat várni.
Márpedig ha hamarosan tényleg új portál jön létre, azzal beigazolódnak az Indexet tulajdonló alapítvány elnöke által megfogalmazottak, aki a múlt heten így reagált a történtekre: „ha a volt indexesek két héten belül új oldalt hoznak létre olyan kiadóval, amely egy hónapja be van jegyezve, akkor bocsánatkérést várok mindenkitől, mert színjáték volt az egész ”.
Csak kamu a szolidaritás Bár a 24.hu látszólag együttérez baloldali társlapjával, ennek ellenére ízléstelen módon fizetett hirdetésként terjeszti a Facebookon az indexes felmondásokat – írja az Origó. A 24.hu jelenleg 11 Indexszel kapcsolatos hírt köröztet a közösségi oldalon. Az Origó úgy véli, hogy az akció mögött Varga Zoltán, a Central Médiacsoport vezérigazgató-tulajdonosa állhat.
Index szerkesztősége július 24-én azt követően mondott fel, hogy Bodolai László, a Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnöke kezdeményezte a portál főszerkesztőjének, Dull Szabolcsnak a menesztését. A sajtószabadság halálát siratva nemzetközi hisztéria vette kezdetét, és azonnal a Fideszt nevezték meg az események előidézőjének, annak ellenére, hogy Bodolai kijelentette, a nagyobbik kormánypártnak semmi köze nem volt a történtekhez, mert „az Index úgy esett szét, hogy nem kellett belenyúlniuk.” Időközben a menesztett főszerkesztőről is érdekes információk láttak napvilágot: Dull Szabolcs üzleti titkokat szivárogtatott ki és magas rangú baloldali politikusokkal, köztük Dobrev Klárával és Nyakó Istvánnal is egyeztetett.
Orbán legyőzésének az egyik kulcsa az, ha valaki nem azt teszi, amire a VEZÉR eredetileg számít.
Szerintem a Fidesz döntéshozói eredetileg azzal kalkuláltak, hogy az Index szerkesztősége (vagy legalábbis a többség) ugyanolyan meghunyászkodó lesz, mint mondjuk az Akadémia. Meglepte őket a tömeges felmondás és most kivárnak. A hangulatot elnézve szerintem a VEZÉR most arra számít, hogy a "csakazértse!" hangulat győzedelmeskedik, Bodolai és Szombathy végleg elbukik, és akkor a magyar médiapiac egyik legértékesebb darabja ott marad majd gazdátlanul, összetörve a földön. Ebben az esetben viszont szabaddá válik az út, és már csak az a kérdés, hogy Csermely Péter és Gajdics Ottó lesznek a befutók (ami a jobbik eset, mert ők újságírók), vagy érkezik a kretén Szarvas Szilveszter és Arpagyij Szakacsov (hadd ne mondjam, ők miért rosszabbak). Nem szabad idáig elmenni, mert az Index az ellenzék számára még menthető. Már azzal nagy szolgálatot tesz, ha nem áll be az origo-féle hazugsággyárak mögé.
Szóval a dilemma lényege: Szombathy vagy Csermely vagy Szakács.
Kicsit olyan ez, mint a színművészeti egyetem új kuratóriuma. Ha a politikasemleges olajbárók meg a szakmailag vállalható Rátóti Zoltán nem jó nektek, akkor majd jönnek a Mészáros Lőrinc legényei a hatalomra éhező Szamócával együtt, akik sokkal rosszabbak.
Az a vicces, hogy az álmaimban látottak alapján tényleg csak akkor van esélyük kormányt váltani , hogy ha a koronavírus ürügyén katonai világkormány lesz, egyébként semmi esélyük és ezért bíznak Bidenben! Ami amúgy vicces is egyszerre meg riasztó is. :-) Ráadásul még az EU-t is a hollandoknak kéne vezetniük, de ehhez tavaly
a Timmermansnak kellett volna megnyernie a Bizottság elnöki székét, persze Leyent még megpuccsolhatják, mert
pont Timmermans a helyettese. De egyre nehezebb meccs lesz ez nekik. Trump is kezdi beérni Bident, most hogy
az amcsik kezdenek rájönni, nem buli, hogy a Black Lives Matter kifosztja a boltokat.
És Biden ráadásul annyira gyenge vezető, hogy bármikor át is állhat a republikánusokhoz, mert gyáva és gyenge,
ráadásul az agytumora bármikor elviheti, egy Alexandra Occasioval pedig kész a polgárháború és az USA összeomlik.
Még Macronnak is az az érdeke, hogy Orbánnal együttműködjön és Merkelnek is, azért lehetnek még hatalomban.
Mert a Viktornak most még nem érdeke a megbukásuk, de 2020 év végén már más lehet a helyzet.