A sajtószabadság és a titoktartási nyilatkozat teljesen különböző dolgok, sőt, össze nem tartozó dolgok, de ez az olvtárs eddig is a butaságával és azzal tűnt ki, hogy mindent összekuszál, így nem is érdemes neki válaszolni.
Részemről X, mert sok minden nem tud bosszantani, de az ilyen fokú értetlenség és butaság igen.
"Törvény taxatíve TILTJA a firkászok befolyásolását, tehát egy sima céges titoktartási nem mehet a törvénnyel szembe, ez ütközne vele. Garantáltan pernyertes lenne a Dull ez esetben."
Mármint abban az esetben, ha bizonyítani is tudja a próbálkozást. Anélkül ugyanis egy ilyen, konkrét nevet-időt-témát megjelölő állítás - igazságtartalmától függetlenül - egy bukott rágalmazási pert jelentene Dullnak.
Érdemes elolvasni a múlt heti Magyar Narancs tényfeltáró cikkét. Nem véletlen, hogy Varga István is innen tájékozódik, mert ebben a műfajban az MN kimagasló.
Ami a lényeg: nem a Fidesz robbantotta szét az Indexet, mert az állampárt maximum olyasféle beidomításon gondolkodhatott amit a 168 Óránál egyszer már sikeresen véghez vitt (ez az a lap, ami jó ideje egyszerűen olvashatatlan). De nem is a DK és a Momentum párharca áll a háttérben. A valódi előidéző a cikk szerint Schmidt Mária és az ő drágalátos fiacskája volt, akik a sameszaikkal (Vaszily és a Gerényi-terv) egyfajta magánakciót hajtottak végre, ami a Fideszt is meglepte.
A Schmidt-famíliát viszont az lepte meg, ahogyan az Index újságírói reagáltak.
Bodolai nekem úgy tűnik a cikk alapján, mint egy Schiffer Bandi 2.0 és kb. úgy esett szét a kezei alatt az Index, mint ahogyan az az LMP-vel történt.
Azért az egy érdekes dolog, ha te egy információról annak pontos tudta nélkül megállapítod, hogy titoktartási kötelezettség alá esik-e.
Törvény taxatíve TILTJA a firkászok befolyásolását, tehát egy sima céges titoktartási nem mehet a törvénnyel szembe, ez ütközne vele. Garantáltan pernyertes lenne a Dull ez esetben.
Nyilván van saját számítógépük, gondolom, ez eszedbe se jut.
Ez nem jellemző. De semmi gond, kb. 1 havi fizuból már van jó laptop, monitor és egyéb kiegészítők.
Másrészt a 400 millás indulóköltségben benne van az is. Ahogy már előttem írták volt, ez kb. fél évre bőven elegendő.
Valami hiba van a kréta körül...
100 emberről beszélsz, havi 400 nettóval a bérköltség havi 800, a cégrezsi (mert messze nem mindenki tud home office-olni!!!) legyen minimális, havi 200/fő, ez összesen fél évre 600 millió alaphangon. És akkor még semmi egyéb költséggel nem számoltam, pár autó, vidéki riportok, tényfeltárás/oknyomozás, ez sincs ingyen.
Továbbá te azzal kalkulálsz, hogy fél év alatt hirtelen megjelenik éves szinten 1,5 milliárdnyi reklámbevétel, ami a világ 8-ik csodája lenne. Ja... és azt valakiknek hozniuk kell és az sincs ingyen, szóval lehet, hogy évi 2 mrd kéne, mert a marketinges/sales cégnek is élnie kell valamiből.
Érdekel a véleményed, gyík szemekkel figyelek, mert tanulni szeretnék én is, hogy hogyan is kell ezt csinálni...
Azért az egy érdekes dolog, ha te egy információról annak pontos tudta nélkül megállapítod, hogy titoktartási kötelezettség alá esik-e. És akkor még a titoktartási záradék ismeretét nem is említettem. (Najó. De.)
például mégegy kurvaerős kép Bangónétól az uj index cimoldalán, vagy találtak Gréczynél is kisebb pöcsöt, aki majd körbeküldés után az uj Indexen is fenn lesz.
Visszalépett, aztán megint előlépett. Csak mert olyan következetes.
Akkor megvan a trió, majd szépen elvezetgetik az Indexet és a kiadót is.
Igaz, az hírlik - legutóbb Szily írt erről a FB-on -, hogy fű alatt szaladgálnak ide-oda, hogy kapacitálják a különböző újságírókat, jöjjenek a régi-új Indexhez dolgozni, de azok nem állnak kötélnek, nem is értem, miért.
Nekik eddig kényelmes volt, senki nem baszogatta őket, a kakukkos órától megijedt kollégájukat kinevezték főszerkesztőnek.
Orbán Viktor háttérben valóban létező helytartói eközben szerintem csak egy kávét kértek, de ez, kb. annyira érdekes most, mint az, hogy mit ebédelt elbocsátása előtt Dull oly jóízűen, amikor még utolsó nap még mit sem sejtő főszerkesztő volt. Valójában az embernek olyan érzése van, hogy itt a lap főszerkesztője és munkatársai szisztematikusan elkezdték lerombolni a lapba vetett hirdetői bizalmat, magyarán aláásni a cég gazdasági alapjait. Jelentős visszamondások történtek. Ez nem kamu vagy fideszes ármány. Lehet azt gondolni, hogy ők a sajtószabadság harcosai, csak a szereplők ismeretében ez annyira nem látszik. Bodolai semmiképpen nem tűnik a történetben a fideszes patás ördögnek, különösen, hogy egy ellenzéki párt tagja. A két kívülről jött új igazgatósági tag személye végképp nem igazodik a fideszes tulajdonosi körhöz. Amennyiben a még balliberális Magyar Hírlapot egykor főszerkesztő Szombathy Pál és a kormánypárti irányvonallal szakító Válasz Online-tól érkező Sztankóczy András nagyon nem Fidesz-barát fejlemények szintén.