Ha egy pontban megfigyelsz egy hullámot, harmonikus oszcillátornak fogod tapasztalni.
Csak ha felteszed a kérdést, hogy ez fizikailag hol van, akkor jön a bökkenő.
Nincsenek ott, mert akkor közeg lenne.
Arra jutottam, hogy a mező építőkövei nem oszcillátorok, hanem hullámok.
Ennek tükrében érdemes átgondolni a Casimir-effektust.
Van erről egy példabeszéd. Alkalom adtán kimásolom. Ha megtalálom a kupacban a könyvet.
Azt tapasztaljuk, hogy a Nap reggel felkel és este lenyugszik. Tehát úgy gondoljuk, hogy természetesen a Nap kering a Föld körül. Na és ha a Föld forogna, mit tapasztalnánk? :DDDD
A fényhez viszont nem szabad vonatkoztatási rendszert kötni. Azaz, nincs értelme arról beszélni, hogy mekkora sebességgel halad valami a fényhez képest.
A fény egy elektromágneses hullám. Nem a fény halad, hanem a mező állapota változik.
Ha kifeszítünk egy hosszú rugalmas kötelet, a kötél anyaga a hullámterjedés irányára merőlegesen mozdul el.
Kérdés: a fotonok mozognak? Vagy ez a mozgás csak absztrakció?
Madarakat meg lehet gyűrűzni és figyelni a vándorlásukat.
Kissé nehéz lenne a fotonokat ugyanígy egyedi azonosítóval ellátni...
A mezőelmélet harmonikus oszcillátorai csupán elméletiek, úgy konkrétan nem fizikaiak, mint egy test. A mezőelmélet jólkezelhető analitikus alapelemei.
Invariáns sebesség pont, hogy nincs. A kovariáns mennyiségformában felírt sebességben nem értenek egyet a megfigyelők.
Úgy kell elképzelni, mint egy térbeli fűggvényt, amit az idő is paraméterez.
A fény sebessége minden vonatkoztatási rendszerhez képest ugyanakkora.
A fényhez viszont nem szabad vonatkoztatási rendszert kötni. Azaz, nincs értelme arról beszélni, hogy mekkora sebességgel halad valami a fényhez képest. A specrel alapstruktúrájában, vagyis a Minkowski-féle hiperbolikus téridő geometriában a "c" játssza a végtelen szerepét. S a számok nagyságát mindig csak véges számokhoz képest értelmes mérni, végtelenhez képest értelmetlen.
Erőmérésre vezetjük vissza a mező energiáját. F=-grad U
Kiintegráljuk a mező energiasűrűségét egy adott térfogatra. Nem a teljes térre, mert akkor renormálni kellene. Abban a térfogatban számolunk, ahol az energia mondjuk 99%-a eloszlik. Mutattam módszert arra, hogyan lehet a közelítést pontosítani.
Nem is kell feltétlenül relativisztikus esetet nézni.
A csöves erősítőket nem lehet nagyfrekvenciás erősítésre használni, ha az izzókatódból kilépő töltéshordozók repülési ideje összemérhető a periódusidővel.
Az anód árama három összetevőből áll:
- A modulált rácsfeszültség miatt keletkező eltolási áram.
- Az izzókatódból kilépő elektronok kovekciós árama.
- A mozgó töltésfelhő által keltett eltolási áram.
Nem érted, hogy te háromdimenzióban gondolod el ezt az egészet, de a relativisztikus fizika a Maxwell-egyenletekkel együtt a négydimenzióba tartozik? Hát fogd már fel végre! Négydimenzióban nem írja le a kétdimenziós felületed egy vektor, te agyhalott! Meg a négyessebesség iránya sem egyeztethető össze a kétdimenziós felület "normálisával", mert az nem (négyes)vektor, hanem egy másodrendű négyestenzor, te gyökéragyú!
Relativisztikus esetben a töltések áramához eltolási áram is tartozik, mert a retardált potenciál fénysebességgel terjed, viszont a töltéshordozók a tehetetlenségüknél fogva lomhák.
Van egy ötletem ugyanis. Formálisan össze lehetne vonni az alapállapot létezését a kizárási elvvel.
Persze ez még nem a grand unification, csak egy apró lépés, mint az elektrogyenge kölcsönhatás összevonása.
Tegyük fel, hogy az alapállapotnál kisebb energiaszintre azért nem mehet az elektron, mert az alatta lévő szintek mind be vannak töltve. És akkor két törvény helyett egy törvényünk van, Pauli.
Tulajdonképpen már Dirac is mondott olyasmit, hogy a negatív energiaszintek mind betöltöttek.
Felírhatod a hármasvektorokkal is a Maxwell egyenleteket, de az attól még a Lorentz-tanszformációra lesz invariáns, nem a Galileire. És a j áramsűrűséged is ennek megfelelően transzformálódik. (Valamint a mozgási töltéssűrűség ugye nem egyezik a nyugalmival.)
Te azt képzeled, hogy marhára értesz mindent, meg hogy jól látod a dolgokat, de ki kell ábrándítsalak, mert nem. Az érezhető, hogy talán lenne eszed hozzá, de leültél egy középiskolai szinten, amire legfeljebb ezt-azt ráolvastál csak. Lusta vagy továbblépni, csak beképzeled hogy magasabb szinten tudod a dolgokat, de meg vagy ülve az iszapban, mint egy mozgásképtelen nagy kövér disznó.
Relativisztikus fizikát lehet felírni hármas vektorokkal is meg négyesekkel is. Pl. a Maxwell egyenleteket fel szokás írni 3-as vektorokkal (amiben Laplace oprátor szerepel) meg négyesekkel is (amiben d'Alambert). Ennek köze nincs Newtonhoz.
Én a 3-as vektorokkal felírt Maxwell egyenletekben szereplő j-ről beszéltem. Attól nem lesz newtoni abszolút idős, hogy hogyan írják fel, ez forma nem tartalom.
Te most a newtoni hármas fizikáról beszélsz, vagy a relativisztikus négyesről? Mert én az utóbbiról, ahol amit leírtál, abból semmi se stimmel. De totál semmi.
