A hódolom üzenetei megnyugvással, bizalommal, várakozással töltöttek el. Sajnos nem ismertem fel sokáig a valóságot kb. két „hete esett le a tantusz”.
Nem tudom hogyan, de a beszűkült elmém fényt kapott és rájöttem, hogy becsaptak. Rájöttem, hogy Joe és a kézbesítő cég összedolgozik és anyagilag teljesen tönkre tettek engem (De miért nem néhány hónappal korábban történt ez a felismerés, hogy ne kerüljek ilyen nehéz anyagi helyzetbe legalább?!) Azóta olvastam sok cikket, FBI felhívást, figyelmeztetést a hasonló ügyekkel kapcsolatban.
Pedig én korábban is tudtam, hogy vannak ilyen dolgok, csalások, kicsit talán el is ítéltem az ilyen helyzetbe kerülő nőket, de én okos nő vagyok, velem nem történhet ilyen, engem szeret egy új izgalmas férfi, akit én is szerethetek (gondoltam én).
Előzmény a történések során, hogy tavaly nyáron álmodtam egyszer magamnak egy külföldi férfit, akit egy nyaralás alkalmával megismertem, már így öregecskén (az álmomban a családom nem szerepelt egyáltalán) és belém szeretett. Lehet, hogy már ez is a Betegségem jele volt, de nem vagyok sajnos kódfejtő.
A férjem javaslatára írok le egy két üzenetet, amit kaptam hátha valaki, ha elolvassa, felismeri ha vele is ilyen csalás történik és észhez tér.
„ Kedvesem, hogyan tudom valaha is megköszönni, hogy vagy nekem.
Béke vagy a viharban, mindig segítesz, támogatsz engem. Te vagy a legjobb dolog a világon, ami valaha történt velem, szerencsés vagyok, hogy a párom vagy. Köszönöm, hogy viszonzod a szerelmem” „ Azzal szeretném kezdeni, hogy nagyon hiányzol és fogalmad sincs mennyire szeretlek. Tudom, hogy nem kell ismételnem naponta, de nagyon szeretlek. Első naptól kezdve tudtam, hogy van benned valami, ami nem volt más nőben. Te vagy a legcsodálatosabb nő, akit valaha ismertem.”
Most, hogy leírtam ezeket az üzeneteket inkább hányingerem lett tőlük, de tény, hogy néhány hónapja elolvadtam és elhittem minden szavát ezeknek az üzeneteknek. Sajnos….
A Gyógyulás első és legfontosabb lépése szerintem az őszinte beszélgetés, megbeszélni mindent. Nem írtam még le konkrétan, de a férjem már egy jó ideje tudta, hogy megcsalom és egy hete rákérdezett.
Én nem tagadtam le semmit, elmondtam, hogy interneten megismertem egy férfit és elkezdtem elmondani a történetet. A férjem azt mondta nekem, hogy az, hogy lelkiekben megcsaltam sokkal jobban fájt neki, mintha ténylegesen lépek félre és szexuálisan csalom meg egy valós férfivel. Először nem teljesen értettem miért mondja ezt, de azt hiszem rájöttem.
Harminc éve élünk együtt a férjemmel, felneveltük a gyerekeinket, gazdagodtunk, jól éltünk, elvileg őszinteségben, egymást megbecsülve, teljesen megbízva a másikban. És én ezt hirtelen eldobom, úgy hogy egy másik, szinte csak a fejemben elképzelt férfira vágyom testileg, lelkileg. És ez tényleg így volt, sajnos. És megértettem azt hiszem, hogy mennyire mélyen megbántottam ezzel a tettemmel.
Én egyszer még a házasságunk elején, illetve néhány éve ismét azt gondoltam, különböző – feltehetően a fejemben kialakult – jelekből, hogy megcsalt a férjem, de ezt persze nem beszéltem meg vele korábban, csak én eldöntöttem a fejemben, hogy megcsalt és kész. Ez a gondolat az elmúlt hónapokban még jól is jött a fel-feltámadó lelkiismeretem ellen.
De visszatérve a gyógyulás folyamatára én még csak ott tartok, hogy azt le merem írni, hogy felismertem, beismertem, hogy tényleg nincs rendben velem minden és beteg vagyok.
A pszichológiai tanulmány szerint a kapcsolat függő személyeknél, pszichológiai kezelések, (rendszeres konzultáció, beszélgetés a pszichológussal) után is nagyon nagy a visszaesés. Ha elmúlik a lelki és anyagi krízis ismét előjöhet a szeretet, szeretés utáni vágy egy újabb férfi személye felé fordulva.
Borzasztó ezt leírni, olvasni és végig gondolni is tiszta tudattal. Én még nem mentem el pszichológushoz, gondolkodom rajta, de a férjem jó pszichológusomnak tűnik ebben a helyzetben és sokat segít.
A Betegségből való gyógyulás során szükséges a rettentő nagy akaraterő, a virtuális világtól való tényleges elszakadás (én azért tartom még jelenleg a kapcsolatot a csalókkal, hogy a működő honlap alapján hátha eljut valamelyik hatóság a csalók egy részéhez és csökken az ilyen cselekményt elkövető személyek, szervezetek száma és ezáltal az áldozatok száma is) de elmondom a férjemnek, hogy mit írnak (és el is olvashatná a telefonomon, de megbízik bennem és nem teszi, de bármikor megteheti).
Őszinte kommunikáció. Nekem alapból maga a beszélgetés komoly dolgokról még feladat, mert mindig, mindenkor én akartam magam megoldani minden komoly gondomat, bajomat (mert azt gondoltam, hogy meg tudom és meg is kell oldanom), de ez nem így van, és nem is kellene így lennie, de ennek megbeszélése is csak most kezdődött kettőnk között a férjemmel. Ő mindig mindent elmondott nekem, ami bántotta vagy foglalkoztatta és én ennek örültem, de én csak nagyon ritkán beszéltem a problémáimról.
Tudtam én azt, hogy el mondhatnám neki, de valamiért nem ment. De most próbálunk napi szinten rendszeresen mindent megbeszélni. Most sem könnyű még nekem, de a férjem szerencsére nyösztet engem és így sokkal könnyebb napról-napra. Nagyon vékony jégen járunk a párommal, és nagyon lassan és óvatosan haladunk előre, félünk a sérülésektől, de dolgozunk, beszélünk róla és minden másról is. Félek én is és fél a férjem is, hogy mi lesz ha visszaesek.
Azt mondta nekem, hogy második esélyt már nem ad, amit teljesen meg is értek és el is fogadok tőle, én sem tenném. Én azt gondolom, hogy így ahogy most végre elkezdünk élni, kommunikálunk, megbeszéljük minden érzelmünket, beszélünk a szexről is és a bennünket foglalkoztató dolgokról, akkor már jó úton haladunk.
A férjem azt kéri tőlem, hogy próbáljam kontrolálni magam én meg azt kérem tőle, hogy gyakoroljon felettem kontrolt. Ez most működik és tudom, hogy hosszú távon is fog, mivel mindketten akarjuk, és remélem, hogy meg tudjuk most már tudni oldani a problémáinkat. Emellett sokkal többet vagyunk együtt, szervezünk magunknak programokat, hogy a napi rutinból kiszakadjunk. Ez hosszú távon tudom, hogy munkás feladat, de biztos, hogy ez is szükséges a gyógyulásomhoz, a kapcsolatunkhoz.
Azért írtam ki mindezt magamból, mert úgy érzem, hogy jót tesz most nekem, (biztos még mindig könnyebb leírnom a gondolataimat, mint beszélni róla, de ez van).
Most sokkal szenzitívebb vagyok, és a férjemmel is megbeszéltük azt, amit most vettem észre a környezetemben lévő hasonló korú nőkön (konkrétan az egyik munkatársamon) hogy Ők is „küzdenek” hasonló gondokkal. Rájött, hogy 50 éves kor körül mennyire fontos a bőrápolás, jó fizura, lefogyni mert jobb érzés a tükörbe nézni, szemöldök, száj tetoválás stb. Ő annyiból van talán „könnyebb „ helyzetben, hogy van lány testvére is akivel beszélhet, illetve Ő kibeszéli magából az örömét, bánatát másoknak (nekem biztos, mert megbízik bennem és én ennek örülök, és próbálok ezzel valóban nem visszaélni), és egyedül neveli a gyerekeit, így pénzügyileg semmiképp nem kockáztathat. Ja és a jelenlegi párkapcsolata a végét járja, és nagyon vágyik arra, hogy egy gazdag férfit találjon magának. Próbálok én is figyelni rá, és esetleg figyelmeztetni, ha észreveszem, hogy rossz útra téved.
De nem csak emiatt írtam le, hanem azért is, mert ha csak egy – hasonló helyzetben lévő nő – elgondolkodik, és segítséget kér akár egy szakembertől, akár – bár ez sem könnyű – a párjától, már nyertünk Ő is, mert nem kell végigélnie egy ilyen tragédiát és a betegségét is kezelhetik talán időben és én is nyerek, mert segítettem valakin, ami nagyon jó érzés lenne.
Tudom azt, hogy a férjemet nagyon felzaklatja és fájnak neki az általam leírtak, és hálás vagyok neki, hogy ennek ellenére még ebben is támogat. Akarom, hogy olyan legyek a jövőben, akire tényleg mindenben számíthat, bízhat bennem és valóban jóban-rosszban társak leszünk és megbeszélünk mindent. Ja és Szeretem Őt…
Maga a szerelmi történet ennyi. A férjem megtudta, hogy én megcsalom és egy hete rákérdezett, hogy van-e valakim. Én ekkor nem tagadtam semmit, elmondtam, hogy mit tettem és azt is, hogy mielőtt Ő rákérdezett előtte néhány nappal „tisztult ki az agyam” és rájöttem, hogy engem átvertek.
Arról, hogy a férjem mit élt/él át lelkileg, illetve én is mit és hogyan élek meg nem könnyű beszélni. Mi harminc évig nem is beszéltünk róla, és még másról sem. A férjem azt gondolta, hogy elmentem volna külföldre ezzel a férfivel, ha valós személy és idejön hozzám, illetve azt is gondolta, hogy én magamtól soha sem mondtam volna el neki az igazságot. Én most azt gondolom, hogy nem látja teljesen jól ezt a dolgot az én oldalamról, de abban igaza van, hogy volt olyan időszak az elmúlt néhány hónapban, hogy ha megjelenik nálam ez a férfi, akkor elmentem volna vele akár a tengeren túlra is, de nem szó nélkül, a bőröndömet összepakolva, hanem elmondtam volna a férjemnek nagyjából az egész történetet, de valószínűleg a döntést már meghoztam volna.
Miután néhány hete „kitisztult az elmém” azt is tudtam, hogy el kell mondanom az egész történetet, ami velem történt, de tény, hogy az időt amennyire csak lehet húzni akartam, mert nem könnyű bevallani egy ilyen tettet.
Na, most eljött a nagy beszélgetések ideje köztem és a férjem között. (Bárcsak beszélgettünk volna korábban is fontos, belsőséges dolgokról. Én tény, hogy nagyon jól tudok csacsogni, beszélgetni, de csak felszínes dolgokról, és ez sajnos a családommal kapcsolatban is így volt.)
Megszenvedtük, és még valószínűleg sokáig szenvedni is fogjuk az általam elkövetett bűnt. De a férjem valamiért, biztos azért, mert szeret, megbocsátott nekem, a lelki részét is próbáljuk nagyon sok, intenzív kommunikációval megoldani, túl lépni rajta. És nem utolsó sorban az általam okozott anyagi csődből is próbál felállítani engem.
Másik gond, amiről korábban sosem beszéltünk a köztünk lévő szerelmi, szexuális viszony, ami az utóbbi években már szinte nem is működött. Erről is elkezdünk beszélni (nekem ez sem könnyebb téma, mint az általam elkövetett tettemről beszélni, de akarom, hogy helyre álljon ezen a téren is a kapcsolatunk), tudom, hogy a harmonikus kapcsolatnak, házasságnak a bensőséges szexuális kapcsolat, az őszinteség és a kommunikáció az alapja és mi most ezt próbáljuk felépíteni.
És még nem beszéltem a Betegségemről, amiről eddig nem is tudtam. A férjem szerzett egy anyagot a kapcsolat függőségről, amit első olvasásra nem is értettem teljesen, majd elképedtem amikor kezdtem megérteni, hogy miről van szó. (Még mindig nehéz elhinni, de sajnos a lelkemnek és az eszemnek kicsit jó, mert mentséget adhatok magamnak ezáltal a tetteim miatt azért, mert feltehetően a hormonjaim megbolondulása, a beszűküld idegi állapot miatt kerültem ebbe a buta-beteg állapotba.) Most már tudom, hogy Beteg vagyok, de meg akarok gyógyulni és ezért mindent meg fokok tenni.
Tehát a BETEGSÉGEM, a kapcsolat függőség egy olyan betegség sajnos, - és nem függőség mind pl. az alkoholizmus, vagy a drog függőség, - ami elsősorban 45-55 év közötti nőket érint és a gyermekkorra vezethető vissza. (Soha eszembe nem jutott volna magamtól.)
És most ismét egy kis kitérő a gyermekkoromba. Egykeként nőttem fel, úgy emlékszem szerettek a szüleim, az apukám a mai pszichológiai ismereteim alapján feltehetően alkoholista volt, mert bár hétköznap rendesen dolgozott a munkahelyén, de péntektől-vasárnapig a napjai nagy részét a közeli kocsmában töltötte ivással. Soha nem láttam, hogy bántotta volna az anyukámat, illetve engem sem bántott soha. Ha hazajött a kocsmából éhes volt, evett, elaludt, esetleg később visszament a kocsmába és folytatta az ivást (néha volt azért olyan hétvége hogy nem ivott úgy emlékszem).
Anyukám ennek az ellentétje volt, Ő nagyon sokáig otthon volt, nem volt munkahelye (az édesapja még az 50-60-as években nem engedte tovább tanulni, mert dolgozni kellett a gyerekeknek nem tanulni, majd a házasságkötése után háztartásbeli volt jó sokáig). Az, hogy otthon volt nem azt jelentette, hogy nem dolgozott, mert visszaemlékezve Ő volt a cseléd, nevelt engem, háztartást vezetett, földet művelt és nagyon sok háziállatunk volt, nem csak aprójószág, hanem hosszú évekig fejős tehenek, lovak, disznók, birkák, amik gondozást és törődést igényeltek és ezt anyukám nagyon jól csinálta. Nem éltünk mély szegénységben, de gazdagnak egyáltalán nem mondhattam magunkat. Sokszor szedegettük össze az aprót fizetés előtt kenyérre.
Szerencsére, hús, zöldség, és tejtermékek a gazdálkodás és a falusi élet miatt mindig volt otthon. Én úgy emlékszem, hogy engem szerettek, az apám is büszke volt az egy szem kislányára, de anyu volt az, aki mindig ott volt és együtt próbáltuk megoldani a dolgokat legyen az családi (anyagi) vagy az én valamilyen problémám. Tény az is, hogy ügyes lány voltam, hamar rám lehetett bízni fontos dolgokat, mert megbízható, felelősségteljes voltam. Meg is bíztak bennem minden téren, elengedtek mindenhová, nyári tárborokba a Balatonra is elmehettem már 5. osztálytól. Egyébként jó élményként emlékszem arra, hogy apu cége minden évben szervezett belföldi, néhány napos buszos kirándulásokat, ahová családilag utaztunk és a hasonló korú unokanővéremék is velünk utaztak. Az országot bejártuk, megismertük, ezeket az utazásokat nagyon szerettem. Azután jött a kamaszkor, a középiskola, amivel azt gondolom nem volt semmi gond (igaz, amíg a falusi általános iskolában szinte ötös tanuló voltam, azért a városi gimnáziumban ez nem ment ilyen fényesen, de jó évek voltak) Az első plátói szerelmek után 17 éves korom körül volt az első igazi barátom, őt még követte néhány, amíg a férjemet meg nem ismertem.
A férjemmel aránylag rövid idő alatt - októberben ismertem meg a másik év augusztusában - megesküdtünk, ekkor én 21 éves voltam, Ő pedig 23. Mindketten dolgoztunk szorgalmasan, hajtottunk nyugati autóra, majd házra, amik meg is lettek idővel. Jöttek a gyerekek, akik ripsz-ropsz fel is nőttek. Jól éltünk, néhány évenként új közös hobbival meg is újultunk, ami tudom, hogy jót tett a házasságunknak. És valahonnan innen most vissza kellene kanyarodnom a BETEGSÉGEMhez, kapcsolat függő!!!??!!
Kaptam tehát egy néhány oldalas pszichológiai anyagot erről a betegségről, ami elsősorban 45-55 év közötti nőket érint. Elsőre nem teljesen értettem meg (lehet, hogy még most sem) de DÖBBENETES.
Röviden összefoglalva, a kapcsolat függőségem a gyermekkoromra - a gyermek érzelmi szükséglete nem elégül ki a szülei által - vezethető vissza (ezért írtam le, ami hirtelen eszembe jutott a gyerekkoromról), ahol nem kaptam meg azt a szeretetet amire vágytam (nem vettem észre) és korán felnőttem. Az ilyen Betegségben szenvedő nőket az alacsony önbecsülés, kemény, férfias munkaválasztás jellemzi, ahol odateheti magát a munkában, amiért elismerést kaphat, ha jól dolgozik (ez azért engem most már nem annyira motivál az biztos, sokkal jobban szeretek én dicsérni, mint ha engem dicsérnek, de néha jól esik). Ez egy betegség amit, ha valamihez hasonlítani kell, akkor a szakemberek az alkoholizmushoz, a drogfüggőséghez és az evészavarhoz hasonlítanak, de szerintem – most így élem meg – ez rosszabb.
Nem voltam soha alkohol-, vagy drogfüggő, de azt gondolom, hogy ha máshonnan nem de a televízióból, a lakókörnyezetből látva a mintákat például az alkoholistára, azt talán könnyebb felismerni, mert szinte mindenki ismer ilyen embert sajnos, de ennek az én Betegségemnek a tünetei nem felismerhetőek egy laikus számára, de ez nem biztos, hogy így van. A kapcsolat függőséget én biztosan nem ismertem fel. A Betegség az aránylag jó módban élő nőket érinti (szegény, rossz sorsú, tanulatlan nőknek, akik lehet, hogy egy alkoholista, vagy agresszív férfivel élnek együtt kapcsolatban, valószínűleg kisebb az esélyük ilyen kapcsolatot kialakítani, de az is lehet, hogy az Ő lehetőségeik között megteszik).
A Betegség jellemzője a beszűkült tudat állapot (akár a drogfüggőknél) amikor csak azt látom, érzem, amire vágyom. És miért alakulhatott ez ki nálam (a gyermekkori előzményeken kívül, és miért nem csak alvászavarral és hőhullámokkal küzdök ezekben az években) aránylag jó módban élünk, mint írtam az elején, rengeteget utazunk is, amit nagyon szeretek és élvezek, de én az utóbbi két évben azt éreztem, hogy a férjemmel csak élünk egymás mellett, folynak a mindennapok, amikor utaztunk az jó volt, de ott is sokszor egyedül éreztem magam.
Arra vágytam, hogy valaki szeressen és kényeztessen, legyek fontos. És ekkor került (sajnos még jelenleg is itt van) az életembe a korábban leírt csaló banda, akik ezt kihasználták. A férjemmel megbeszéltük, hogy ez egy világméretű, lehet, hogy félrecsúszott pszichológusokat is alkalmazó „vállalkozás” amely, ilyen, változó korú, beteg, beszűkült tudatállapotban lévő, belső képzete szerint sokkal több törődésre, szeretetre vágyó nőkre épül.
Szépen felépítik a kapcsolatot, megismerkednek a nővel, kedvesek vele, majd elmondásuk szerint bele is szeretnek ebbe a nőbe. Törődnek a nő lelkével és ezt gyönyörű üzenetekkel el is mondják neki. És ez kell a nőnek, legalább is nekem ez kellett – sajnos. El is tudtam már képzelni a közös, szerelmes, harmonikus életünket. És ami nagyon fontos, hogy a hódolónak a sok jó és szép dolgai mellett (kedves, imád engem, gazdag stb) vannak problémái is.
Az én hódolóm ugye elvált, két kisgyereket nevel (mert az anyjuk drogfüggő lett és otthagyta a gyerekeket, már a szülei sem élnek), de ilyen nőre vágyott, mint én, és velem akart élni. Sajnos ezek után nem azonnal, de elég hamar én is arra vágytam, hogy vele éljek. Ezért mindent bevállaltam, csomó pénzt kifizettem nekik (kicsaltak tőlem) és ha eljött volna értem, akkor az ismeretlen „új világba” is követtem volna.
A férjem szerint összepakoltam volna a bőröndömet és szinte szó nélkül elmentem volna. Én azonban azt gondoltam, hogy ha eljön a lovagom Magyarországra és megismerkedünk, akkor valóban elutaztam volna vele, de még nem örökre, csak megismerni az otthoni életét, a gyerekeit. Azt is tudtam, hogy ha el akarom hagyni a férjemet, akkor előtte el kell neki mondani mindent (a férjem azt mondja, hogy nem hiszi, hogy ezt megtettem volna), de én tudtam azt, hogy ennyit mindenképpen megérdemel, igaz már szinte kész tények elé állítva.
„Buta- betegségem” története, avagy tényleg kapcsolat függő vagyok?! II.rész
Azt írta még korábban ez a Joe, hogy amerikai állampolgár, a foglalkozása olajfúró mérnök és jelenleg a Perzsa Öbölben dolgozik egy tengeri fúrótornyon, a gyerekeit egy dada neveli otthon Amerikában.
2019. őszén Joe megkért engem arra, hogy engedjem meg neki, hogy egy csomagot elküldjön nekem, mert nem tud vele hazautazni. Én ebbe sajnos beleegyeztem. Elmondta azt is, hogy a csomagban a Perzsa Öbölben szerzett arany és drágakövek vannak, illetve neki fontos, munkával kapcsolatos dokumentumai, amelyeket meg kellene őriznem a részére.
Ekkor kellett volna nagyon gyanakodnom, úgy emlékszem egy pillanatra el is gondolkodtam azon, hogy nem engedem neki azt, hogy ide küldje a csomagot, de utána mégis azt mondtam, hogy küldheti. Ezt követte az, hogy egy külföldi csomag kézbesítő biztonsági cégtől kaptam egy emailt, amiben azt írták, hogy egy csomagot felvettek, amit nekem szállítanak, azonban a szállítási költség 5200 amerikai dollár.
Gondoltam, hogy az én hódolóm ezt majd kifizeti, de nem így történt, azt mondta, hogy az amerikai bankszámlájához onnan nem fér hozzá és fizessem ki a szállítási díjat és ő majd ha idejön hozzám Magyarországra a költségemet megfizeti. Na, ekkor ismét megszólalt egy vészjelző de ezt is „sikerült” elnyomnom. A költség kifizetéséhez személyi kölcsönt kellett felvenni, de megtettem és ezután még többször, több millió forint hitelt vettem fel, mert mindig újabb nehézségek merültek fel (vámot kellett fizetni a csomagra, felbontották annak visszazárása miatt, a csomag értéke miatti biztonsági költségekre stb.)
A cég jelenleg még egy laikus számára valósnak tűnő, működő honlapot üzemeltet. A „ kézbesítő cég” emailban, illetve a feltehetőleg kamu honlapon is megtalálható külföldi (angol) telefonszámon tartja velem a kapcsolatot.
Korábban megadtak egy amerikai, houstoni bankszámlaszámot ahová a pénzt kellett utalni. Ezt követően megküldtek egy csomag követési számot ahol a csomag mozgását a honlapon követhettem. A követési számmal a csomagot először Szerbiág, majd Szlovákiáig tudtam követni az interneten.
A „céggel” jelenleg is emailban kapcsolatban vagyok, akik még további 3100 dollár átutalását kérik tőlem legkésőbb júniusban, mert újabb dokumentum beszerzése vált szükségessé elmondásuk szerint. A címet és a bankszámlaszámot ahová a pénzt utalnom kellene még nem küldték meg, de az utolsó banki átutalásokat már Oroszországba kellett végrehajtani. Sajnos én hittem a „kézbesítő cégnek”, illetve Joe-nak, aki folyamatosan azt mondta nekem, hogy ez egy biztonsági magáncég és nagyon precízen dolgoznak (a csomag is valamilyen kóddal van lezárva, amit csak Joe ismer, így illetéktelenek nem férnek hozzá a csomaghoz, és majd ha megkapom a csomagot a kódot elküldi nekem). Gondolom, hogy a feltételes módú leírásomból már rá lehet jönni, hogy a csomag még nem érkezett meg hozzám, és most már tudom, hogy nem is fog soha.
Sajnos valamiért hittem, vagy hinni akartam Jonak, aki elmondása szerint még mindig a Perzsa Öbölben van, de a munkaszerződése rosszul zárult, és a hazautazása emiatt nem lehetséges, csak ha plusz 9000 dollárt fizet az utazáshoz szükséges iratokért. Csak kb. két hete döbbentem rá, hogy engem becsaptak, és jelentős pénzösszeggel megkárosítottak.
Ahogy most átgondoltam az elmúlt hónapok eseményeit, azt gondolom, hogy Joe (gondosan felépített élet történettel, és szerelmi ígéretekkel) és a csomag kézbesítő biztonsági cég közösen, szervezetten nagy értékű csalást követtek el ellenem. Nagyon bánt és szégyellem magam amiatt, hogy ilyen naiv voltam és hagytam magam megtéveszteni és ezáltal anyagilag és mentálisan is a csalók áldozata lettem. Sajnos az én naivitásom miatt a családomat is nagyon nehéz morális és anyagi és válságba taszítottam.
A férjem azt hiszem, azt gondolja, hogy ha a közös pénzünkhöz is hozzáférek, akkor azt is képes lettem volna odaadni, de azt én tudtam, hogy ahhoz nem nyúlok, és addig fizetek ameddig azt saját erőből (személyi hitelek, fizetés, baráti kölcsön) meg tudom oldani. Azt hiszem azt gondoltam, hogy mikor elmegyek otthonról, addigra a felvett hiteleket is vissza tudom fizetni. A férjemnek anyagilag nem akartam ártani.
Az ügyben feljelentést tettem az elmúlt napokban az FBI felé (Joe állítólag amerikai állampolgár, küldött képet az útleveléről, ami most már biztos vagyok benne, hogy hamis) és a csomag kézbesítő cég ellen is az Egyesült Királyságba a Scotland Yard felé, de szinte reménytelennek tartom azt, hogy az elküldött rengeteg pénzből egy forintot is visszakapok.
Joe-val, valamint a kézbesítő céggel még tartom a kapcsolatot, annak reményében, hogy valamelyik rendőri szerv talán az IP cím, vagy valami más cyber adat alapján a nyomukra bukkan. De most már tudom azt, hogy egy szervezett nemzetközi maffia hálózat áldozata lettem.
Utána olvastam annak, hogy mennyi hasonló korú nő kerül a hálójukba a világon, akiket szintén kiforgatnak mindenükből, mi nők egy kis kedvesség, szerelmi ígéretek hatására mindenüket az istenített férfinek adjuk/utaljuk.És én ilyen csalásokról korábban is tudtam, hallottam és olvastam is, de mégsem vettem észre hogy én is ebbe a csapdába kerültem. Én azt gondoltam, hogy egy férfi imád engem, belém szeretett és velem akar élni. Én is vele szerettem volna élni, legalábbis néhány hónapig ezt gondoltam a fejemben.
Buta- betegségem” története, avagy tényleg kapcsolat függő vagyok?!
Nehéz elkezdeni, de úgy döntöttem leírom azokat a dolgokat – azt a tragédiát – amin keresztül mentem, mentünk a férjemmel együtt, az elmúlt majdnem egy évben. Célom ezzel részben az, hogy talán könnyebb lesz feldolgozni és túllépni ezen a helyzeten, és ha esetleg valaki elolvassa, és hasonló élethelyzetben van, hasonló dolgok foglalkoztatják, vagy hasonló gondolatok járnak a fejében segítséget nyújthat az én történetem.
Egy-két héttel azelőtt, mielőtt elkezdtem írni a történetemet derült ki a megcsalásom a férjem ellen és az, hogy én BETEG vagyok, kapcsolat függő vagyok, ami hasonlít az alkoholizmushoz, a drog függőséghez, amelyek szenvedélybetegségek, de az én bajom magában egy betegség, csak a folyamata, eredménye hasonlít az előbbi, szenvedélybetegek viselkedésére. És higgyék el nekem, hogy ezt nem lehet felismerni, vagy legalábbis én biztos, hogy nem ismertem fel eddig.
Most is még csak az elején vagyok és próbálom tudatosítani minden nap, többször is magamnak, hogy biztosan felfogjam és meggyógyuljak. (A pszichológusok szerint nagyon nagy a visszaesés a kapcsolat függő,
- főleg női – betegeknél.) De tuti, hogy meg lehet gyógyulni csak nagyon nagy akaraterő, önkontroll és persze segítő társ kell hozzá. Én hiszek ebben. A történetem szól szerelemről, hatalmas anyagi veszteségről (ezt is nagyon szégyellem és bánt is). És a történetemnek még nincs is vége jelenleg. És ennyi bevezető után a történetem:
Az ötvenes évei elején járó, lassan 30 éve férjezett nő vagyok, a gyerekeim már felnőttek. Felsőfokú végzettségem van, nem vagyok egy „gyönge virágszál” típus a munkám sem túl nőies. A munkahelyemen középvezetőként dolgozom, nem is keresek túl rosszul. A férjem is felsőfokú végzettségű, Ő is vezetői beosztásban van, a gyerekeim is sikeresek a saját munkájukban. Az életem rendezett, van házunk, van autónk, évente többször utaztunk a férjemmel külföldre és belföldön is sokat kirándulunk.
Az utazások mellett voltak, vannak közös hobbijaink is a férjemmel, néhány évente új érdekes dolgok kerültek elébünk, amit közösen csináltunk, élveztünk a férjemmel. Én egyébként szerettem, szeretek néha egyedül lenni, szükségem van, úgy érzem, az un. „én időre” amikor lehet, hogy nem is csinálok semmit, csak olvasok, tv-t nézek, internetezek, vásárolgatok, de lehet, hogy csak takarítok, vagy mosok, de nincs körülöttem senki, nem kell főzni, kerülgetni magam körül senkit se férjet, se gyereket, sem senkit.
A férjemmel a szexuális életünk az utóbbi jó néhány évben már ellaposodott, először én éreztem úgy, hogy megvagyok szex nélkül is, majd a férjemnél is úgy láttam én, hogy neki sem hiányzik már, illetve amikor én egy kicsit jobban vágytam volna a szexre – valószínűleg a menopauza is besegített – akkor láttam pont azt a férjemnél, hogy ő nem vágyik rá.
Persze erről sosem beszéltünk. A férjem kedves szavakkal, rendszeres ajándékokkal, virággal nem kedveskedett nekem, de azt hittem, azt gondoltam, hogy nekem erre nincs is szükségem, de lehet, hogy ezt tudat alatt mégsem így éltem meg. De erről egymással soha nem beszéltünk.
Az utóbbi egy-két évben már azt éreztem, hogy nem vagyok boldog valami másra, újra, izgalmasra és arra vágyom, hogy valaki nagyon szeressen. (Ezt azért nem tudtam magamnak sem így megfogalmazni, de tudtam, hogy vágyom valamire.) Persze erről sem beszéltem otthon, mert nem is sokat beszélgettünk, de úgy gondoltam, hogy a férjem érzi ezt rajtam, de nem történt semmi egyikünk részéről sem és erről sem beszéltünk egymással soha.
Két-három évvel ezelőtt nyitottunk én is és a férjem is az közösségi média irányába,előtte én szinte csak a munkához használtam, illetve a magánéletben olvastam az interneten a számomra érdekes dolgokat, híreket, nem regisztráltam semelyik felkapott közösségi társasági portálhoz.
Én az új virtuális lehetőséget is csak javarészt a hobbinkhoz kapcsolódóan használtam, cikkeket olvastam, képeket, videókat nézegettem. Láttam néha, hogy idegen férfiak és nők is akarnak velem kapcsolatot létesíteni ebben a számomra új, és érdekes világban, de nem foglalkoztam velük, egészen az elmúl év májusáig, amikor mégis rányomtam egy idegen férfitől érkezett üzenetre az interneten.
A férfi (az egyszerűség kedvéért legyen a neve Joe – persze nem ezen a néven mutatkozott be nekem, de most már rossz érzés leírnom azt a nevet amin megismertem) valami olyat írt, hogy kedves a mosolyom és szeretne jobban megismerni. Kb. két nap gondolkodás után válaszoltam neki, hogy nagyon kedves, de én nem azért vagyok fenn a „világhálón” hogy ismerkedjek, én a hobbim miatti dolgokat olvasgatom, nézegetem csak.
A férfi valami kedveset válaszolt, és azt írta, hogy nem fogom megbánni, ha megismerem őt, (na persze életemben nem bántam még meg ennyire semmit, így utólag felismerve a dolgokat, de erről majd később írok) amire én úgy döntöttem, hogy miért ne, messze van, és csak beszélgetünk, kicsit tanulok angolul, mert persze külföldi férfi volt. ő leírta, hogy Amerikában él, elvált, szingli 3 éve, és van két kisgyermeke, akiket ő nevel és új társra vágyik. Én leírtam neki, hogy én viszont házas vagyok, van két gyerekem.
Abban maradtunk, hogy akkor csak barátok maradunk és levelezünk. Így is volt néhány hétig, majd el is tűnt az internetről jó néhány hétig, majd ismét jelentkezett. Leírta, hogy azért nem jelentkezett eddig, mert én családos vagyok, és Ő társra vágyik és azt gondolta, hogy nem lehet köztünk semmi, de mégis „visszajött” hozzám, hogy jobban megismerkedjünk.
És utána elkezdtünk jobban ismerkedni, és olyan, de olyan kedves, szép üzeneteket írt nekem, amiket én tán előtte sosem hallottam, de olyan szépek voltak azok a gondolatok, ígéretek, amiket leírt, hogy én ezeket teljesen „megettem”. Ezek voltak azok a mondatok, amikre mindig is vágytam és ettől a férfitől most megkaptam.
Rengeteget beszélgettünk, sok mindent „elmondtunk” magunkról, a vágyainkról, Ő ilyen nővel szeretett volna megöregedni, mint én, amit én persze örömmel vettem, végre egy férfi, aki izgalmas, persze nem is szegény, és engem imád, engem akar. A gyönyörű, és kedves üzenetek jöttek nap, mint nap sorban. Egyszer azt írta, hogy nem tehet róla, de úgy érzi, hogy a kapcsolatunk már a barátságon túl van és belém szeretett.
Ezután egyszer csak én is úgy éreztem, hogy szerelmes vagyok. És ezután történt az a dolog, amin, ha „tiszta a tudatom és nem vagyok függő” szintén el kellett volna gondolkodnom és nemet mondanom már az elején, de nem tettem, pedig eddig egy nagyon elővigyázatos, óvatos és megfontolt nő voltam főleg a biztonság, és anyagi kiadások tekintetében
