"Végignéztük az évet az első héttől a tizenegyedikig, de nem találtunk semmi érdekeset: heti 100-200 között beküldött minta, az esetek 30-50 százalékában influenza. Semmi izgalom. Tehát a csak a március 15-i héten robbantak be a számok – gondoltuk, és ismét kinyitottuk a 12. hétről szóló jelentést. Elsőre úgy gondoltuk, káprázik a szemünk, mert egészen más adat szerepelt az NNK honlapján, mint egy órával korábban. Eltűnt a vizsgálatok tömege
– írják a valaszonline cikkben.
A 12. heti jelentésben korábban 2855 mintáról írtak, majd egyszer csak 70-re csökkent ugyanaz a szám utólag."
A kormány felelős a járványügyi védekezésért, mi több a kormány ezt azzal is nyomatékosította, hogy az önkormányzatoktól elvonta bevételeik egy jó részét a járványügyi védekezésre, ezáltal elérte hogy egyedül a kormánynak volt lehetőség és a kormány deklaráltan ki is jelentette a vészhelyzet és a teljhatalom kihirdetésével hogy Ő a járványügyi védekezés irányítója és felelőse.
A kormány volt az ami az európai gyakorlattal szemben nem biztosított sem a háziorvosoknak, sem a kórházi személyzetnek megfelelő védőfelszerelést. A háziorvosok a mai napig nem kaptak sem maszkot, sem arcpajzsot, sem védőruhát. A kórházakban a mai napig semmit nem érő szövetmaszkokban dolgoznak az orvosok.
A kormány volt az ami az európai gyakorlattal szemben nem biztosított védőfelszerelést a szociális dolgozóknak.
A kormány volt az ami bár rendelkezett védőfelszerelésekkel azokkal inkább a belügyi dolgozókat, és a bevándorlási hivatalt szerelte fel, miközben konkrétan senki nem lett beengedve a határon, így nem is dolgoztak a bevándorlásisok.
A kormány volt az ami megtiltotta a kórházból az idős-otthonokba hazaküldött betegek tesztelését a fenntartók tiltakozása ellenére, így végigfertőzte az országban ezeket z intézményeket.
A kormány volt az ami a járványt sem tartotta elég oknak arra hogy az idén a stadionprogramba betett 2-300 milliárdot inkább a járványra költse, ehelyett a társadalomtól, a kis és közép vállalkozásoktól és a bankoktól húzott le további pénzeket, akiket amúgy is megroggyantott a vírus, ezért a kormány miatt az utcára került 200 ezer ember.
Parancsolj, itt vannak az okaid. Úgy hívják Orbán Viktor és Co.
Lehet hogy azert mert a fovaros a legszrubben lakott varos. A legfertozottebb megyekkel osszehasonlitv 29-30%- kal tobb fertozott van, de ha a megyekben talalhato nagyobb varosokkal hasonlitanank ossze akkor lehet hogy csak a masodik harmadik helyen lenne. A jolfesult Cecilke is hetekig karalt hogy milyen fertozott Pest megye, es meg kulon buntette is a Pest megyeieket, aztan feltehetoleg egy egyszeru szamologeppel ellatott portas egyszeru oosztasa alapjan kiderult hogy van meg harom Pest megyenel fertozottebb megye is az orszagban. Az nem lenne meglepo, ha a Pest megyei vallalkozok beperelnek Cecilket, mert ok nelkul hetranyba helyeze oket a tobbi megyehez kepest, ezzel mindossze par mliard kart okozott, a kovetkezo otszaz evben levonhatnak a fel fizeteset.
Nem az orvosok hanem a korhazigazgatok felelossege volt, amelyik nem teljesitette az agyszamirtat azt jol kirugta Kastler. Mondjuk az mar nem jutott eszebe, hogy kulonbozo korhazak vannak, egy altalanos korhazbol konnyebb kirugnia csak vizsgalatra behivpttakat, mint egy tudokorhazbol a tudobetegeket.
"PR-interjúsorozata második darabjában azt már nem tagadta le, hogy ő adott volna utasítást a kórházi ágyak kiürítésére, de továbbra is állítja, hogy az orvosok felelőssége volt a döntés."
Hanyan kuzdottek a jarvany ellen? A rendelointezetek negyedteljesitmenyen uzemeltek, a korhazak meg felteljesitmenyen. A kb ezer koronast meg max ketezren kezeltek.
"Egy öt hónapos kisbaba és egy hétéves kislány maradt édesanya nélkül azért, mert a járványra hivatkozva nem látták el a magyar állami egészségügyben – állítja Bangóné Borbély Ildikó egy, a Facebook-oldalára feltöltött videóban, amely szerint az egészségügy leállása miatt az asszonyt nem tudták megfelelően és időben ellátni, ezért hunyt el május első napjaiban.
Az MSZP országgyűlési képviselője az elhunyt nő családjánál járt Esztergomban, a videóban megszólal egy hozzátartozó is, az elhunyt asszony édesanyja. Martineczné Rezsnyák Regina több évtizedes egészségügyi tapasztalattal rendelkezik – a részletes beszámoló alapján jelenleg is a betegellátásban dolgozhat –, és valóban részletesen mesélte el, mi történt lányával április utolsó és május első napjaiban, amikor a járványhelyzet miatt nem kapott azonnali ellátást.
Gyakorlatilag hordágyon szállították a tatabányai kórház covidos részlegére
– mondta a gyászoló édesanya, elmondásából pedig kiderült, hogy lányának még április 22-én szemgödri fájdalommal kezdődtek panaszai, amelyek óráról órára súlyosbodtak, de hiába kért az őt telefonon diagnosztizálni igyekvő háziorvosa azonnali koronavírustesztet, több nap eltelt, ami alatt a fiatal asszony állapota romlott, és semmilyen orvosi ellátást nem kapott.
Ráadásul a mentősök érkezésére 48 órát türelmesen váró édesanya szerint a koronavírusteszt végül negatív lett, ám csak napokkal később, a mentők érkezése után válhatott világossá, hogy lánya súlyos agyhártyagyulladással maradt ellátás nélkül a járványügyi vészhelyzet idején.
A gyászoló édesanya elmondása szerint a centrális hányással szenvedő lányával ráadásul vissza kellett fordulnia a Székesfehérvárra induló mentőnek, majd
PEDIG CSAK A NYOLCADIK KÓRHÁZ FOGADTA, ÉS ÖSSZESSÉGÉBEN 117 KILOMÉTERT UTAZTATTÁK A BETEGET.
Az asszony szerint lányáért mindennek ellenére mindent megtett az őt szállító két mentős, amiért köszönetet is mondott, szerinte a megkésett ellátás professzionális volt, csak éppen későn került a beteg egyáltalán szakember látókörébe. Végül a balassagyarmati kórházba került lánya, akinek utolsó telefonhívásáról édesanyja lemaradt. A kórházban lánya, Regina május elsején belehalt az agyhártyagyulladásba.
Ez egy gyógyítható betegség, ha idejében észreveszik
– mondja a videóban az egészségügyi végzettségű édesanya, aki azt is mondta, hogy csakis azért nyilatkozott a szocialista képviselőnek, hogy a jövőben elkerülhetőek legyenek a lányáéhoz hasonló értelmetlen halálesetek. Azt is mondta, hogy ők a rövidebbet húzták, és sokan fogják az egészségügyi ellátás értelmetlen leállítása miatt a rövidebbet húzni."
"A Soros-hálózat emberei pedig azon dolgoznak, hogy legyen migránsválság, mert akkor a kormányok bajba kerülnek, és hitelt kell felvenniük „jó kis kamatra”."
A sorosozással, a hasznos hülyék hülyítése tovább folytatódik.
"Hogy az átalakítás formálisan miként zajlik majd, azt jelenleg alighanem egyedül a miniszterelnök tudja. Többek szerint a ciklus feléhez érve Orbán Viktor egy átszervezés részeként el fogja távolítani az onkológus professzort az egészségügyi operatív irányításától, de vannak olyan vélemények is, amik szerint Kásler megőrizheti posztját, viszont kiüresítik a minisztériumát. Az Emberi Erőforrások Minisztériumát (EMMI) vezető miniszter jogosítványai egymás után kerülnek át a miniszterelnök által gyakran „katonai jellegű akcióként” emlegetett védekezést vezető belügyminiszter, Pintér Sándor és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) élén álló Palkovics László kezébe. Nagyon valószínű, hogy az EMMI mostani formájában nem marad fenn, és veszít súlyából. Elképzelhető, hogy új, önálló egészségügyi minisztérium jön létre, amely orvosszakmai kérdésekben dönthet majd, miközben az intézmények és a logisztika felügyelete más tárcához, tárcákhoz kerül." Orbán lehet, hogy feltalálja a spanyolviaszt, ha sikerül neki, akkor újra lesz egészségügyi minisztérium. Hip hip hurrá.