Helló!
Próbálom rövidre fogni. Ez a tünetegyüttes másfél éve áll fent.
Tünetek: haspuffadás, bélgázosodás, étvágytalanság, farkaséhség, diszkomfort érzés, nyálkás széklet, savasodás, rossz közérzet, másnaposság szerű érzés, homályos látás, koncentrációs zavarok, folyamatos izzadás, hideg végtagok, székrekedés-hasmenés váltakozása, kiütések, száraz száj, szájsebesedés, vérnyomás stb...
Voltam orvosnál ahol nézték a vérképemet ami teljesen elfogadható. Volt bakteriális széklettenyésztésem ami negatív. Voltam endoszkópos vizsgálaton is ahol mindent rendben találtak fentről is és lentről is. Az orvosok az eleje óta azt szajkózzák, hogy pszichés hiszen amit kerestek nem találtak, illetve fiatal vagyok nagyon komolyan se vesznek.
Ezelőtt soha semmi bajom nem volt. Ezt megelőzendő történt egy baleset.
Análisan felkerült egy penészedő répa(ezalatt értem: penészes és peshedt). A tüneteim fokozatosan azóta jönnek elő. Másfél éve ugyan olyan szarul érzem magam.
Az orvosnak persze nem nagyon dicsekedtem el a történtekről és eddig interneten se nagyon kérdeztem rá.
Teljesen be vagyok fordulva, már olyanokon kattogok, hogy egy űrbéli nyavaját kaphattam el amit nem fognak tudni kimutatni.
Mire lenne célszerű vizsgálatot csináltatni? Mi történhetett velem? Van ebből kiút? Megmondom az őszintét nem csak az emésztésem rossz, azóta mentálisan is meg vagyok borulva. Az elején nagyon meg is voltam ijedve, hogy végem van.
Másfél éve tart, jó lenne tudni végre mi lehet ez mert, hogy nem pszichés ahogy mondják az holt biztos. A paranoia és a félelem a pszichés része ami a krónikus, nem múló tüneteimből fakad. Ha valaki tudna segíteni azt nagyon megköszönném!
Viszont én azt az egy dolgot nem értem, hogy ha ezelőtt semmi bajom nem volt illetve minden ehhez a répás dologhoz köthető vissza akkor hirtelen minek kell laktóz, stb.. vizsgálat?
Igazándiból a beleimmel van gond. Hogyan lehetne kivizsgáltatni úgy, hogy végre így másfél év után kézzel fogható dolgot kaphassak a dologgal kapcsolatosan? Annyival le lettem tudva, hogy Crohn betegség gyanú illetve, hogy IBS. Ha jól tudom IBS-t akkor mondanak ha nem tudják mi okból van a beleimnek funkcionális zavara.
Megértettem. Egyelőre ott tartok, hogy ha találkozok háziorvosommal vérvétel tekintetében akkor megemlítem neki a dolgokat. Illetve kicsit elbeszélgetek vele, hogy másfél éve áll fenn a dolog, azóta jelentősen romlott az életminőségem stb. Önmagában nem egészséges, hogy folyamatosan nyálas a székletem illetve, hogy kiütéses vagyok. Aztán megállapították, hogy IBS-el küzdök. Hozzá tenném amikor vastag- végbél tükrözést csináltak azt hiszem 15 CM-ig benéztek a vékonybelemig is. Ekkor szövettani mintát nem vettek hiszem az orvos szavait idézve: "felesleges lett volna hiszen odabent minden tökéletes". És akkor ez ennyiben le is lett tudva.
A patkóbél(duodenum) felső szakasza gastroscóppal elérhető, de szövettanja (a legtöbb helyen nem vesznek innen mintát, hiszen nyombélfekélyt indíthat be) nem számít kizáró bizonyítéknak gyulladásos
Igazándiból annyira űrbélinek tűnik ez a szituáció, hogy nagyon senki se tud hozzá szólni. Ha koplalok akkor jobban érzem magam, igen. Viszont amint eszek bármit is rá 1-2 órára szarul vagyok. Nem annyira színes a világ. Nyirokcsomók is be vannak gyulladva és az egész ehhez a ponthoz köthető vissza. Nagyon azért nem beszéltem erről senkinek sem mert féltem, hogy ez valamelyest a becsületem rombolná.. De hát azt már másfél évvel ezelőtt elhagytam. Nemsokára megyek a háziorvosomhoz aztán részletesen beszámolok neki talán az valamelyest előrehaladást nyújtana a történettel kapcsolatosan. A Giardia-s ötletet köszönöm mindenképp elvégeztetek rá egy vizsgálatot. Szükség esetén akár egymást követő 3 napon is, hogy biztos eredményességre juthasson a történet. Internetet bújva kb 500 betegség jellemző a tüneteimre nagyon okosabb nem leszek tőle csak még jobban parázok a dolgoktól. És továbbra is mondom kár lenne azon vitatkozni, hogy a tyúk vagy a tojás volt-e előbb mert az egész úgymond ehhez a "balesethez" köthető vissza. Azóta van ez az egész.
Találtam egy ilyen cikket. Lehetséges, hogy valami gombát feltoltam ezek szerint ami ilyen immunreakciókat válthat ki belőlem? Amennyiben ez fenn állhat immár másfél éve, milyen módszerekkel lehetne kimutatni, hogy mégis mi lehet ez?