Íme jelenlegi és 2020., azaz Trianon 100. évfordulóján meglévő kormányunk centenáriumi programja ezen nemzeti gyászeseményre:
http://www.atv.hu/belfold/20191207-semjen-zart-korben-trianonrol-olyan-nagy-triumfalas-nem-lesz
Tudom, van sok Trianon fórum itt az Indexen is és máshol is, de ez az évforduló egy olyan mérföldkő, ami megérdemel egy külön vitahelyet, mert ez olyan alkalom lesz, amin ha mást nem is teszünk (sajnos), de alaposabban kibeszéljük ezt a magyar sorskérdést.
Szóval ami a fenti hivatkozásra kattintva olvasható:
"Óvatosságot javasol Semjén Zsolt a trianoni békeszerződés 100. évfordulója ügyében. Egy bizonyos szintnél nem szabad, nem bölcs túlemelni a témát. Nem cél ugyanis a határon túli “utódállamokkal” való konfrontáció, sem az ottani magyarellenes sovinizmusnak az élezése - hangoztatta a részvevők elmondása szerint a miniszterelnök-helyettes egy zártkörű rendezvényen, a Kereszténydemokrata Esten".
Tiszta ballib szöveg, ugye? És ezekkel akarunk mi akárcsak tiltakozni is bármilyen sovinizmus ellen?
Miért nem jutott még túl mára a magyar politika ezen a félénk önmegtartóztatáson, főleg ha olyan nagy nemzetinek mondják magukat?
Sztálin még 44. szeptemberének elején is azon a véleményen volt, hogy a románokat keményen meg kell büntetni, a Moszkvában tárgyaló magyar küldöttség a várakozásoknál sokkal enyhébb feltételeket kapott a szovjetektől. Pl. nem várták el azt, hogy a magyar csapatok fordítsák a fegyvereiket a németek ellen, a magyar csapatok nem kerültek volna hadifogságba csak lefegyverzésre, nem kérték a magyar vezetés egy részének háborús bűnössé nyilvánítását és elvileg meghagyták volna a politikai berendezkedést is.
A fő elvárás az volt, hogy az országon a szabad átvonulást biztosítsák számukra, a távozni nem akaró német egységeket támadja meg a honvédség, katonai ellenőrzés legyen a fontos infrasruktúráknál,
a hadtápot biztosítsa a magyar fél.
Cserében azt ajánlották, hogy a magyar fél számára a 38-as határok a mérvadóak, de lehetőséget kínáltak az az utáni területi nyereség egy részének megtartására (itt nyilván a románoktól kívántak területet elvenni).
A helyzet a nyilas-puccsal és Horthy legitim hatalomátadásával változott meg, mert ekkor már tisztán látható volt, hogy a szovjet csapatok karácsonyig nem tudnak eljutni a néhai magyar-osztrák határra. Tehát bukott az a szovjet stratégiai cél, hogy a Bécs-Linz-München vonalon a védtelen déli területeken fognak betörni a Harmadik Birodalomba.
A 2.VH utáni színjáték - magyar bűnök felesleges eltúlzása, szlovák bűnök elkendőzése (vö. drezda jóságos bombázása vs német légi terror) - amúgy sem engedte volna szerintem megtartani azokat. De tény, hogy a fasiszták megkönnyítették a dolgot, Magyarország nem rúghatott labdába. Sztálin meg nagyon okosan úgy vette el újra a magyar földet (nagyrészt a szláv barátság jegyében, de Románoknak pld kompenzált vele), hogy tulajdonképpen a nyugati szövetségesek diktátumát élesztette újra. Nem volt hülye (sajnos).
Mondjuk a románok esetében van némi pikantériája, hogy 1940-ben elvesztették Észak-Bukovinát és Besszarábiát is, ami ma sem az övék - ott milyen nyomás is volt?
Ha Besszarábiát emlegeted, akkor ne felejtsd el, hogy az nem azonos Moldáviával.
A mai Moldávia területén a lakosság 10-40%-a orosz, kozák vagy oroszul beszélő ukrán.
Az a terület, amiben különbözik Besszarábia és Moldova területe, az meg 80%-ban orosz és
Ami még kellemetlenebbé teszi a helyzetet, hogy a Kárpátalja lakosságának 70%-át kitevő rutének 1918-ban kikiáltották a függetlenségüket, amit a nagyhatalmak nem ismertek el, de a csehek 1938-ban a területnek autonómiát adtak, ezzel Csehszlovákia feldarabolása után jogilag a terület önállóvá vált.
Tehát a magyar honvédség egy olyan területet szállt meg 39-ben, amely önálló államként volt jogosult viselkedni, tehát magyar részről a bevonulás nyilt katonai agresszió volt.
Mondjuk a románok esetében van némi pikantériája, hogy 1940-ben elvesztették Észak-Bukovinát és Besszarábiát is, ami ma sem az övék - ott milyen nyomás is volt?
Nem mese ez gyermek, hanem sajnos történelmi tény! Tessék!...
"Én azért látom felelőtlennek a kortárs szerb politikai elitet, mert egyszerre tekintette ellenségnek a Monarchiát (1903 után) és az Osz-mán Birodalmat. Belgrád mindkét nagyhatalmi szomszédjával ellenséges viszony-ban volt; 1908 után a Monarchiát számos szerb politikai és katonai érdekcsoport provokálta. Ha egy kisállam valóban nem akar fegyveres konfl iktusba keveredni a nagyhatalmi szomszédjával, féken kell tudnia tartani ezeket az érdekcsoportokat."
"...a szerb tartalékosok "véletlenül" átlépték a Monarchia és Szerbia határát a Temes folyónál, aminek következtében az osztrák–magyar csapatok figyelmeztető lövéseket adtak le."
Mi is elítéljük II. világháborús részvételünket. Most már visszaadják nekünk Kárpátaljánkat?
Mo.-nak jogilag nincs alapja a Kárpátaljára, mivel 1939-ben jogalap nélkül megtámadta az akkor még Csehszlovákiához tartozó területet és megszállta.
A fegyveres agresszióval megszállt területre nem lehet a nemzetközi jog szerint igényt bejelenteni és megtartani. Pont ezt használta ki a szovjet vezetés és 45-ben a SZU-hoz csatolták a területet, ami viszont nehezen támadható jogilag.
Szerbia akarta-e a háborút! A lényeg az, hogy a szerb provokációk a Monarchia déli határszakaszain (időnként fegyveresek is) bizonyítják a szerb agressziót.
Esetleg mesélhetnél azokról az "időnként fegyveres" "szerb provokációkról" "a Monarchia déli határszakaszain ".....
Nem arról van szó, hogy Szerbia akarta-e a háborút! A lényeg az, hogy a szerb provokációk a Monarchia déli határszakaszain (időnként fegyveresek is) bizonyítják a szerb agressziót. Az orosz támogatással a tarsolyában pedig gondolkodás nélkül belement a háború kirobbantásának kockázatába is...
Nem hallottál még arról a szerb törekvésről, hogy uralmuk alatt akarták egyesíteni a délszláv népeket, többek között a Monarchiabelieket is? Ezt szerinted békés úton elérték volna?
Nem, ez kurvára nem olyan, tompika. A gyűlölet elveszi a realitásérzéked és már egy párhuzamos univerzumban élsz, nem veszed észre a jeleket akkor sem, ha neked jönnek. Haragszol a világra mert ide születtél, ahol mindent utálsz. Menthetetlen vagy.
Szerbia ellenséges ország volt a Monarchiával szemben már az I. világháború előtt is. Oroszországgal a háta mögött a fő felelőse a Balkán puskaporos hordóvá válásának.
A trónörökös pár meggyilkolása már túlment minden határon. Képzeld el, mit tenne ilyen esetben akár napjainkban is az USA vagy bármely Nyugat-európai ország, ha valamely vele ellenséges állam rosszindulatú képviselője orvul meggyilkolná a vezetőjét.
Magyarország a Monarchia egyik országa volt, és az tény, hogy a Monarchia hadüzenete Szerbiának volt az I. világháború kezdete. Utána a szövetségi rendszerek és titkos szerződések egymás után vonták be a részvevőket a világháborúba.
Olyan ez, mintha most Oroszország megtámadná Észtországot, s erre az egész NATO hadat üzenne Oroszországnak. Szerződés kötelezi rá a tagokat.
De van vele gondom, csak éppenséggel nem róla volt szó.
Amúgy meg ha akkor: 1848 táján hagyják kiválni hazánkat a Habsburg birodalomból, több mint valószínű, hogy a világ megspórolhatta volna az I., és így a II. világháborút is, de legalábbis alakulhatott volna jobban és békésebben a világ és régiónk történelme.