Íme jelenlegi és 2020., azaz Trianon 100. évfordulóján meglévő kormányunk centenáriumi programja ezen nemzeti gyászeseményre:
http://www.atv.hu/belfold/20191207-semjen-zart-korben-trianonrol-olyan-nagy-triumfalas-nem-lesz
Tudom, van sok Trianon fórum itt az Indexen is és máshol is, de ez az évforduló egy olyan mérföldkő, ami megérdemel egy külön vitahelyet, mert ez olyan alkalom lesz, amin ha mást nem is teszünk (sajnos), de alaposabban kibeszéljük ezt a magyar sorskérdést.
Szóval ami a fenti hivatkozásra kattintva olvasható:
"Óvatosságot javasol Semjén Zsolt a trianoni békeszerződés 100. évfordulója ügyében. Egy bizonyos szintnél nem szabad, nem bölcs túlemelni a témát. Nem cél ugyanis a határon túli “utódállamokkal” való konfrontáció, sem az ottani magyarellenes sovinizmusnak az élezése - hangoztatta a részvevők elmondása szerint a miniszterelnök-helyettes egy zártkörű rendezvényen, a Kereszténydemokrata Esten".
Tiszta ballib szöveg, ugye? És ezekkel akarunk mi akárcsak tiltakozni is bármilyen sovinizmus ellen?
Miért nem jutott még túl mára a magyar politika ezen a félénk önmegtartóztatáson, főleg ha olyan nagy nemzetinek mondják magukat?
"Hazánkban is föl lehetne újítani az emlékezést azzal, hogy a számunkra igazságtalan és végzetes következményekkel járó Trianoni diktátum évfordulóján megszólalnak a harangok (mint ahogy ez volt is) és legalább két percre minden leáll ezen a napon..."
Ilyesmit nem tehet Magyarország, mivel elismerjük a Szerb-Horvát-Szlovén államot és Cseh-Szlovák államokat és azok teljes függetlenségét.
Eleve úgy indulna a dolog, hogy ott lenne kapásból hét ellenérdekelt ország (sőt, ha még az a két északi csücsök is kellene a lengyelektől, akkor már nyolc). Nyilván támogatnák egymást annak tudatában, hogy ők is sorra kerülhetnek.
többek között arra, hogy vác és visegrád bármikor helyet cserélhet, ha a történelmi atlaszt előállító ner-kompatibilis atlasz-szerkesztő úgy tartja helyesnek.
„A németek úgy szállították Lenint egy lezárt vasúti kocsiban Oroszországba, mint egy bacilust.” (Sir Winston Churchill)
--A CEU és más, hasonló típusú felsőoktatási intézmények társadalomtudományi képzései, mára pontos párhuzamot mutatnak a Lenin idejében működő forradalmárképzővel.--
"oszt mégse nem ez a páratlan bűntény lett a második világháború központi problémája és kirobbantó oka, megmaradt periferiális kérdésnek."
Pedig küszöbön állt a románokkal egy fegyveres konfliktus, amit azok kérése oldott meg, hogy tengelyhatalmi döntőbíráskodás ítéljen Erdély hovatartozásáról.
Még előbb Hitler az egész Felvidéket nekünk ígérte, ha részt veszünk Csehszlovákia megszállásában.
"és hála az egészen feltűnően sikeres magyar politikának, sikerült még három magyar falut pluszban csehszlovákiához csatoltatni a párizsi békeszerződésben"
Hála Rákosiéknak, akiknek fontosabb volt idehaza fasisztákat hajkurászni, mint a magyar területekért küzdeni.
"A Nem, nem soha! és társaik. Amikor a hamis jelszavak harsogása elnyomta a józanul gondolkodást. 20 év alatt olyan sikeresen mosták át az agyakat, hogy birkamódra lehetett az embereket vágóhídra hajtani.
Kit háborúba, kit gázkamrába"
Látom, te sem panaszkodhatsz, ami az agyad átmosottságát illeti, mert még mindig az 1945 utáni hazugságokat szajkózod.
A Nem! Nem! Soha! pedig egyáltalán nem hamis, hanem valódi jelszó, amely kifejezi, hogy a magyarság soha nem fogja elfogadni a nemzetét és hazáját ért igazságtalanságot.
Józanul gondolkodásról inkább ne is beszélj, mert az, amit te itt előadsz defetista, önfeladó dumát, az se nem józanságra, sem pedig egészséges gondolkodásmódra nem utal.
Gondolom te a "tanuljunk meg kicsik lenni" ballib jelszavat osztod - tudod mit? Tanítsd meg rá a szomszédainkat.
A magyar zsidók haláláért a Nyugat is felelős. Mindvégig a német megszállásra játszottak, hogy a D nap sikere minden módon biztosítva legyen. A magyar zsidóság sorsa még csak megbeszélés tárgyát sem képezte (a dokumentumok szerint).
oszt mégse nem ez a páratlan bűntény lett a második világháború központi problémája és kirobbantó oka, megmaradt periferiális kérdésnek. és hála az egészen feltűnően sikeres magyar politikának, sikerült még három magyar falut pluszban csehszlovákiához csatoltatni a párizsi békeszerződésben.
"az emberek túlnyomó többségét jobban érdekli a napi taposómalom. A megélhetés, az egészségügy, a nyugdíjrendszer bizonytalansága stb."
De úgy látszik, annyi eszük nincs, hogy belássák, hogy Trianonnak milyen hatása van ezekre, hiszen egy kicsivé tett, nyersanyagaitól, tengerpartjától, belső piaca nagy részétől megfosztott ország nem képes olyan gazdasági potenciálra, mint teljes nagyságában.
"Én sem tanultam róla, mégis a lényeget illetően képben vagyok."
Hát nem nagyon, mert ezek szerint továbbra sem érted a lényeget, amit tkp. a diktátum egyedisége, és súlyossága hordoz. Ez ugyanis nem csak egy szimpla háború következménye, ahol a vesztes hadisarcot fizet, meg hasonlók, ahogy ez addig általában szokás volt, hanem ennél sokkal súlyosabb. Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy Európa újkori történelmében egy páratlan bűntény, egy leírhatatlanul kegyetlen gaztett. De nem írom le neked ismét, hogy miért az, mert már ezt is leírtam (leírták), és mégsem értetted meg te sem, és a többi eszmetársad sem.
"A Holokausztról viszont tanultunk.
A kettő messze nem hasonlítható össze, jegyzem meg halkan."
Mondtam én, hogy összhaonlítható?
Az azonos nemű bűntettek általában hasonlóak, de nem összehasonlíthatóak. Arra viszont jók, hogy szemléltetésképpen felhasználhatjuk őket más bűntettek esetén. Én is csak ezt tettem.
"Volt már ilyen. A Nem, nem soha! és társaik."
De – felhívnám a figyelmed arra az "apróságra" - én nem ezt írtam.
Én egy olyan, teljesen normális megemlékezés felújításáról írtam, ami már volt, és az szép volt...
"Amikor a hamis jelszavak harsogása elnyomta a józanul gondolkodást. 20 év alatt olyan sikeresen mosták át az agyakat, hogy birkamódra lehetett az embereket vágóhídra hajtani."
Bocs, de ez megint sima mellébeszélés, de lehet hogy csak a győztesek propagandájának az az agymosó hatása szól belőled, amikor az okok helyett csak az okozatokat sulykolják a fejekbe.
A háború ugyanis nem a "Nem, nem, soha" és hasonló jelszavak miatt tört ki, hanem éppen azok miatt a mérhetetlen igazságtalanságok miatt, amit a győztesek Trianonban elkövettek. Pl. Hitlert – lehet, hogy ez új neked (ezt is már elmondtam) – a trianoni "békemű" "alkotta" meg ugyanúgy, mint ahogy a II.Vh. is benne volt már akkor a pakliban. És igen, mindezt már akkor látták a józan gondolkodású emberek, de sajnos ők már akkor is kisebbségben voltak. A győzők mérhetetlen dölyfe és gyűlölete mindent vitt...
először is, ha valaki nem tanult Trianonról, és az azt megelőző történelmi eseményekről, akkor hiában van internet, nem keres ilyen témákat"
Én sem tanultam róla, mégis a lényeget illetően képben vagyok.
A Holokausztról viszont tanultunk.
A kettő messze nem hasonlítható össze, jegyzem meg halkan.
Hazánkban is föl lehetne újítani az emlékezést azzal, hogy a számunkra igazságtalan és végzetes következményekkel járó Trianoni diktátum évfordulóján megszólalnak a harangok (mint ahogy ez volt is) és legalább két percre minden leáll ezen a napon..."
Volt már ilyen. A Nem, nem soha! és társaik. Amikor a hamis jelszavak harsogása elnyomta a józanul gondolkodást. 20 év alatt olyan sikeresen mosták át az agyakat, hogy birkamódra lehetett az embereket vágóhídra hajtani.