Keresés

Részletes keresés

barkasarja Creative Commons License 2019.12.10 0 0 173

"Viszont már a 19.században elkezdődött a hazai nemzetiségek mozgolódása az önálló államiság irányába."

 

A nemzetiségek mozgolódása semmit sem jelentett hazánk feldarabolásánál.

Senki sem gondolhatja komolyan, hogy éppen majd az olyan győzteseket érdeklik a nemzetiségi mozgolódások, akik amúgy a fél világot gyarmatosították és kirabolták. Hazánk feldarabolásakor tisztán az érdek volt a meghatározó, és a győztesek érdeke az volt, hogy a térséget a lehető legnagobb mértékben meg kell gyengíteni és kiszolgáltatottá tenni.

 

"Rosszul kezeltük, nem sikerült egyben tartani a Nagymagyarországot."

 

Ugyan már! Ki kezelte abban az időben jól?

A gyarmatosító angolok vagy a franciák?! Netán a mostani szomszédaink, akik még még napjainkban is azon vannak, hogy felszámolják az uralmuk alá került magyarságot?! Gondolkozz már el egy kicsit!  

 

Ezzel az egykori propagandadumával ellentétben, az akkori európai viszonyokhoz képest egyáltalán nem kezeltük rosszul a hazai nemzetiségek ügyét, sőt Magyarországnak volt az akkori Európában az egyik leglibeálisabb nemzetiségi politikája.

 

Ezt az egész nemzetiségi ügyet az akkori Oroszország által pénzelt és irányított, kimondottan magyarellenes éllel operáló pánszláv propaganda fújta fel (milyen példamutatóan is kezelték az oroszok a nemzetiségeiket, ugye?!), elképesztő rágalmakkal és hazugságokkal telekürtölve az akkori Nyugatot.

Pl. a "Lex Apponyit", amit szinte mindenki ismer, és amire napjainkig is hivatkoznak, úgy állították be, mint az "erőszakos" magyarosítás, és a nemzetiségek "kegyetlen" elnyomásának elrettentő példáját. Holott mit is mond ki az 1907-es oktatási törvény?

 

 „A nem magyar tanítási nyelvű elemi iskolákban, akár részesülnek állami segélyben, akár nem, a magyar nyelv a mindennapi tanfolyam valamennyi osztályában a vallás- és közoktatásügyi miniszter által a hitfelekezeti iskolafenntartó meghallgatásával megállapított tanítási terv szerint és kijelölt óraszámban oly mérvben tanítandó, hogy a nem magyar anyanyelvű gyermek a negyedik évfolyam bevégeztével gondolatait magyarul élőszóval és írásban érthetően ki tudja fejezni."

(CORPUS IURIS 1907:XXVII.tc., 384)

 

Micsoda "elnyomás" és "magyarosítás", ugye!?

Különösen, ha figyelmbe vesszük a mai szomszédaink oktatáspolitikáját. Náluk ugyanis már 100 éve kötelező az ún. államnyelv tanítása és ismerete az uralmuk alá került magyaroknak. És érdekes módon mindenki kussol, az igen művelt és civilizált Nyugat sem háborog, hogy ez micsoda disznóság, stb., stb., de a legfájóbb az, hogy amikor már megtehették volna, a magyar kormányok sem tiltakoztak a mostani "nemzeti" kormányunkkal bezárólag.

Ez, sajnoscsak azt bizonyítja, hogy egy kétszínű, velejéig romlott, mocskos világban élünk...

 

Előzmény: füstikecske (166)
barkasarja Creative Commons License 2019.12.10 0 0 172

"tessenek teleszülni a kárpát-medencét magyarokkal."

 

Mert, ha teleszülnénk, akkor ismét a miénk lenne a Kárpátmedence, Móricka? Ennyire naív azért t sem lehetsz!... :)

Mindenesetre az ilyen cinikus, és értelmetlen megnyilvánulásokra tényleg nem érdemes válaszolni. De most kivételt teszek csak azért, hogy tudd! Hazánkat nem azért darbolták fel, mert nem szültük tele a Kárpátmedencét, meg  "elnyomtuk" szgény nemzetiségeket, stb., hanem azért, mert az akkori győztesek érdeke éppen az volt, hogy meggyengítsék, és így minél kiszolgáltatottabbá tegyék a térséget. Sajnos "sikerült" nekik, mert a "művük" nem csak a térség kiszolgáltatottságát eredményezte, hanem szomszédaink máig tartó gyűlölködését és ellenséges magatartását is velünk szemben.

 

Csak mellékesen jegyezném meg - lehet, hogy ez is meglepő számodra -, a győztesek ezzel a "békeművükkel" alkották meg többek között Hitlert is, és hívták "éltre" a II. Világháborút is...

Előzmény: Vevegyő (160)
pk1 Creative Commons License 2019.12.10 0 0 171

Ejnye! A Keleti Frank Királyságot ezért jól seggbe kell rúgni.

Előzmény: Foonee (167)
Laja73 Creative Commons License 2019.12.10 0 0 170

Elvileg igen, gyakorlatilag a fasiszta módszerekkel összelpoptt Csehszlovákiától mentette meg a lengyelek lakta területek egy részét, és jól tette.

Előzmény: pk1 (169)
pk1 Creative Commons License 2019.12.10 0 0 169

"még a főkolompos Ausztria is kapott területet hazánkból"

 

Még Lengyelország is.

Előzmény: barkasarja (158)
Laja73 Creative Commons License 2019.12.10 0 0 168

Szerintem meg már késő. A rendszerváltás után még jogos lett volna a szabad Magyarország igénye - ha minden nép élhet egy hazában, a magyar miért nem - hogy legalább az etnikai határokat állítsák vissza, ahol lehet, hiszen a szovjet megszállás előtt ezek megvoltak, Románia meg Szlovákia ugyanúgy fasiszta volt (most hagyjuk hogy a szovjetek bevonulásakor 2 percre átálltak a győztesekhez). 

 

Ma viszont jogosan mondhatják a környező államok, hogy 30 évig nem kértük, aláírtunk minden szar alapszerződést, akkor mire alappozzuk. A kommunistáktól persze nem vártam mást de a jobboldali kormányok tevékenysége pusztító és visszavonhatatlan. Az első árulást Antall követte el, a pár hónapos Ukrajnának ajándékozta Kárpátalja magyarok lakta részét. Az Ukránok elvileg utálják Sztálint, holodomor meg anyám kínja, de azért elfogadták ezt a kis ajándékot tőle. Nem tudom de szerintem csak pár nappal az alapszerződés aláírása előtt volt népszavazás Kárpátalján, elsöprő többséggel az autonómia mellett. Még ez sem került bele a szerződésbe. Egy sime hazaárulás volt az egész és gyakorlatilag azóta ez az irány.

Előzmény: Vevegyő (165)
Foonee Creative Commons License 2019.12.10 -1 1 167

"A magyarokat márpedig ki kell irtani."

 

-Ez volt a parancs a pozsonyi csata előtt, és ez ma is érvényben van.-

Előzmény: barkasarja (158)
füstikecske Creative Commons License 2019.12.10 0 0 166

Ez nem indok arra, hogy hazánk ilyen mérvű megcsonkítása jogos volt."

Csak a győzelmet nem kell magyarázni.

Viszont már a 19.században elkezdődött a hazai nemzetiségek mozgolódása az önálló államiság irányába.

Rosszul kezeltük, nem sikerült egyben tartani a Nagymagyarországot.

Előzmény: barkasarja (158)
Vevegyő Creative Commons License 2019.12.10 -1 0 165

a témával tényleg kéne foglalkozni, de nem pappváryelemérné-szinten. no ez az, amire várni kell még egy darabig.

Előzmény: Laja73 (164)
Laja73 Creative Commons License 2019.12.10 0 0 164

Van ilyen vélemény, de ez csak terelés. Időt nyer a nemzeti kormány, hogy ne kelljen foglalkozni a témával, majd csak 20 év múlva mire felnőnek. Persze attól még nem tér vissza egy falu sem de hülyítésnek jó.

Előzmény: Vevegyő (162)
pk1 Creative Commons License 2019.12.10 0 0 163
Előzmény: Vevegyő (162)
Vevegyő Creative Commons License 2019.12.10 -1 0 162

igaz magyar hetente szül. minimum ikreket.

Előzmény: Laja73 (161)
Laja73 Creative Commons License 2019.12.10 0 0 161

Minek? Teleszültük a Csallóközt azt mégse a miénk. Nem gecivel kell szerződéseket rendezni, elég hozzá a tinta.

Előzmény: Vevegyő (160)
Vevegyő Creative Commons License 2019.12.10 -1 0 160

tessenek teleszülni a kárpát-medencét magyarokkal.

hajrá.

Előzmény: barkasarja (158)
nagyanyo5:0 Creative Commons License 2019.12.10 0 1 159

Így igaz!!!!!! Szvsz nem felejtették el a Pozsonyi vereséget!!!!!!

Előzmény: barkasarja (158)
barkasarja Creative Commons License 2019.12.10 0 1 158

"Háborúztunk, vesztettünk. Kétszer is."

 

Ez nem indok arra, hogy hazánk ilyen mérvű megcsonkítása jogos volt.

A történelem során mások is vesztettek, a győztes vagy győztesek mégsem alkalmazták a vesztesekkel szemben ezt az újkori barbarizmust.

Azt kéne felfognod, hogy hazánk megcsonkítása egyedülálló gaztett volt az újkori európai történelemben (még a főkolompos Ausztria is kapott területet hazánkból), aminek tényét igenis már rég ismertetni kellett volna, napirenden kellett volna tartani uganúgy, mint ahogy a holokausztot ismertetik és napirenden tartják...

Előzmény: füstikecske (141)
barkasarja Creative Commons License 2019.12.10 0 1 157

"Olvasgatok itt, és öklendezek....

Sosevót NAGYMAGYARORSZÁGról, sosevót függetlenségről, meg ilyen-olyan utólag hamisított baromságokról...."

 

Pedig elsősorbn a saját közönyödtől és érzéketlenségedtől kéne öklendezned, amit mutatsz a magyarság legnagyobb tragédiája iránt, meg persze a történelmi tájékozatlanságodtól...

Magyarország ugyanis nagy is volt, meg független is mindaddig, amíg a török 1541-ben el nem foglalta az ország fővárosát, Budát. 

A "nagy" jelző, hazánk trianoni, barbár megcsonkítása után került használatba, mert azelőtt csak Magyarország-, pontosabban Magyar Királyság létezett, ami a csonka hazához képest valóban nagy volt...

 

És, hogy kicsit képben légy a "Sosemvót" Nagymagyarországról, itt van egy térkép róla...

 

 

Előzmény: csakegyvidéki (128)
füstikecske Creative Commons License 2019.12.10 -1 0 156
Vagy neked, a saját ló gikád szerint.
Előzmény: Foonee (155)
Foonee Creative Commons License 2019.12.10 -1 1 155

Előbb neked kell nyilatkozni erről (a lóvaginaság szabályai szerint)!!!

Előzmény: Vevegyő (154)
Vevegyő Creative Commons License 2019.12.10 -1 0 154

te hány ygereket szültél a múlt héten? vagy hányat csináltál?

Előzmény: egy hazafi (149)
pk1 Creative Commons License 2019.12.10 -1 0 153

"mennyi háborúnk volt bő 1000 éves történelmünk folyamán, amiben győztünk?"

 

Sok. De egyik sem az utóbbi 500 évben.

Előzmény: egy hazafi (149)
füstikecske Creative Commons License 2019.12.10 -1 0 152
Te miről beszélsz? A Bécsi döntés minden volt, csak nem békés.
Ezt a kérdést békeidőben nem lehet elintézni.
Nyilván az ellenérdekelt felek hallani sem akarnak róla.
A nagyhatalmaknak meg a status quo az érdekük.
Tehát adja magát az egyetlen megoldás:háború.
Aztán vagy jó lóra tennénk a szövetségi politikánkkal, vagy nem. Az utóbbi a sanszos. Megszokásból.
Inkább maradjon minden így, csak éljünk békében a szomszédokkal.
Előzmény: egy hazafi (149)
Laja73 Creative Commons License 2019.12.10 0 1 151
Ma már nincs háború, úgyhogy nem számít anno kit nyilvánítottak papíron győztesnek. Ma már csak a rablás ténye maradt, béke van. Akkor még nem volt internet, ma már van, ott van minden információ a hazugságokról. Lehet békésen rendezni. Vagy legalábbis megpróbálni.
Előzmény: füstikecske (146)
egy hazafi Creative Commons License 2019.12.10 0 1 150

"És az amcsik iránt? 

Mert az előző könyvben az volt hogy a japánok milyen szörnyen bántak a hongkongiakkal."

 

Csak szegény franciákról meg amerikaiakról olvasol, vagy azért jut a szánalmadból más megkínzott népeknek is, pl. indiánok?

Vagy esetleg a délvidéki magyarok tízezrei?

 

"Nem a románok találták fel a kínzást és emberek kiirtását."

 

Biztos nem, annyira nem nagymúltú nép. Viszont űzték ők is ezt a népszerű cselekvést, többek között a magyarok ellen.

Előzmény: tuktikka (126)
egy hazafi Creative Commons License 2019.12.10 0 1 149

"Háborúztunk, vesztettünk. Kétszer is. Harmadszor nem kéne...."

 

És mennyi háborúnk volt bő 1000 éves történelmünk folyamán, amiben győztünk? Vagy valami különleges okból kifolyólag csak a 20. sz. két világháborúját kell figyelembevenni?

Egyébként lemaradtam valamiről, hogy lesz harmadik is?

Én nem elsősorban háborúra gondoltam a revízióval kapcsolatban, hanem békésen: a Bécsi Döntések mintájára.

Persze ahhoz ki kéne végre nyitni a szánkat...

Előzmény: füstikecske (141)
Foonee Creative Commons License 2019.12.10 -1 1 148

Nem lőtték le mindet, a nyugatiak is sokat vesztettek. -A városok bombázása pedig fordított hatást ért el,és katonailag semmilyen előnnyel nem járt.

Előzmény: Bob_ herceg (143)
pk1 Creative Commons License 2019.12.10 -1 0 147

Aztán kirúgták egyetlen zsidójukat, le is ült a párt.

Előzmény: nagyanyo5:0 (138)
füstikecske Creative Commons License 2019.12.10 -1 0 146
Románia a győztesek közt volt, mi a vesztesek között. S, mint közismert, a győztesek diktálnak.
Előzmény: Laja73 (144)
pk1 Creative Commons License 2019.12.10 -1 0 145

Ezt ismerem. József Attila zsengéje (amikor még nem a burzsikizsákmányolás legyőzésében látta a megoldást). De lehet, hogy érettebben is ezt írta volna. Azokban az években még a ballibek is irredenták voltak.

Előzmény: Laja73 (133)
Laja73 Creative Commons License 2019.12.10 0 0 144
Romániával háborúztunk? Nos igen volt ilyen, asszem Bukarestig jutottunk. Amire te gondolsz, az a fegyverletétel utáni román megszállás békeidőben. Ha ez neked oké, mondd, hol laksz, kéne néhány dolog. Fasznak fizessek érte a boltban ha így is lehet.
Előzmény: füstikecske (141)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!